Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-27 / 97. szám

CSÜTÖRTÖK, 1999. ÁPR. 29. BELFÖLD 27 I röviden Tokaj-hegyaljai Borét • Tokaj (MTI) Az EU Ecos-Ouverture programja és a Phare támoga­tásával a portugáliai portói, a franciaországi bordeaux-i, a görögországi arkadiai borvi­dék, valmint Tokaj-Hegyalja szőlészeinek, borászainak, idegenforgalmi és oktatási szakembereinek közreműkö­désével szervezik meg a To­kaj-hegyaljai Borutat, bekap­csolva ezzel a magyar borvi­déket a bor-világhálózatba. A négy borvidék szakemberi az utóbbi napok során a három évvel ezelőtt kezdeményezett akció eredményeit, feladatait tekintették át. Viharsarki építőanyag • Békéscsaba (MTI) Két nehézteher-gépkocsi szállítja Békéscsabáról a kár­pátaljai Viskre a viharsarkiak két és fél millió forint értékű adományából vásárolt építő­anyagot. Békés megye önkor­mányzatának kezdeményezé­sére s az általa nyitott segély­számlára eddig 2 millió 525 ezer forint érkezett. Ezt az összeget 19 helyi polgármes­teri hivatal, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház, a megyei képviselőtestület, va­lamint egy magánszemély ad­ta össze. Sajt­és túróvásár • Gyomaendröd (MTI) Gasztronómiai szakkiállí­tás, kecskeárverés, juhnyíró és »sajtszaguló" viadal szerepel az első nemzetközi sajt- és fu­tófesztivál programjában. Az első alkalommal szerveződő eseménynek április 30-án és május 1-én Gyomaendrődön •ehetnek a vendégei az ér­deklődők. A gasztronómia nemzetközi évének jegyében tartandó gyomai sajt- és túró­fesztiválon ausztriai, továbbá romániai élelmiszeripari fel­dolgozó cégek is bemutatkoz­tak, a kapcsolódó szakkiállí­táson pedig a hazaiak mellett holland és olasz termékek is láthatók lesznek. Rendörök és vadászok • Miskolc (MTI) A vadászati fegyelem erő­s'tését szolgáló együttműkö­dési megállapodást kötött hétfőn a BAZ megyei Rend­érfőkapitányság és az Orszá­gos Magyar Vadászkamara (OMVK) megyei területi szervezete. A megállapodás mdoklásaként többek között azt hangoztatták, hogy Ma­gyarországon az utóbbi évek­en olyan aggasztó mértékben j^glazult a vadászati fegye­em, hogy az ma már mind a vadászokat, tehát emberéletet, to'nd pedig az állami tulaj­d°nban lévő vadállományt veszélyezteti. Új börtön • Veszprém (MTI) Új büntetésvégrehajtási in­b et épül 2002-ig Veszprém­en- a terület megvásárlására niar elkülönítették a szüksé­ges összeget - közölte Dávid °'ya igazságügyminiszter. p2 építkezés várhatóan más­1' evet vesz igénybe, de az el°keszítés igen hosszadalmas 1 'tondta. Az önkormányzat­dl egyeztetve a város lakott területétől távol már kijelölték wukséges négyhektáros te­• Foglalkoztatási bizottság Chikán a „minőségi cseréről" Chikán Attila a kölcsönös bizalom szükségességéről is beszélt. (MTI Telefotó) • Budapest (MTI) A kormány gazdasági stratégiájában megfogal­mazott fö célok mindegyi­ke előnyös hatással lesz a foglalkoztatás bővítésé­re - jelentette ki Chikán Attila gazdasági miniszter az Országgyűlés Foglal­koztatási és Munkaügyi Bizottságának hétfői ülé­sén Budapesten. Hiszen mind az egészséges vállalatszerkezet kialakulása, mind a tőkebefektetések ösz­tönzése, mind a regionális egyenlőtlenségek mérséklése a munkanélküliség csökkené­sének irányába hat. A minisz­ter ugyanakkor elmondta azt is, hogy bár a jövő évi költ­ségvetés főbb mutatói a fog­lalkoztatás bővülését jelzik előre, a közszférában való­színűleg létszámleépítésre