Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-03 / 78. szám

í- I r- I í- 1 •tt 1 et ' m é- I ik • fő } b- | ii- I ír. I iZ j It- 1 őr j lg 6>k os és 5k 3re en ek Kik;ai a :uer!6etett ón Az ásotthalmi fiúk nyakkendőt kötnek húsvét hétfőn, a városiak szerint ez ciki. A faluban minden ismerőst végiglocsolnak, a városiak általában csak a rokonokat. Az ásotthalmi iskolások azt mondják, szebb ajándék a tojás, mint a pénz, a szegedi gyerekek véleménye megoszlik erről. Egyébként az anyukák mindenütt főznek sonkát, és festenek hímes tojást a lányok. Vagyis órzik a hagyományokat. Talán ezért mondják a gyerekek élettértől, körülményektől függetlenül, hogy az ünnep, az jó dolog. - Szeretnék egy újságcikket írni arról, mit gondoltok a húsvétról, hogyan ünnepeltek. Ki szeretne velem beszélgetni erről? - kérdezem a gyerekeket, magam sem gondolva komolyan, hogy ennyi elég lesz magyarázatként, miért toppantam be fotós kolleganőmmel csütörtök reggel az ásotthalmi iskola szünidei napközijébe. De legnagyobb meglepetésemre négyen azonnal jelentkeznek, és hamarosan körénk gyűlnek a többiek is, először csak fülelni, majd egymással versengve mesélni. Megdöbbentő és csodálatos, milyen nyíltak és őszinték a gyerekek. Pedig akikkel beszélgettem, nemigen szoktak a szerepléshez. Legtöbbjük ta' nyán él, szerény körülméj, nyek között. Mégis, amit a húsvét kapcsán elmondtak, gazdag világról tanúskodik. - Hogyan töltitek az ünÍ nep hétvégéjét? - kérdezem, és a négyedik, ötödik, hatodik és hetedik osztályos gyerekek egymás szavába vágva bizonygatják, hogy alaposan kiveszik a részüket a húsvét előtti házimunkából. A sonka, főtt tojás, kolbász, ko| csonya, pogácsa és kalács minden családban kötelező eledel ilyenkor. • Ma is „kötelező" o sonka, a tojásfestés és a locsolkodás A gyerekek hiszik Jézus történetét 'gy iöérátt, s sak uár nezer (áraz sük 1A<red a ikai ok? es>beenó Balési ona esz„Tudod, én nagyhasú vagyok" A gyerekek segítenek sütni-fózni, élvezik, hogy ilyenkor degeszre ehetik magukat. - Tudod, én olyan nagyhasú vagyok, szeretek enni mondja Pali. - Látszik is rajtad - veti közbe egy kislány a körülöttünk álldogálók közül. De Pali nem zavartatja magát. - Anya mindig aggódik, hogy elrontom a gyomrom, annyit eszem. Húsvétkor meg, amikor elmegyek locsolkodni, egész nap falhatok úgy, hogy nem látja ; mondja. A gyerekek mind egyetértenek abban, hogy a húsvét egyik legnagyobb öröme a „terülj asztalkám". És persze a locsolkodás. A fiúk kivétel nélkül végigjárják a falut. - Először mindig anyát locsolom meg, ez a legfontosabb - állítja Józsi, és látszik, teljesen biztos abban, hogy okosat mondott. Azután a környékbeli „öreg nénik" következnek, majd a rokonok, ismerősök, barátok egész sora. A fiúk tizenöthúsz házat látogatnak meg, és - állításuk szerint - esznek végig. - Megyünk a lányokhoz is, az a lényeg! Képzeld, egyszer annyit locsolkodtam, hogy kifogyott az üvegből a kölni. Fogtam, és megtöltöttem vízzel. Az is ugyanolyan jó, nem? - vagánykodik Pali. - Hát persze. Hiszen régebben csak i' vízzel locsolkodtak - nyugtatom meg a fiúkat - Sanyi {Bácsi, a szomszéd még mindig vödörrel megy a lányokk | hoz, félnek is tőle rendesen - mondja az egyik fiú. - Na és? Apukám is szódásüveggel ébreszti anyukámat húsvét hétfőn - siói közbe valaki a „külső gyűrűből". „Nem ám gumis nyakkendőt veszek" A fiúk