Délmagyarország, 1999. május (89. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-29 / 123. szám

SZOMBAT, 1999. MÁJ. 29. SPORT 11 — Gergely Győrben! >1 Megtalállak a győriek a baj­végén távozó Reszeli kíván módját! A követ­ező szezontól már a Szeged ^jelenlegi edzője, Gergely 7roí>' készíti fel az ETO lab­•teragócsapatát. A kitűnő tré­"f^tötökön mondott igent A WB-ben jelen pillanatban a ^©edik helyen álló Győri ^felkérésére. ~ Az elért eredményeim valószínűleg azért esett iám a választás, mert a leendő együttesem olyan felállásban játszik majd a jövőben, mint az eddigi csapataim. Egy kicsit kellemetlenül érzem magam, hogy a Győrrel kötött „házas­ságomat" még a bajnokság vé­ge előtt bejelentették. Remé­lem, ez nem zavarja meg Ke neseiéket, hiszen még három sorsdöntő métkőzés vár ránk ­nyilatkozta lapunknak Gergely Károly. Vasasék ma délután öt óra­kor a Kaposvárt fogadják baj­noki mérkőzésen a Tisza-parti stadionban. Hernandez a Pické kézilabda gj g g •Munkatársunktól A Szolnok és a Nyíregyháza ^ 3 «ck Szeged NBUsfér­« kezűabdacsapatának kapuját eui az új idényben a kubai vá ^"tt portása. Vladimír Rive hn,eC!an^ez ~ közölte tegnap T^kk3! Kővári Árpad klub elnök. A két évvel ezelőtti vi­lágbajnokságon legjobb kapus­nak választott kézilabdás egy évre kötelezte el magát a Tisza­parti város csapatához. A hírek szerinl Tyetyák Tibor és Szép Kis Krisztián Kiskőrösre tart. Az előbbinek a klub nem szán­dékozik meghosszabbítani szerződését, míg az utóbbi nem akar szerződést hosszabbítani. W^kolimpia és válogató •^nlcatursonktol Holnap reggel 8.30 diát V •"^agos kajak kenu ^"mpiai döntőnek ad ott »a szeged Gróf Széchenyi klubéin^ Gyorgy- a he,y' inü 3 verse"y részlete­Ö3molt be. j^gedi városvezetés je­szövetS^ nyÚjt a szak" szágiJ , valamennyi or­"tegrenl^k:kCnU VerSeny DiPPr *aJak-kenu verseny dndezéséhez A diákev­^jn-ndig a legnagyobb vénv "^Steo^ató rendez ezer, senvJ • közöui fiatal ver ^Ügvúgűn- A legnépc sebb csapat a miénk lesz: a 130 versenyzőnk szinte min­den számban éremesélyes. Sok iskolatársnak, rokonnak, is­merősnek, szülőnek okozhat kellemes időtöltést a világszín­vonalú Maty-éri pályán ez az ifjúsági korosztálynak váloga­tót jelentő viadal. A szegediek köztil a Világkupa-győztes , ka­jaknégyes (Almási, Börcsök, Biczók és Nógrádi) minden­képpen esélyes a vb-részvétel­re. Bölcsök egyéniben is meg­próbálja a kvalifikációt. Női kajakegyesben Köllő Szilvia, férfi kenuegyesben Kálmán Marcell és Joób Márton vív­hatja ki a világeseményen való részvételt, míg ugyancsak a kenusoknál egyesben és páros­ban Vajda Attilának és Tamás­nak van esélye eljutni a vb-re. félegyenesben a Pitvaros egy tucat­É; f|n iji K> Csengéién '«9ÍíÍSS,0dionb«* P®" *•> kÁ JKSIer állhattak k*. ^H®1 a játéka­Kk 2-7(1-3) ^ z^tadion, 50 néző. Ve­klSAP^SEiRácz-Bá­röthjnf!; Magyar. Varga, Arajá " ffeak. Kovács A., ^^/r^a^áAánykSo­Ábrahám ­P Szekeres, •Ázk,' Bad«yi. Tóth I., Le­MIq V*1^ K Veres, Kis­Gólt, " Turcsányi János. Soós. ">rS'iK,spálL(2)­NÍ'^^^nyek, A r'i 4 , !'