lesz szükség. Ezt azonban átszervezéssel, hatékonyság­növeléssel, bérnövekedéssel kívánják összekapcsolni. A miniszter szerint egé­szen biztos az is, hogy a közszférában minőségi cse­rét kell végrehajtani, hiszen az európai uniós csatlako­zással összefüggésben egyes területeken megfelelő kép­zettséggel létszámbővítésre lesz szükség. Chikán Attila szerint megalapozott az a várakozás, hogy idén 30-50 ezer fővel bővüljön a foglal­koztatottak száma. - A munkaerőpiac jelen­legi stagnálása szezonális je­lenség - tette hozzá. Képviselői kérdésekre válaszolva a miniszter an­nak a véleményének adott hangot, hogy az ország gaz­dasági helyzete 100 év óta nem volt olyan biztató, mint most. Bár elismerte, hogy számos olyan veszélyforrás van, amelyet a gazdaságpo­litika eszközeivel nem lehet befolyásolni, úgy vélte. hogy ezek valószínűsége csekély. Arra a kérdésre, hogy a csökkenő forintleértékelés miatt nem esik-e majd vissza az exportteljesítmény, el­mondta: a döntésnek lehet az exportpotenciált csökkentő hatása, ennél azonban lénye­gesen nagyobb jelentőségű az az előny, amit egy kiszá­mítható monetáris politika jelent. A miniszter szerint Magyarország továbbra is vonzó befektetési célpont lesz, a stabilitás és a munka­erő képzettsége miatt fenn­marad versenyelőnye a tér­ség országaival szemben. • Lezárult az Alföld II. kutatási program Koncepciók - fejlesztésre • Budapest (MTI) Az Alföld nagyrégió környezeti, gazdasági, települési és társadalmi sajátosságait, a relatív el­maradottságokat, az in­tegrációs konfliktusokat vizsgálták a két évvel ezelőtt indított, immár zá­ró szakaszához érkezett Alföld II. kutatási prog­ramban - tájékoztatta a programot koordináló központ igazgatója. Csa­tári Bálint hétfőn az MTI-t. Tájékoztatása szerint a ku­tatómunka eredményességé­nek fokozásáért négy alföldi nagyvárosban, Békéscsabán, Szolnokon, Debrecenben és Kecskeméten önálló, ám a helyzetfelmérések kialakításá­ban együttműködő központot hoztak létre, amelyek együtt a Magyar Tudományos Akadé­mia Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudomá­nyos Intézet (MTA RKK ATT) nevet kapták. Az „Új környezeti, telepü­lési és társadalmi folyamatok az Alföldön" című kutatás 5 altémájában 2000 oldal telje­delemben tárták fel a munka­társak azokat a változásokat, amelyek a rendszerváltás óta a régióban történtek, és alap­vetően fontosak a formálódó, az európai uniós csatlakozást is előkészítő regionális fej­lesztési politikában. A kutatás indításakor az MTA két fő vizsgálati irányt határozott meg: egyrészt a fenntartható (vidék) fejlesztés esélyeit, lehetőségeit, kritériu­mait, másrészt pedig az Al­föld településhálózatának tér­szerkezeti feltárását. A kiemelt jelentőségű irányvonalak mellett az alföl­di társadalom innovativitását, megújulóképességét, valamint az Észak-Kelet-Alföld határ­menti területeinek társadalmi problémáit is elemezték. A kutatás eredményeiről össze­foglaló tanulmánykötetet je­lentet meg az MTA. Az Alföld II. kutatási prog­rammal egyidőben készültek és folyamatosan készülnek az MTA RKK ATI műhelyeiben Hajdú-Bihar, Békés, Csong­rád, Bács-Kiskun megye, va­lamint a Dél-Alföld Régió új szemléletű, tudományosan és térinformatikai tekintetben is megalapozott komplex terü­letfejlesztési koncepciói és stratégiai programjai - ismer­tette az MTA Regionális Ku­tatási Központja Alföldi Tu­dományos Intézet igazgatója. Fegyver­határidő • Budapest (MTI) Összesen hét lőfegyvert, valamint két és fél ezernél több lőszert szolgáltattak be a rendőrségen a Büntető tör­vénykönyv március elsejei szigorítása óta - közölte az ORFK sajtóosztálya az MTI érdeklődésére hétfőn. Azok ellen, akik április 29-ig be­szolgáltatják az engedély nél­kül tartott lőfegyvereket vagy robbanóanyagokat, nem indít­ható büntetőeljárás, azaz nem vonhatók felelősségre. Az új szabályozás szerint jelentősen szigorodott a robbanóanyag­gal és robbantószerrel, vala­mint a lőfegyverrel és a lőszerrel való visszaélés, to­vábbá a fegyvercsempészés büntetési tétele is. Énnek alapján a korábbi egytől öt évig teijedő szabadságvesztés kettőtói nyolc évig terjedőre változott. jegyzet Teher alatt S olt Pál időről időre segélykiáltásokat hallat, a tábla­bíróságok mielőbbi felállítását kéri, és elsősorban a Legfelsőbb Bíróság túlterheltségére hivatkozik. De van-e olyan jogi intézmény ma Magyarországon, amelyik ne lenne túlterhelve? Az igazságszolgáltatásban kényszere­sen bizakodó állampolgár is kétségbeesik, ha ügyei bíró­sági útra terelődnek: mikor kerül azok végére a pont? A legnagyobb nyilvánosságot kapott ügyek is kihullanak a köz emlékezetéből addigra, mire megszületik az ítélet. Tragikomikus bírói gyakorlat kezd kmlakulni: a vádlot­tat napra pontosan akkora időtartamú szabadságvesztés­re ítélik, amikor végre megállapítják a bűnösségét, mint amennyi időt az előzetesben eltöltött. Az embernek egye­nesen az a durva gondolata támad, hogy a kiszabott bün­tetés nem az elkövetett bűnnel hozható összefüggésbe. Nahát! A kákán is csomót kereső újságíróhad most meg arról faggatta a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hogy mi van a korrupt bírókkal! Solt Pál válaszában leszögezte, hogy úgy egy évtizede még csak nem is hallott ilyesmiről El­képzelhető. Hiszen a korrupció olyasmi amiről csak az tud, aki a pénzt adja. Meg aki elfogadja. (Ráadásul eme feleknek azután iszonyú szelektív bír lenni az emlékeze­tük, mondhatnánk elemi életfeltételük a felejtés.) Követ­kezésképpen úgy vagyunk ezzel a dologgal mint a Ku­nos Péter ügyével Hit kérdése. Ha meg akarjuk őrizni az igazságszolgáltatás tisztaságába vetett hitünket, ne kér­dezzünk. Legföljebb majd akkor, ha Orosz Balázs ügyfe­lét a nemzetközi bíróság mégsem találja bűnösnek (a Legfelsőbb Bíróság ítélete után az Agrobank egykori ve­zére Magyarországon már sehova sem adhat be semmi­féle keresetet). A kkor esetleg jogos lesz a kérdés, miért, hogy miná­lunk elég egy jól időzített politikusi látogatás ahhoz, hogy a megvesztegethetetlen igazságszolgáltatók megvál­toztassák korábbi ítéletüket? Pedig a politika annyira változékony! Akkor már miért nem inkább a pénz? Az legalább kiszámolható. <£^2 tLlCh • Solt Pál a terhekről ítélőtáblák kellenek • Kecskemét (MTI) „Nem emlékezem olyan időszakra, amikor a Legfelsőbb Bíróság annyira leterhelt lett vol­na, mint mostanában, elsősorban a másodfokú peres eljárások tömkele­ge miatt" - jelentette ki Solt Pál hétfőn Kecske­méten. A Legfelsőbb Bíróság és egyben az Országos Igazság­szolgáltatási Tanács elnöke a Bács-Kiskun megyei összbí­rói értekezleten ezzel össze­függésben szólt arról, hogy a szaktárca 2002 január else­jétől kívánja működtetni a táblabíróságokat, mégpedig egyszerre öt ítélőtábla létre­hozásával. Megítélése sze­rint viszont ezek a jogi intéz­mények már 2001-ben felál­líthatók, nincs tudomása