Délmagyarország, 1999. május (89. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-19 / 115. szám
14 EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1999. MÁJ.ISZERDA Mélyponton a tejágazat • Budapest (MTI) Annak érdekében, hogy a tejágazat jövedelmezőségének csökkenése megálljon, a tejtermelők mintegy 90 millió literrel szándékoznak csökkenteni termelésüket mondta nemrégiben Kiss Pál István, a Nutricia Hungary vezérigazgatója egy, a tejágazat helyzetét taglaló háttérbeszélgetésen. A vezérigazgató, aki a Tej Terméktanács vezetésének is tagja, kijelentette: jelenleg az ágazatban mintegy 3 milliárd forintos a jövedelemhiány. Ez annak ellenére van így, hogy a múlt évben mintegy 3 milliárd forintnyi szubvenciót kaptak az ágazat résztvevői a terméktanácstól. A helyzet javítása érdekében az idén a terméktanács intervenciós alapját 5 milliárd forintra növelték. Magyarországon jelenleg mintegy 1,8 milliárd liter tejet állítanak elő évente. A belföldi fogyasztás - amely a tejpiaci eladások túlnyomó részét teszi ki - 1 ,5 milliárd liter. További mintegy 200 millió liter kerül exportra. A felesleg pedig már eladhatatlan, ezért döntöttek a a termelés visszafogása mellett az érintettek. Az ágazat jövedelmezősége - mutatott rá a vezérigazgató - az utóbbi időben drasztikusan csökkent. A felvásárlási árak ugyanis 27 százalékkal emelkedtek, míg az úgynevezett kiskereskedelmi átadási árak csak 9 százalékkal. Annak érdekében, hogy a tejfogyasztás a jelenlegi évi 2-3 százaléknál jobban növekedjen, a Tetra Pak úgy döntött, hogy növeli gyártókapacitását. • Fél év alatt harmincmilliós eredmény Tisztújítás a Duna-Tisza Rt.-nél Április végén új igazgatóságot, felügyelöbizottságot és könyvvizsgálót választott a szegedi központú Duna-Tisza Regionális Fejlesztési (DTRF) Rt. közgyűlése. Németh Mihály vezérigazgatót megerősítették beosztásában, az igazgatóság új elnöke dr. Sulyok Tamás lett. A DTRF-ben többségi tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank Rt. egységes koncepciót szeretne érvényre juttatni a regionális fejlesztési társaságokkal kapcsolatban - 10 van belőlük az országban erősíteni akarja az infrastrukturális, illetve a nagyobb regionális projektek előkészítésében történő szerepvállalását. Az is természetes, hogy az MFB Rt., fiókhálózat híján, regionális fejlesztési társaságain keresztül akatja jelenlétét tovább erősíteni Magyarországon. Azoknak - természetesen eddigi tevékenységük mellett - egyfajta piackutató, piacfelderítő szerepet is szán - mondja Sulyok Tamás elnök. Az április végi szegedi közgyűlés előtt szerepelt egy olyan előterjesztés, hogy amennyiben az önkormányzat megszünteti a CGE-vel kötött keretmegállapodást, átmeneti megoldásként szóba kerülhet a Duna-Tisza Rt. részvétele egy önkormányzati többségű társaságban, amely a víziközművek üzemeltetését venné át. Sulyok Tamás szerint ez az (egyetlen) alternatívája a CGE-együttműködésnek, A felújításról még nem született döntés. 250 milliós tétel. (Fotó: Miskolcxi Róbert) Így a Duna-Tisza Rt. igazgatósága támogatja ezt a megoldást, ha az önkormányzat ilyen értelmű döntést hoz. Az új igazgatóság meg kívánja vizsgálni a társaság székhelyéül szolgáló Széchenyi tér 3. szám alatti ingatlan további sorsát, s a szakértők meghallgatása után dönt annak jövőjéről. Ez a felújítás lehetőségét éppen úgy magában foglalja, mint az értékesítését. A 250 millió forintos felújítás azonban olyan jelentős összeget vonna el a táraságtól, amit alaposan át kell gondolni. Annál is inkább, mert a Duna-Tisza Rt. fó profilja nem az ingatlanfejlesztés. Az elnök szerint az önkormányzat jelenlegi elképzelése az, hogy a társaság átköltözne a tavaly felújított Oroszlán utcai épületbe, a lízingcéggel és a „társbérlő" Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanáccsal együtt. A közgyűlésen döntés született arról is, hogy a DunaTisza Rt. száz százalékos