Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-07 / 80. szám

• 6 HAZAI TÜKÖR SZERDA, 1999. ÁPR. 7. Sz • „Tani-tani", avagy vélemények a közoktatásról Milyen a jó iskola? A Délmagyarország 1999. április l-jén „Tani­tani" mottóval a közok­tatásban az új kormány által előkészített változ­tatásokkal kapcsolatban vitát és tényfeltáró soro­zatot indított. A sorozat­ban, amely minden konstruktív vélemény­nyilvánításra nyitott, elsőként dr. Szalókyné Várkonyi Mária, a JGyTF Gyakorló Altalános Isko­la pedagógusának írását közöljük. Senki nem vitatja, hogy a változtatásra szükség volt az oktatásügyben is. Csak ez a változás egy kicsit változa­tosra sikeredett. Az utóbbi években a különböző szak­mai és érdekcsoportok halk, időnként harsány konfrontá­ciója jelezte: nincs egység. A „legyen-e nemzeti alaptan­terv vagy sem" elhúzódó időszakában a pedagógusok már Jó napot!" helyett így üdvözölték egymást: - Jó NAT-ot! Végül lett NAT. de nem készültek kerettanter­vek. Először szükség volt az irányító, ellenőrző, értékelő munkát végző központokra ­majd tnégsem, aztán mégis. Közben a törvénynek megfe­lelően az iskolák elkészítet­ték pedagógiai programjukat, és 1998. őszétől e szerint fo­lyik a nevelő-oktató munka. Hogy meddig, azt még senki sem tudja. Mert a közoktatá­si törvény újabb módosítá­sával a NAT és a helyi tan­tervek közé utólag akarják „beékelni" a kerettanterve­ket. Ez azt jelenti, hogy az új jogszabállyal az iskolák kezdhetnek mindent újból. De ezzel nincs vége a vál­tozásoknak. Ezután fog még kiépülni az oktatásban a minőségbiztosítási rendszer. Tény, hogy erre is szükség van, de azon sem kell cso­dálkozni, hogy még a peda­gógusok is kétkedve fogad­ják. Bevezetése ugyanis to­vábbi problémákat vet fel. A mai magyar társadalomban mások a deklarált és mások a Gyermeköröm az iskolában. Vajon mérhetö-e minőségellenőrzéssel? (Fotó: Nagy László) valós értékek. Az emberek értékrendjében például a pénz, a vagyon van elöl, a tudás, a műveltség háttérbe szorult. Vagy például az adott szó már régen nem „szent", sokszor már a leírt sem. A megfelelő célok meghatározása is nehéz. Mert legyenek azok bármi­lyen szépek, ha a célok kitűzése nem reális, akkor a célnak való megfelelés sem lesz az. A minőség a célnak való megfelelés. A minőség­biztosítás pedig azt szolgálja, hogy a tényleges működés minél közelebb kerüljön a kitűzött célhoz, célokhoz. Csakhogy az iskola nem üzem, ahol a nyersanyagból egy gyártási folyamat során különböző műveletek elvég­zése után elkészül a kész ter­mék. Itt „hozott anyagból" különböző adottságú, képes­ségű emberpalántákkal, kü­lönböző képességű, képzett­ségű pedagógusok foglalkoz­nak. Mivel már a „nyers­anyag" sem egyforma, még ha minden pedagógus egy­forma lenne, akkor sem len­ne biztosítható egy egyforma „végtermék". S akkor még szó sem volt arról, hogy a „gyártási folyamat" feltételei mennyire különbözőek. Az oktatásügy minden részt­vevője, érintettje jó iskolát, iskolákat szeretne. De hát nagyon nehéz meghatározni, milyen is egy jó iskola. Ahol magas a gyerekek tudásszint­je? Mondhatnánk, igen. De akkor nem lehet jó egy hátrá­nyos helyzetű vagy sérült gyermekekkel foglalkozó is­kola? Vagy attól jó egy isko­la, ha nagy tudású tanárok tanítanak benne? Lehet. De mit ér a tudás, ha a gyerme­kek lelki szükségletei