Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-07 / 80. szám
• 6 HAZAI TÜKÖR SZERDA, 1999. ÁPR. 7. Sz • „Tani-tani", avagy vélemények a közoktatásról Milyen a jó iskola? A Délmagyarország 1999. április l-jén „Tanitani" mottóval a közoktatásban az új kormány által előkészített változtatásokkal kapcsolatban vitát és tényfeltáró sorozatot indított. A sorozatban, amely minden konstruktív véleménynyilvánításra nyitott, elsőként dr. Szalókyné Várkonyi Mária, a JGyTF Gyakorló Altalános Iskola pedagógusának írását közöljük. Senki nem vitatja, hogy a változtatásra szükség volt az oktatásügyben is. Csak ez a változás egy kicsit változatosra sikeredett. Az utóbbi években a különböző szakmai és érdekcsoportok halk, időnként harsány konfrontációja jelezte: nincs egység. A „legyen-e nemzeti alaptanterv vagy sem" elhúzódó időszakában a pedagógusok már Jó napot!" helyett így üdvözölték egymást: - Jó NAT-ot! Végül lett NAT. de nem készültek kerettantervek. Először szükség volt az irányító, ellenőrző, értékelő munkát végző központokra majd tnégsem, aztán mégis. Közben a törvénynek megfelelően az iskolák elkészítették pedagógiai programjukat, és 1998. őszétől e szerint folyik a nevelő-oktató munka. Hogy meddig, azt még senki sem tudja. Mert a közoktatási törvény újabb módosításával a NAT és a helyi tantervek közé utólag akarják „beékelni" a kerettanterveket. Ez azt jelenti, hogy az új jogszabállyal az iskolák kezdhetnek mindent újból. De ezzel nincs vége a változásoknak. Ezután fog még kiépülni az oktatásban a minőségbiztosítási rendszer. Tény, hogy erre is szükség van, de azon sem kell csodálkozni, hogy még a pedagógusok is kétkedve fogadják. Bevezetése ugyanis további problémákat vet fel. A mai magyar társadalomban mások a deklarált és mások a Gyermeköröm az iskolában. Vajon mérhetö-e minőségellenőrzéssel? (Fotó: Nagy László) valós értékek. Az emberek értékrendjében például a pénz, a vagyon van elöl, a tudás, a műveltség háttérbe szorult. Vagy például az adott szó már régen nem „szent", sokszor már a leírt sem. A megfelelő célok meghatározása is nehéz. Mert legyenek azok bármilyen szépek, ha a célok kitűzése nem reális, akkor a célnak való megfelelés sem lesz az. A minőség a célnak való megfelelés. A minőségbiztosítás pedig azt szolgálja, hogy a tényleges működés minél közelebb kerüljön a kitűzött célhoz, célokhoz. Csakhogy az iskola nem üzem, ahol a nyersanyagból egy gyártási folyamat során különböző műveletek elvégzése után elkészül a kész termék. Itt „hozott anyagból" különböző adottságú, képességű emberpalántákkal, különböző képességű, képzettségű pedagógusok foglalkoznak. Mivel már a „nyersanyag" sem egyforma, még ha minden pedagógus egyforma lenne, akkor sem lenne biztosítható egy egyforma „végtermék". S akkor még szó sem volt arról, hogy a „gyártási folyamat" feltételei mennyire különbözőek. Az oktatásügy minden résztvevője, érintettje jó iskolát, iskolákat szeretne. De hát nagyon nehéz meghatározni, milyen is egy jó iskola. Ahol magas a gyerekek tudásszintje? Mondhatnánk, igen. De akkor nem lehet jó egy hátrányos helyzetű vagy sérült gyermekekkel foglalkozó iskola? Vagy attól jó egy iskola, ha nagy tudású tanárok tanítanak benne? Lehet. De mit ér a tudás, ha a gyermekek lelki szükségletei