szépen felöltöznek ünneplőbe, úgy mennek locsolkodni. Nyakkendőt is kötnek mindannyian. - De nem ám gumisat, hanem olyat, amit rendesen meg kell kötni! - hangsúlyozza Pali, azzal a szent meggyőződéssel, hogy egy igazi férfi nem hord gumis nyakkendőt. Ki is alakul egy kisebbfajta szópárbaj a fiúk között arról, kit milyen öltözékben láttak tavaly locsolkodni. Tudsz nyakkendőt kötni? csodálkozom Palira. - Úgyahogy. Apukám tanított meg rá. A lányok közben csöndesen várják, hogy rájuk kerüljön a sor. Kitti a „vezérszónok", akit a napközis fiúk Kiwinek hívnak. A lányok egyként állítják, hogy minden évben festenek tojást a fiúknak, általában édesanyjuk segítségével. Szépen felöltöznek és úgy várják nagyon nagy izgalomban a locsolkodókat. Csillogó szemmel mondják: nagyon örülnek minden vendégnek. Némelyiküknek huszonöt „lovagja" is van húsvét hétfőn. A gyerekek jól ismerik egymást a faluban, pontosan tudják, kit, hol találnak. A lányok csokitojást, meg igazit adnak a fiúknak, igaz, a kisebb gyerekeknek már „kinder" is kerül. - Hadd játsszanak vele - mondja a nagyok felsőbbrendűségével Józsi. Amikor arról faggatom a fiúkat, számítanak-e ilyenkor pénzre, mind azt mondják, a tojás, meg a vendéglátás fontosabb. Erre a körénk furakodók is némán bólogatnak. - Mit szokott hozni a nyuszi? - kérdezem, mire a gyerekek kinevetnek. - Na persze, a nyuszi! Meg a Télapó, mi? - gúnyolódnak. - Persze, hogy a nyuszi meg a Télapó - mondja Pali, fejével a kisebbek felé mutogatva. Három társa azonnal veszi a lapot, és cinkos egyetértésben tájékoztatnak, hogy a nyuszi, az bizony leginkább csokit szokott hozni. - Általában még vagy egy hónapig megvan az édesség - mondja Zsolti, aki eddig nemigen szólt. Mert az úgy van, hogy az ember egyszer-kétszer jól beeszik belőle, azután ráun és otthagyja - így az őszinte vallomás. A csoki mellett apróbb ruhanemű, esetleg cipő a húsvéti ajándék. Mint kiderül, az élő nyuszi itt nem nagy szám, mert a családok nagy részénél egyébként is tartanak nyulat. - Az azért nagyon jó, ha éppen húsvétra érkeznek meg a kicsik veti közbe Kitti. KM. P* OH. * - e-Ó^^ZZT" • — —< —'A gedóis Dóra, Évi, Gabi, Attila, János és Sanyi. Náluk is az ajándék. (Fotó: Schmidt Andrea) „fészekbe" erkeziK Jutalomcsoki krumplibogárért A szülők szinte minden családban elrejtik az ajándékokat, és a gyerekeknek meg kell keresni őket. Az egyik anyuka például a madárfészket választotta rejtekhelyül, kinn a fán. Mint csemetéjétől tudom, nem volt könnyű megtalálni, alaposan meg kellett dolgozni az ajándékért. Hallottam egy történetet arról is, hogy az egyik családban bizonyos számú krumplibogárét jár egy jó adag csoki. Amikor ugyanis a krumpli kihajt, meg kell menteni a rászabaduló kártevőktől... A gyerekek egytől egyig megajándékozzák szüleiket. Legtöbben maguk készítenek rajzokat, ezt-azt, de Pali, a legélelmesebb, a céllövöldében nyert tárgyakat teszi el a nevezetes napokra. - Mit tudtok arról, hogy a húsvét egyházi ünnep? - teszem fel a kérdést, nem tudván, hogy beszélgetőtársaim majd' mindegyike járt hittanra az iskolában és a templomban. És történelem, irodalom, sőt, környezet órán ugyancsak foglalkoztak Jézus történetével. Beszélnek is a megfeszítésről és a feltámadásról olyan szépen, ahogyan csak gyermeki meggyőződéssel lehet. Mondják, ők bizony el is hiszik, amit erről tanultak. Annak ellenére, hogy