Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-22 / 93. szám

CSÜTÖRTÖK, 1999. ÁPR. 22. RIPORT 7 Szabadjelzést kapott a durvaság? Nostredamus röhög a markába jjáborúban legfeljebb egymást csókolgatják a mu­ll zsák. És nem tervezik szárazföldi emberek bevo­nását a csókjaikba. Valószínűleg ezrével lehetne írni az ilyen badarságokat. Mióta bombázók zúgnak éjje­lente, máson se jár az ember esze, mint hogy valamit megértsen az egészből, és akkor azt leírni, az lenne igazán közszolgálat. Mert ugyan vannak tények, regi­ment tény van, csak minél többet hallgatok belőlük, annál bizonytalanabb állást foglalni valami mellett, de még ellen is. Kimondani és állítani a tévedés esélye nélkül, ez lenne most nagy dolog. Ehelyett, ami most újságírónak marad, gépbe vinni a központi hírszervek állításait, és azokból találgatni, felfogni az egyér­telműnek látszó jeleket. De ez meg miféle „hírcsiná­lás". Semmilyen. Hétköznapi munkarendben ilyes­mikből születnek a rágalmazások. A tény most csak az, ami megtörtént, nincs jövőbeli tény, vagy hát a színfalak mögött lehet, hogy van, csak, ugye, oda azoknak van betekintésük, akiknek stratégiai érdekük nem beszélni, legföljebb cáfolni a találgatásokat. Szó­val, csak találgatunk, közben meg a nagy jö­vendőmondó, Nostredamus röhög a markába; ö pont ' 2000-re tette a nagy világtragédiát, jrnre most mit mondjunk? Tévedjél, Nostredamus, M/j nagyon nagyot tévedjél, inkább szűnjön meg a misztikus életműved, szerintem. Mert most aztán van ok optimizmusra meg pesszimizmusra is, bőven. Mert most olyat élünk meg, amibe hosszú évek múlva is be­leborzongunk. Hallhatóan csattog az idő vasfoga, a történelem kereke látványosan gördül, ennyire még tán soha nem érezhettük bőrünkön azt a csörtetést és dulakodást, ami a világhatalomért folyik. Nélkülünk vagy velünk, az neki teljesen mindegy - és leginkább ezt a mindegyet érezni Podmaniczky Szilárd „Bakterügyben" a MAV nem nyilatkozik • Kihez, hova fordulhatnak? Segítség, menekülteknek A diákok tanulmányi éveik alatt szeretnék igazán otthon érezni magukat a kollégiumban. (Fotó: Schmidt Andrea) Ha akarjuk, ha nem, Szegedet érinti a szom­szédos országban dúló háború. A NATO légitá­madásának kezdete, március 24. óta közel há­romszázan jelentkeztek a Menekültügyi Hivatal­ban. Jórészt vajdasági magyarok érkeznek, akik között jellemző a ta­nácstalanság, merre in­duljanak, ha segítségre szorulnak. A „csörögös" vonalon is információt kértek a Szegedre mene­kültek. Egy Szabadkáról néhány éve itt letelepedett család asszony tagja, F. E. azt kér­dezte, hogy - mivel náluk lelt menedéket egy Vajdaságból jött rokon család, de azok nem rendelkeznek bankszám­lával, s a befogadók anyagi lehetőségei is végesek - szá­mfthatnak-é önkormányzati segélyre. Egy úr, A. B. elme­sélte, hogy megkávéztatta ugyan a Lechner téren üldö­gélő szabadkai zenész házas­párt, de tanácsot adni nem tu­dott: mit tegyenek, ha nem tá­borban akarják meghúzni ma­gukat, hanem munkát vállal­nának. Szeged önkormányzata többféle módon nyújt segítő kezet az ideiglenesen ide me­nekülő vajdasági magyarok­nak. Tudni kell, hogy egy kül­földi 16 jogcímen tartózkod­hat Magyarországon. A Jugo­szláviából útlevéllel, vagy anélkül érkezett személyek Menekült státusz iránti igé­nyükkel a Menekültügyi Hiva­talhoz (Szeged, Kossuth L. sgt. 22., telefon: 62/477-577) fordulhatnak, ahol személy­azonosságukat tartalmazó, itt tartózkodásra jogosító okira­tot kérhetnek. A Menekültü­gyi Hivatal készenléti szolgá­ltát dr. Bárkányi Gábor irá­nyítja. Ha a menekülők éjjel lépik "t a jugoszláviai-magyar ha­tárt, és Magyarországon nincs hely, ahol szállást kérhetné­nek, arra az éjszakára a Haj­léktalanok Átmeneti Szállásán (Szeged, Indóház tér 3., tele­fon: 62/420-476) térítésmen­tesen kapnak. (Folyamatos el­helyezést csak a befogadó­állomások biztosíthatnak.) A menekült, ha beteg, az önkormányzat kórházának (Szeged, Kálvária sgt. 57., te­lefon: 62/490-590) ambulan­ciáján jelentkezhet, mert ellá­tást kap - tudtuk meg Maj­láthné Lippai Évától, a pol­gármesteri hivatal szociális-, családvédelmi és egészség­ügyi irodájának vezetőjétől. Ha egy családban azért osztódik a korábbinál többfelé a jövedelem, mert mene­külőket fogadtak be, akkor kérelmezhetik az átmeneti se­gélyt, de számítaniuk kell ar­ra, hogy a polgármesteri hiva­tal nagyító alá teszi mind a befogadók, mind a menekül­tek jövedelmi viszonyait. Megtudtuk, hogy a külföldiek személyi igazolványával ren­delkező menekült ugyanolyan szociális támogatást kaphat, mint a magyar állampolgár. Aki „odaátról" érkezett, de dolgozni, tanulni szeretne itt, annak a rendőrség idegenren­dészetéhez kell fordulnia. Nő a szegedi iskolákban a vajda­sági diákok száma. Már a ta­vaszi szünet idején fönntartot­tak számukra egy kollégiu­mot, ahol 38 vajdasági diák húzhatta meg magát és kapott ellátást - tudtuk meg Kiss Ta­másnétól, az oktatási iroda vezetőjétől. Az egyik önkor­mányzati képviselő, Révész Mihály szerint akár száz is le­het már azoknak az ide mene­kült fiataloknak a száma, akik szegedi iskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat. A képviselő interpellációja nyo­mán fölmérik, e diákok tan­díjmentessége, étkeztetése és kollégiumi ellátása mekkora terhet róhat a város önkor­mányzatára. Mert Szeged minden lehetséges módon se­gít a Vajdaságból ide mene­külteknek. Ú. I. Megsértették-e a ta­nulók emberi jogait a sze­gedi, „Vasút a gyermeke­kért" alapítvány diákott­honában? Alaptalan vá­dak miatt, jogellenesen mondtak-e fel az intéz­mény egyik legmagasabb szakmai végzettséggel rendelkező nevelőtanárá­nak, csupán a „mundér" becsületének védelme ér­dekében? Ha pedig min­dez nem igaz, akkor va­jon miért zárkózott el a kérdések megválaszolá­sától Szabó Miklósné, az alapítvány kuratóriumá­nak elnöke, illetve Révész Gábor igazgató? Azt hinné az ember, ha egy céggel, alapítvánnyal, illetve intézménnyel kapcsolatban negatív hírek kelnek szárnyra, az érintett vezetők igyekeznek mielőbb cáfolni azokat. Ezért is okozott meglepetést, hogy a „Vasút a gyermekekért" ala­pítvány által Szegeden mű­ködtetett, a Boldogasszony su­gárúton lévő diákotthon, köz­ismert nevén Bakter, kuratóri­umi elnöke, illetve a kollégi­um igazgatója elzárkózott az évek óta szóbeszéd tárgyát ké­pező - gyakran a diákok testi és lelki bántalmazását sem mellőző - fegyelmezési mód­szerek alkalmazásával kapcso­latos kérdéseink megválaszo­lásától. Kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy milyen el­vek alapján működik az ala­pítvány, megkísérelte-e a kol­légiumban felmerült problé­mák okainak teljes körű fel­számolását? Korábbi egyezte­tésünk alapján ugyanis az adott napon - éppen az emlí­tettek kapcsán - Szegedre lá­togató Szabó Miklósnéval (MÁV Rt. Vezérigazgatóság személyügyi főosztály szoci­álpolitikai osztályvezetőjével), az alapítvány kuratóriumának elnökével, valamint Révész Gábor igazgatóval a diákott­honban találkoztunk volna, a hozzánk eljuttatott észrevéte­lek, állítások tisztázása érde­kében. A portától azonban nem az igazgatói irodába, ha­nem Zoltánfi László igazgató­helyetteshez irányítottak min­ket. Több mint fél óra eltelté­vel, láthatóan idegesen jelent meg Révész Gábor, majd átkí­sért minket a szobájába. Ott hozta tudomásunkra, hogy Szabóné úgy döntött, elmegy, nem kfván válaszolni kérdése­inkre. Mi több: ő maga is csak az intézményben folyó jelen­legi munkáról hajlandó szót váltani. (Vagy talán erre utasí­tották?) „Falak" óvta titkok A sok szempontból igen ta­nulságos eset részleteit más forrásból rendelkezésünkre bocsátott dokumentumok ­többek között a Csongrád Me­gyei Ügyészség Nyomozó Hi­vatala, a Legfőbb Ügyészség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya által kiadott határo­zatok, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának je­lentése, a diákok panaszos le­velei, emlékei -, valamint a rendkívüli felmondással eltá­volított tanár elmondása alap­ján igyekszünk felvázolni. Két és fél esztendővel ezelőtt ünnepelte fennállásá­nak századik évfordulóját az ország első vasutas-gyermek­intézménye, a szegedi MÁV­diákotthon. A kollégiumot 1994 óta az önállóan gazdál­kodó, munkáltatói jogokkal is rendelkező „Vasút a gyerme­kekért" alapítvány - a MÁV Rt. jelentős anyagi támogatása mellett - működteti. Az intéz­ményben zömmel középisko­lások laknak, de általános is­kolások, illetve főiskolán, egyetemen tanulók is - ked­vező térítési díj ellenében ­otthonra lelhetnek a kelleme­sen tágas, jól felszerelt épület­ben. A kívülállóknak úgy tűnik, hogy a diákok ideális feltételek között élhetnek. A közelmúltban azonban egyre jobban felerősödött egy koráb­ban szárnyra kelt hír: a ne­velőtanárok nem mindegyi­kéről mondható el, hogy tisz­teletben tartja a tanulók tör­vényben biztosított jogait. A botrány két évvel ezelőtt rob­bant ki, de a kollégium ódon falai (vagy a mundér becsüle­tének védelme?) akkor még elég erősnek bizonyultak ah­hoz, hogy az ügy részletei a nyilvánosság kihagyásával, gyakorlatilag házon belül ma­radjanak. Mivel azonban a pa­naszosok zömét sem az intéz­mény helyi vezetője, sem a munkáltató-fenntartó alapít­vány kuratóriumának elnöke nem hallgatta meg, illetve a tények ismeretében hozott döntéseiket elfogadhatatlan­nak tartották - többek között ­az állampolgári jogok or­szággyűlési biztosához fordul­tak segítségért. Az ombudsman felfigyelt A diákok sérelmeiről szóló levelek, számtalan más doku­mentum kíséretében, szer­kesztőségünkhöz is eljutottak. Mindezekből arra lehet követ­keztetni és ezt támasztja alá a Gönczöl Katalin kezdeménye­zésére, az alkotmányban ga­rantált emberi méltósághoz való jog megsértésének gya­núja miatt kezdeményezett vizsgálat