Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-03 / 78. szám
4 KRÓNIKA SZOMBAT, 1999. ÁPR. 3. MA A MUNKÁSPÁRT 15 órakor hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendez a Dugonics temetőben lévő szovjet hősi emlékműnél. Ünnepi beszédet mond dr. Juratovics Aladár, a Munkáspárt Csongrád megyei elnöke. INGATLANTULAJDONOSOK és Birtokosok Csmi Egyesülete tagjai részére ingyenes jogi tanácsadást tart Dr. Szabó Csaba és Dr. Várnagy Márta 9-12 óráig Szegeden a Baktói u. 72. sz. alatt. KEDDEN TÓTH JÓZSEF, a 16-os választókerület (Kiskundorozsma) képviselője fogadóórát tart 16 órától a Petőfi Sándor Művelódési Házban. A Mol „uralkodott17 • Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX pénteken 105.33 pontos emelkedéssel 5618.03 pontos értéken zárt. Az előző napi kereskedéshez hasonlítva az erősödés 1,91 százalékos. A részvénypiac forgalma alacsony, 7 milliárd forint értékű volt, ebből a Mol részvények 2,5 milliárd forint értékben cseréltek gazdát. A vezető részvények közül egyedül a Matáv gyengült. A távközlési papír záróára 1255 forint lett, a csökkenés 0,55 százalékos. A Mol 5035 forinton fejezte be a napot, az árnövekedés 0,5 százalékos. A húsvéti piacon A sonkaválasztás férfimunka A csokinyúl most kelendőbb a piacon, mint bármi más. (Fotó: Miskolczi Róbert) Tanúságos dolog húsvét előtt piacra menni. Nem is annyira az árak, mint inkább a kínálat változásai miatt. Ilyenkor senki rá nem néz az összekötött lábú csirkékre, s kinek jutna eszébe fejtett babot venni. A sonka, a tojás, a retek, az újhagyma, és néhány esztendeje a csokinyúl számít kelendő piaci portékának. Aki a tojást szereti, és a koleszterint rémtetteitől sem fél, az már tizenegy forintért vehet szép, egészséges tojásokat. (Vízben hét percig főzve, a leheletvékonyra szeletelt sonka mellé kettévágva...utolérhetetlen.) A Mars téri piacon a húsvét előtti vásárlási lázban égő nagymamák, háziasszonyok, és cekkerekkel vásárolni küldött éltes családapák tolongtak a sorokban, hogy mindenki a legszebb csomó retket, a legzamatosabbra pácolt sonkát, és a legnagyobb csokinyulat vihesse haza. A Mars téri csokinyúl választék egyébként minden egyebet letarol. Egy helyen például vagy húszféle méretű édes rágcsálót szerezhet be az élelmes piacrajáró, ezerszáz és tíz forint közötti áron. Természetesen nemcsak a tapsifülesek mérete változó, nem mindegy az sem, hogy magyar, avagy külföldi csokoládéból formázták a húsvét tojást hozó jelképét. A sonka beszerzése férfiföladat, elkapkodni semmiképp nem ajánlatos. Nem mindegy ugyanis, hogy erősebb gyomorba való parasztsonka, vagy a gyenge húsú kötözött kerül nagyszombaton az asztalra. Az árak nyolcszáz forint körül mozogtak a piacon, és ez egészen elfogadható. A retek - ha nem podvás a mennyekbe emelheti a nagyböjt utáni élvezeteket. Csomóját negyvenért már haza is vihetjük. Igaz, volt olcsóbb is, de húsvétkor nem érdemes filléreskedni. Aki akar, még fonott kalácsot is vásárolhat a piacon, de igazi háziasszony nem hagyja veszni a