• 8-2 Gsengele-Algyó H L^viaszer-Öttömös '^k ^ Taxi-Bakui Sz, ^(j ^loSC I -4, Csanyte­vs„ ^UzsaO-3, Sándorfal­Na j^°m<az'dö»árás Sj J" Percben félbes/a ©ö II '''*"zhen Játszottak. ' -^pusztaszer 4-3. B csoport: Szóreg II.-Fe­rencszállás 2-3, Eperjes Ma roslele 4—7, Kiszombor II.-SZVSE n. 1-11, Pázsit SE-Ambrózfalva l-l, Pitva­ros-Kübekháza 4-2, H. Ast ra-Nagy mágocs (az időjárás miatt a 35. percben félbesza­kadt), Derekegyház-Károlyi DSE (a mérkőzés a játéktér alkalmatlansága miatt elma­radt). oqfivl ö< lifi j Szabadnapos: IKV-Alsó­váras. Versenyen kívül: IKV­Alsóváros-Csanádpalota­Nagylak SK 0 4. XÜáSK tSUnlL slbtelisc LÓrUKn'S 12 7. tusi TI II S.AIm4IL 27 12 4 11 4ÍIII*IIm' 26 12 é S 14. lUukrlI. 27 4 513 11. Tempó BaAlo 267 613 12.Cna)«tfcfclL27 * 415 II PtenlniMi77 7 I 14 • 1 I'I.hiiiI 27 5 715 15. IV* Apró S»: 27 4 S 15 l4.Öaim 27 3 514 84-17 71 67-32 55 55-35 52 51-35 45 41 38-34 44 57-54 40 44-42 34 54-54 32 33-54 27 32-58 24 43-44 22 34-44 22 45-77 24 22-45 14 'hűi I Itwi 2. H. Arain 3. IKV- Ahóra 4p»róls4 5. szvskil 4 t rmra vók 7. Srtnr II. XKabcAlám 14. Dnráltnbi 25 4 ll tfamMt 24 8 11 Kératrai itst 23 4 13. UteiiMii 25 5 lAKpaia 24 4 15. kÓMMkr IL24 2 B csoport 24 14 5 22 17 I 25 17 I 25 14 • 25 12 25 II 24 12 25 14 24 4 2 74-38 42 4 75-27 52 7 77-42 52 7 43-41 54 4 84-44 44 8 73-41 34 14 42-54 38 4 58-57 34 11 53-52 31 12 48-48 31 13 48-77 24 14 53-43 21 14 47-44 21 14 34-14115 18 22-41 l« • Réthi J. Attila jelenti Winnipegből Segít-e Gábor Áron videója? Ennyit tesz a hétórás időeltolódás. Amikor ol­vasóink ezeket a soro­kat fürkészik, vízilabdás lányaink (köztük nyolc szentesi) lélekben már vagy a világkupa dön­tőjére, vagy a bronz­meccsre készülődnek. Attól függően, hogy „éj­nek idején" hogyan vé­geztek az ausztrálok­kal... Sejteni lehetett: a csoport­küzdelmek utáni 24 órás la­zítás nem egyszerűen a fel­töltődés és az édes semmit­tevés miatt volt fontos a ma­gyar női vízi labda-válogatott játékosainak és vezérkará­nak, hanem a visszapillantás és az esélylatolgatás nem is olyan könnyű műveletét is remekül szolgálta ez a nap. - Én azt mondom, az ola­szok és a görögök elleni döntetlennel (l-l, illetve 4-4), valamint az oroszok legyőzésével (8-7) a mini­mális célt elértük - jelentette ki a Ramada Szálló halljá­ban dr. Pavlik Gábor orvos­csapatvezető. - Az igazi bol­dogág persze az lenne szá­munkra, ha az elődöntőben elkapnánk az ausztrálokat, és a fináléban megütközhet­nénk az olaszokkal vagy a hollandokkal. Mindenki tud­ja, az a találkozó már az olimpiai részvételről dönte­ne. Amíg a lányok a winnipe­gi belváros nevezetességei­vel és a hatalmas bevásárló­központok árukészletével