kielégítetlenek maradnak, ha a szocializációs hatások nem megfelelőek? Vagy az a jó iskola, amelyik modern oktatástechnikai eszközökkel rendelkezik? Lehet. De mit ér a technika, ha az nem célszerűen van használva, esetleg kiszorítja az „emberközi" kommunikációt? Ráadásul az iskolát az oktatásügy minden kliense másképp látja. A tanuló szemében jó lehet az az iskola, ahová szívesen jár, ahol barátokra lel, ahol szereti tanárait, ahol érdekesen tanítanak. A szülő szemében jó lehet az az iskola, ahol gyermeke jó osztályzatokat kap, ahol a lehető legtöbb tudást szerzi, amelynek elvégzése után gyermek jó eséllyel továbbtanulhat. Van olyan szülő, aki szerint az a jó iskola, amelyben nem fél a gyerek a tanítójától, otthonosan, jól érzi magát, ahol a szüló és nevelő partner a gyermek felnevelésében, ahol nincs kivételezés. A fenntartó szempontjából pedig jó lehet az az iskola, amelynek jó a vezetése, amely noszogatás nélkül is teszi a dolgát, amelyik kevés pénzt kér, amelyik maximális kihasználtságé. Végül az oktatásirányítás szemszögéből az az iskola lehet jó, amely követi az utasításokat, ahol kicsi a fluktuáció, ahol megvan a fejlődésre, továbblépésre való igény. És a pedagógusok? Keresik saját helyüket, szerepüket, hiszen mindenkinek meg kellene felelniük. De a jelenlegi szövevényes helyzetben ez nagyon nehéz. Mert: (1) Még a pedagógusok között is az számít jó tanítónak, tanárnak, akinek az osztályában jók az érdemjegyek, és a jó nevelők, a jó osztályközösséget kialakítók munkája nem kap kellő elismerést. (2) A minőség helyett még mindig a mennyiség dominál. (3) Nincsenek kellően megbecsülve (sem erkölcsileg, sem anyagilag) a kiváló munkát végzők, az új generáció hivatástudata már nem olyan erős. (4) Az iskola ráhatása nem tudja ellensúlyozni a társadalmi környezet hatását, amellyel jelenleg nincs összhangban. (5) Ha egy iskola hosszú évek kitartó, kemény munkája révén szakmailag jól működik, akkor is megszüntethetik pénzügyi okokra hivatkozva, figyelmen kívül hagyva az összetört gyermekszíveket, az aggódó, esetleg hátrányos helyzetbe került szülőket, a derékba tört egzisztenciájú pedagógusokat. A sort lehet folytatni, de a helyzeten nem változtatna. Előbb a feltételeket kellene megteremteni ahhoz, hogy az oktatásügyben be lehessen vezetni a minőségbiztosítást. A minőségellenőrzés, a minőségértékelés sem működik még rendszer szinten, hogyan akarjuk akkor az egész folyamat minőségét biztosítani? Egy dolog biztos, munkánk lesz bőven az elkövetkező időszakban is. Jó lenne azért, ha nyugodt körülmények között tanítani is maradna időnk. Mert az lenne a legfontosabb. Problémák mindig voltak és lesznek is. Ezeket nem letagadni, szépíteni, hanem megoldani kell. De ehhez nem elég néhány lelkes ember, az oktatásügy minden érintettjének konstruktívan rész kell vennie benne, és segítenie kell a megvalósításban. Kívánom, hogy így legyen. dr. Szalőkyné Várkonyi Mária Házasságot kötött László Krisztián Sándor és Radics Éva Katalin, Szabó Sándor és Bánszki Hajnalka, Szekeres Tibor és Barna Judit, Városi Miklós László és Tihanyi Petra, Kotogány Tamás és Kodrán Szilvia, Fehér Zsolt István és Kovács EdiSzületés Török Zoltánnak és Halasi Tímea Ibolyának Ramóna, Pozsgai Zoltánnak és Marunák Máriának Rita, Batancs Lászlónak