Délmagyarország, 1999. június (89. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-07 / 130. szám

2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 1999. JúN. 7. HÉTFŐ,! kommentár Ferde szemmel Tjgy tűnik, a népi-demokratikus Észak-Korea a teljes %J bezárkózás politikáját követve, még az ideológiai szövetségesének tekinthető szocialista Kínára sem hall­gat. Pedig a „nagytestvér" csak jót akar szomszédjának, amelyről az utóbbi időben megjelenő hirek szinte kizáró­lag milliók éhezéséről szólnak. Kína már felismerte, hogy egy országot nem lehet csu­pán a fegyverek erejével működtetni. Éppen ezért az el­múlt húsz évben a kínai reformerek, élükön Csiang Cö­minnel, megpróbálkoztak a kommunizmus és a kapitaliz­mus elegyítésével, és létrejött a szocialista piacgazdaság, amely - a kommunizmus lényegének megőrzése mellett ­már nem zárja be a kapukat a külföldi tőke előtt. Sőt a kínaiak már nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a gaz­daság, mint a hadsereg fejlesztésének. Nem úgy az észak-koreai „népi demokrácia" vezetői, akik szemében a katonaság mindenható. A hadsereget akkor is fenn kell tartani, ha egyes becslések szerint már hárommillióan haltak éhen. Az áldozatok száma különö­sen azután növekedett jelentősen, hogy Észak-Korea leg­főbb támogatója, a Szovjetunió felbomlott, és Oroszor­szágnak is kezdett rosszul menni a sora. Azóta a KNDK rendszeresen kap élelmiszersegélyt egyes országoktól és szervezetektől. A sorból persze Kína sem marad ki, hiszen mégiscsak egy szövetséges ország éhező népéről van szó. / ó tanácsként a kínai pártelnök azt azért megjegyezte a Pekingbe látogató észak-koreai parlamenti vezető­nek, hogy kövessék a náluk bevált reformokat, és enged­jenek utat a külföldi tőkének. Az észak-koreai politikus azonban e szavak hallatán - ki tudja miért - ,ferde szemmel" nézett vendéglátójára, és virágnyelven jelezte, hogy nem kérnek a kínai reformokból. Úgy tűnik, a kom­munizmus védelme mindennél többet ér. NATO-csapások • Brüsszel (MTI) A NATO mindaddig folytatja légi csapásait Ju­goszlávia ellen, amíg Belg­rád el nem fogadja, és meg nem kezdi végrehaj­tani a szerb kivonulásról szálé, egyeztetés alatt álló részletes katonai tervet ­jelentette be vasárnap a szövetség két szóvivője Brüsszelben. Jamie Shea és Walter Jertz elmondta: a NATO magas ran­gú katonai illetékesei nem tárgyalást folytatnak a jugo­szláv katonai vezetőkkel Kuma­novóban, csupán magyarázzák, részletezik a szövetségi kivonu­lási tervezetet. A NATO nem enged eddigi követeléseiből sem - tették hozzá, anélkül, hogy ismertették volna a kato­nai terv részleteit. Jertz leszögezte: a NATO­nak nem egészen egy percbe te­lik leállítania a légi csapásokat onnan kezdve, hogy a tervet aláfrták, és Brüsszelben meg­születik a politikai döntés. Shea elmondta: egyelőre nem beszél­nek végleges leállításról, csupán felfüggesztésről, a NATO-akció lehetőségét alighanem az aláírás után is fenntartják. A NATO szombaton még 400 repülést hajtott végre a hadművelet kere­tében, ez nagyjából kétharmada a múlt csütörtöki diplomáciai áttörést közvetlenül megelőző legintenzívebb napoknak. A csapások fő célpontja ezúttal Koszovó volt, de szerbiai célo­kat is bombáztak. A szóvivők megerősítették, hogy Koszovóban csekély jele van a kivonulás előkészítésé­nek, sőt folytatódnak az albán lakosság elleni atrocitások a ka­tonaság