Délmagyarország, 1999. május (89. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-20 / 116. szám

I Í 2 KÜLFÖLD CSÜTÖRTÖK, 1999. MÁJ."SÜTÖRT kommentár • Pénz a NATO-támadásokra Tüntetnek a katonaszülők F annak emberek, akik egyszerűen nem tudják elvi­selni a vereséget. Valószínűleg soha nem voltak sportolók, mert különben tudnák, hogy a nemes ver­sengésben csak egy valaki lehet első. A politikai ver­sengésben is. Nos, északi szomszédainknál, Szlovákiá­ban, az elnökválasztások első fordulója után, éppen egy ilyen helyzet állt elő. Néhány hónappal ezelőtt a még valószínű befutónak vélt Vladimír Meciar, a szombati megmérettetésen alaposan „elpáholtatott", több, mint 10 százalékos hátránnyal várhatja a máso­dikfordulót Rudolf Schusterrel szemben. Meciar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom je­löltje, egykoron ökölvívóként jeleskedett (a közelmúlt­ban ismét edzésbe állt, amikor is megpróbálta kiütni az egyik kereskedelmi tévécsatorna felvételezőjét...), manapság azonban politikusként keresi a kenyerét. A szombati eredmények ismeretében tartott sajtótájékoz­tatóján látszott rajta, hogy nagyon nehezen tűri a „gyűrődést", elege van már az egészből Vesztett. Most - nyilván vigasztalására - jelentkezett egy Bosszú fedőnevet viselő szervezet, amely mellé állt: halálosan megfenyegette az első körben győztes kassai polgármestert, hogy lépjen vissza, mert különben... Ti­pikus este a szorongásnak, a kiegyensúlyozatlan lel­kületnek. Valaki(k) áll(nak) e rossz tréfa mögött. Olyasvalaki, aki még véletlenül sem szeretné, ha a Szlovákiában is beindult demokratikus társadalomépí­tésifolyamat zavartalan lenne. M ájus 29-én, szombaton, északi szomszédaink ismét az urnák elé járulnak. A 4 038 899 szavazásra jo­gosult állampolgár közül nyilván nem lesz ott mindenki a választó fülkében. De, ha csak eggyel többen voksol­nak a kormánykoalíció jelöltjeként induló Schusterre, mint Meciarra, akkor a kassai polgármester lesz Szlová­kia elnöke. Hogy ne így legyen, bizony egy deus ex ma­china, amolyan isteni beavatkozás kellene. A Léván feladott „Bosszús" levél azonban ezt a for­dulatot semmiképpen sem tudja előidézni Legalábbis, a dolgok jelenlegi állása szerint... • Washington, Belgrád (MTI) Az amerikai Kong­resszus képviselőháza kedden este sürgős sza­vazáson 14,6 milliárd dolláros vegyes csoma­got hagyott jóvá a kor­mánynak, főleg a jugo­szláviai háború folytatá­sára. A 269 szavazattal 158 el­lenében jóváhagyott, komp­romisszumos határozatba bevontak segélyeket a kato­náknak, a farmereknek, Jor­dániának és Közép-Ameri­kának is, ezért a szavazás át­húzódott a múlt hétről erre a hétre. A most megszavazott sür­gős tételek legnagyobbika 11 milliárd dollár a jugoszlá­viai elleni légiháború folyta­tására, az amerikai hadsereg harckészültségének fenntar­tására, valamint a koszovói menekültek és az őket be­fogadó országok megsegíté­sére. Az összeg körülbelül a kétszerese annak, mint amennyit Bili Clinton elnök korábban kért a törvényho­zástól. A szenátus is várhatóan még e héten szavaz a meg­ajánlásról. • A NATO repülőgépei kedden, a sötétség beállta után Belgrád környéki cél­pontokat bombáztak. A Tan­jug jelentése szerint találat ért egy üzemanyagraktárt Belgrád délnyugati külváro­sában. Jugoszláv sajtóértesü­lések szerint a főváros mel­letti Batajnica katonai repü­lőterét, amelyet a március A szélsőséges, jobboldali szerb Radikális Párt támogatói megtalálták az „árulókat" - a tüntetők a szerb Demokrata Párt belgrádi székházát kővel dobálták, rendőri felügyelet mellett. (MTI Telefotó) 24-én kezdődött légi offenzí­va során több alkalommal is támadtak a nyugati szövetsé­gesek, ismét találat érte. Csukaricában, Belgrád déli elővárosában 22 óra 37 perckor rakétatalálat érte a Jugopetrol üzemanyagraktá­rát és egy cukorgyárat - je­lentette a Beta hírügynök­ség. A Tanjug hivatalos hír­ügynökség jelentése szerint ismét támadtak koszovói célpontokat a NATO gépei. Rakétatámadás érte 21 óra után nem sokkal a tartomány nyugati