Délmagyarország, 1999. augusztus (89. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-10 / 185. szám

Három ember halálát okozta az a vasúti baleset, amely tegnap reggel történt Hatvan és a Mátra-vidéki Hóerömü közötti fénysorompós átjáróban, ahol egy Volkswagen személygépkocsi a piros jelzés ellenére a sínekre hajtott és összeütközött a Salgótarján felöl ér­kező személyvonattal. (MTI Telefotó) Isten éltesse! LŐRINC A latin Laurentius név­ből származik. Jelentése: (a Róma melletti) Lauren­tum városából való. A lau­rus (babér) szóval később hozták kapcsolatba a ne­vet, és magyarázták így: babérkoszorúval ékesített. Esküvé - sötétben Két francia asztrofizikus, a 26 éves Aurélien Barrau és a 28 esztendős Cécile Renault szerdán pontosan abban a pillanatban lép ki a Párizstól északra fekvő Ermenonville templomából, amikor a Nap és a Hold találkozása, tehát - az ott egyébként teljes ­napfogyatkozás elkezdődik. Mint a leendő férj elmondta, a teljes napfogyatkozás per­ceiben Bach muzsika szól, és ők ketten - már mint félj és feleség - az ermenon­ville-i kastélyból csodálják majd meg az égi jelenséget. Tragikus éradésok Százharmincegyre emel­kedett á Fülöp-szigeteken a múlt heti heves esőzéseket követő áradások és földcsu­szamlások halálos áldozatai­nak száma. A hétfőn nyilvá­nosságra hozott első hivata­los mérleg szerint 32 sze­mély megsebesült, sokan el­tűntek. Manila Antipolo kül­városában, ahol múlt szerdá­ra virradóra sárlavina zúdult egy lakótömbre, katonák ku­tatnak a halottak után. Eddig 48 holttestet találtak meg, s még feltehetően legalább harmincan lehetnek a romok alatt. Manila környékén és az ország 9 tartományában olyan heves esőzések voltak, amilyenekre 25 éve nem volt példa. A felhőszakadások és az áradások mintegy kétmil­lió embert érintettek. Több mint 11 ezer épület megron­gálódott, illetve összedőlt, az anyagi kár több mint tízmil­lió dollárra tehető. Vigyázz, a kutya harap « • MH Panoráma Ki tudja, miért harapósak a szevasztopoli kutyák? Egy biztos: 1999 első hét hónapjá­ban több mint nyolcszázán fordultak a krími város jár­ványügyi intézetéhez kutyaha­rapás miatt. Az áldozatok 80 százalékát olyan eb harapta meg, amelynek volt gazdája. Tavaly 1390 személyt hara­pott meg Szevasztopolban va­lamilyen állat. Az adatok sze­rint a szevasztopoli kutyák harciasabbak, mint a macskák: 1191 személy lett kutyahara­pás áldozata, s „csupán" 184­re támadtak macskák. A meg­harapott személyek egynegye­A természet csodáiról és csodabogarairól írogatni ezeken a hasábokon Csaba reszortja az utóbbi években, vele pedig semmiképpen nem akarok párbeszédre fa­kadni. Hátrányos helyzetű vagyok vele szemben, neki ez is szakmája, nekem vi­szont csak gyerekkori vonzódásaim van­nak. A madárvilág legismertebb, örökké kóválygó hajléktalanjáról azonban nekem kell szólnom. Ha már a kakukk nem szól Mert a kakukkról van szó természete­sen. Illetve arról hogy idén meg se muk­kant. Eddig még nem halottam a hangját. Pedig számlálni is szoktam tavaszonként, hányszor szól, noha minden babonát igyekszem nagy ívben elkerülni Nem hi­szem, hogy annyi évig élünk, ahányszor kakukkot, mert természetadta lehetetlen­ség lenne. Az egész kertvilág hallaná ugyanannak a madárnak a kikiáltását, személyiségi jogaink figyelembe vétele nélkül, az pedig elképzelhetetlen, hogy mindnyájunknak egyszerre ülne az utolsó órája. Hacsak nem természeti csapás le­selkedne ránk. Ez tehát babona. Könnyű meghallani azt, ami szól, de nem meghallani, ami meg se nyikkan, Horváth Dezső A kukkoló kakukk? elég nehéz. Lám, túl vagyunk már a nyár közepén, mire bekoppan a fejembe a nagy hiányjel És kakukkot se láttam idén, pe­dig mindig meg