és Szilágyi Emesének Szabolcs, Szabó Attilának és Király Évának Blanka, Bodó Attilának és Gaizer Annamáriának Balázs, Dohány Attila Jánosnak és Kocsonyi Andreának Orsolya Emese, Baracsi Gábor Gyulának és Szolcsányi Nórának Kinga, Tóth Attilának és Farkas Évának Evelin, Huszka Sándor Lászlónak és Szilvási Ildikónak Ildikó Andrea, Baláti János Balázsnak és Rosti Barbarának Balázs János, Benkortbi Mohammed Nassernek és Szerdahelyi Emőke Adriennek Selim és Hakim, Szemes Jánosnak és Rózsa Ritának Erik, Török Tibornak és Mihovecz Katalinnak Tímea, Tóth Lászlónak és Hódi Editnek Anita, Borbola Mihálynak és Bitó Etelka Ilonának Bonita, Nógrádi Elód Lászlónak és Nóvé Zsuzsannának Balázs és Bálint, Lőrinc Bélának és Márki Arankának Júlia Anna, Gajdos Gábornak és Kolozsi Henriettának Martin, Mező Gábor Györgynek és Goda Erikának Gábor Marcell, Wenner Csaba Péternek és Kovács Gabriella Nauszikának Gergő, Szűcs Imrének és Csépé Mária Teréziának Martin. Meghalt Tóth István, Vincié Zoltán, Bíró Mátyásné Rácz Erzsébet, dr. Czimer László György, Irimás György, Puruczkai Mátyás, Rovó Andrásné Machán Mária, Kéri Antalné Bárdos Erzsébet, Balogh László, Kovács József, Posta Istvánná Bunford Piroska, BucholcZ Gyula Tibor, Karalyas Károly, Kiss István, Fodor Gábor, Szügyi Jánosné Dohány Ilona, Balogh József, Árva Ferencné Szekeres Piroska, Lajos Károlyné Kiss Anna Rozália, Sándor Jánosné Kovács Etelka Erzsébet, Ferenczi Ferenc, | Dobó Józsefné Ábrahám Julianna, Kovács Józsefné Kozma Ágnes, Kersch László Béla, Molnár Mihályné Tóth Anna, Hajsza János, Hajdara Andrásné Tóth Julianna,? Katona Mátyásné Sallai Gizella, Murányi Istvánná Lovas Francis-: ka, Mészáros Andrásné Nagymihály Erzsébet, Terhes István, Magda Imréné Kószó Emília, Bunford Jánosné Kőhler Zsuzsán- J na. Molnár Sándor, Zóny István Jánosné László Jolán, Losonczi r Tibor, Szabó Lajosné Zana Mária, Varga Mihályné Négyökrű Ilona, Aradi László Béla, Nyári Géza, • Szente Sándorné Szilágyi Julianna, Laczkó Péterné Kollár Etelka, Pióker Lajos Sándor, Szuhaj Mihály, Berta István, Nyári Antalné Vincze Ilona, Paragi István János,) Kovács Jánosné Malkócs Etelka,: Máthé Edit, Horváth Józsefné Ko-! máromi Katalin Cecília, Vajner Zoltán Mihályné Judik Erika Margit, Meleg Ferencné Lakatos Mária, Völgyesi Sándor. • V • Bi A (M/ folyi kai, jóin Al-I Istvi varc nak A eser haji szűr tova • Ismerkedés a cseh filmművészettel Bohémia-hetek • s A érez kas: Tisz re é cent foly Köz Igaz den. A nok cent I D • Munkatársunktól A cseh művészet alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Grand Cafe április 8-án 19 órakor induló „Bohémiahetek" sorozatának keretében. A rendezvényt a Jaroslav Papouöek forgatókönyvíró, szobrász, festő és karikaturista emlékét idéző kiállítás nyitja, majd 20 órakor kezdődik a prágai Souvislosti kulturális folyóirat és a Pannonhalmi Szemle közös irodaim' estje. A pódiumbeszélgetés részvevői: Petr Borkövéé költő, műfordító, a Souvislosti főszerkesztője, Martin Valáöek irodalomtörténész, Sebein Gáboí költő, kritikus, valamint Gelencsér Gábor filmesztéta és Varga Mátyá$ irodalomtörténész, a Pannonhalmi Szemle szerkesztőiA beszélgetést Vörös István költő, műfordító vezeti. • B A hiva BU: erős zárt növi kik hez A volt kial dupi A dráj tal, a n< kos. 