Délmagyarország, 1999. június (89. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-05 / 129. szám

^ SZOMBAT, 1999. JÚN. 5. HAZAI TÜKÖR 7 Sándorfalvi falunapok JaSóder üld •Munkatársunktól Szombaton és vasárnap fa­-^JS^ várják az érdeklő­try Sándorfalván. Ma dél­lott a ..Falunapi Kupa" kis­[a,yas labdarúgótornával *ezdodik a kétnapos rendez­!eny-,A meccsek után a dr. t Árpád utcában motorke­paros és autós ügyességi ?senyen vehetnek részt a bnikai sportok szerelme­? Délután kisbfrók feldíszí­r"ovaskocsikkal járják kör­e a települést vendégeket ^borozva". A mai progra­fet tábortűz és Kozmix-disz­zarja. A vasárnapi szent­lse "tán ünnepi ülést tart a tódorfalvi képviselőtestület. . tó'any János iskola udva­n felállított színpadon lesz tán mekműsor' °Perett- néP" c es komolyzene egyaránt. 3 S Építők Többek között fellépnek a sándorfalvi és a kisteleki mű­vészeti iskola növendékei, a Szegedi Nemzeti Szfnház művészei, a helyi Budai Sán­dor Citerazenekar, de Erdély­ből is érkeznek néptáncosok. Délután a fiatalok körében igen kedvelt két együttes, az Unisex és a Bon-Bon is ellá­togat Sándorfalvára. A tegnapi lapszámunk Ki­tekintő oldalán sajnos tévesen jelent meg a képaláírásban a sándorfalvi falunapok szerve­zőinek neve. A képen balról jobbra Király Györgyné, Pa­taki Zsuzsanna és Sebők Zol­tán látható. Darázs Sándor polgármestertől a vasárnapi ünnepi testületi ülésen Fis­cherné Nagy Katalin is átve­heti a „Közszolgálatért" járó kitüntetést. bt""" pcsolö ünnepe '"formáció szet múltját. A házigazdák ­a Vedres szakközépiskola mellett a Csongrád megyé­ben építészettel foglalkozó egyesületek és kamarák - ju­niálishoz illő hangulatot is ígérnek a vendégeknek. Ebéd után vidám zeneszó mellett vitathatják meg az építési beruházók, tervezők és kivitelezők szakmájuk legfontosabb aktuális kérdé­seit. £ ""vrmacio P'tők napi ünnepségnek °ttbont ma, szombaton é tófejen, a Vedres István AP"öipari szakközépiskola. I ePftész szakma képvise­?? délelőtt 10 órakor kez­0 ®egnyitót követően ^tekinthetik: az Építőipari perdíj fotókiállítást, és ^ a ^mutatót, amely régi dokumentumaival idé­el a magyar építőművé­3 Hamisítatlan OÉ*Tisza-parti miliő szerdá* izött I út 8.1­sokkal­entúl 7.tosíloÜ­1 között US 9-éf­s Géza k Kft­29. IFT. 5-1­t en! . árterében üze­^szórakozóhelyek 'Során mondhatják hj 9ükat szerencsésnek, ké»l®n e9Y éven belül 'lépett ki medré­vt ,a felyó. Tavaly no­°*rben három hétig, Március 8-tál 82 na­vendég a víz az SXe9e<" szóróké­ra "Voken. Tavaly nyá­Q v már pakoltak kq^j'églátósok, ami­vbbk hosy to" r<J 's üzemelhetnek. inét N°Vemberben 60 kob­rák? homokot raktunk a? j. a- hogy felkészüljünk hoZa e" zöldárra. Aztán még Nába m 100 köbmétert, de ltct ' Jüert elöntött bennün­tetö?,ár. s 817 centiméterrel be J't a Tisza - fogadott Ör "u"ket Kiss Tibor, az rössy Halászkert tatu. Sazdája, s meg is mu­virásh°gy az ablakban lévő göufrtó fölött hömpöly­g be az ablakon. ^ H°gyan sikerült meg­feni az értékeket? Uiát Az ártéri vendéglátós a mentés csínját­eiekt Mi a hűtőket és az - °üios berendezéséket a ta p