kielé­gítetlenek maradnak, ha a szocializációs hatások nem megfelelőek? Vagy az a jó iskola, amelyik modern okta­tástechnikai eszközökkel rendelkezik? Lehet. De mit ér a technika, ha az nem cél­szerűen van használva, eset­leg kiszorítja az „emberközi" kommunikációt? Ráadásul az iskolát az ok­tatásügy minden kliense másképp látja. A tanuló sze­mében jó lehet az az iskola, ahová szívesen jár, ahol ba­rátokra lel, ahol szereti taná­rait, ahol érdekesen taníta­nak. A szülő szemében jó le­het az az iskola, ahol gyer­meke jó osztályzatokat kap, ahol a lehető legtöbb tudást szerzi, amelynek elvégzése után gyermek jó eséllyel to­vábbtanulhat. Van olyan szülő, aki szerint az a jó is­kola, amelyben nem fél a gyerek a tanítójától, otthono­san, jól érzi magát, ahol a szüló és nevelő partner a gyermek felnevelésében, ahol nincs kivételezés. A fenntartó szempontjából pe­dig jó lehet az az iskola, amelynek jó a vezetése, amely noszogatás nélkül is teszi a dolgát, amelyik kevés pénzt kér, amelyik maximá­lis kihasználtságé. Végül az oktatásirányítás szemszö­géből az az iskola lehet jó, amely követi az utasításokat, ahol kicsi a fluktuáció, ahol megvan a fejlődésre, tovább­lépésre való igény. És a pedagógusok? Kere­sik saját helyüket, szerepü­ket, hiszen mindenkinek meg kellene felelniük. De a jelen­legi szövevényes helyzetben ez nagyon nehéz. Mert: (1) Még a pedagógusok között is az számít jó tanítónak, tanár­nak, akinek az osztályában jók az érdemjegyek, és a jó nevelők, a jó osztályközössé­get kialakítók munkája nem kap kellő elismerést. (2) A minőség helyett még mindig a mennyiség dominál. (3) Nincsenek kellően megbe­csülve (sem erkölcsileg, sem anyagilag) a kiváló munkát végzők, az új generáció hiva­tástudata már nem olyan erős. (4) Az iskola ráhatása nem tudja ellensúlyozni a társadalmi környezet hatását, amellyel jelenleg nincs össz­hangban. (5) Ha egy iskola hosszú évek kitartó, kemény munkája révén szakmailag jól működik, akkor is meg­szüntethetik pénzügyi okok­ra hivatkozva, figyelmen kí­vül hagyva az összetört gyer­mekszíveket, az aggódó, esetleg hátrányos helyzetbe került szülőket, a derékba tört egzisztenciájú pedagó­gusokat. A sort lehet folytat­ni, de a helyzeten nem vál­toztatna. Előbb a feltételeket kellene megteremteni ahhoz, hogy az oktatásügyben be le­hessen vezetni a minőségbiz­tosítást. A minőségel­lenőrzés, a minőségértékelés sem működik még rendszer szinten, hogyan akarjuk ak­kor az egész folyamat minőségét biztosítani? Egy dolog biztos, mun­kánk lesz bőven az elkövet­kező időszakban is. Jó lenne azért, ha nyugodt körülmé­nyek között tanítani is ma­radna időnk. Mert az lenne a legfontosabb. Problémák mindig voltak és lesznek is. Ezeket nem letagadni, szépí­teni, hanem megoldani kell. De ehhez nem elég néhány lelkes ember, az oktatásügy minden érintettjének konst­ruktívan rész kell vennie benne, és segítenie kell a megvalósításban. Kívánom, hogy így le­gyen. dr. Szalőkyné Várkonyi Mária Házasságot kötött László Krisztián Sándor és Ra­dics Éva Katalin, Szabó Sándor és Bánszki Hajnalka, Szekeres Tibor és Barna Judit, Városi Miklós László és Tihanyi Petra, Koto­gány Tamás és Kodrán Szilvia, Fehér Zsolt István és Kovács Edi­Születés Török Zoltánnak és Halasi Tí­mea Ibolyának Ramóna, Pozsgai Zoltánnak és Marunák Máriának Rita, Batancs Lászlónak