tulajdonában álló D-T Lízing Rt. eddigi 30 millió forintos alaptőkéjét további 30 millióval megemeli egy dunántúli regionális fejlesztési társaság. Egy lízingcégnél a 60 millió forintos alaptőke nem mondható soknak, ám a társaság mögött álló két RFT. már komoly, 1,5 milliárd forintos tőkével rendelkezik. A megemelt alaptőkéjű D-T Lízing Rt. az önkormányzatok felé próbál fordulni, s finanszírozhatja azokat a projekteket, amelyeket a két tulajdonos RFT. is támogat - mondja Németh Mihály vezérigazgató. A közgyűlés elfogadta a Duna-Tisza Rt. előző évi mérlegét, ami tulajdonképpen fél éves, hiszen 1998 közepén alakult rt.-vé a társaság. Az adózás előtti 30 millió forintos eredményt a közgyűlés elismerőleg elfogadta. További pozitívum, hogy a társaság 200 millió forintnyi kihelyezett tőkéje után - s ebben nincsenek benne az apportált értékpapírok - nem kellett céltartalékot képezni. A DunaTisza Rt. elképzelései között szerepel, hogy az EU-s pályázati pénzek elnyeréséhez saját forrást biztosít a kis- és középvállalkozásoknak, akár társulás formájában is. Erre adott a feltételrendszer mondja a vezérigazgató. Kovács András • Gazdaságkutatók a hiányról > Gazdt A mérték a • Budapest (MTI) Nemrégiben gazdaságkutató szakemberek mondták el, s tették nyilvánossá véleményüket arról, hogy mit gondolnak az államháztartási hiányról, annak alakulásáról, s következményeiről. Az államháztartás április végi, 304,8 milliárd forintos hiánya nagyon sok, hiszen tavaly ilyenkor az éves előirányzatnak csak 43,5 százalékát jelentette a deficit, szemben az idei 69,6 százalékkal - mondta a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója. Akar László elmondta, hogy idén áprilisban csak 7,1 milliárddal nőtt az államháztartás hiánya, de tavaly áprilisban egyáltalán nem emelkedett. Úgy vélte: a kormány most azt várta, hogy a negyedik hónapban helyrebillen az első negyedévi rossz mérleg, ám ez nem következett be. Aláhúzta, ha a hiány lefutása időben az idén úgy következik be, mint tavaly, úgy nagyon rossz helyzet alakulhat ki, hiszen arányosan a vártnál már most is 100 milliárd forinttal nagyobb a hiány. Akar László óvott attól, hogy a hiány növekedését az eddigi trendből kiindulva mechanikusan kezeljék, ám úgy vélte, ha nem történik kormányzati intézkedés, akkor év végére a bruttó hazai terméknek akár az 5,5 százalékát is elérheti az államháztartás deficitje, a kormány által tervezett 4 százalék helyett. Szerinte 5 százalék alá kellene leszorítani az államháztartás deficitjét, ami 50-60 milliárd forintos kiadáscsökkentést tenne szükségessé. Ezen belül például a központi költségvekércfe, adásokat és az zf m sov tési kiadásokat és az agimogatásokat lehetne méP A Pénxü< ni. mban Köves András, a az Köves András, a N<,k adatai Datorg Rt. vezérigazgat^ lyettese úgy vélte, jól!e' )rt..„,w le tényleges folyamatok ellítáztartás * wiezzük, attól, mint amit a kor»Cutf^ költségvetés készíté^tjgpj Qró ha agy/és gaz( lagyarorszí an az állam °gy az idé "lékhoz 1 szemben "rabban leh< ~5 százalék *]r készítés^előirányzott, még viszoCgy enne mindig nagyon jók a S^itézekedé növekedési feltéted ózni - moi egyelőre nincs ok serifjén László < vészintézkedésre. önt^'/gyminsité Koping Datorg már kotójotósi ó||a„ is úgy gondolta, hogy" lamháztartás GDP-arányj A Friedrk ánya 4-4,5 százalék kö/ány gazcjas; Az ettől nem sokkal elt%n a Gazdi ány finanszírozása sen) súlyos problémákat a k< számára. Aláhúzta egyelőre nem lehet I' mekkora problémáv szembenézni, éppen ezé1 biztos, hogy akkora az a folyamatokban, 31 lentósebb beavatkozása a gazda; nyelne. / íróijaként Az egyik fő gondke" eruházások gemlítette, hogy a magy/eg. - A )ak daság számára beszűkül Mérsékelt nö exportlehetőségek a TO, de e tek európai konjunktúra viss vatosságra , se miatt. A szakember ü/ntette ki. l te, a kormánynak oda ^valyi 2,3 , gyelnie a folyó fizetési ijlyó fjzetéi és az államháztartás al/em okozot ra, s nem szabad kizám1' Tobiéraá)cat vatkozás lehetőségét se/'rszágra a szögezte azonban azt • odötőke f, az elkapkodott intézke/gymérték legalább olyan vészé'! Tozzatette: mintha a kormány a sS /rleg deflc lépéseket később bo®**®* túlság, az optimálisnál. Kövesek olyatl szerint a kormány akk/em szaba( lekszik helyesen, ha t0Lapcs°latb is erősíti a külföldi beí^gy a f0jy a vállalkozások, a h'J'5 milli^ vevők és a lakosság bosszú távQ] gazdasági stabilitás iokoz ki • Budapest (MTI) Az M0-ás körgyűrűnek az M3-as autópálya és a régi 2es út közötti szakaszát június 15-ig át kell adni a forgalomnak - jelentette ki Manninger Jenő közlekedési politikai államtitkár, miután a helyszínen megtekintette a munkálatokat. A régi és az új 2-es közötti autóút átadási határideje A legdrágább autópálya 1999. október 15. Az összesen 8,3 kilométer hosszú 2x2 sávos autóút 24 milliárd forintba kerül, amiből a költségvetés 12 milliárd forintot fedezett. A fennmaradó összeget pedig az Európai Befektetési Bank hitele és a PHARE támogatása tette ki. Manninger Jenő elmondta: az 1997-es kivitelezési szerződés megkötésekor még 22,5 milliárd forintra becsülték az összköltséget, ez azóta másfél milliárd forinttal emelkedett. Ennek oka egyrészt az, hogy a környezetvédelmi beruházások - erdőtelepítés, zajvédő falak - költségei emelkedtek, másrészt az érintett kerületi önkormányzatok több, az MO-ás autóútra rácsatlakozó út megépítésére jelentették be igényüket. A politikai államtitkár szerint a számos felüljáró megépítése miatt az MO-ás északi szektora az eddigi legdrágább autópálya Magyarországon. MEGÉRI KOMOLYAN VENNI* Biztonság és komfort Az akció ideje alatt 3-féle felszereltség-csomagot választhat kedvenc Cordoba modelljeihez. 4CS Bradock Bérelszámoló Kft. 6726 Szeged, Derkovits fasor 65. Telefon és fax: 62-401-028, Mobil: 06-30-935-3128 Alapszolgáltatásunkon felül Önök a következő lehetőségek közül választhatnak: Alapszolgáltatásunk: - főállású dolgozók havi bérének számfejtése - megbízási díjak, költségtérítések, egyéb juttatások számfejtése - munkaszerződések írásba foglalása - szabadság-nyilvántartások - dolgozói igazolások kiadása - járulék- és adóbevallások elkészítése és leadása - táppénz számfejtése és leadása - nyugdíjpénztári bevallások teljes körű kezelése - hatóságok (APEH, OEP) előtti képviselet ellenőrzés során. - munkabérek és egyéb juttatások listáinak lakcímre postázása - munkabérek és egyéb juttatások bankszámlára utalása banki ügyintézéssel -járulékok és adók átutalása készfizetői kezességvállalással - előző évek elszámolásának ellenőrzése - az igényeknek megfelelően összeállított munkaügyi és statisztikai jelentések - társadalombiztosítási kifizetőhelyi szolgáltatások - előzetes bérkalkulációk. Díja: 2000 Ft/hó/fő (minimum: 3 fő) Valamennyi szolgáltatásunkat teljes anyagi felelősséggel végezzük. További információkkal készséggel állunk rendelkezésükre a 06-30-935-3128-as telefonon. ELŐZETESEN EGYEZTETETT IDŐPONTBAN SZÍVESEN FELKERESSÜK VAGY FOGADJUK ÖNÖKET »CORDOBASAFETYPL(/S ABS Utasoldali légzsák Szervokormány Vezető oldali légzsák Központi zár Elektromos első ablakemelő »CORDOBASAFETY Utasoldali légzsák Szervokormány Vezető oldali légzsák Központi zár Elektromos első ablakemelő »CORDOBA PLllS Szervokormány Vezető oldali légzsák Központi zár Elektromos első ablak A Páb v'ssZatér; nem térít, jgetn • kis- éi ~ kutc transzfer( niűs; gítsé ro eredi 2 464 OOO Ft-tón A részletekről érdeklődjön a legközelebbi SEAT-márkakereskedés' mm** ***** PORSCHE Szeged 6725 Szeged, Vásárhely" p ,1 Tel.: 62/423-923 Fax: 62/493-045 i r •fiefi' . den tési ló. ~ az ill /tvédei, tevé "•őrit I.C kötl> atok k „ - kutj 8yakorla "tech, fnf min ~újsz, ki ~~ene' ""égői csor "geot ""körr „ 4 fen '/•illet, SkaPa< ®gyéi h etTih •tetői I vü SRÍ /-a f Vi *ma, Lehg toód eg totllió p A ály; Oly Váll