szokott látogatni. Lehet, hogy már nem is élek? Fokozata van el­mém kései nyiladozásának. A szederbok­ron találtam egy üres fészket. Nem nagy újság, minden évben találok olyat is, ame­lyiket lakott korában észre se vettem, de ez most furcsa vágányra vitte eszem kerekét. Ekkor gondoltam bele igazán szegény ka­kukk szomorú hajléktalanságába. Emberi ésszel - akár hajléktalan ésszel is! - az lenne a legelső célpont, ha valaki lakatlan hajlékot talál. Más kaptafára húzták, neki a lakatlan fészek fajtája pusztulását hozná. Honnan van annyi esze ennek a világkóborlónak, hogy ka­pásból meg tudja állapítani, laknak-e ben­ne, vagy nem? Kukkolással kezdené? A kukkoló kakukk önmagában szenzáció lenne, erről biztosan tudna kedves kollé­gám is. Vagy abból talán, hogy tojást lel benne? Mert neki kegyetlen ösztöne, hogy kiszórjon mindent, ami benne van? Leg­közelebb kipróbálom, teszek bele egy pá­lost. Nálunk, otthon így hívják azt az álto­jást, amivel a tyúkot szeretik a tojató­fészekbe szoktatni. Itt, ha jól tudom, pa­lozsna a neve. Mert nemcsak a kutya tesz oda, ahol már van, de a tyúk is. És a ka­kukk is? Csak előbb takarít? Ha már lesz új naptár, a bűvös 2000-re szóló, mindjárt beírom Zsuzsanna napjá­ra, hogy el ne felejtsem. Rendes körülmé­nyek között ezen a napon megszólal a pa­csirta. Már akkor tojásutánzatot teszek be­le a fészkekbe, és megvárom, kikotorja-e valami Nem kiabálom ki, de vigyázz, ka­kukk, meg leszel figyelve! Ha vagy még. Emberben a hajléktala­nok hamar halnak. Késik az ötös! A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 31. foga­dási hét lottónyereményei a következők: 5/90: Öttalálatos szelvény nem volt. A 23 darab né­gyesre egyenként 1 millió 403 ezer 107 forintot fizet­nek. A hármasok nyeremé­nye 14 ezer 254, a ketteseké 697 forint. 6/45: Hattalálatos szel­vény nem volt. A 3 darab 5+1 találatos szelvényre egyenként 7 millió 598 ezer 234 forintot fizetnek. Az ötösök 102 ezer 533, a né­gyesek 2752, a hármasok 534 forintot érnek. A 2 darab telitalálatos jo­ker nyereménye egyenként 16 millió 884 ezer 246 fo­rint. Hőhullám Görögországban az elő­rejelzések szerint kedden és szerdán 42 Celsius-fokra szökik a hőmérők higany­szála. A hőségre tekintettel a hatóságok elrendelték, hogy a légkondicionáló be­rendezésekkel ellátott sportlétesítményeket nyis­sák meg a hűsölni vágyó emberek előtt. A kórházak­ban fokozott készültséget léptettek életbe. Hétfő óta klímaberendezéssel felsze­relt mentőautókat küldenek a betegekért. A lift fogságában Nehéz helyzetbe került három nappal az atlétikai Golden Leage-viadal előtt Zürichben az amerikai Ma­rion Jones és az etióp Haile Gebrselassie. A neves spor­tolók egy svájci televízió stúdiójába igyekeztek liften, amikor az felmondta a szol­gálatot. Az atléták több mint 20 percig voltak fogságban. A kellemetlen szituációt mindketten jól viselték, s miután kimentették őket, részt vettek a sportműsor­ban. Árverés a bukaresti Primaveri-villábait • Washington (MTI) Tizenhat millió dollár kár­térítést tartozik fizetni az amerikai kormányzat az örö­kösöknek azért a 26 másod­perces amatőr filmért, ame­lyet Abraham Zapruder készí­tett 1963. november 22-én Dallasban a John Fitzgerald Kennedy elnök ellen elköve­tett gyilkos merényletről ­közölte az amerikai igazság­ügyminisztérium. A határozat ellen fellebbezésnek nines he­lye. Zapruder éppen az elnöki gépkocsikonvojt filmezte, amikor a gyilkos lövések el­dördültek. A nem egészen fél­perces amatőr filmet azóta úgyszólván az egész emberi­ség látta. Egy részét felhasz­nálták Olivér Stone 1991-ben készült „JFK" című filmjé­ben. A határozatot hozó döntőbi­zottság véleménye szerint Ab­raham Zapruder