és Szilá­gyi Emesének Szabolcs, Szabó Attilának és Király Évának Blan­ka, Bodó Attilának és Gaizer An­namáriának Balázs, Dohány Attila Jánosnak és Kocsonyi Andreának Orsolya Emese, Baracsi Gábor Gyulának és Szolcsányi Nórának Kinga, Tóth Attilának és Farkas Évának Evelin, Huszka Sándor Lászlónak és Szilvási Ildikónak Ildikó Andrea, Baláti János Ba­lázsnak és Rosti Barbarának Ba­lázs János, Benkortbi Mohammed Nassernek és Szerdahelyi Emőke Adriennek Selim és Hakim, Sze­mes Jánosnak és Rózsa Ritának Erik, Török Tibornak és Miho­vecz Katalinnak Tímea, Tóth Lászlónak és Hódi Editnek Anita, Borbola Mihálynak és Bitó Etelka Ilonának Bonita, Nógrádi Elód Lászlónak és Nóvé Zsuzsannának Balázs és Bálint, Lőrinc Bélának és Márki Arankának Júlia Anna, Gajdos Gábornak és Kolozsi Hen­riettának Martin, Mező Gábor Györgynek és Goda Erikának Gá­bor Marcell, Wenner Csaba Péter­nek és Kovács Gabriella Nauszi­kának Gergő, Szűcs Imrének és Csépé Mária Teréziának Martin. Meghalt Tóth István, Vincié Zoltán, Bí­ró Mátyásné Rácz Erzsébet, dr. Czimer László György, Irimás György, Puruczkai Mátyás, Rovó Andrásné Machán Mária, Kéri Antalné Bárdos Erzsébet, Balogh László, Kovács József, Posta Ist­vánná Bunford Piroska, BucholcZ Gyula Tibor, Karalyas Károly, Kiss István, Fodor Gábor, Szügyi Jánosné Dohány Ilona, Balogh Jó­zsef, Árva Ferencné Szekeres Pi­roska, Lajos Károlyné Kiss Anna Rozália, Sándor Jánosné Kovács Etelka Erzsébet, Ferenczi Ferenc, | Dobó Józsefné Ábrahám Julianna, Kovács Józsefné Kozma Ágnes, Kersch László Béla, Molnár Mi­hályné Tóth Anna, Hajsza János, Hajdara Andrásné Tóth Julianna,? Katona Mátyásné Sallai Gizella, Murányi Istvánná Lovas Francis-: ka, Mészáros Andrásné Nagymi­hály Erzsébet, Terhes István, Magda Imréné Kószó Emília, Bunford Jánosné Kőhler Zsuzsán- J na. Molnár Sándor, Zóny István Jánosné László Jolán, Losonczi r Tibor, Szabó Lajosné Zana Mária, Varga Mihályné Négyökrű Ilona, Aradi László Béla, Nyári Géza, • Szente Sándorné Szilágyi Julian­na, Laczkó Péterné Kollár Etelka, Pióker Lajos Sándor, Szuhaj Mi­hály, Berta István, Nyári Antalné Vincze Ilona, Paragi István János,) Kovács Jánosné Malkócs Etelka,: Máthé Edit, Horváth Józsefné Ko-! máromi Katalin Cecília, Vajner Zoltán Mihályné Judik Erika Mar­git, Meleg Ferencné Lakatos Má­ria, Völgyesi Sándor. • V • Bi A (M/ folyi kai, jóin Al-I Istvi varc nak A eser haji szűr tova • Ismerkedés a cseh filmművészettel Bohémia-hetek • s A érez kas: Tisz re é cent foly Köz Igaz den. A nok cent I D • Munkatársunktól A cseh művészet alko­tásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Grand Cafe április 8-án 19 órakor induló „Bohémia­hetek" sorozatának kereté­ben. A rendezvényt a Ja­roslav Papouöek forgató­könyvíró, szobrász, festő és karikaturista emlékét idéző kiállítás nyitja, majd 20 órakor kezdődik a prá­gai Souvislosti kulturális folyóirat és a Pannonhalmi Szemle közös irodaim' estje. A pódiumbeszélge­tés részvevői: Petr Borkö­véé költő, műfordító, a So­uvislosti főszerkesztője, Martin Valáöek irodalom­történész, Sebein Gáboí költő, kritikus, valamint Gelencsér Gábor filmesz­téta és Varga Mátyá$ iro­dalomtörténész, a Pannon­halmi Szemle szerkesztői­A beszélgetést Vörös Ist­ván költő, műfordító veze­ti. • B A hiva BU: erős zárt növi kik hez A volt kial dupi A dráj tal, a n< kos. 963 