Józsi, mint szégyenlősen elárulja, a hittan helyett most dobolni tanul, a két óra ugyanis sajnálatos módon ugyanabban az időpontban van. - Mit kívánnátok húsvétra, ha lenne egy csodanyuszi, akitől azt kapnátok, amit a legjobban szeretnének? - kérdezem. // ,Az árváknak is adnék a pénzemből" Nos, Pali egy olyan pénztárcát szeretne, amelyikből sosem fogy ki a pénz. No meg egy ,jó kis lányt", természetesen, hiszen, mint mondta, az a legfontosabb. Józsi, Palitól némiképp befolyásolva egy olyan házat szeretne, amelyik tele van pénzzel. De nemcsak magára költené, hanem adna az árváknak, az árvízkárosultaknak, és a hajléktalanoknak is, mondja. - Persze, én is! - eszmél erre Pali. Kitti inkább a földön jár (vagy ki tudja, éppen fordítva), ő egy szép „hűsvétos" könyvet szeretne magának, egy nagy csokinyuszit, a testvérének sok könyvet, amiből tanulhat, és mountain byke-ot mindkettőjüknek. Zsolti legszívesebben házat kívánna, de beérné egy nagy, távirányítós autóval vagy helikopterrel is, és szeretne egy számítógépet is. Ez utóbbi óhajhoz csendes közönségünk soraiból is többen csatlakoznak, de hozzáteszik, kellene ahhoz a géphez joystick is. Utolsó kérdésemre válaszolva minden gyerek egyetért abban, hogy a húsvét jó dolog, hiszen ünnep, és ünnepekre szükség van, mert olyankor minden más. Már indulnék, amikor egy nagyon kicsi fiú, Gyula odajön és megkérdezi, mondjon-e nekem locsolkodós verset. És elszavalja: „Kelj fel párnáidról, szép ibolyaszál, nézz ki ablakodon, milyen szép a világ. Megöntözlek szépen az ég harmatával. Teljen a tarisznyád szép, piros tojással." Erre feláll egy kislány, aki eddig egyáltalán nem vett részt a beszélgetésben, és csöndesen azt mondja, ó maga is írt húsvéti verset. így szól: „Piros házban álltam, szomorú kislányt láttam. El akart hervadni, szabad-e locsolni?" Nem mertem megkérdezni, miért olyan szomorú az a kislány húsvétkor, abban a piros házban. „Nyakkendőt kötni ciki" Mit csinál egy jó iskolaigazgató, ha az újságíró a tavaszi szünet kellős közepén felhívja, hogy szeretne beszélgetni a gyerekekkel a húsvétról? Körbetelefonálja a legjobb osztályfőnököket, akik felhívják a legkészségesebb szülőket, akik behozzák csemetéiket, akár még a szomszédét is. így tudtam | meg, milyen a húsvét a Gedói Általános Iskola elsős, ötödikes és hetedikes tanulóinál, név szerint Gabinál, Évinél, (a legkisebb) Jánosnál, Sanyinál, Attilánál, és a többieknél egy fejjel magasabb Dóránál. A gyerekek lelkesen és szívesen mesélnek, látszik, hogy valódi ünnep nekik a húsvét. Minden családban szépen tartják a szokásokat: a fiúk locsolkodni mennek, a lányok tojást festenek, a nyuszi fészekbe rakja az ajándékot, a főétek pedig a sonka. - Hogyan történik a locsolkodás - kérdezem. Megtudom, hogy a fiúk rendesen felöltöznek, de - derül ki a zavart egymásra nézegetésből és vállvonogatásból - nyakkendőt kötni ciki lenne, a zakó még esetleg elmegy. A locsolkodók általában csak a rokonságot látogatják végig, az osztálytársakhoz nemigen mennek el. - Fogalmam sincs, hol laknak az osztálytársaim - adja meg a magyarázatot Attila. - A mi osztályunkban nem is vagyunk jóban a fiúkkal teszi hozzá Évi, sajátos, mondhatnám kihívó pillantást küldve az asztal másik felén ülő „férfiszakasz" felé. A hetedikes Dóra cáfol, mondván, náluk ez másképp van, ók nagyon jó közösség, és a fiúk bizony