részében fekvő Suva Rékát. • Kedden Krusevac ismét tüntetések színhelye volt: szülők a harci egységek tag­jainak hazatérését követelték - közölte a Beta hírügynök­ség a hadsereg nyilatkozatát idézve. A város helyőrségé­nek parancsnoksága a tünte­tések szervezőit azzal vádol­ta, hogy kihasználták a szü­lők érzéseit, aláásták az or­szág védelmi képességét, és együttműködtek az ellenség­gel. A háborús helyzetre va­ló tekintettel a helyőrség pa­rancsnoksága eljárást kezde­ményezett a szervezők ellen. Kurtág-fe • Bergamo (MTI) A tavalyi év legszft"1® sabb olaszországi zenel Arv^** ményének választotta OKJ számi női Kurtág György F* ^0^ n. az Olasz Zenekritikusokki vétségé. Ennek elisffldollárral képpen a Kurtág-fe^^^jél szervező Milano Musi*3 «™ras, a Gl saságnak ítélték oda s2™1-elnöke Franco Abbiati zeneiL^n Az e amelyet Bergamóban a bejövő , társaság képviseletéi ® ^ null ciana Pestalozza. A ®«sze . jobb művészei adtak íág-műveke. II konce/5,n'«ö doii milánói Scalában és *T.m ** adóssá Piccolóban tavaly őssZ ídvezó volta"" • Peking (MTI) J2**1* A kínai rendőrség ezoÜen­vette az 1989-es Tie^m . téri demokratikus tii/ ^""Kt egyik volt diákvezetój® ^ intézkedés célja miD jiBmfc zonnyal azt volt, hogy A , J*f* vegyék mindennemű » lékezési kísérletnek a i K'deies ezelőtti megmozdulás IX^nási sének közelgő évford^^" elfoga közölte szerdán egy * a " ' beri jogi csoport. Jóslat ŰADIA^ "^JANTEGAH ek (GDP) 4 /átkozta Já, F^GYMINISA zügyminiS; Fenyegetik Schustert • Pozsony (MTI) Ismét életveszélyesen meg­fenyegették Rudolf Schustert, a szlovák kormánykoalíciót alkotó pártok közös államfő­jelöltjét, hogy lépjen vissza az elnökválasztás második fordu­lója előtt. Schuster győztesen került ki a múlt hét végén megtartott első választási for­dulóból, így a tíz nap múlva esedékes második fordulóban már csak Vladimír Meciarral kell összemérnie erejét, kette­jük közül kerül ki az ország új köztársasági elnöke. A jobb esélyekkel bíró Schusterrel, Kassa főpolgár­mesterével, a Polgári Egyetér­tés Pártja (SOP) elnökével ezúttal a „Bosszú" nevű isme­retlen szervezet közölte levél­ben, hogy ha a második fordu­ló előtt nem lép vissza, akkor őt is és családját is kiirtják. A levelet Léván adták fel. A fel­adók közölték: jól felfegyver­zett, szervezett csoportot al­kotnak, és ők állnak a politiku­sok, vállalkozók ellen koráb­ban elkövetett, máig feltárat­lan gyilkosságok hátterében is. Paktum • Bilbao (MTI) Paktumot írt alá a spanyol­országi baszk tartomány kor­mányzására a két legnagyobb helyi nacionalista párt, a Baszk Nacionalista Párt (PNV) és az Eusko Alkartasu­na (EA) a Baszkföld függet­lenségéért fegyverrel harcoló ETA pártjával, az Euskal Her­ritarrokkal (EH). Az EH ezzel elfogadta „a csakis politikai utat és a demokratikus eljárá­sok kizárólagosságát a Baszk­földön lévő politikai jellegű konfliktus megoldására". Rugova tárgyalna Miloseviccsel • Stockholm imi-i ,jpv ~ l.. Sok évig tartó katonai jelenlétre les* J^TO a Balkánon a béke k"al sához - jelentette ki k/*® 11 svéd Carl Bildt. a * nemzetközi békefenni*.nttevő. tonai erők több évtize"v káni jelenlétével kell iMgfijj. AÜ*>PES»F zet koszovói megbí*1' ;/arnatok l ­NATO számára hét*/ eredeti «&« valósággá kell válni*. / eltérés1*9® nom^tiíw; híUípfennt*® mel • Bonn (MTI) A koszovói albánok mérsékeltnek számító ve­zetője hajlandó volna tárgyalóasztalhoz ülni a jugoszláv elnökkel, egyúttal pedig az ellenlá­basának tartott UCK le­fegyverzését szorgalmaz­za egy német hetilapnak adott interjúban. Ibrahim Rugova, aki má­jus eleje óta Németországban él családjával és tucatnyi ta­nácsadójával együtt, a ham­burgi Die Woche című heti­lap legújabb számában úgy vélekedik: a Koszovó függet­lenségére törekvő UCK-t le kell fegyverezni, amennyiben kivonulnak a tartományból a jugoszláv katonai és félkato­nai erők. Az LDK (Koszovó De­mokratikus Ligája) elnöke, aki egy vitatott körülmények között rendezett 1992-es vá­lasztás óta a koszovói albán közösség „elnökének" is ne­vezi magát, az interjúban