pillanatot, amikor a böjti napok után a szájak hangtalanul dicsérik sütőtudományát. K. B Római katolikus plébániák Alsóváros: Nagyszombat: szertartások 19.30-kor kezdődnek, utána feltámadási körmenet. Húsvétvasárnap és hétfő: szentmisék 7-kor, 9-kor, 11-kor és 17.30-kor. Gyálaréten vasárnap 9, míg Kecskéstelepen 10 óra 30 perckor szentmise. Gyálaréten és Kecskéstelepen húsvéthétfőn nincs szentmise. Keddtől a reggeli zsolozsma 6.15-kor, a reggeli mise pedig 6.30-kor kezdődik. Az esti szentmisék kezdési időpontja változatlanul 17.30. Belváros: Nagyszombat: 9-kor zsolozsma, 20 órakor kezdődik a húsvéti Vigília szertartása a dóm előtt túzszenteléssel, majd a húsvéti gyertya öröméneke, keresztvtzszentelés, feltámadási püspöki mise és körmenet a Dóm téren (kb. 22 órakor). Húsvétvasárnap: 8.30-kor diákmise, 10-kor püspöki mise a dóm kórusának énekével, 11.30-kor szentmise, 18-kor ifjúsági mise. Húsvéthétfő: 8.30, 10, 11.30 és 18 órakor szentmise. Hétköznapokon 7 és 18 órakor szentmise. Felsőváros: szombaton 18 órakor szentmise. Vasárnap 7, 8.30, 11 és 18 órakor szentmise. Hétköznapokon 6.30-kor, 7 és 18 órakor szentmise. Rókus: szombaton 7, 8 és 18 órakor szentmise. Vasárnap 7, 9, 11 és 18 órakor szentmise. Hétköznap 7, 8 és szertartások 18 órakor szentmise. Béketelepen vasárnap 12 órakor szentmise. Móraváros: Nagyszombat: a szertartások 19 órakor kezdődnek. Húsvétvasárnap: 9 órakor nagymise. Újszeged: Nagyszombat: 20 órakor Vigíliai szertartások. Húsvétvasárnap: Urunk feltámadásának ünnepe, szentmisék a templomban 7, 9, 11.30, 18 órakor, a kápolnában 16 órakor. Húsvéthétfőn: a templomban szentmise 7, 11.30, 18 órakor (a 9 órás szentmise elmarad). A hétköznapokon 6.30-kor és 18 órakor szentmise van a templomban. Szombaton 6.30-kor nincs szentmise. Tarjánváros: Nagyszombaton este 8 órakor kezdődnek a szertartások. Szent József jezsuita templom: vasárnap 8, 9 és 11 órakor, továbbá 17 óra 30 perckor és 19 óra 30 perckor szentmise. Hétköznapokon reggel 6.30 és 7.15kor, este 18.30-kor szentmise. Petőfitelep: vasárnap 8 és 10 órakor szentmise. Hétköznap 17 órakor szentmise. Klebelsberg-telep: húsvéti szentmise vasárnap 16.30kor. Tápé: hétköznapokon (csütörtök kivételével) reggel 7 órakor szentmise. Szombaton 7 és 18 órakor, vasárnap 8 és 18 órakor szentmise. Kiskundorozsma: vasárnap 7, 9 és 18.30 órakor szentmise. Hétfőn 7 órakor szentmise. Szőreg: vasárnap 8 és 18 órakor, hétköznap 7 és 18 órakor szentmise. Görög katolikus egyházközség Lechner tér: vasárnap 9 órakor szentliturgia, 10 óra 30 perckor gyermekmise, utána óvodáshittan. Hétköznap kedden és csütörtökön reggel 7 órakor, a többi napon délután 18 órakor szentliturgia. Református egyházközség Honvéd tér: vasárnap 8, 11 és 18 órakor istentisztelet úrvacsorával. Hétfőn 8 és 11 órakor istentisztelet úrvacsorával. Algyőn (Csángó utca 10.) vasárnap 15 óra istentisztelet úrvacsorával. Petőfitelepen hétfőn 9 órakor istentisztelet úrvacsorával. Újszeged (Szent-Györgyi Albert u. 6-8.): nagyszombaton 