ka és kőművesállvány A bútorokat el­- ot,uk. Az ablakokat le­szereltük. S éjjel-nappal ör­ködtünk. • Akkor nem sok kára származott... - Azt azért nem mondhat­nám. Hiszen a vfz az nagy úr, s vele szemben nincs akadály. Ezért aztán eléggé a zsebbe kellett nyúlnom, hogy május 31-én ki tudjunk nyitni. • Mennyi idő kellett ah­hoz, hogy vendégfog­adásra képes legyen az üzlet? - Két hétig éjjel-nappal dolgoztunk. Elsősorban a le­rakódott iszapréteget, sze­metet, hordalékot kellett el­takarítanunk. A festőknek is rengeteg dolguk akadt. A fertőtlenítőszerekből is na­gyon sok kellett. Ha szét néz, láthatja, hogy mostmár megújulva, megszépülve ­új kerti bútorokkal és kor­szerű játszótérrel -, bővebb ételkínálattal várjuk az 1930-as évek elején épült Öreg Kőrössyben a vendége­ket. • Nem unta meg az egy­oldalú harcot a vízzel? - Eszembe nem jutott. A kárunk elenyésző a vendége­kéhez képest, akik három hónapig nem tudtak ebben a hamisítatlan Tisza-parti mi­liőben szórakozni. S. J. u*ón: kinyitottak, várják a vendégeket. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Darvasi László első regénye A mutatványos titka Öt könnymutatványos járja időn kívül helyezve Kelet- és Közép-Európa vi­dékeit egy olyan század­ban, amikor szinte meg sem szűnik a harci forron­gás és a szenvedés. A mu­tatványosokat övezö és bennük rejlő titok keresé­se közben különböző kul­túrájú emberekről derül ki, hogy történeteik mélyén ugyanaz az emberség van. Darvasi László első regénye, „A könnymutat­ványosok legendája" (Je­lenkor kiadó) az idei könyvhét egyik legkere­settebb hazai müvének ígérkezik • Történelmi korban ját­szódó regényt írtál; volt ez­zel történeti mondanivalód is? - Ha az Iró a történelem me­netébe helyezi cselekményét, szólnia magáról a történelem­ről is. Ilyen módon van törté­nelmi mondanivalóm, és ez na­gyon egyszerűen, szinte dema­góg módon úgy fogalmazható meg, hogy „Dunának, Oltnak egy a hangja". A könny, a sí­rás, a szomorúság közös. Mé­szöly Miklós egy nagy elbeszé­léskötetének cfmében azt mondja, „Volt egyszer egy Kö­zép-Éurópa". Ez a regény is egy Közép-Európa-vágyat fe­jez ki, egy olyan térség iránt, amelyben az embereknek kö­zös történetei vannak. • Törekedtél-e arra, hogy történeteidben jellemző nemzeti figurákat alkoss? - Annyira, amennyire írói empátiámból és tárgyi felké­szültségemből kitelt. Egymás­ról ugyanis rendszerint csak sztereotípiákat tudunk; a ma­gyar elmondja, hogy milyen a szerb: vad, szenvedélyes, pár­nája alatt fegyver van; a zsidót fukarnak, körmönfontnak és ravaszkodónak látja, és így to­vább. Számomra viszont a ná­ciók saját legendái, meséi, jel­lemző történetei voltak fonto­sak. És ha ezeket kezdjük ol­vasni, akkor voltaképpen ugyanoda lyukadunk ki, ahová a regény is: az emberhez, amely nyüzsgő és törekvő, amely hol szeretetreméltó, hol ellenséges, de a világban min­dig egyedül áll Isten tekintete előtt, és teljesen mindegy, hogy zsidó, magyar vagy szerb. 