végiglátogatják a lányokat. Megtudom, hogy a húsvét előtti készülődésben mindannyiuknak jut feladat. Ezt a lányok és két fiú örömmel mondják, csak Attilán látszik, hogy ő bizony tudná nélkülöeni a konyhai munkát. A családok a hagyományos húsvéti étkeket készítik: sonkát, tojást, kolbászt. Dóra elmeséli, hogy a faluban, ahol a rokonai élnek, reggel a templomban szentelik fel az ünnepi ételt, és ott még készítenek sárga túrót is. Kiderül, hogy a lányok a városban is festenek tojást, és szeretik a locsolkodókat. Öt és tíz közé teszik a hétfői „gavallérok" számát. A pénz a jobb, vagy a tojás? - Hogy álltok a pénzzel? - kérdezem a fiúkat, mire hosszas vihorászás kezdődik az asztalnak azon a felén. Végül megszületik a kompromisszumos válasz: mindkettőnek örülni kell, a tojásnak is és a pénznek is. Ám Gabi és Évi azonnal tromfolnak, szerintük a tojás sokkal jobb, mert az ünnep nem a pénzről szól. Attila viszont állítja, ma már mindenki pénzért jár locsolkodni. A helyzetet Dóra oldja fel. Ismerek olyan szülőt, aki megtiltotta a fiának, hogy pénzt fogadjon el, így nem a gyereknek kell döntenie mondja. - Mit tennétek ilyen esetben? - provokálom a fiúkat. Sanyi szót fogadna, Attila viszont a pénzt fogadná el a szülői utasítás ellenére is. Igaz, utóbb bevallanám szépít. Azt viszont mindannyian elítélik, ha valaki ismeretlenekhez csönget be pénzért hűsvétolni. Tudakolom, mire szokták költeni a „locsolópénzt". Ismét Attila lep meg a válasszal. - Kifizetném az adósságaimat. Persze, kíváncsi vagyok, miféle adósságai vannak egy iskolás gyereknek. - Hát, az egyik barátomnak tartozom egy CD árával, egy másik meg a farmervásárlásban segített ki. Egyébként én úgy vagyok ezzel a pénz-dologgal, hogy van olyan, akitől elvárom, hogy adjon, mert eddig is adott, és van olyan, akinél nem számítok rá. - Térjünk rá az ajándékokra - javaslom. - Mit szoktatok kapni? - Rengeteg csokit, játékállatokat, kabalát, videókazettát - sorolják. És néha a nagy szenzációt, az éló nyuszit. Megtudom, hogy a még bérházban is fészekbe érkezik az ajándék, bár ott nem tűi nehéz megtalálni. A gyerekek is gondolnak a szülőkre; vagy a zsebpénzből vesznek, vagy maguk készítenek ajándékokat. - A szülők sokkal jobban örülnek annak, amit mi csinálunk - szűri le számos életévének tapasztalatát Évi. Mit kérnétek most húsvétra, ha teljesülne a kívánságotok - kérdezem. „Szűnjön meg a háború" Dóra válaszol elsőként. Azt, hogy szűnjön meg a háború Jugoszláviában. Az első osztályos János Nintendót szeretne, az egyik nagyobb fiú sok pénzt. A másik fiú és a lányok tanácstalanok. Csak van valamilyen játék, amit nagyon szeretnétek?! unszolom őket, de mégsem kívánnak semmit. - Az utóbbi időben mindent megkaptunk, amire vágytunk - így a gyerekek, egybehangzóan. Amikor a húsvét vallási hátteréről kérdezem őket, idézik a hittanon, a történelem, rajz és osztályfőnöki órán tanultakat. Megtudom, hogy hittanra majdnem mindenki járt, de abbahagyták, mert „nem volt igazán jó". Ennek ellenére fontosnak tartják, hogy ismerjék az ünnepek vallási hátterét, mert, mint Évi mondja, furcsa lenne anélkül ünnepelni. És hisznek abban, amit Jézusról tanultak. - Miért szeretitek az ünnepet? - kérdezem végül. Egyetértő kuncogás: - Hát, mert nincs iskola. - De azonnal hozzáteszik, nagyon komolyan: azért, mert olyankor sokat van együtt a család. Kaczer Gabriella