is­merkedtek, dr. Tóth Gyula szövetségi kapitány két se­gítőjével, Merész Andrással és Gábor Áronnal (utóbbi Az ausztrálok elleni mérkőzést akár a Stieber-gólok is eldönthetnék. (Fotó: Gyenes Kálmán) Görgényi - a túloldalon Milyen egyszerű lenne azt hinni, hogy szombatra virradóra az auszik már csak azért sem „kapartak'" ellenünk olyan nagyon, mert a mesterüket bizonyos Görgényi Istvánnak hívják... Igen, a '90-es évek új­pesti csodacsapatának megalapozója, aki hajdan dr. Tóth Gyulával játszott együtt a Honvédban (dr. T. Gy., szerényen: - sokat tanult tőlem!), jelenleg az ausztrál női válogatott szakmai főnöke. Akinek a munkáját többek között az alapján minősítik majd a világ túlsó felén, hogy sikerül-e megnyernie együtte­sével a winnipegi VK-t. Szóval, neki sem könnyű­valamennyi meccsünket vi­deóra rögzítette) a csoport­mérkőzések legizgalmasabb pillanatait elemezte. - Bár nem szeretek hátra­felé tekintgetni - jegyezte meg a kapitány -, ezekből a felvételekből mindnyájan sokat meríthetünk. Arról nem beszélve, hogy az ausztrálok eddigi produkció­járól is vannak képeink, amelyek talán elárulják gyenge pontjaikat is. Már amennyiben akadnak ilye­nek... A csütörtök esti könnyű, alig ötvenperces edzés végén a kifejezetten jó hangulatban tempózó és labdázgató ma­gyar lányok véleményét a mindig optimista Rédei Ka­talin fogalmazta meg: - Az auszik nagyon erősek, de ők ugye már a Sydney olimpia hatos mezőnyében érezhetik ma­gukat. Ezért kell most kikap­niuk! • A tudósítás a Cenzor Értékpapír Rt., a Szegedi Nemzetközi Vásár- és Piac­szervező Kft., az Eurocat Kft., a Micromeat Kft. és a Morton's Légiutazási Iroda támogatásával ké­szült. • Az ügyvezető testület: Csikós, Kocsis, id. Tóth Őrségváltás az SZBE élén birkózás A petőfitelepi Potyka étteremben gyülekeztek az SZBE birkózói, hogy közgyűlésen - egy hóna­pon belül a másodikon, mely mindenképpen ha­tározatképes - döntse­nek, elfogadják-e Kiss Tibor elnök lemondását, s lépéseket tegyenek a jövő felé. Nem történt meglepetes, az elnök tá­vozott, s hatvan napig ­a következő közgyűlésig - háromtagú ügyvezető testület irányítja a klu­bot. - Remélem, aki eljött, az befizette a tagdíjat - jegyezte meg Kiss Tibor elnök, majd amikor elé került a jelenléti ív, még hozzáfűzte: - Ez az utolsó hivatalos aláírásom... Ez már a második köz­gyűlés volt, mert az első, az érdektelenség miatt, érvény­telennek bizonyult. A lekö­szönő elnök röviden értékel­te az elmúlt esztendőt, ki­emelve, hogy a '97-ben meg­nyert csapatbajnoki cím nagy lendületet adott az együttesnek. A nemzetközi szereplés azonban az egyéni versenyeken nem az elvárá­soknak megfelelően alakult. A BEK-ezüstérem, az újabb országos csb-arany és az egyéni sikerek kárpótolták a klubvezetést, a versenyzőket. Az utánpótlás korú sportolók (Csikós Ferenc és Visnyei Ferenc tanítványai) is