örököseinek joga van kártérítésre, miután a film 1998 augusztusban köztu­lajdonba ment át - az eredeti tekercset egy 1992-ben, a Ken­nedy-gyilkossággal kapcsolat­ban hozott törvény értelmében az országos levéltárban helyez­ték el. A dokumentumnak mi­nősülő tekercshez való jogot, valamint a kereskedelmi fel­használása feletti ellenőrzést megtartotta magának a film egykori tulajdonosa, az LMH Company. Abraham Zapruder, aki foglalkozására nézve szabó volt, 1970-ben hunyt el, egy fia és egy lánya él. • Róma (MTI) Betörők kifosztották a hí­res római Szent Sebestyén templomot és elvitték belőle egyebek közt azt a követ, amely a hagyomány szerint Krisztus lába nyomát őrzi. A Quo Vadis-követ azonban út­közben eldobták, valószínű­leg mint számukra értéktelen ballasztot. A rablók maguk­kal vittek két XVII. századi festményt, Péter és Pál szen­tek ugyanebből a korból való fa mellszobrát, az ezeket tar­tó két márványoszlopot, egy XVIII. századi hatalmas dió­faszekrényt és az ereklyetar­tót, amelyben a krisztusi láb­lenyomat eredetijét őrizték. A közeli Domine Quo Vad­is?-templomban a Krisztus Igen meleg idö, délutántél már záporokkal de volt gyermek. Tavaly az ál­dozatok egyharmadát harapták meg kóbor kutyák, igaz, a leg­többen bevallották, hogy saját maguk provokálták az ebeket támadásra. Megfelelő anyagi eszközök híján ma már csupán egy spe­ciális csapat foglalkozik a vá­rosban a kóbor kutyák befogá­sával a korábbi öt helyett. Míg néhány éve tízezer volt az évente befogott kóbor állatok száma, tavaly csupán 1652. A szevasztopoli ebszakér­tők tanácsa: használjunk vízi­pisztolyt a kóbor kutyák ellen, mivel vízzel gyakorlatilag bár­mely kutyát el lehet riasztani. * R IOX W JBM A Nap kel: 05.30, ' nyugszik: 20.09, £ A Hold kel: 04.07, T^^, nyugszik: 19.31. A vízállás tegnap A Tisza Szegednél: 181 cm, Csongrádnál: 41 cm. Mindszentnél: 123 cm. A víz hőfoka Szegeden: 24,4 C A Maros Makónál: 38 cm. Vásárhelyen Kovács Brigitta Augusztus 6., 17 óra 45 F] 3150 g. Sz.: Kádár Agnefe Kovács Gábor (Hódmezova^ hely). Czékmán Fanni Nora Augusztus 7., 9 óra 35 F 3570 g. Sz.: Kun Ida és C® mán Ferenc (Hódmezov hely). Gábor Milán Augusztus 8., 5 ora 35 F 5060 g. Sz.: Gáborné Asztali Anita és Gábor Attila (Hó<"» zővásárhely). ,, Gyapjas Bettina Nora Augusztus 9., 1 ora, 24U" Sz.: Tóth Zsuzsanna és GyaP) Péter (Szeged). Mákén Tanti Cintia Augusztus 7., 3 óra 35 F 2950 g. Sz.: Tanti Ildikó és u Csaba (Magyarcsanád) Sós Zsuzsanna Augusztus 7., 8 óra 50 F 3600 g. Sz.: Hegedűs Zsuzsa"1 és Sós Kálmán (Nagyér). Turdai Viktor * Augusztus 7., 15 óra 50 F„. 2250 g. Sz.: Turdai Anna ján Ferenc (Csanádpalota). Szentesen és» Szabó Róbert István Augusztus 6„ 17 óra 30 p .... 3590 g. Sz.: Szabados Ja'fefe1 pedig, ha ' és Szabó István (Öcsöd). Őri Dániel ,, Augusztus 7., 7 óra 26 F, 3300 g. Sz.: Biácsi Erika és József Antal (Szentes). Mazula Stella Augusztus 7., 11 óra 40, 3100 g. Sz.: Kanszi-Horife Krisztina és Mazula Re" (Szentes). Bódi Krisztián Rom"0 Augusztus 7., 15 óra 20 F négsem örül senki 3670 g. Sz.: Lakatos Mán" Bódi Krisztián (Kunszenti®!; ton). Papp Dorián Munkatársunktól Az alsóvárosiak pár llemetlen és hívatlan Sekkel kénytelenek Jfei lakásukat és kos Ieket. A hét végén érke feonnal otthonosan b fedtek. A lakások ieghozzá nem is aká feyszerű vendégi; öaban, párnáin alszan ?ak falain mászkál nincs FEK811 CGÉSZ EGYSZERŰE fefefe az utcára és ni 'ev:iCs0portosan vont 'Syik helyről a másikr fefe^tamelyik lakó ki M eJuk, azon nyombat att dobják magukat. . szerint nem hangos P K' nem csinálnak balh a jel B Hétfőn megkezdődött és szombatig tart a bukaresti Primaveri-villában a Ceausescu házaspár vagyontárgyainak