eredménye is, hogy nincs minden rendben a diák­otthon „háza táján". Eredeti­leg öt diák tette szóvá, hogy egyik nevelőtanáruk, Zoltánfi László, aki ma a kollégium igazgatóhelyettese, éveken át „sorozatosan durva, sértő hangnemet használt, rendsze­resen megalázta őket. Sőt: egyes esetekben tettlegességig fajult a dolog. A rendelkezésre álló részletes iratanyag, a pa­naszosok leírásai, valamint a bizottsági jegyzőkönyv alap­ján megállapítható, hogy a kollégiumi évek alatt a volt diákokat folyamatosan, súlyos sérelem érte" - olvasható az ombudsman ez év februári je­lentésében. Nehéz felejteni Az alkalmankénti megaláz­tatások ellen szót emelő fiata­lemberek közül hármat tud­tunk telefonon vagy szem­élyesen elérni. Hogy névvel mégis csak egyikük szerepel, annak magyarázata egyszerű: a többiek, vagy szüleik, a MÁV dolgozói és a kollégium vezetői még a botrány kirob­banásakor tudatták velük, hogy panaszkodásuk nem se­gíti szakmai előmenetelüket. Az állampolgári jogok or­szággyűlési biztosának jelen­tésében azonban az egyik diák a következőkről számol be: „...a tanár úr nem engedett el a szerenádozásra, még édes­anyám telefonon történő kéré­sére se. Kérdésemre, hogy mi­ért teszi ezt velem, a követ­kezőket válaszolta: - Nem en­gedlek ki éjszaka a városba, mert megerőszakolnak. - Eh­hez a válaszhoz, azt hiszem, nem kell kommentárt fűzni." Egy másik fiú azt (rta: „...a ta­nár úr kihfvott a folyosóra, hogy kettesben tisztázzuk a problémát. Az ajtó becsukó­dott mögöttünk, a folyosó ki­halt, de én még reményked­tem, hogy megbocsátás lesz a sorsom. Tévedtem. A megbo­csátás egy hatalmas, égető, csattanós pofon képében je­lentkezett!" Földesi Lajos azonban ­névvel is - szívesen vállalta a történtek felidézését, bár azok még több év távlatában is lát­hatóan felzaklatták. A jelenleg három műszakban dolgozó, emellett műszaki-informatika szakos főiskolás fiatalember az alapítványi dfjas, kiemel­kedő eredménnyel tanuló szo­batársa esetét mesélte el. A fi­út, kisebb fegyelmi vétség (hangosan szólt rá két társára) miatt Zoltánfi kirántotta a padból és a gyerek a teremben lévó virágok között „landolt". Amikor pedig elpityeredett, a tanár megalázó, gúnyos sza­vakkal illette, máskor követel­te, vetkőzzön kisgatyára és ha­sonló sértő megjegyzések kí­séretében kényszerítette taka­rításra. Másik társa esetének ugyan nem volt szemtanúja, de „megfegyelmezésének" kö­vetkezményeit látta. A ne­velőtanár ezt a diákot - szin­tén takarítási feladatai közben - nemcsak durva szavakkal il­lette, hanem ráborította a sze­meteskukát, majd amikor a fiú kifogásolta a bánásmódot, mellbe vágta, amelynek nyo­ma még másnap is meglát­szott. Bizonyos rendszeresség­gel többen éltek át hasonló eseteket - emlékezett vissza Földesi Lajos. Azt pedig, hogy neki „csupán" szóbe­li megaláztatásokat kellett eltűrnie, kisportolt testalkatá­val magyarázta. „Hosszú ideig hittünk abban, hogy az alapít­vány majd segítségünkre lesz, miután a diákjogi szervezetek - intézkedési lehetőség hiá­nyában - nem tudtak hatáso­san közbelépni. Az alapítvá­nyi vizsgálóbizottság meghall­gatására azonban csak én mer­tem elmenni. így a Zoltánfi ta­nár úrral való szembesítése­met - hiszen ő mindent taga­dott - eredménytelennek minősítették" - hangsúlyozta a fiatalember. Azt is megtud­tuk, hogy panaszos beadvá­nyaikat csak az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vette komolyan és kezdemé­nyezte egy tényfeltáró vizsgá­lat megindítását is. „Egyér­telmű tehát, hogy válaszra sem méltattak bennünket, hogy a kuratórium vezetésé­nek, a vizsgálóbizottságnak (a kuratórium által felállított, a szerk.) és a szegedi kollégium vezetésének a félelemkeltés, a zsarolás, a valóság titokban tartása az egyetlen módszere." Ezt az ombudsmani dokumen­tumban is szereplő véleményt ketten nekünk is elmondták. Az egyik panaszos diák édes­anyja éppen erre hivatkozással mondta: szeretné, ha kimarad­hatnának az ügyből, bár a fia által a Szegedi Munkaügyi Bí­róságon előadottak továbbra is fenntartják. Jogtalan elbocsátás A tények tisztázására létre­hozott háromtagú alapítványi bizottság vizsgálata során olyan adatok merültek fel, amelyek arra utaltak, hogy a diákok beadványainak elké­szítéséhez segítséget adott Ka­sza Ixtjos, a kollégium egyik nevelőtanára. A megyei ügyészségi nyomozó hivatal 1999. január 9-én kelt határo­zatában szereplő indoklás sze­rint a kollégium igazgatója két panaszos diákot valótlan, „Ka­sza Lajos nevelőtanárra ter­helő tartalmú levél megírására igen erős és meg nem enged­hető pszichikai ráhatással bírta rá. A diákok abban a hiszem­ben írták a leveleket, hogy ez­zel az ügy lezáródik, s nem tudták, hogy azt később az igazgató a rendkívüli felmon­dás előkészítésére fogja fel­használni." Kaszának ugyanis e diákotthonban eltöltött 13 éves munkaviszonyát - mivel diákok állítólagos felbujtásá­val az intézmény rossz hírét keltette és ezzel pedagógushoz méltatlan magatartást tanúsí­tott - rendkívüli felmondással megszüntették. Tették ezt úgy, hogy a kuratóriumi vizsgáló­bizottság esélyt sem adott neki a védekezésre, miután meg­hallgatásától eltekintett. Ezért a Szegedi Munkaügyi Bíró­sághoz fordult, ahol a döntést jogellenesnek minősítették, az érvényes törvény értelmében azonban a munkáltatót - a há­romszoros végkielégítés kifi­zetésének felvállalása esetén ­nem kötelezhették arra, hogy helyezze őt vissza állásába. Zoltánfi felelősségét is ki­mondta ugyan a bizottság, de magatartása csak a meg nem engedett hangnem minősítést kapta. Ezt tényként rögzítet­ték, „nem úgy mint a tettleges bántalmazást, a taneszközök, ruhaneműk rongálását". (Ez utóbbi esetben, mint Földesi elmondta, az ő holmijait do­bálta ki az udvarra.) Az állam­polgári jogok országgyűlési biztosának jelentése leszögezi: a szegedi diákotthonban a ta­nulók alkotmányban deklarált emberi méltósághoz való jo­gának megsértésén túl a mun­káltatói intézkedéseket is érté­kelni kell. E tények kapcsán szerettük volna hallani a kura­tórium elnökének és a diákott­hon igazgatójának álláspont­ját. Mivel a lehetőséggel nem kívántak élni, felvetődik a kér­dés: vajon mi folyt, folyik az intézményben, remélhető-e a helyzet normalizálódása, mi­ként biztosítják, hogy Zoltánfi a jövőben megfelelően bánjon a diákokkal? A tanulók ugyanis aligha mernek szót emelni, hiszen a fent emlftett fiúk is csak azután jelezték pa­naszukat, hogy kikerültek a kollégiumból. N. Rács Judit

Next

/
Thumbnails
Contents