Délmagyarország, 1999. július (89. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-16 / 164. szám
2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 1999. JÚL. Íj u II.: i i kommentár Mikor mire? jzevesebb dühttőbb dolog akad a világon, mint a zsémbes A szomszéd. Nekünk kijutott belőlük. A románokkal például igen furcsa táncrendben állunk. Nyolcvankilencben mindketten elindultunk a kályhától a terem közepe felé, hogy elvegyüljünk a vidám, táncoló tömegben, amit úgy hívnak, Európa. Az Új Szelek zenekar muzsikáját mindketten meghallottuk, meg is tettük az első tánclépéseket. Mosolyogtunk, mint rohadt tök az ól tetején, hiszen egyikünk sem hitte, hogy tudunk mi együtt lejteni Aztán a páros tánc során hol az egyik, hol a másik partnernek bicsaklott ki a bokája. Lett is belőle haddelhadd, egymást hívták ki a zúzott kőre, hóra, murvára, mikor mire. Majd kék és zöld foltokkal újra kezdtük a táncot, s a balra és jobbra sasszék után megindultunk előre. Mostanra viszont megint visszavettünk a tempóból, s úgy haladunk a terem közepe felé, hogy egyet lépünk előre, kettőt pedig hátra. A székelyudvarhelyi titkosszolgálati megfigyelési botrány visszavett a táncosok lendületéből. Egy lépés hátrafelé. Az Aradra tervezett magyar-román megbékélési emlékpark viszont - amelynek alapkövét valószínűleg október 6-án helyezi majd el a két ország miniszterelnöke - egyértelmű előrelépés. A legnagyobb román ellenzéki párt alelnökének, a volt külügyminiszternek, Adrián Nastasenak minap adott „kutyás-vérszagos" nyilatkozata kétségtelen curukk. Rendben, folytatódjék a tánc. Csak ne ebben a táncrendben. • Peking (MTI) Cse Hao-tien kínai védelmi miniszter csütörtökön figyelmeztette Tajvant: Peking kész a katonai beavatkozásra a szigeten, ha a tajpeji vezetés a teriilet függetlenségére törekedne. A védelmi miniszter ezt ugyanazon a sajtótájékoztatón mondta, amelyen a pekingi kormány szóvivője bejelentette: Kína elő tud állítani neutronbombát. Ezzel egyidejűleg egy kínai katonai újság is megerősítette a védelmi miniszter közlését: a kínai népi felszabadítási hadsereg „elég elszánt és erős ahhoz, hogy megvédje az ország nemzeti szuverenitását és területi sérthetetlenségét". A kormányszóvivő és a védelmi miniszter bejelentésével Peking fokozta a nyomást Tajvanra, miután a szigetország köztársasági elnöke, Li Teng-huj múlt szombaton egy német rádiónak nyilatkozva közölte: Tajvannak Kínától különálló országnak kell maradnia, s Tajpej, illetve Peking között „két állam" kapcsolatrendszerét kell kialakítani. A szigetország a kínai fenyegetésre reagálva fokozott harckészültséget rendelt el a hadseregben, különös tekintettel azokra az alakulatokra, amelyek a közvetlenül a Kínai Népköztársaság partja elótt fekvő Kinmel-szigeten állomásoznak. Ítélet Temesvárott • Bukarest (MTI) A román legfelső bíróság 15-15 éves börtönbüntetésre ítélte Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tartalékos tábornokokat a temesvári forradalom idején elkövetett bűntetteik miatt. Victor Atanasie Stanculescu 1989 decemberében a román védelmi miniszter első helyetteseként, Mihai Chitac pedig a vegyi fegyvernem parancsnokaként tartózkodott Temesváron, ahol a CeauSescu-rendszer elleni romániai forradalom kirobbant. A temesvári forradalom perében az ügyészek azzal vádolták a két tartalékos tábornokot, hogy felelősek 72- ember meggyilkolásáért és 253 személy megsebesítéséért. Az első kommentárok Romániában váratlannak mondják a most hozott ítéletet, mivel a tábornokokat korábban már többször perbe fogták, de rendre felmentették őket. MAV Kedves Utasunk! Új menetjegyirodánkban, Szeged belvárosában várjuk szolgáltatásainkkal: - belföldi és nemzetközi menetjegyek, helyjegyek árusítása - belföldi és nemzetközi útvonalterv kidolgozása - menetrendi információ - menetdíj-kalkuláció készítése, díjszabási felvilágosítás - közalkalmazotti igazolványok készítése, érvényesítése. Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9-18 óráig. Cím: Szeged, Tisza Lajos krt. 28-30. la MÁ V igazgatóság épületében) Telefonszám: 62-424-485. Szeretettel várjuk! MÁV Rt. 7UU <* (ml SunifuÍAik/ • Arbour főügyész Koszovóban Tanúkkal a tömegsír szélén Harckészültség Tajvanon Louise Arbour asszony, az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék kanadai főügyésze (középen) a koszovói albánok kezét fogja, miközben beszámolójukat hallgatja egy feltárt tömegsír szélén Viasztica faluban. A Shabani család öt tagját vesztette el, amikor a szerbek megöltek 13 falubelit. (MTI Telefotó) Lendoni jogvita • London (MTI) William Hague brit konzervatív pártvezér szerint meg kell fosztani a skóciai és walesi képviselőket attól a jogtól, hogy a Westminsterben olyan törvényekről is szavazhassanak, amelyek csak Angliára vonatkoznak. Az ellenzéki pártvezető csütörtöki rádiónyilatkozata szerint a hatalom decentralizációjának jegyében idén májusban megalakult skóciai parlament és a walesi tartományi gyűlés sokáig alig fenntartható fonák helyzetet teremtett, amely erősítheti az angol nacionalizmust. A skóciai és walesi képviselők ugyanis a londoni alsóházban - az Egyesült Királyság egészére vonatkozó törvények mellett olyan törvényekről is szavaznak, amelyek csak Angliát érintik, mlg ezek a kérdések Skóciában és Walesben a tartományi parlament hatáskörébe tartoznak, azokba angliai képviselők nem szólhatnak bele. Adrián Nastase és a „vérszagot érző kutyák n • Bukarest (MTI) Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentéseit követve teljesen világos, hogy miután Koszovóban precedenst teremtettek, most a Vajdaság van előtérben és őszszel Erdély következik vélekedett Adrián Nastase, a legnagyobb román ellenzéki párt, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) első alelnöke az Adevarul című román lap csütörtöki számában megjelent interjújában. A volt román külügyminiszter szerint „amennyiben Románia gazdasági-szociális helyzete nagyon sebezhető lesz, számolnia kell annak lehetőségével, hogy ószre nagyon aktívvá válnak azok, akik minduntalan a versailles-i és trianoni szerződésekről beszélnek". Ezek a fejlemények nyugtalanítóak, el kell gondolkozni azon a tényen, hogy egy egységes állam területén belül autonóm zónákat hoznak létre, megkísérlik az etnikai autonómia törvényesftését. „Milyen demokrácia az, amely két - a többség és a kisebbség számára eltérő sebességgel halad?" - tette fel a kérdést az ellenzéki román politikus. Nastase szerint ez a „magyar revizionisták" stratégiája. A „magyar revizionisták" alatt egy-olyan vegyes csoportot kell érteni, amelybe „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség külföldről támogatott emberei" tartoznak. Világos támadásról van szó, „egyes lázas elmék, melyek nem számíthatnak szélesebb támogatásra, bizonyos forgatókönyveket akarnak megvalósítani. A kutyák vérszagot éreznek, Koszovó modellje erősen kísért" szögezte le Nastase, aki szerint ezért kell a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) ezt a veszélyt kivizsgálnia. A Curentul című napilap csütörtöki számában hosszas elemzést szentelt annak, hogy a SRI közelmúltban történt székelyudvarhelyi botránya annak a tervnek a része, hogy az Európa Tanács keretegyezményként fogadja el azt az ajánlást, miszerint a titkosszolgálatokat nem lehet a nemzeti kisebbségekkel, vallási csoportokkal és a lakosság sajátos kategóriáival szembeni elnyomás eszközeként használni. A lap meg nem nevezett SRI-forrásra hivatkozva érvelt: az RMDSZ-nek nagyon jó saját titkosszolgálata van. A SRI gépkocsijának felfedezése a székelyudvarhelyi nyilvános magyar rendezvény közvetlen közelében arra ad okot, hogy a Frunda György RMDSZ-szenátor nevével fémjelzett ajánlásból keretegyezmény legyen. Ha pedig ennek elfogadást Románia