4 Ha jól értem, az álamal­kotó nemzeti ideológiákat a nemzeti önkép legendáriu­mával helyettesítetted. - Mert így közelebb kerül­tem az emberekhez. A nemzeti ideológiák már megtették a Darvasi László: „Meg lehet mutatni, de nem lehet megfejteni" (Fotó: Schmidt Andrea) maguk történelmi szerepét, és kiderült, hogy nem lehet hoz­zájuk foggal-körömmel ra­gaszkodni. A történeteit azon­ban minden nemzet őrzi. • Emlékszem, egy intejú­ban egyszer azt mondtad: nincs kiválasztotton vad kor, minden századot saját szülöttjei tartják a legnehe­zebbnek. Márpedig regé­nyedhez most Magyaror­szág történetének egyik olyan századát választottad ki, amelyben különösen sok szenvedés volt - Ösztönösen választottam, s valószínűleg azért, mert ami a 17. században Magyarországon és Európában történt, annak párhuzamai vannak a huszadik századdal. Van ugye a harminc éves háború, amelyben Európa egynegyede elpusztul, aztán Ukrajnában kitör egy hatalmas kozáklázadás, amelyben len­gyeleket és zsidókat úgy mészá­rolnak le, hogy falvak néptele­nednek el. Azután ott van a bu­dai ostrom és a sorozatos fel­szabadító háborúk az iszlám el­len. Az ostrom idején a zsidó negyedben olyan jelenetek ját­szódnak le, amelyek tökéletesen párhuzamba állíthatók a 20. századi pogromokkal. Tele van olyan történetekkel ez a század, amelyek a szabadság kérdése révén - felszabadulások, kisza­badulások - párhuzamba hozha­tóak a mai világgal. • Fontosak-e a regényben a kultúrkörök határai, vagy a „könnymutatványosok tit­ka" nem ismer ilyen határo­kat sem? - Ezek a határok megvannak ugyan, de Egymás mellé illesz­tettem e kultúrköröket, és kide­rült, hogy mindenütt lehetséges a kapcsolat. Nem véletlen, hogy a könnymutatványosok más­más nációba tartoznak, s mégis mind mutatványosok. A regény­ben ugyanis már valamikor Bu­da elfoglalásának idején, 1541­ben öt figura járja az országo­kat, akik az idő múlását nem ér­zik, és könnyeikkel mutatvá­nyoskodnak. Ahogy halad az idő az egyszerű emberek itt is, ott is kutatni kezdenek utánuk: kik ezek, s miféle titkot hordoz­nak. Egy nagyszabású mutat­vány részesei mind. A végén aztán valami módon kiderül, hogy kik a mutatványosok, de a titok közben megmarad. Nekem nemcsak az volt a fontos, hogy bizonyos kultúrkörök hogyan használhatóak fel íróilag, ha­nem az is, hogy a mindannyi­unk élete alapjában munkálko­dó titkot hogyan tudom egy pil­lanatra megemelni és láthatóvá tenni. Persze úgy, hogy nem fejtem meg. Az irodalomban van ilyen: meg lehet mutatni, de nem lehet megfejteni. Nem le­het szétszedni és összerakni. Csak megmutatni. A másik le­hetőség már az, hogy nincs ti­tok, csak kimondhatatlan van. A hfvő ember azt gondolja, hogy igazából nincs titok, vagyis alapvető titok nincsen. Minden­nek oka, magyarázata és célja az Isten. • A regényben sok történe­tet kellett összefognod. Ho­gyan látod: ezek összetart­ják, vagy szétfeszítik in­kább? - A könyv nem szokványos szerkezetű, de szabályos re­gény. Azért nem rövid prózák gyűjteménye, mert mindennek megvan a maga helye, minden egymásba illik, a legvégén ki­derül, hogy el vannak varva a szálak, és semmi, egyetlen tör­ténetdarabka sem lóg a levegő­ben. Ugyanakkor széttart min­den, úgy