963 erős „Olajfinomító" a tanyán • Munkatársunktól Közérdekű bejelentés alapján kezdett vizsgálódásba a Vám- és Pénzügyőrség Csongrád Megyei Nyomozó Hivatala egy Szeged melletti tanyán. A bejelentés szerint a tanyán ásványolaj termékekből állítanak elő üzemanyagot, miközben a jövedéki törvény előírásait semmibe veszik. A szegedi vámhivatal munkatársai jövedéki ellenőrzést tartottak, mely alapján megállapíthatták, hogy a tanyán valóban engedély nélküli üzemanyagelőállítással foglalkoznak. Egy föld alatti tartályban mintegy tízezer liter, ily módon készült üzemanyagot találtak, s a vizsgálat azt is kiderítette, hogy korábban egy másik telephelyre már átszállítottak kétezer litert. A lefoglalt üzemanyag értéke egymillió forintra tehető, ám az „elkövetési érték" megközelítheti a 2,5 millió forintot, mivel az eddig ismeretlen tettesek akik ellen a helyszín biztosítása és őrzése mellett indítottak eljárást - jelentős összegű pénzbírságra is számíthatnak. Tunézia egyik tengerparti városában, Tabarkában már négy esztendős múltra tekint vissza a magának rövid idö alatt nevet szerzett jazz-fesztivál. A júliusi koncertsorozat elAtt a szervezők, és a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal a világ legtávolabbi tájairól hívott újságírókat egy kis februári muzsikára. A jazz mellett természetesen jutott idő Karthágóra romjaira, Sidi Bou Saidra, Buta Regiára, no meg némi gasztronómiai élvezetre is. A szent ember városa A tuniszi repülőtéren igen szigorúak a vámosok, ám vendéglátónk diplomata útlevele csodákat művel. Igaz, a kis, földlabdában gyökerező gesztenyefa láttán, melyet kísérőnk, Badreddine Rouissi, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal budapesti igazgatója cipel, fölhúzzák kissé a szemöldöküket, de néhány perces várakozás után már be is ülhetünk a sivatagi tájakat is jól ismerő terepjáróba, amellyel az elkövetkező napokban meglátogatunk néhányat Tunézia ne• Tavaszi túra Tunéziában /. Tunisz, a történelemkönyv vezetességei közül. Borongós időt hagytunk magunk mögött Budapesten, nem csoda hát, hogy két kollégámmal először csak szótlanul bámészkodunk. Legalább húsz fok van, verőfény, és zöldellő pálmák maradnak el az ablak mellett. Az úti cél Sidi Bou Said, Tunisz kék-fehér negyede, mely az iszlám szent emberéről kapta a nevét. Annak azonban prózaibb oka van, miért is festették az összes házat kék-fehérre: ez a színösszeállítás riasztja ugyanis a szúnyogokat. A metropolist nem hagyjuk el, mégis más világba kerülünk. Az egyre bővülő, kétmilliós Tunisz ugyanis magába olvasztotta Nagy Sándor egykori birodalmi központját, Karthágót. A pun főváros mellett haladunk el, amelyet ugyan leromboltak a rómaiak, ám a gyarmatosító franciák itt építették föl legelőkelőbb villáikat, és itt áll az ország elnökének palotája is. Sidi Bou Said zsongó utcái egy kis hegyen futva emelkednek Tunisz és a tengeri kikötő fölé. Kísérónk, aki őszinte megelégedésünkre különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy az ország gasztronómiai csodáit is megismeijük, először cukros arab fánkkal, utána pedig mentolos teával kínál egy vendéglő teraszán. Sidi Bou Said, a tuniszi elit-negyed nem okoz csalódást: a mediterrán építészetre jellemző szűk sikátorok korántsem nyomasztóak, mint Velencében, a