olyan okról - mondta -, ami az egy évvel későbbi idő­pontot indokolná. A Legfelsőbb Bíróság másodfokú eljárásainak át­vételére is hivatott táblabíró­ságok mielőbbi létrehozásá­ra nyomós indokok vannak, jelenleg például csak a köz­igazgatási kollégiumnál 2900 ügy van folyamatban, tehát 900-nál több ügy esik egy tanácsra és 450-nél több egy bíróra - közölte a bírói testület elnöke. Solt Pál hangsúlyozta, hogy a jövő évi költségvetés összeállításánál már minden­képpen figyelembe kell ven­ni a btrók béremelését. Ez az idén elmaradt, ami azt jelen­ti, hogy egy-egy bírónak 9­11 százalékos a reálbérvesz­tesége. A Legfelsőbb Bíróság el­nöke utóbb a sajtó kérdései­re válaszolva határozottan leszögezte: elképzelhetetlen­nek tartja, hogy Magyaror­szágon vesztegetéssel befo­lyásolni lehessen a bírósági ítéleteket. Négyezerötszáz bíró mindegyikének a fejébe nem láthat ugyan bele, de a hazai jogrendszer (az, hogy a másodfokú eljárásban há­rom bíró vesz részt) már ön­magában szinte teljesen ki­zárja a korrupció lehetőségét - fejtette ki. Megállapodás - ifjúsági szervezetekkel Deutsch hatvanmilliója • Budapest (MTI) Együttműködési megál­lapodást írt alá hétfőn Buda­pesten Deutsch Tamás, ifjúsá­gi és sportminiszter, illetve a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács, az Országos Gyer­mek és Ifjúsági Parlament, valamint a Hallgatói Önkor­mányzatok Országos Konfe­renciájának elnöke. A szerzódés értelmében a három legnagyobb korosztá­lyi ernyőszervezet együttesen mintegy 60 millió forintos tá­mogatásban részesül. Az alá­írást követő sajtótájékoztatón Deutsch Tamás úgy értékelte, hogy a munka világa után a gyermek és ifjúsági érdek­egyeztetés területén is lezárult az az időszak, amely során ki­alakították a párbeszéd új in­tézményrendszerét . Új diákigazolványok - kedvezményekkel Szegeden, a JATE-n tesztelik • Budapest (MTI) Szeptembertől várha­tóan mintegy 700 cég kereskedelmi kedvez­ményeit vehetik igénybe az új diákigazolvánnyal rendelkezők - tájékoz­tatta Majó Zoltán, a Di­ákbónusz Kht. kommu­nikációs vezetője az MTI-t hétfőn. A felsőoktatási hallgatók számára áprilisban kiadott, chippel ellátott kártyát jelen­leg Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen teszte­lik. Majó Zoltán elmondta: azért esett választásuk a Ti­sza-parti városra, mert itt már három éve működik hallgatói vásárlói klub, amelynek tagjai mintegy száz szegedi cég 5-20 száza­lékos kedvezményeit vehetik igénybe. Közölte: a kártya kipróbá­lása mellett az úgynevezett elektronikus beiratkozási formát is tesztelik. A kipróbálásra további főiskolák, egyetemek jelent­kezését váiják. A közhasznú társaság elsősorban országos hálózattal rendelkező cégek­kel kíván szerződést kötni. Eddig egyebek között köny­vesboltokkal, különböző ru­házati termékeket kínáló üz­letekkel, gyorséttermi lán­cokkal, fénymásoló szalo­nokkal állapodtak meg. A kínálatban orvosi, optikai és kozmetikai szolgáltatások is szerepelnek. A jövőben az együttműködés kialakítása érdekében további multina­cionális cégek, illetve a ban­ki és biztosítási szféra meg­keresését tervezik. Szeptem­berre várható annak a kiad­ványnak a megjelenése, amely a kedvezményeket felajánló cégek nevét, címét, illetve az árengedmények mértékét tartalmazza. Az ér­deklódők további informá­ciókat az Internet www.diak bonusz.com honlapján talál­hatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents