Délmagyarország, 1999. május (89. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-31 / 124. szám
II. A DÉL SPORTJA Algyői botlás Szöregen A forduló rangadóján a fehér mezes szóregiek legyőzték az éllovas Algyő együttesét. (Fotó: Miskolczi Róbert) 19. • Tudósítóinktól Hosszú hetek eredményessége után Szóregen kikapott a bajnokesélyes Algyő. A képzeletbeli dobogó helyeiért óriási küzdelem várbató az elkövetkező három hétvégén, hiszen a Röszke, a Tápé és a Sándorfalva egyaránt nyert, megtartva ezáltal egymás között a két-két pontos távolságot. Ezen a játéknapon az is eldőlt, hogy a Gyálarét búcsúzik az osztálytól. Móraváros-Szentes FC 3-1 (0-0) Szeged, Horgosi út, 100 néző. Vezette: Rácz L. Móraváros: Lázár - Nóvák, dr. Török, dr. Raskó Z., Takács, Csordás, Raskó T., Farkas (Kószó), Török Zs., Maróti, Király (Hűvös). Edző: Tóth Lajos. Szentes FC: Kondacs Moldván, Mészáros, Csipkó (Varga), Pataki, Túri, Stráma, Nana, Kerepeczki, Palásti, Rumi. Edző: Tóth György. A Maróti és Török Zs. vezérelte hazai együttes győzelme megérdemelt. Gólszerzők: Maróti (2), Raskó T., ill. Varga. Jók: Maróti, Török Zs., dr. Török, ill. Túri, Moldván. Ifjúságiak: MóravárosSzentes FC 1-4 Szentesi Kinizsi*«f> Röszke 1-4 (0-2) Szentes, 150 néző. Vezette: Maginyecz. Szentesi Kinizsi: Varga Sebők, Berezvai (Balla), Bosánszkí, Muskó, Tari, Justin, Bozóki, Dudás (Fazekas), Gőg, Katona. Edző: Fehér László. Röszke: Kopschitz - Kemenes, Hurguly, Brinszky, Szabó, Gábor (Kovács), Geleta, Tanács, Ottlik, Szekeres, Fődi. Edző: Ottlik Sándor. A Röszke minden csapatrészében felülmúlta a Kinizsit. Gólszerzők: Gőg, ill. Szabó, Fődi, Geleta, Kopschitz (1 l-esből). Kiállitva: Justin, Sebők. Jók: Góg, ill. Kopschitz, Kemenes, Szabó, Szekeres, Fődi. Ifjúságiak: Szentesi Kinizsi TE-Röszke 0-0 Mártély-SZVSE 1-3 (1-3) Mártély, 150 néző. Vezette: Sipos. Mártély: Kútvölgyi Kirschner, Czuczi, Katona Cs. (Pető), Kovács, Muscha, Talmácsi (Varga-Tóth), Csáki, Katona Zs., Borsodi, Tóth Gy. Edző: Vinnai István. SZVSE: Köröm - Juhász, Luczás, Csányi, Antal K., Tokai, Bóka, Siha, Mazula, Erhardt, Pipicz. Edző: Antal Ferenc. Lelkesen, nagy akarással játszott a Vasutas. Gólszerzők: Katona Zs., ill. Pipicz, Erhardt, Antal K. Jók: Borsodi, ill. Köröm, Luczás, Mazula. Ifjúságiak: Mártély-Szegedi VSE 4—1 Szőreg-Algyő 2-1 (0-0) Szőreg, 600 néző. Vezette: Farkas J. Szőreg: Varga I. - Jankó, Móra, Tóth (Nagy), Batik, Varga II., Bosnyák, Takó, Illés, Takács J., Krajczár. Játékos-edző: Takó Ferenc. Algyő: Halász - Jójárt, Bóka, Ádelhardt, Békési (Takács Z.), Nemes (Fejes), Kothencz, Koncz, Szirovicza (Szélpál), Tóth L„ Tóth Á. Játékos-edző: Takács Zoltán. A hazaiak második játékrészbeli játékukkal nyerték a rangadót. Gólszerzők: Takács J., Illés, ill. Tóth Á. Jók: Varga I., Jankó, Batik, Bosnyák, Takács J., ill. Jójárt. Ifjúságiak: Szőreg-Algyő 4-1 Zákányszék-Tápé 2-3(2-1) Zákányszék, 300 néző. Vezette: Forgó. Zákányszék: Pördi Wenner, Tóth T., Kiss J., Hegedűs, Tóth E., Zámbori, Kovács, Börcsök (Masa), Molnár, Farkas (Szabó T.). Edző: Molnár Ferenc. Tápé: Mindák - Bajusz, Dálnaki, Lévai, Szántai (Csonka), Angeli, (Tóth Cs.), Illyés, Ábrahám, Szentmártoni, Pálinkó (Tóth I.), Szőke. Edző: Pataki Tamás. Ellentétes félidők után alakult ki a végeredmény. Gólszerzők: Kovács, Molnár, ill. Ábrahám (1 l-esből), Szőke, Illyés. Kiállitva: Kovács. Jók: Pördi (a mezőny legjobbja), Tóth T., Zámbori, ill. Mindák, Dálnaki, Ábrahám, Szőke. Ifjúságiak: ZákányszékTápé 0-4 Mórahalom-Kistelek 3-3 (2-1) Mórahalom, 200 néző. Vezette: Sipos. Mórahalom: Bubori Koncz, Horváth, Börcsök, dr. Tóth, Kószó (Tandari), Nóvé, Imre (Kovács), Tóth G„ Hevesi (Csiszár), TóthSzeles G. Edző: Himer István. Kistelek: Tóth I. - Sejben, Rácz, Virág, Majoros, Horváth (Tóth Sz.), Koncz (Dancsok), Vándor, Kispál, Kiszner, Buknicz. Edző: Bitó Tibor. Igazságos a döntetlen. Gólszerzők: Nóvé, Imre, Hevesi (1 l-esből), ill. Horváth, Kispál, Virág. Jók: Bubori, Nóvé, Hevesi, Imre, ill. Rácz, Kispál, Virág. Ifjúságiak: MórahalomKistelek 2-3 Kiszombor-Bordány 3-2 (l-O) Kiszombor, 200 néző. Vezette: Gábor. Kiszombor: Földesi Kránicz, S. Tóth, Ugray, Szűcs K., Fancsali, Varga (Tóth), Papp, Rácz Zs. (Kutasi), Simon, Szabadi. Játékos-edző: Kutasi László. Bordány: Mihálffy B. Tímár, Király, Kószó, Kátai, Horváth (Pintér), Szabó G„ Mahler, Mihálffy Zs., Cseh, K. Tóth. Edző: Szabó Zsolt. A zomboriak kicsit korán kezdték ünnepelni a győzelmet. Gólszerzők: Papp, Kránicz, Szabadi, ill. Kátai, Cseh. Jók: Papp, Szűcs K., Kránicz, ill. Kátai, Mahler. Ifjúságiak: KiszomborBordány 1-2 Mindszent-Gyáiarét 3-2(1-2) Mindszent, 200 néző. Vezette: Földi II. I. Mindszent: Verők - Sebestyén, Dóda, Jancsovics, Gyovai, Tóth, Gránitz (Szécsi) Bakó, Árgyelán, Répás (Gedai), Márton. Edző: Jelenti István. Gyálarét: Döme - Rabi, Toppantó, Pintér, Bánfi, Hódi, Illés, Boros, Zsikó, Szécsényi, Nóvák. Edző: Berki István. Megérdemelten győztek a sok helyzetet kihagyó mindszentiek. Gólszerzők: Gránitz, Tóth, Bakó, ill. Illés, Zsikó. Jók: Gyovai, Tóth, Gránitz, Árgyelán, ill. Rabi, Döme. Ifjúságiak: MindszentGyáiarét 8-2 SándorfalvaTisza-Új 5-0(0-0) Sándorfalva, 400 néző. Vezette: Csuka. Sándorfalva: Gémes Pataki, Bessenyei, Bozó, Ferenczi, Buchholcz, Márki, Dóra (Szűcs), Kiss (Gajdacsi), Szalai, Vörös (Palotás). Edző: Kántor Ferenc. Tisza-Új: Himer - Puskás, Tóth G„ Tóth J. Almási, Száz, Rutai (Áchim), Erdélyi, Keller, Gulyás, Tiszavölgyi (Csikós). Játékosedző: Puskás Tibor. A második félidőben csak a gólkülönbség volt kérdéses. Gólszerzők: Márki (2), Bessenyei, Bozó, Palotás. Kiállítva: Gulyás. Jók: Márki, Bessenyei, Szűcs, ill. Himer, Puskás, Tóth