és a különleges rendőr­ség részéről. Mitrovica térségé­ben a szerb erők otthonukból el­menekült albánok csoportjaira is lőnek, mlg Pristinában - a koszovói fővárosban - és Priz­renben folytatódik a lakhelyek feldúlása. Decani és Djakovica térségében jelentős összecsapá­sok folynak a szerb és a koszo­vói (UCK) egységek között. Vasárnap ismét számos alka­lommal átlőttek a szerbek Albá­niába, és földet értek lövedékek Macedóniában is - erősítették meg Shea-ék. Szülőföldjén a pápa Gyermekek köszöntötték II. János Pált. (MTI Telefotó) • Sopot, Pelplin (MTI) II. János Pál pápa szombaton délelőtt Len­gyelországba érkezett. II. János Pál utoljára két év­vel ezelőtt tett látogatást szülőföldjén. A katolikus egyházfő 13 napos látogatása során 21 te­lepülést keres fel, szentmiséin várhatóan több millióan vesz­nek részt. Első miséjére szombaton délután Sopotban került sor, ötszázezer hfvő előtt. A pápa szombaton este ta­lálkozott Lech Walesa lengyel exállamfővel, a Szolidaritás szakszervezet egykori legen­dás vezérével. A negyedórás magánjellegű beszélgetés után Walesa elmondta: „kö­szönetet mondtam a pápának mindenért, s kifejezésre jut­tattam, hogy a lengyelországi reformfolyamatok legfonto­sabb szereplője a szentatya volt." II. János Pál válaszában rá­mutatott: „Valamikor azt kiál­toztátok, hogy nincsen sza­badság Szolidaritás nélkül, ám ne felejtsétek, hogy nincs szolidaritás szeretet nélkül. Akiknek sikerült, soha ne fe­ledkezzenek meg azokról, akiknek nem sikerült" - idéz­te a pápa szavait Walesa. Az egyházfő vasárnap reg­gel Pelplinben tartott ünnepi misét, legalább 200 ezer hívő előtt. Beszédében a pápa óvott a Szentírás szabad értelmezésé­től, mert az szerinte azzal a veszéllyel jár, hogy a kinyil­vánított igazságot az egyéni életfilozófiák szükségleteihez igazítják. „Ez mindenképpen a dolgok leegyszerűsítésével és meghamisításával jár, már­pedig az Evangéliumot soha nem szabad elszakítani az egyház hagyományaitól. Az ilyen próbálkozásoktól már Szent Péter is óvott, amikor azt írta, hogy a Biblia egyet­len jóslata sem szolgál egyéni értelmezésre" - mondta II. Já­nos Pál. Az egyházfő kifejtette, hogy az évszázados hagyomá­nyoknak a harmadik évezred­ben sem szabad megszakadni­uk. „Az emberek és a társa­dalmak előtt álló újabb és újabb kihívások közepette mindig képesnek kell lennünk megújftani magunkban a tu­datot, hogy mit is jelent a ke­resztények számára Isten sza­va, és annak ereje milyen je­lentőséggel bír az egyház és az egész emberiség számára" - hangoztatta a pápa. Lengyelországi látogatásá­nak második napján az egy­házfő gazdag programot bo­nyolított le: a Gdansktól öt­ven kilométerre található Pelplinből délután helikopter­rel Elblagba repült, ahol már több, mint négyszázezren vár­tak rá. Este továbbutazott Li­chenbe, ahol hétfőn felszente­li Lengyelország legnagyobb templomát. Milosevics pénze • London (MTI) Marko Milosevics, a jugo­szláv elnök fia fél évvel ez­előtt 3,7 millió dollárnak megfelelő pénzösszeget he­lyezett el dél-afrikai bankok­ban - írta vasárnapi számá­ban a The Sunday Times cí­mű londoni lap. Az újság nyugati diplomá­cia forrásokra hivatkozva ál­lítja ezt hozzáfűzve, hogy Szlobodan Milosevics fia Szerbiából történő távozását kfvánta ezzel előkészíteni. Marko Milosevicsnek egyéb­ként Belgrádban van egy piz­zériája, apja szülővárosában, Pozsarevacban pedig egy