meg­mutatták oroszlánkörmüket, nyolc aranyat szereztek. Az országos rangsorban az SZBE az utánpótlás vonalon a 6., a felnőtteknél a 2., összesítésben pedig a 4. he­lyen végzett. Az anyagiakat jelentő 12 millió forint (4 ön­kormányzati-, 5 OTSH-tá­mogatás, 3 BEK-szereplés finanszírozás) soknak tűnhet, de az idei évet mégis 300 ezer mínusszal kezdte a klub. Pozitívum viszont, hogy sen­kinek nem tartoztak, minden kötelezettségüket teljesítet­ték. Összességében tehát jó évet zárt az SZBE. Kiss Ti­bor még megemlítette, hogy a felnőtt versenyzők hozzáál­lásával akadt probléma, s ezt nem sikerült megnyugtatóan rendezni: - Rendet kellett volna ten­ni a fejekben. Az utánpótlás edzők munkájával elégedett vagyok, a vezetőedzőjével nem. Ez nem újdonság, rég­óta húzódó nézeteltérés, vita van közöttünk. A klubtól egyéniségek távoztak, s las­san odáig fajult a dolog, hogy úgy határoztam: le­mondok és a jövőben sem­milyen munkát nem vállalok az Egyletnél. Bízom benne, hogy a jövőben is sikeresek maradnak, s több fizetést kapnak, s azt is pontosabban. Azért sokaknak ajánlok fi­gyelmébe egy berendezési tárgyat, a tükröt... Nemcsak Kiss Tibor, de az elnökség, mindenki, aki funkciót vállalt lemondott április 30-ával. Érezhetőeí feszült volt a hangulat, elfoj­tott indulatokat lehetett a pil­lantásokban tetten érni, de reflexió nem érkezett. A ta­gok egyhangúlag elfogadták az elnök beszámolóját és le­mondását, majd háromfős ügyvezető testületnek sza­vaztak bizalmat, melynek tagja Csikós Ferenc, Kocsis Ferenc és id. Tóth János lett. A trió hatvan napig maradhat hivatalban, addig irányíthatja az SZBE ügyeit, s ezen időtartamon belül összehívja az újabb közgyűlést, ahol már elnököt és vezetőséget választanak. Csikós Ferenc végül a je­lenlévők nevében megkö­szönte Kiss Tibor eddigi ál­dozatos munkáját, támogatá­sát, kiemelve, hogy segítsége nélkül a klub nem működött volna, nem érte volna el eze­ket a szép eredményeket. Ez­után Kiss Tibor a Potyka ét­terem ajtaján kisétált a sze­gedi szponzorok egyre szűkülő táborából... I. P. vízilabda Nincs még vége... • Munkatársunktól OSC-Tahán Trafik Szeged Ó-4 (3-1,1-2, l-l, 1-0) Osztályozó a férfi vízilab­da OB I-ben maradásért, ne­gyedik mérkőzés. Budapest, Hajós Alfréd uszoda, 100 néző. Vezette: Erdős, Mada­rasi. Szeged: Tóth 1. - Varga P„ Mód, KRESÁK 1, Csörgő 2, DR. TÖRÖK, Bleszity 1. Csere: BARÁTH (kapus), Balla, Weszelovszky, Zsarkó, Boros, Éles. Edző: Pozsgay Zsolt. A csütörtöki szenvedést látva a szakemberek többsége nem sok esélyt adott a szege­dieknek az újabb, immár a második fővárosi mérkőzés­re. Sajnos, bejött a jóslatuk, a hazaiak már az első negyed­ben elhúztak 3-0-ra... A gyat­ra kezdés után összekapta va­lamelyest magát a Trafik, elsősorban a csereként vfzbe szállt Baráth jó-védéseinek, valamint néhány fór értékesí­tésének