árverezése. A képen: az egykori román vezető Buick Electra típusú személygépkocsija, amelyet még Nixon amerikai elnök ajándékozott a Conducatornak. (MTI Telefotó) Zapruder örökösei Az ereklye és a rablók 'fek. És bár nem tettek ' "feben, az, hogy elli ^ fe ezetet, azonnal e évessé tette őket. (Részletek az 5. olda * "Ideiglene Útcsl lábnyomát őrző utcakő máso­latát találják a zarándokok. Az „eredetit" a Róma hét fő­temploma közé tartozó Szent Sebestyén bazilika ereklye­tartójában zárták el. Az Appia Antica régi konzuli úton lévő templom plébánosa szombaton reggel fedezte fel a vandál fosztoga­tást. Elborzadásán enyhített, hogy a padlóra dobva megta­lálta a láblenyomatot, amely­nek eszmei értéke felbecsül­hetetlen a katolikus hívek számára - bár tudósok szerint valójában nem egyéb, mint fogadalmi ajándék, amelyet a rómaiak egy megtett út sze­rencsés befejezése után he­lyeztek el valamely istenség szentélyében. ül . 1u1 senki a 1 Ífe/ Merthogy ók .]'- .' centiméteres, fe . avv mii - fePlllantásra légink; Augusztus 7., 20 óra 55 F fefeokra emlékezteti 3880 g. Sz.: Török Gabriella™'"-1- - . Papp László (Szentes). Nagy Gábor Augusztus 8., 14 óra 25 3310 g. Sz.: Gyapjas Anti" Nagy Sándor Gábor (M'" szent). Pálus Rajmund Augusztus 8., 15 óra 40 P1' 3690 g. Sz.: Vida-Szűcs E?3 Pálus Tamás (Szentes). Megyesi Marcell Augusztus 8., 16 óra 45 f 3520 g. Sz.: Ferenczi Juó'1' Megyesi Antal (Csongrád). Gratulál"11 Megharapta a rendért Szarvason vasárnap t®' harapta az őt üldöző ren' egy tolvaj. Ezzel a kerékp1 üldözés ugyan véget ért hétfőn már kézre került a rapós rabló. A Körös-parti" ros főutcájának kerékpárú') egy ott kerekező idős assZf kezéből tépte ki műanyag káját a vele szemben közi] dő, akkor még ismeretlen " és biciklijén elhajtott. A lásnak több szemtanúja volt, s egyikük, egy szolg3 . ton kívüli rendőr törzszáj j'Káposztásmegye" a bunoző után eredt. Haíflk ér,í»A,A» \ |ako: nem h Az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat jelenti: Nyugat-, Északnyugat­Európa fölött egy nagy kiterjedésű ciklon alakít­ja az időjárást. Igy arra­felé gyakoriak a zápo­rok, zivatarok. Az Ap­pennini-félszigettől a Fe­kete-tengeren át egészen a Kelet-európai Síkságig anticiklon helyezkedik el. A leszálló légáramlás ha­tására többnyire kevés a felhő, csapadékról csak elvétve érkezik jelentés. Ma estig hazánk fölé dé(r nyugat felől továbbra is igen meleg, eleinte szá­raz, majd egyre nedve­sebb léghullámok érkez­nek, így délután már zá­porok is kialakulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet országosan 32, 37, megyénkben 34, 37 fok között várható. Soros 13 i y°shington (MTI) j. építését. A utolérte a tolvajt, az ugya®' fek láttán ­menekülés közben kerétf ^toegóvást végez. rostul az árokba borul' **ók az ott dolgozi rendőr megkísérelte föltart1 tatni a férfit, aki igyekez"1' keze közül kicsúszni és k] ben beleharapott a törzsZ# lósba, majd elmenekül' gyanúsítottat, B. Rudolf éves helybéli lakost hé''V délelőtt a járőr a város® j*J fogta el. fe vezérigazgatót k; feen a Soros Fund Mai — nt' amelynek „zászlós ' a 6,7 milliárd dollár VUantum Fund pénzal ' 1 százalékos érték :st volt kénytelen ell rossznak bizonyu Csongrád megy®? fetes tőzsdei tranzak ben ma az alább1 fee az euróval kapcsc települések körzeté' es számítások miatt. ben számíthatna^ A Soros György ami ) AHR' A fővárosi Bíróság ü 'télét megszületé sebességellenörzé* akcióra a jármüve' zetök - Szeged: fi és 7, valamint 9 é' 23; Makó: ő és ára között. 'ardos által kézben t ®Zü "Ű, gyi alapokat ke 1 Szervezetet szepte felől Duncan Henn fers Trust korábbi j 2 1 igazgatója irányít eves Hennes alkalma

Next

/
Thumbnails
Contents