diszkója. Ajánlott kínai módszerek • Tokió (MTI) Csak a gazdaságilag erős országok legyőz­hetetlenek - idézi a kí­nai párt lapja Csiang Cö-min kínai pártelnök­nek a második számú észak-koreai vezető­höz intézett szavait. Kim Jong Nam, a KNDK parlamentjének el­nöke személyében több év óta első ízben tárgyalt észak-koreai csúcsvezető Pekingben. - A gazdasági fejlesztés­nek abszolút elsőbbsége van: a gazdasági hatalom a nemzet erejének még a ka­tonai képességnél is fonto­sabb eleme - fejtette ki a sajtóbeszámoló szerint Csi­ang Cö-min, aki az elmúlt két évtizedben követett ra­dikális kínai reformok le­másolását, a szocialista pi­acgazdaságot és a külföldi tőke befogadását ajánlotta a phenjani vendég figyel­mébe. Észak-Korea mindmáig nem adta fel a hadsereg el­sőbbségén alapuló merev államszocialista rendsze­rét. Az ország részben leg­főbb támogatójának, a Szovjetuniónak felbomlása miatt is súlyos gazdasági és élelmezési válságba jutott: euvcs becslések s/erint a krízisnek 1-3 millió áldoza­ta lehet. Kim Jong Nam azzal vá­laszolt a sürgetésre, hogy a „reformok Kína feltételei­hez igazodnak, és a kínai nép érdekeit szolgálják"-. Szavaival nyilván arra utalt, hogy a KNDK nem foglalkozik a gyökeres for­dulat gondolatával. Koráb­ban a kínai kormányfővel is közölte: megítélése sze­rint a kínai tapasztalat nem feltétlenül exportálható Észak-Koreába. A pekingi vezetés 150 ezer tonna gabona és 400 ezer tonna szénsegély szál­lítására vállalt kötelezettsé­get a megbeszéléseken. • Legalább 10-14 napra lenne szükség? Jugoszlávia hosszabb kivonulási időt kér • Belgrád, Brüsszel (MTI) A jugoszláv hadsereg hosszabb kivonulási időt és különbiztosftékokat kér arra, hogy a koszovói fegyveres felkelők nem indítanak rajta­ütéseket a visszavezényelt katonai gépkocsioszlopok el­len - értesült belgrádi kato­nai forrásból az AP amerikai hírügynökség. - A jugoszláv hadsereg becslései szerint legkevesebb 10-14 napot igényel, hogy a megállapodásban rögzített minden eró elhagyja a dél­szerbiai tartományt - közöl­ték nevük elhallgatását kérő jugoszláv katonai források. Belgrád ezenfelül az al­bán határ mentén harcoló Koszovói Felszabadftási Hadsereg (UCK) „haté­kony elválasztását" köve­teli a jugoszláv alakula­toktól, és kéri az UCK hadmozdulatok hathatós nyomon követését is. A források szerint Ju­goszlávia szeretné, ha egyfajta NATO-ellenőrzé­sű ütköző övezet létesülne az UCK és a jugoszláv hadsereg alakulatai kö­zött. A hadsereg ugyanakkor jogot akar kapni arra, hogy tüzet nyithasson a távozó menetoszlopokra támadó UCK-harcosokra. • A NATO mindaddig foly­tatja légi csapásait Jugoszlávia ellen, amíg Belgrád el nem fo­gadja és el nem kezdi végre­hajtani a szerb kivonulásról szóló, egyeztetés alatt álló részletes katonai tervet - je­lentette be vasárnap a szövet­ség két szóvivője Brüsszel­ben. Megerősítették, hogy Ko­szovóban csekély jele van a kivonulás előkészítésének, sót folytatódnak az albán lakos­ság elleni atrocitások a kato­naság és a különleges rendőr­ség részéről. Édesítse meg napjait Számjáték a TOTAL-kutakon Tankoljon 20 liter felett, húzza ki szerencseszámát, s hasonlítsa össze vásárlásának dátumával. Bármelyik számjegy megegyezése esetén egy édes TOTAL-szeletet kap ajándékba. Ráadásként a nem nyerők között 20 db, agyanként 80 000 Ft értékű TOTAL-ázomanyagkártyét sorsolunk ki. TOTÁL Anarchista rendbontás