erős „Olajfinomító" a tanyán • Munkatársunktól Közérdekű bejelentés alapján kezdett vizsgálódás­ba a Vám- és Pénzügyőrség Csongrád Megyei Nyomo­zó Hivatala egy Szeged melletti tanyán. A bejelen­tés szerint a tanyán ásvá­nyolaj termékekből állíta­nak elő üzemanyagot, mi­közben a jövedéki törvény előírásait semmibe veszik. A szegedi vámhivatal mun­katársai jövedéki el­lenőrzést tartottak, mely alapján megállapíthatták, hogy a tanyán valóban en­gedély nélküli üzemanyag­előállítással foglalkoznak. Egy föld alatti tartályban mintegy tízezer liter, ily módon készült üzemanya­got találtak, s a vizsgálat azt is kiderítette, hogy koráb­ban egy másik telephelyre már átszállítottak kétezer li­tert. A lefoglalt üzemanyag értéke egymillió forintra te­hető, ám az „elkövetési ér­ték" megközelítheti a 2,5 millió forintot, mivel az ed­dig ismeretlen tettesek ­akik ellen a helyszín bizto­sítása és őrzése mellett indí­tottak eljárást - jelentős összegű pénzbírságra is szá­míthatnak. Tunézia egyik tenger­parti városában, Tabar­kában már négy esz­tendős múltra tekint vissza a magának rövid idö alatt nevet szerzett jazz-fesztivál. A júliusi koncertsorozat elAtt a szervezők, és a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal a világ legtávo­labbi tájairól hívott új­ságírókat egy kis febru­ári muzsikára. A jazz mellett természetesen ju­tott idő Karthágóra rom­jaira, Sidi Bou Saidra, Buta Regiára, no meg némi gasztronómiai él­vezetre is. A szent ember városa A tuniszi repülőtéren igen szigorúak a vámosok, ám vendéglátónk diplomata útle­vele csodákat művel. Igaz, a kis, földlabdában gyökerező gesztenyefa láttán, melyet kí­sérőnk, Badreddine Rouissi, a Tunéziai Nemzeti Idegen­forgalmi Hivatal budapesti igazgatója cipel, fölhúzzák kissé a szemöldöküket, de néhány perces várakozás után már be is ülhetünk a si­vatagi tájakat is jól ismerő te­repjáróba, amellyel az elkö­vetkező napokban megláto­gatunk néhányat Tunézia ne­• Tavaszi túra Tunéziában /. Tunisz, a történelemkönyv vezetességei közül. Borongós időt hagytunk magunk mö­gött Budapesten, nem csoda hát, hogy két kollégámmal először csak szótlanul bá­mészkodunk. Legalább húsz fok van, verőfény, és zöldellő pálmák maradnak el az ablak mellett. Az úti cél Sidi Bou Said, Tunisz kék-fehér ne­gyede, mely az iszlám szent emberéről kapta a nevét. An­nak azonban prózaibb oka van, miért is festették az összes házat kék-fehérre: ez a színösszeállítás riasztja ugyanis a szúnyogokat. A metropolist nem hagy­juk el, mégis más világba ke­rülünk. Az egyre bővülő, két­milliós Tunisz ugyanis magá­ba olvasztotta Nagy Sándor egykori birodalmi központ­ját, Karthágót. A pun főváros mellett haladunk el, amelyet ugyan leromboltak a római­ak, ám a gyarmatosító franci­ák itt építették föl le­gelőkelőbb villáikat, és itt áll az ország elnökének palotája is. Sidi Bou Said zsongó ut­cái egy kis hegyen futva emelkednek Tunisz és a ten­geri kikötő fölé. Kísérónk, aki őszinte megelégedésünk­re különös jelentőséget tulaj­donít annak, hogy az ország gasztronómiai csodáit is megismeijük, először cukros arab fánkkal, utána pedig mentolos teával kínál egy vendéglő teraszán. Sidi Bou Said, a tuniszi elit-negyed nem okoz csalódást: a medi­terrán építészetre jellemző szűk sikátorok korántsem nyomasztóak, mint Velencé­ben, a kék-fehér szín min­dent