elutasítaná, arról lehetne beszélni, hogy a nemzeti kisebbségek veszélyben vannak. „Innen pedig a koszovóihoz többé-kevésbé hasonló konfliktusokig nincs nagy távolság" - írta a román lap. Magyar KFOR-erök x p»« és lebl • Bukarest (MTI) A román kormány hal® • Szarvas (Ml zatban engedélyezte a mag "ba~ és szú KFOR-erők romániai áth» aas°k hangvers. dását. A magyar katonák $ ™,cok bemutat, us 16-án megkezdhetik tÜ al° magyarok 1 kat Koszovóba. A románk' °gíjaszatát oda mány ezzel a formával tal< le'kedőt, pászti meg a megoldást, ugyanis* °et- Pásztoréti gősségi kormányrendek" ^Tat-medenci egyelőre nem adhatott V® yel,seg fölmuta engedélyt az áthaladáshoz "e,vegi szarvas parlament az ülésszak vérozo- A vendé* felhatalmazási törvényt fc?6s|kosok, gulyá: dott el, amelynek alapj®ka"aszok étrend kormány a nyári szünet i<W ^hétnek majd. sürgősségi kormányrend'"11 es marhapa tekkel dönthet több, alfFon sult jerkét, vényhozás hatáskörébe taröencslevest és zó kérésről. fostolhatnak a t J. világ étkei i Rugova hazatér °k• Pristina (MTI) Mit ér a Visszatért Pristinába É him Rugova mérsékelt k<*: tatonya (m vói albán vezető. Rugova. Tiltakozik az egyoldalúan kikiáltott /^ékok tőzsd. szovó Köztársaság" elnök'e|len a Békés a Koszovói Demokratik|"onstrációs bi Szövetség vezetője a mac8®10^ á csatlakos főváros, Szkopje érintésiében a battor érkezett meg a főként alb^es vezetősége, lakta szerbiai tartomány sÍ,r'm a tervezi tózkedés merénj helyére. Újragombolják^82"* es az ö 1 9 1 fczdálkodó ell • London (MTI) j!nk-e,e8zi a ha Az észak- írországi f *f* Ugy vélik, a táns többség legerósebb IJ.Uza tartalékala ja, az Ulsteri Unionista ^'vásárolni, mi végrehajtó testülete úgy <j?°dók 18 ezer í tött, hogy nem hajlandó erem fogják odaa kormányozni a Sinn Fein $>en gyenge mii tal, amíg az utóbbi mögÖ]| kal ló ír Köztársasági Hads<{ nem kezdi meg fegyvere* Toplí beszolgáltatását. Ez a dó* meghiúsította a brit korrt'^ V®szprém (N nak azt a reményét, hogy]'eljesltmén' az eredm megyi csütörtökön megalakull® el és északír protestáns és katoüf^zprén, közösségnek a hatalom 1 osztásán alapuló, négy kormánya. l^rá" Cégei a SiiSK KJ1*' jegyei K ,é Parkamara öl a^vonatkoz, Confidor - erősebb, mint a legerősebb kártevő II. forgalmi kategóriájú felszívódó rovarölő szer, új típusú hatásmechanizmussal Kiemelkedő tartamhatás (akár 3 hét is) Engedélyezett: őszibarack-, dohány-, burgonya-, szántóföldi és hajtatottpaprika és -paradicsomkultúrákban szívó kártevők (levéltetvek, tripszek, üvegházi molytetű) és burgonyabogár ellen. Kapható: 50 ml-es és 1 literes kiszerelésben. Keresse a nagykereskedőknél és a gazdaboltokban! További információért forduljon Kiss András területi képviselőhöz (20-9-476-141). Bayer SZAKERTEIEM ES FELELőSSEG Boltunké a viszály olmJl • Bécs (MTI) Rudolf Schuster szlovi nök bécsi munkalátogat1 ugyan mindkét fél a két jó kapcsolatait hangsúly1 de a viszonyt terhelő legf°] sabb kérdésben: a bohu" atomerőmű kérdésében jutottak egyetértésre a 0. miatt Thomas Klestil osfi ''jásáai államfő határozottan utal'jv a nemrég született os/' ^sotq. döntésre, amely szerint A1 ria akár megvétózni is Szlovákia bekerülését 32 láziban nyíl ny'f1' ame'y( J tr,elmisé{ iáról2' hetedik r^záz közé jelen - 1Okozóra. * ^ . Üai, akikei *etáadomí a .. az elmúli . ^an most ké *Zés ^eí s özLa szán»oka J : mert a c •lazultak hoz* k-«s«i(MI elsó bővítési körébe. 1 ellátásba Adom Mazda E2200/D már nettó 2 100 000 Ft-tól kaphat6 A Mazda további akcióiról érdeklődjön mérkakereskedéjénél: Mazda PAPP 6721 Szeged, Berlini krt. 4. Tel.: 06-62-317-306 Fax: 06-62-317-074 www.mazda.hu Mazda Info: 06-80-323-626 Még szép, hogy Mazda i M (MTI) (jajdnem fél„ C"yt kapnak vol 'eé8e,t "°tóuk újjáé ,, ,yus Ferenc I sj ^táeményea e,tóe8mozdul S- Kesztj CnféSfes,ón fövés,f°rdult « i (J^arsadalor eld kezdem gfieti ®tt a: £,len Női S: hozott.