Villám* • H"nya (MT Belecsapott a Prága (MTI) kés raegyei b Prágában szombaton este] "atohkus temp személyt letartóztatott a rend- joszerkezet az őrség, miután egy anarchistát, ennek el] tüntetés résztvevői kövekkel kimenteni az o palackokkal és más tárgyak]'« kegytárgyak megtámadták az Egyesült A » uzoltóság tű: mok nagykövetségének ép*1 mentési ( tét, valamint az épületet ved Imondta, hog rendőröket. A többnyire Vf "taplóm tartc tüntetők ezzel kívántak ti|;' jegesen m kőzni a NATO jugoszláviai" Jyannyira, hc tonai akciói ellen. A nagy" "]asfél óra al vétség épületének számos f * ®e8's sokáig ­ka betört, de a rendőrség*» ®,a» - a hel: avatkozott közbe. Ké#'^kodnia azonban a támadásnál leg3 lu»>ltóautónal tívabb anarchistákat kisebb »J lakodások után letartóztat!®6 Vesz4 elvezette a tömegből. . u , , ,H«|űúsxoI Homoszexuális a mai ma{ I •• Vos Pr°b nagykövet Wiybenva a Washington (MTI) ^^s ­Bili Clinton amerikai el®01™ ^ltán a h az egyhetes kongresszusi ^ -^mű által netet használta fel arra, bog) n,*or az f, szenátus jóváhagyása nél" ~rj°sjenesz kinevezze a homoszexualit®] atasi mj„ nyíltan vállaló James Hor*] "nePségen az Egyesült Államok luxéig Jvel az in, urgi nagykövetévé. A mos* «seget Vál éves Hormel dúsgazdag en*' fes a Kaliforniában lelkes aktivi®«' az AIDS elleni védekez] szolgáló kampányoknak.' Né' egyben a melegek jogai ér ^ kében is fel szokta eme" '""nösi (f hangját. Az amerikai kétp] K'lenc hó rendszerben elkötelezett ] ^ "tán isir mokratának számít, és több Pu,t Jam; kalommal jelentős összege14 Allyvtar- A segítette a demokraták vál®3 n ^kban * jelenjé tási kampányait. Lázadák támadása a Algír (MTI) s. elvett • könnyű lió-s fevadás ^flesztés Szélsőséges muzuin1]! ÍJe|hunyt J bet nyl fegyveresek tizenkilenc cd? fe^es évi megöltek és négyet mégse!** £Wásj száj tettek szombatra virradd'. ^ kepzöm amikor rajtaütöttek egy Alge es még nyugati részén fekvő telep4 L dckozt; lakóin. A tömeggyilkosság „ t köszö fővárostól 300 kilómét®". k már gy nyugatra található Masz* 'rat, tér tartomány Sidi Ahmed D^ ,ebdokui falujában történt. A muza*] | lázadók hét éve tartó támad®] gy inak nyugati megfigyelók ® % rint több mint 70 ezer hal®1 9*r (Ml áldozata van. ssterhá lóinak 2 -^eztei s5k Csak a c$irkék(?) a Brüsszel (MTI) < e^, , Belgiumban a sertés-, e^T^V a szarvasmarha-állomány ^ e&k lési Iában nem fertőzött dioxin* h/*°n egr szögezte le az a kormány"" ; ^ temp mény, amelyet szombat k .1 ^ ^ a keze este hoztak nyilvánosság® g^egyh ., hogy Jean-Luc* ^odá slga minisztere!" , cger m hosszas tárgyalást foly"^ rr^ a kii legfőbb minisztereivel- A. f ixjj.feak' egyik származéka ^ ^ak , x e..„„viilet. k. Jelen követően haene belga xin mérgező hatású ve gyülel t anyagnak rákkeltő hatása »s , het. A dioxin mindazon®^ csak hosszú távon jelentbe ^ szélyt az emberre, ha töbfj, ismételten a szervezetbe " és ott felhalmozódik. CJe,cn % av«l '"agvi J la néPi Cordoba sxab** ^-fáh a Bogotá (MTI) „eej- Ö an A gerillák szabadon efí oly^h lék azt a kolumbiai sze* ^ ^ asszonyt, akit május 2Hn „il az .te,; gyó holtak éi. Cordoba asszfe % gz t mintegy 15 fegyveres rab] v^ í Medellinben, akik azt « ^ iák, hogy a politikusnőve1 i tM — keüzenetet kívánnak k«i gye Ja mi K vei> juk, hogy részt vegyenek » nány és a szélsőbaloldali | ha^gy Iák között megkezdett béke gyalásokon rélleí0

Next

/
Thumbnails
Contents