el­lenezte a Koszovóra meghir­detett nemzetközi fegyver­szállítási embargó feloldását. (Rugova egyik fő vetélytársa, az UCK befolyásos szóvivő­jének tartott Jakup Krasnici egy nappal korábban szintén egy német újságban szállt síkra az embargó megszünte­téséért.) „Ha a rendezési terv értel­mében nemzetközi haderő felügyeli majd a békét és a la­kosság biztonságát Koszovó­ban, akkor semmi szüksé­günk nem lesz fegyveres al­bán alakulatokra" - szögezte le Rugova. Szerinte a mai helyzetben az UCK amúgy sem győzheti le a szerbeket, mivel azok hadserege túlsá­gosan erős az UCK-hoz ké­pest. Az albán-szerb kiegyezést feszegető kérdésre Rugova kijelentette: kész tárgyalóasz­talhoz ülni Szlobodan Milo­seviccsel. „Nehéz dolog lesz, de nincs más választásunk. Ha megoldást akarunk elérni, akkor tárgyalnunk kell a szerb nép vezetőivel." Torony • A duma elfogadta a jelölést Sztyepasin és a reformok • Moszkva (MTI) Az orosz parlament alsóháza, az Állami Du­ma szerdán jóváhagyta Szergej Sztyepasin jelö­lését a miniszterelnöki posztra. A jelölt mellett 293, ellene 55 képviselő szavazott, tizenegyen tartózkodtak. Az orosz gazdaság fej­lesztését, és annak révén a társadalom stabilizálását tart­ja az új kormány legfonto­sabb feladatának Szergej Sztyepasin. Az ügyvezető kormányfő szerdán a dumá­ban programját ismertetve hangoztatta: a reformok van­nak az emberekért, a változá­sok nem lehetnek öncélúak. Borisz Jelcin orosz elnök május 12-én jelölte kor­mányfőnek Sztyepasint, miu­tán menesztette Jevgenyij Primakovot és kormányát, gazdasági stratégia hiányával és tétovázással vádolva az előző kormányt. Alsóházi beszédében Sztyepasin megerősítette, hogy nagyon fontosnak tartja a szociális gondok kezelését, az életszínvonal emelését és a politikai stabilizálást: e te­kintetben az előző kormá­nyok politikájának folytatá­sát ígérte. Elismerte, hogy az orosz gazdasági válság elhú­zódott, súlyos teherként ne­hezednek az államra a belső és a külső adósságok, és pat­tanásig feszült a szociális helyzet az országban. Leszö­gezte viszont, hogy nem kí­ván rendkívüli eszközökhöz folyamodni, és - utalva arra. hogy az orosz sajtóban már „orosz Pinochetként", „űj Berijaként" emlegették tá­bornoki rangja miatt - kije­lentette: - Nem vagyok Pi­nochet tábornok, az én ne­vem Sztyepasin. Közlése szerint semmiféle alkotmányellenes lépés nem készül az ellenzékkel szem­ben. Sztyepasin a piaci refor­mok folytatása mellett szállt síkra, de jelezte, hogy a szi­gorú gazdasági és pénzügyi szabályozás híve. Az ügyvezető kormányfő úgy vélte, hogy a jugoszlávi­ai események csapást mértek Oroszországra, és Moszkvá­nak le kell vonnia ebből a következtetéseket, egyebek között a hadiipar fejlesztését illetően. magas kama| és ü- * i könnyű hozzáférni tz uJ1 k« LEI A NYITÁSI Íren, kereS 01 AZ ELU for»«ot te enVekkö J ,eaob .^ÉKFA A Richi százalé gyere ,.n> a 0,3 'A VÁLÓ Í feJezte Szeretne a legjobbak között lenni, akik min­dig kiugró pénzügyi eredményeket érnek el? Az ABN AMRO Speciális Forint folyószámla által kínált toronymagas kamattal Ön is meg­találhatja számítását, ráadásul pénzéhez bármikor kamatveszteség nélkül hozzáférhet. Sót, még egy nemzetközi érvényességű Cirrus/Maestro bankkártyát is kap tőlünk ajándékba, amelyet országszerte mintegy 400 pénzautomatánál használhat. Új számláját • EBKM la 41/1997 unw Kcmanwndaltl u«nnl tm nonanél únaUb 1U21 a koiflí muuicé xbűdo tormidí in^uí^^rt^lol. „luart 1989 im|utl9lf (umill tórob több mint 90 hosszan nyitva tari'' ^/íi é kunk bármelyikében megnyithat!" információért kérjük, hívja az A Bankvonalal, ahol munkatárs"1" 24 órájában válaszolnak kérdéseiW a csúcson mindig van hely! ABN AMRO BA®" tny*)' S'ÜGY, bol érte '^ÁTOR >K TTÖV. KRI. GAB TOKÁT]"' GY Napról napra TÖBBE'' ,"kai tlan az ív „ Ud,o PÓT M Volt Ltgkoielbbbi b>nkhok|aink 69(11 Hobmafó.aiArKatv Aútwbi 461 i In 52/941 699 1.1 62,7614110 , 6729 SBfáC hi 6701 i* 62abl 4»a Sr.,,4 0/20 ÍB K ÍC/VÁRE, FE"" I'K ** vetér majtfil. m 6.747m09

Next

/
Thumbnails
Contents