tűnik, mintha szétesne, ezt a cserép-érzést mindenütt érezni. Csakhogy az ideákban, a szomorúság mélyén és a képze­letben van valamiféle egész, és ez az a titok, amiről már beszél­tünk. Mondok két meglepő dol­got: a regény szerkezetileg ha­sonlít Mario Vargas Llosa: Há­ború a világ végén című regé­nyéhez, amely hasonló módon kis történetekből építkezik, és hasonlft a posztmodern eljárású Twin Peakshez is. • Nyelvezete nem sokban különbözik a rövidpró­zádtóL.. - Mert nem választottam kü­lön nyelvet. Inkább a nyelv vá­lasztott engem. Azon a nyelven írtam, amelyen a legjobban tu­dok írni. • Van-e személyes ismerő­söd a regényben? - Igen: Balaszentmiklós. A föld. Egy boszorkány él ott, aki szélkiáltó madárrá is tud vál­tozni. Panok Sándor Szegedi szerzők • Munkatársunktól Az idei ünnepi könyvhét idejére az alábbi szegedi szerzők könyve jelent meg: Darvasi László: A könny­mutatványosok legendája; Podmaniczky Szilárd: Kép­lapok a barlangszájból; Baka István: Az idő térképjelei; Pászka Imre: A román hiva­táselit; Fried István: Árnyak közt múlandó árny (Tanul­mányok Baka István lírájá­ról); Csejtei Dezső: Észak és délszak; Farkas Csaba: Úszóházi hírek; Apró Fe­renc: Szegedi képeslapok ­a képeslapok Szegedje; Iko­lógia és műértelmezés 1-8 (alapftó főszerkesztő: Pál József sorozatszerkesz­tők: Fabiny Tibor, Szőnyi György Endre); Péter László: Móra világa; Fári Irén, Fe­jérné Pintér Vera: Reizner János élete és munkássága; Ruszoly József: A város és polgára; Lengyel András: „Közkatonái a tollnak..." (Vázlatok Szeged sajtótörté­netéhez); Horváth Dezső: „Mivé lettél, csángóma­gyar?; Szepesi Attila: Piros tojás tapsifül; Monostori László: A szegedi könyvke­reskedés és könyvterjesztés története (1935-1998); „Szegedtől - Szegedig" an­tológia 1999; Domokos Ta­más: Robbanás az Alkonyat­ban; Polner Zoltán: Száz be­szélgetés; Tamasi Mihály: A polgárosodás régen és most; Tarnai László: Túlharsogja csöndem; Hencz Péter: Gróf Klebelsberg Kuno; Veszelka Attila: Kettőskereszt; K6­csóné Dékány Piroska: A vén eperfa árnyékában; Bör­tönkronológia - a Csillag börtön története (szerkesztő: Oláh Miklós); Vojtilla Gyu­la: A középkori India törté­nete; Kátó Sándor: Porond. Dedikáció • Munkatársunktól Az ünnepi könyvhét alkal­mából ma 10 órától a Dugo­nics téren a Molnár Dixieland koncertje mellett szegedi Írók, költők dedikálják az elmúlt évben megjelent könyveiket: Apró Ferenc/Bátyai Gitta, Csizmazia György, Demcsák Katalin, Domokos Tamás, Döbör András, Feleky Gábor, Horváth Dezsó, Jancsák Csa­ba, Kikli Tivadar, Kiss Attila, Péter László, P. Bodzsár Er­zsébet, Pintér Tibor, Polner Zoltán, Szabó Bogár Erzsé­bet, Szőnyi György Endre, Tandi Lajos, Tarnai László, Tomka Beáta, Tóth Béla, Új­falusi Németh Jenő, Vojtilla Gyula. Fried István, Baka István lírájáról Árnyak közt mulandó árny címmel a Tiszatáj Könyvek sorozatban je­lent meg a nemrégiben Herder-díjjal kitüntetett Fried István irodalomtör­ténésznek, a JATE Össze­hasonlító Irodalomtörté­neti Tanszék vezetőjének Baka István lírájáról szó­ló tanulmánykötete. „Fried