kék-fehér szín mindent barátságossá varázsol. Az emberek európai ruhákban járnak, burnuszt, csadort csak elvétve látni, mégis érezzük, hogy ez nem az öreg kontinens. A tenger gyümölcsei Szűkre szabott időnkből nem jut több Sidi Bou Saidra. A szent ember városának nyugalma pedig elkélne, mert a városközpontba vezető úton olyan dugóba kerülünk, hogy szinte otthon érzzük magunkat. A tuniszi utcákon futó rengeteg sárga taxi rendkívül olcsó és közkedvelt közlekedési eszköz. Olyat talán nem is láttunk, amely ne lett volna tele horpadásokkal, ami a tuniszi közlekedési morált figyelembe véve nem túl meglepő. A sofőrök a kormány után a leggyakrabban a dudát használják, a sávok csak jelképesek. A béke ettől függetlenül zavartalan, mert a sűrű kürtszóra senki sem érzékeny, főképpen az nem, akinek az szól. „Gyorsan vezetnek, de barátságosan" mondja házigazdánk, miközben böhöm terepjárónkkal utat vágunk az autók között. A vacsorát a szálló melletti étteremben költjük el. Az az érzésünk, mintha egyetlen étkezésen kellene megízlelnünk a tunéziai konyha összes remekét. Az előételek sora végeláthatatlan. Először „Erős Pistát" eszünk, ahogyan Badreddine tréfásan mondja. Az olívaolajjal kevert darált paprika erejét remekül tompítja a roston sült, darált és még vagy kétféle módon elkészített bárányhús, a darált répasaláta, és a mentolos zöldségsaláta. A fő fogás természetesen hal. Férfias élvezetek Ha férfiember más ország kultúrájába akar belesni, kocsmába kell mennie. Az alaptételt mi is ismeijük, és természetesen nem a szálloda bárjába, hanem egy közeli kiskocsmába megyünk. Az iszlám országok szórakozóhelyeit két dolog különbözteti meg az európaiaktól. Sokkal nagyobb a hangzavar, és nincs alkohol. A zaccos kávé mellé viszont remek mentolos teát és vízipipát szolgálnak fel. A lármát - bár elóször egy kissé ijesztő hamar meg lehet szokni, a sör hiányát nehezebben. De ami meglepő: a vízipipa ezért is kárpótol bennünket. Az egyik pultnál az italokat, a másiknál a pipákat szervírozzák. Az ingujjra vetkőzött fiú készségesen teszi le mellénk a pipákat. Badreddine bár már jó ideje külföldön él, nem felejtette el ezt az ősi élvezetet, mi viszont egyelőre szánalmasan szortyogtatjuk * kígyózó gumicső végére erősített csutorát, miközben r~— kocsma férfiközönsége meg' értően figyeli horpadó hon>" lokunkat és aprócska füstfelhőinket. Igen, ez a harmadik különbség: itt nincsenek nők, de nem is hiányoznak, hiszen a téma itt sem másmint otthon. Politika, focipénz. (Tunéziában egyébkén' nemzeti büszkeséggel tekintenek focistáikra.) A közbiztonságot firtató kérdésünkre - melyet vendéglátónk korábban titokzatosan elhárítot1 - itt szavak nélkül kapun! választ. Sajnos azonban * vízminőség is szóba kerül, & már ott is áll az asztalo* négy, csapvízzel csordultig töltött pohár. Badreddine sz^ rint badarság, hogy a tunézia1' víz ihatatlan, és fölhajtja ' magáét. Mást nem tehetünk- ^ mi is csapvízzel öblítjük ki1 dí$; szánkból a kávézaccot. Eg! edé újabb ízt ismerhettünk meg' pos de jelentem: életben maraJ] digj tunk, és végül mint valóJ1 me| pasák, kellemes füstfelhő!^ roj. burkolózva diskuráltunk a f' kén niszi éjszakában, miközben i hat, mézzel kevert dohányon taf Pill, avatott kezekkel forgattuk ' me< parazsat. (Folytatjuk.) Kéri