18 órakor bűnbánati istentisztelet, húsvétvasárnap 9 órakor és 10.30-kor ünnepi istentisztelet úrvacsora osztással, 9 órakor gyermek istentiszteletek is. Húsvéthétfőn 9 órakor ünnepi istentisztelet úrvacsora osztással, 18.30-kor ifjúsági bibliaóra. Kisteleken húsvéthétfőn 11 órakor lesz istentisztelet úrvacsora osztással. Kálvin tér: vasárnap 8 órakor istentisztelet a nagyteremben, 9 órakor gyermek-istentisztelet a kisteremben, 10 órakor istentisztelet a templomban. Vasárnap 19.30-tól ifjúsági bibliaóra a kisteremben. Hétfőn 18 órakor áhítat a kisteremben, 19 órától filmklub a Beretzk-teremben. Szerdán 19.30-kor ökumenikus ifjúsági bibliaóra a nagyteremben, csütörtökön 18 órától bibliaóra a kisteremben, 18.45-től angol nyelvű istentisztelet a könyvtárban. Evangélikus egyházközség Vasárnap 10 órakor úrvacsorai istentisztelet. Kisteleken 15 órakor istentisztelet. Kedden diakóniai nap; 10 órakor bibliaóra. Pénteken 10 órakor passióvetítés. Vasárnap és csütörtök kivételével az alkalmakat a Lutherházban tartják (Szeged, Osztrovszky u. 5.). Baptista gyülekezet (Hét vezér u. 5/B): vasárnap 9 órakor felnőtt és gyermek bibliaórák, 10 órakor és 18 órakor istentisztelet. Hétfőn 18.30-kor érdeklődők bibliaórája. Kedden 18 órakor fiatalok bibliaórája. Csütörtökön 18 órakor istentisztelet. Hetednapi adventista egyház (Batthyányi utca 15.): nagyszombaton 9.30tól 12-ig úrvacsorai istentisztelet, 18 órától evangelizációs istentisztelet. Kedden 18 órától bibliakör, pénteken 18.30-tól imaóra. Metodista egyház (Londoni körút 30.): vasárnap 10 órakor istentisztelet, vele párhuzamosan gyerekek számára is; 18 órakor istentisztelet. Csütörtökön 18 órakor bibliaóra, pénteken 17-kor ifjúsági óra. Hit Gyülekezete: szombaton 16 órától istentisztelet a Csonka János gimnázium sportcsarnokában (Temesvári krt. 38.). Csütörtökön 18 órától bibliaiskola a megyeháza éttermében (Rákóczi tér 1.). Hit Gyülekezete az Interneten: www.hit.hu. Tel.: 425-164. E-mail: hitszeged @ tiszanet.hu. Új Apostoli Egyház: minden vasárnap 16 órakor istentisztelet az ősz utca 18.-ban. (Időpontváltozásokat, eseményeket minden pénteken 8.30 és 9.30 óra között a Csörög telefonszámán lehet bejelenteni.) miről írt a DM? O 75 éve ítélet a Hitler-pörben Most hirdették ki az ítéletet a Hitler-pörben. Hitler, Poehner, Krieber és Weber egyenként ötévi várfogságot kaptak, a költségek viselésére és kétszáz arany márkára ítélték ezen felül őket. A pénzbüntetés be nem fizetése esetén húsz napi várfogságra változtatják át. Ha az elítéltek a büntetésükből hat hónapot kitölO 50 éve tenek, akkor a büntetés további tartamára feltételes szabadlábra fogják őket helyezni. Ludendorffot felmentették, és a vele szembeni eljárási költségeket az állampénztárra hárították. A pör valamennyi vádlottjánál beszámították a vizsgálati fogság idejét. Az ítéletet a közönség minden tüntetés nélkül fogadta. (1924) Szeged-Vasas ETO A mai mérkőzésre mely sorsdöntő az NBIben maradás szempontjából - több helyen megváltoztatták a