barátságossá varázsol. Az emberek európai ruhák­ban járnak, burnuszt, csadort csak elvétve látni, mégis érezzük, hogy ez nem az öreg kontinens. A tenger gyümölcsei Szűkre szabott időnkből nem jut több Sidi Bou Said­ra. A szent ember városának nyugalma pedig elkélne, mert a városközpontba ve­zető úton olyan dugóba kerü­lünk, hogy szinte otthon érz­zük magunkat. A tuniszi ut­cákon futó rengeteg sárga ta­xi rendkívül olcsó és köz­kedvelt közlekedési eszköz. Olyat talán nem is láttunk, amely ne lett volna tele hor­padásokkal, ami a tuniszi közlekedési morált figyelem­be véve nem túl meglepő. A sofőrök a kormány után a leggyakrabban a dudát hasz­nálják, a sávok csak jelképe­sek. A béke ettől függetle­nül zavartalan, mert a sűrű kürtszóra senki sem érzé­keny, főképpen az nem, aki­nek az szól. „Gyorsan vezet­nek, de barátságosan" ­mondja házigazdánk, miköz­ben böhöm terepjárónkkal utat vágunk az autók között. A vacsorát a szálló mel­letti étteremben költjük el. Az az érzésünk, mintha egyetlen étkezésen kellene megízlelnünk a tunéziai konyha összes remekét. Az előételek sora végeláthatat­lan. Először „Erős Pistát" eszünk, ahogyan Badreddine tréfásan mondja. Az olíva­olajjal kevert darált paprika erejét remekül tompítja a roston sült, darált és még vagy kétféle módon elkészí­tett bárányhús, a darált répa­saláta, és a mentolos zöld­ségsaláta. A fő fogás termé­szetesen hal. Férfias élvezetek Ha férfiember más ország kultúrájába akar belesni, kocsmába kell mennie. Az alaptételt mi is ismeijük, és természetesen nem a szálloda bárjába, hanem egy közeli kiskocsmába megyünk. Az iszlám országok szórakozó­helyeit két dolog különbözte­ti meg az európaiaktól. Sok­kal nagyobb a hangzavar, és nincs alkohol. A zaccos kávé mellé viszont remek mento­los teát és vízipipát szolgál­nak fel. A lármát - bár elóször egy kissé ijesztő ­hamar meg lehet szokni, a sör hiányát nehezebben. De ami meglepő: a vízipipa ezért is kárpótol bennünket. Az egyik pultnál az italokat, a másiknál a pipákat szervíroz­zák. Az ingujjra vetkőzött fiú készségesen teszi le mellénk a pipákat. Badreddine bár már jó ideje külföldön él, nem felejtette el ezt az ősi él­vezetet, mi viszont egyelőre szánalmasan szortyogtatjuk * kígyózó gumicső végére erősített csutorát, miközben r~— kocsma férfiközönsége meg' értően figyeli horpadó hon>" lokunkat és aprócska füst­felhőinket. Igen, ez a harma­dik különbség: itt nincsenek nők, de nem is hiányoznak, hiszen a téma itt sem más­mint otthon. Politika, foci­pénz. (Tunéziában egyébkén' nemzeti büszkeséggel tekin­tenek focistáikra.) A közbiz­tonságot firtató kérdésünkre - melyet vendéglátónk ko­rábban titokzatosan elhárítot1 - itt szavak nélkül kapun! választ. Sajnos azonban * vízminőség is szóba kerül, & már ott is áll az asztalo* négy, csapvízzel csordultig töltött pohár. Badreddine sz^ rint badarság, hogy a tunézia1' víz ihatatlan, és fölhajtja ' magáét. Mást nem tehetünk- ^ mi is csapvízzel öblítjük ki1 dí$; szánkból a kávézaccot. Eg! edé újabb ízt ismerhettünk meg' pos de jelentem: életben maraJ] digj tunk, és végül mint valóJ1 me| pasák, kellemes füstfelhő!^ roj. burkolózva diskuráltunk a f' kén niszi éjszakában, miközben i hat, mézzel kevert dohányon taf Pill, avatott kezekkel forgattuk ' me< parazsat. (Folytatjuk.) Kéri

Next

/
Thumbnails
Contents