István Bakáról szóló írásainak fő érdeme, hogy a művet nemcsak elemzi, hanem mindig na­gyobb kultúrtörténeti, iroda­lomtörténeti, motívumtörté­neti összefüggésbe helyezi. Érezhető: tárgyát szereti, be­csüli, olvasójával ezt szeret­né megosztani, a versolva­sás és a fölfedezés örömét." - olvashatjuk Ilia Mihály ajánlását a kötet hátsó bort­tóján. Amikor nemrégiben inter­jút készítettem Fried pro­fesszorral, a néhány éve el­hunyt szegedi költőről a kö­vetkezőket nyilatkozta: - Ba­ka Istvánt egy aspiránsom mutatta be nekem, utána hét éven át igen felületes kapcso­latunk volt, amikor egyik ked­ves kolléganőm közvetítette azt a szándékát, hogy szívesen tartana a tanszékünkön műfor­dítói szemináriumokat. Nem tudtam akkor, hogy ezt a sze­mináriumot a kórházba vonu­lás fogja követni. Fél év alatt rendkívül szoros munkakap­csolat alakult ki közöttünk. Ideadta a köteteit, őszintén bevallom, akkor nem voltam elragadtatva azoktól a versei­től, amelyeket már ismertem. Tudtam, hogy ott él benne a jó költő lehetősége, de nem érez­tem, hogy a magyar lírában kiemelkedőt produkálna. In­kább a nyugatos, klasszikus modernség felújított változa­tának gondoltam a líráját. Utóbb derült ki: nem tudtam, hogy a Farkasok órája című kötetében már átértékelte ezt a fajta - egyesek által Nagy Lászlóinak, Kormos István­inak, másrészről nyugatosnak tekintett - líraelképzelést. Ko­rábbi vonzalmait felerősítve elindult az utómodernség irá­nyába, a kései Kosztolányi, a kései József Attila és a kései Szabó Lőrinc által meghono­sított dialogikus verstfpus in­tertextuálisan rendkívül telí­tett változata felé. A Farkasok órája volt az első kötete, amely meggyőzött arról, hogy költészete kiemelkedő jelentő­ségű értéke a magyar lírának. Ezt a meggyőződésemet a ha­lál szorításában kiadott ver­seskötetei, korábbi prózája, színdarabkísérletei csak erősí­tették. Két kórházi kezelése közötti rövid időben megálla­podtam vele, hogy a szomszé­dos országok lírájába is kite­kintünk. Elsőként egy szlovén költő, Kajetan KoviÉ két ver­sét produkáltam neki nyers­fordításban, feltüntetve a ver­selésbeli sajátosságokat. El­küldtem mellé a szlovén ere­detit is. Baka - aki orosz sza­kosként ószlávot is tanult -, örömmel mondta, hogy szá­mos szlovén szót felismert benne. Egészen bravúrosan le­fordította ezt a két nem könnyű Kajetan KoviE-verset. Akkor jöttem rá, hogy ott a helye a szláv-osztrák-magyar utómodernségben, mert azt úgy tudja, mint kevesen a kor­társ lírában. Külön érdekes­ség, hogyan volt képes reagál­ni az orosz szimbolistákra, il­letve akmeistákra. Egyfelől a Brjuszov, Belij képviselte ezoterikusabb Urára, másfelől a különböző nemzeti kulturá­lis irodalmi kódokat átíró Mandelstam lírájára. Nem ke­vésbé Ahmatova és Cvetajeva költészetére reagált a Sztye­pan Pehotnij testamentuma cí­mű kötetében, miközben mindvégig megtartotta érdek­lődését a klasszikus modern­ség iránt, amit az utómodern­ség felől átírt. így alkotott olyat, amely legjobb darabjai­ban a kelet-közép-európai ré­gió egészének értéke. H. Z». I

Next

/
Thumbnails
Contents