Szeged összetételét. Erre a csatársor vészes gólképtelensége miatt volt szükség, amely az eddig lejátszott tavaszi hat mérkőzésen mindössze tíz gólt tudott összehozni. A csapat részletes összeállítása: Veszelovszki - Szabó, Bénák - Laczi, Kakuszi, Szőcs - Rosenthal, Solti, Ludas, Gyurik, Nagy. A csapatnak ehhez az összetételéhez mind a vezetők, mind a játékosok nagy reményeket fűznek. (1949) • 25 éve Jugoszláv államelnökség Jugoszláviában véglegessé vált a május végén megalakuló kilenc főből álló államelnökség személyi összetétele. Mint ismeretes, az államelnökség az ország hat köztársaságának és két tartományának egy-egy képviselőjéből tevődik össze, és az erre vonatkozó javaslataikat a köztársaságok és tartományok illetékes szervei már nyilvánosságra hozták. Az elnöki tisztséget élete végéig Joszip Broz Tito köztársasági elnök tölti be. (1974) MA FÓNIÁSZ TELEFONKÁRTYAKLUB (Tisza L. krt. 14.) délelőtt 9 és 12 óra között. JUHÁSZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 19 órakor Relatons Beatklub. Fellépnek még a Zanzibár, a River és a Firebyrds együttesek. A VÁROSI ROCKKLUBBAN (JGYMK) 19 órától Ahriman és Christian Epidemic. A JATE-KLUBBAN 21 órakor Mi-csoda buli. Nagyterem: Best of JATE Klub. Házigazda: Mátrai Róbert. Kisterem: Best of FM 93.1 Dj.: Horváth András. VASÁRNAP AZ ALAGÚT SÖRZŐBEN nosztalgia ötórai tea a Koktél duóval 17 órától. HÉTFŐ A JATE KLUBBAN 21 órakor Húsvéti locsoló JATE buli. Műsorvezető: Mátrai Róbert. KEDD KONTAKT ALKOTÓCSOPORT fotókiállítása a Bartók Béla Művelődési Központban. Látogatható munkanapokon 10-18 óráig. SZITI EGYESÜLET Mandala Klubjában 13.0015.00 óráig a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület ingyenes jogi tanácsadást tart a bűncselekmények sértettjeinek. ENERGIATAKARÉKOSSÁGI TANÁCSADÁS 15.30 órától 18 óráig a Technika Házában (Kígyó u. 4.) Energiatakarékossági kiállítás hétköznap 8-tól 18 óráig. GYERMEKVÉDELMIPEDAGÓGIAI tanácsadást tartanak 16 órától a Gyermeksors Alapítvány irodájában. (Arany János u. 7. szám alatt.) A SZEGEDI IFJÚSÁGI HÁZBAN 17 órakor Mumifikációk Reichardt Vince képző- és fotóművész kiállítás megnyitója. A kiállítás április 18-ig tekinthető meg. BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 19 órai kezdettel A szegedi vers ünnepe címmel a Dugonics Társaság és a Szegedi írók Társasága tart előadást. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) kedden 16.00-tól 19.00 óráig bőrműves szakkört, 16.30tól 19.00 óráig gyermekeknek fazekas, és papírmerítő szakkört tartanak. Lujzi elcsavargott • Miskolc (MTI) Lujzi, a Veresegyházi Medvemenhely másfél mázsás filmsztárja egy bükki filmforgatás közben két nappal ezelőtt elcsatangolt az osztrák stábtól; azóta szabadon kóborol a Bükkfennsíkon. Ezt Duska József, a Bükki Nemzeti Park (BNP) igazgatója közölte pénteken aZ MTI-vel. Most az idomárok és a fii'' mesek próbálják becserkész-1 ni Lujzit. Meglehet kénytelenek lesznek úgy befognn hogy kábító lövedékkel tej szik átmenetileg mozgásképtelenné.