köszönhetően, felzár­kóztak 4-3-ra, majd 5—4-re. A vezetést is átvehették vol­na. de hiába kerültek három­szor is százszázalékos hely­zetbe, a ziccerek egytől egyig kimaradtak... Pozsgay Zsolt: - Remé­lem. a mindent eldöntő ötödik összecsapáson a jobb erőnlét, nem pedig a rutin dominál majd... A három nyert mérkőzé­sig tartó párharc állása: 2:2. Az ötödik találkozót vasár­nap délután négy órakor az újszegedi Sportuszodában rendezik. reflektor Értékes gyözeieoi • Munkatársunktól Fehéroroszország­Magyarország 1:3 (-8,13,-II,-12) B osztályos röplabda EB­selejtező, férfiak. Minszk, 600 néző. Vezette: Htrtoraoj, Feldstejn (ukránok). Magyarország: TOMA­NÓCZY, Mészáros P„ MÉ­SZÁROS D„ Gelencsér, Ve­res, KÁNTOR. Csere: Bugyi (liberó). Forgó, Úrfi. Szövet­ségi kapitány: Nyári Sándor. A magyar válogatott érvé­nyesítette a papírformát a vendéglátókkal szemben. Ez­zel a teljesítményükkel Urfiék bebizonyították, hogy már kinőtték a B osztályt. Profifordulé • Munkatársunktól A labdarúgó PNB hétvégi fordulójának a párosítása. Szombat: Ferencváros-Duna­ferr (16.35, MTV2). Video­ton-Nyíregyháza, Vác-Vasas, Zalaegerszeg-Kispest, Győr-Haladás, Újpest-III. Kerület, Debrecen-MTK, BVSC-Gázszer, Siófok-Di­ósgyőr (az utóbbiak mind 17 órakor kezdődnek). Idegenben autóznak • Munkatársunktól A szegedi és a megyei au­tósport képviselői a hétvégén idegenben próbálják ki sze­rencséjüket. A roncsderbisek (a szegedi Autoteiie Team és a vásárhelyiek) vasárnap Kecskeméten állnak rajthoz, a ralikrosszos Darázs Antal pe­dig Orosházán teszteli kocsija és önmaga felkészültségét. Az utóbbinak szombaton és va­sárnap is bizonyítania kell. Aquafittness • Munkatársunktól Június l-jétől ismét bein­dul az újszegedi Sportuszodá­ban az aquafittnes. Az elmúh évben is népszerű „víziaero­bik" hét közben mindennap este hét órakor kezdődik. A foglalkozásvezető, Bibarcz Tünde várja a mozogni a vá­gyókat. EK-futooi Mártélyon • Munkatársunktol Vasárnap újra a mártélyi Tisza-part kemping lesz a qu­adriatlon „fővárosa". Rétfalvi Róbert ismét erre a festői kör­nyezetben lévő helyre csábí­totta a sportág legjobbjait. Először a minitávú nyílt ver­seny rajtol el 9 órakor, majd 11 órától következik a fő műsorszám, az Európa-kupa futam. Az már biztos, hogy a szám klasszisai közül ott lesz Mártélyon a pesti Warva­sovszky János, a cseh Jan Ko­landa és a szentesi Szakáll Sándor, aki a legutóbbi ibizai világbajnokságon egyénibea 6. lett, csapatban pedig arany­érmet szerzett. Fontos tudni­való, hogy ma 16 és 18 óra között a helyszínen még lehet nevezni a megmérettetésre. Mozgássérültek pingpongja • Munkatársunktól Szombaton és vasárnap rendezik meg a szegedi Deák Ferenc Gimnázium sportcsar­nokában a mozgássérültek or szágos asztalitenisz-bajnoksá gát. A küzdelmek 9 órakor kezdődnek, a verseny fő szponzora a KÉSZ.

Next

/
Thumbnails
Contents