J. Ifjúságiak: Sándorfalva-Tisza-Új 5-0 A bajnokság állása: 1. Algyő 31 23 5 3 94-32 74 2. Röszke 31 22 5 4 91-33 71 3. Tápé 31 22 3 6 77-29 69 4. Sándorfalva 31 21 4 4 78-38 67 5. Szőreg 30 17 6 7 64-36 57 6. Kiszombor 31 14 10 7 7<M8 52 7. Móraváros 31 15 6 10 69-51 51 8. Bordány 31 11 11 9 64-65 44 9. Kislelek 30 12 6 12 56-42 42 10. Szentesi FC 30 12 414 50-58 40 11. Zákányszék 30 II 613 54-56 39 12. Tisza-Új 31 12 3 16 47-57 39 13. Mártély 31 8 617 32-61 30 14. Mórahalom 31 8 518 52-87 29 15. Szegedi VSE 31 7 5 19 43-67 26 16. Mindszent 31 6 4 21 39-79 22 17. Szent. Kinizsi 31 5 323: 33-101 18 18. Gyálarét 31 3 424 36-89 13 A következő forduló párosítása, június 6. (vasárnap), 17 óra: BordányMártély, Röszke-Kiszombor, Kistelek-Szentesi BKTE, Tápé-Mórahalom, Tisza-Új-Zákányszék, Gyálarét-Sándorfalva, Szentes FC-Mindszent, Algyő-Móraváros, SZVSE-Szőreg. Ki lesz a második? labdarúgó megyei II. e. • Tudósítóinktól A megyei II. osztályú forduló meglepetését a Balástya szolgáltatta, amely a már bajnok Tiszasziget otthonában diadalmaskodott. A Szikáncs és a Fábiánsebestyén hazai pályán, míg a Szentmihály idegenben gólfesztivált rendezett. Tömörkényben sem unatkozhattak a nézők, hiszen hét gólt láthattak, ráadásul a helyi kedvencek győztek. TanárképzőApátfalva • 1-0(0-0) Szeged, Kisstadion, 150 néző. Vezette: Ludvig. Tanárképző: Bodnár Basa, Mucska, Gyüre, Lukács, Bukovinszky (Kovács), Ivaskó (Suciu, Csaba), Kiss, Széli, Kubát (Szávay II.) Antal. Edző: dr. Miskolczi József. Apátfalva: Sóki Attila Mátó L„ Nagy, Sóki András (Vass), Gabnai, Faragó, Bartucz (Apfel), Köteles (Rakity), Mátó G„ Károlyi, Kolompár. Edző: Faragó István. Küzdelmes, sok szabálytalansággal tarkított mérkőzésen nyert a Tanárképző. Gólszerző: Széli. Jók: Mucska, Kiss.vflasa, ill. Sóki Attila, Károlyi, Faragó, Mátó G. SzikáncsCsanytelek 5-0(1-0) Szikáncs, 100 néző. Vezette: Kónya. Szikáncs: Korom (Magony) - Gulyás (Oláh), Bartyik, Benkő, Kolthay, Bíró, Sulyok, Kalmár (Trényi), Basits, Homyák, Újvári (Perei). Edző: Csernus István. Csanytelek: Sallai - Szabó (Mucsi), Mrlják, Németh, Bartus, Lajkó, Somodi, Bencze, Balanyi, Gyöngyi, Tápai. Edző: Csányi József. Fordulás után minden csapatrészben jobbak voltak a hazaiak. Gólszerzők: Gulyás, Bartyik, Bíró, Kalmár, Újvári. Jók: Bartyik, Gulyás, Bíró, Kalmár, ill. Sallai. Ifjúságiak: SzikáncsCsanytelek 0-1 Tömörkény-JA TE SC 4-3 (1-1) Tömörkény, 100 néző. Vezette: Bálint. Tömörkény: Papp Z. (Gémes) - Ormándi, Balogh (Tóth), Kovács, Bartók, Ambrus (Szabó), Kasza, Papp L., Pozsár, Rácz, Kiss (Lakner). Megbízott játékosedző: Kiss István. JATE: Bíró - Pápay, Barczi, Budai, Tóth, Cs. Tóth, Kovács, Kádár (Csigér), Székely, Vass, Balogh. Edző: Bucsek József. Küzdelmes, iramos meccsen potyogtak a gólok. Gólszerzők: Tóth, Bartók, Pozsár (2), ill. Kádár (2), Vass. Jók: Tóth, Bartók, Pozsár, Rácz, ill. Bíró, Kádár. Ifjúságiak: TömörkényJATESC 3-3 FábiánsebestyénUTC-Heavytex 4-0(2-0) Fábiánsebestyén, 200 néző. Vezette: Mózes. Fábiánsebestyén: Ivanics - Györgyi Cs., István, György L., Simái, Varjas, Kovács T., Kovács R„ Bórák, Verók, Pető. Edző: Pataki Antal. UTC-Heavytex: Pálfy Meszes, Dudás, Murányi, Kácsér, Tóth (Valkai), Herédi, Ács, Joszt, Papp, Zsarkó. Edző: Gidai Sándor. Jó játékkal szolgálták ki közönségüket a vendéglátók. Gólszerzők: Varjas, Verók (2), István. Jók: Simái, Kovács T., Györgyi Gy., Bórák, ill. Murányi, Dudás. Ifjúságiak: Fábiánsebestyén-UTC-Heavytex 4-3 Szegvár-Maros D. Deszk 1-3(0-1) Szegvár, 150 néző. Vezette: Csende. Szegvár: Galambos Kanalas, Molnár, Vígh, Holozsai L. (Tolnai), Dékány, Rajos A., Bárány R. (Bujdosó), Terbán Gy., Rajos N., Kádár. Edző: Lukács István. Maros D. Deszk: Horváth - Jaksa, Tajti, Dobó, Fábián (Dékány), Hevesi (Dobó T.), Kiss (Orvos), Nagy, Makra, Pördi, Szalai. Játékos-edző: Fábián László. A kiegyenlített játékban a szerencsésebb csapat győzött. Gólszerzők: Terbán, ill. Tari (3). Jók: Galambosi, Molnár, Bárány, Terbán, ill. Horváth, Tari, Balla. Ifjúságiak: Szegvár-Maros D. Deszk 5-2 TtszaszigetBalástya 2-3 (1-2) Tiszasziget, 200 néző. Vezette: Knerczer. Tiszasziget: Ökrös Miksi, Dohányos, Ágoston, Bugyinszki, Tóth, Puskás, Ábrahám, Jaksa, Lázár, Móricz. Edző: Hegyeshalmi Tibor. Balástya: Bazsó - Böröcz, Pelsőczi, Piti, Szalma, Terhes, Horváth, Körmendi, Ambrus, Váczi, Lippai. Edző: Laczkó István. Szikrázóan kemény találkozón a Balástya nyerte a rangadót. Gólszerzők: Miksi, Ábrahám, ill. Böröcz, Piti, Ambrus. Jók: Miksi, Ábrahám, „. korábbi „te ug);1 tárhelyen n< 1,s»úk, ha. Gyomat Csongrt 3-1 / Bugyinszki, Puskás, ill. P'1' '"^"lúl Böröcz, Lippai, Terhes. ~~ Ifjúságiak: Tiszaszigő M'nden Balástya 3-6 szomorúan "mja vissza Föideák-Szatymai me9yei NB i 3_0 /|_0i ru9ocsapa ( / "okság 27. Földeák, 200 néző. VezeH0 kilencven te: Juhász. r9y?.Hen P°' Földeák: Magyar - Mí*ermt gyan hes (Dékány), Horváth, B»; L! " jusz, Molnár T„ Rácz, Bug)1 (Szűcs), Kurunczi, Mol® Zs., Orosz (Szalai), Katk' *«ók hiba: Edző: Méhes Tibor. Uk valak' ' Szatymaz: Pölös - j?" ° játék kolényi, Zsemberi J., B®3' Qrol.„ nyi, Posta, Szanka, Zse®; beri S., Tóth, Németh, & ra, Kádár. Játékos-edz® Bárányi Péter. A különbség nem túlzót' Gólszerzők: Katkó, M® Wornaenc nár, Rácz. Vezette: Jók: Bajusz, KuruncZ' § Gyomaend Molnár, Katkó, ill. Barany' v"ros'- Karsai Ifjúságiak: Földed*' Bocsik, ? Szatymaz 5-0 Brakszal Cz'glédszki), I1')-Edző: Fodc • CSESSE: Jo'h-Kovács Szarvas, Ba ^cskés (Mi) Oernei) - Kul ^ő: Kurucz gólszerző Forrai T„ Takács, Lengy*^?'' Braksz Forrai L., Maróti (Borsod'' Horváth, Papp, Sipos, Ki® b ^ nyárfa Hegyi (Forrai S.). Edző: K " már az t kács János. v, HxUjUk e1' Szentmihály-Rádió T®fpndégek a h SE: Fürtön - Bodnár (JCdu'ó sláge hász), Csúcs, Kaszab, C® dj ^rc alatt 1: szár. Kovács (Gajdus), K"1 „*Zogletet, n már, Csehó, Lengyel (H"j\^cs,'k-Takt sza), Balogh, Pálfi. Játékot - «oen már edző: Csiszár József. „ °k< a"i De Tíz emberrel is nyertek jebrrcetcig ú vendégek. -"éze Gólszerzők: Kasza* . g»a marad *löz« szituác SzékkutasSzent-mihály Rádió Taxi SE 0*4(0-1) Székkutas, 200 néző. Vízette: Pálinkó. Székkutas: Kovács gyomai Percben Kalmár (3). Kiállítva: Balogh. Jók: Forrai T„ ill. KaL _ (a mezőny legjobbja), CsúC*L p.uJá'g, án Kaszab, Pálfi, Fürtön. v0i?asbó1 Szí Ifjúságiak: Székkutas,) 1 a nagyot Szentmihály-Rádió Taxi ®i..,puta 1-6 'tfcfi; JjJesen téves ;esből meg a' vezetést. ' ta'mas elá, >tok, s re „S* lendült 1. Tiszasziget 31 24 4 3 80-3' . c"Kal kísérve 2. Gilax-Szentm.3l 20 5 6 92-43 ^UW 5 6 !*"Hí*l(Stt . BaksZsombó 2-2 A bajnokság állása: 31 20 31 17 6 8 73-»» '°tt. A <30 31 17 4 10 5742 *% P' 31 is 4 12 65-f * V|*ontraak 3114 7 io 57-51; "e az elönt 31 12 10 9 62-55 ' gyüttes mai, 31 12 5 14 574JÍ tj, "»aJ< ,. ,, „,, , 'srrief f„iio zic 3. Balástya 4. Szikáncs 5. Szatymaz 6. Fábiáns. 7. Maros-D. D. 31 14 7 10 8. Apátfalva 9. Baks ji i- 3 is ai 'a r 10. Tömörkény 31 II 6 14 45-57 ' U omet fella 11. Tanárképző 3111 5 15 Védel] 12. Zsombó 13. Csanytelek 14. Székkutas 15. Földeák 16. JATE 17. UTC 18. Szegvár 3. o 8 14 ^ 31 9 8 14 41-5 ' erid - Vé 31 10 2 19 48-7 4 £' dí térfél 31 9 3 19 54-9J J a 7 7 17 39-73 2, Hongra 7 6 18 33-57 2 3 9 19 3749 A következő forduló P; rosítása, június 6. (va«áf nap), 17: Balástya-S®' káncs, Apátfalva-Tiszas®' get, UTC-Tanárképző, ->A TE-Fábiánsebestyén, SzaR* maz-Tömörkény, Deszk Földeák, Szentmihály-Sz<# vár, Zsombó-Székkuta" Csanytelek-Baks. UA közeim Továbbra is hibátlanol Gyulai TC-Hód TC V6 tenisz • Munkatársunktol Az OB IH-as tenisz csapatbajnokságban is nagyszerűen szerepel a Hód TC. A vásárhelyi gárda eddig valamennyi találkozón győzni tudott, s egyedül a Gyula elleni alakult kicsit szorosabban a párharc. Mezóberény-Hód TC 1:8 Egyes: S. Nagy-dr. Tomka 0:6, 0:6. Szűcs-Goldman 5:7, 3:6. Püskel-Császár 6:3, 6:2. Kertes-Huszti 4:6, 4:6. Gulyás-B. Nagy 7:5 2:6, 4:6. Barna-Pintér 1:6, 2:6. Páros: Püskel, Barna-dr. Tomka, Goldman 3:6, 0:6. Szűcs, Hidasi-Császár, Huszti 5:7, 6:4, 4:6. Kertes, Gulyás-Palócz, Pintér 0:6,0:6. wíox v ioj^étel ef'nt P« .a" meg. Egyes: Kovács-Frank ^^ n 2:6. Vincze-Sonkodi Bál® vi0H yözö< 3:6, 1:6. Pece R.-dr. Tol 4:6, 2:6. Pece Z.-Goldi® 3:6, 7:5, 1:6. Gyimesi-Hus* 6:2, 6:7, 1:6. dr. Hajdú-P® tér 5:7, 4:6. Páros: Ková®. Pece R.-Császár, B. NaF 6:4, 6:4. Pece Z., Gyip® si-Huszti, Hajdú 6:2, 7:6. Vincze, dr lócz. Pintér 6:3,6:2 Számit yidtti e e8ismét deztük Fel , 'iiáAz idei Hajdú-^V^^ valai mej