Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-19 / 90. szám

2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 1999. ÁPR. 19. Bomba után segély / ól jön a Glóbusnak Koszovó. A meghökkentő című újsághír arról számol be, hogy a háborús helyzet­ből profitálhat a Glóbus, hisz az ételkonzerveknek • vészhelyzetben nagy a keletje. Támadó és megtáma­dott egyaránt ráfanyalodik a konzervre. De így van ez a segéllyel is. Jól jön annak, aki adja, s persze annak is, aki kapja. A lisztet meg takarót szállító segélykonvojok láttán tán ki sem mertük mondani, de éreztük, mennyire bi­zarr, hogy azok, akik éjjel bombázzák Jugoszláviát, ; nappal adományokat gyűjtenek és küldenek a megseb­1 zett országnak és népnek. Senki sem beszél arról sem, e katonai akció mit hoz a hadiipar konyhájára. Mert az bizonyos, ez a , jugoszláviai éleslövészeti gyakorlat" megcsapolja az évtizedek alatt hatalmasra duzzadt ha­diipari arzenált. S persze azokat az adatokat sem is­merjük, hogy az újjáépítés mekkora haszonnal jár azon országok vállalkozói számára, akik abban majd részt vehetnek. Erről nem illendő beszélni. Pedig a NATO (és mellette az Európai Unió) kontra Jugoszlá­via-történet a pénzről is szól. Pénz- Pénz. Pénz. Ez kell a háborúhoz, de a béké­hez is. Sajnálatos, hogy a világ gazdagabbik fele csak akkor mutatkozik hajlandónak a pénzcsatornák Bal­kán felé irányítására, mikor már attól kell tartani, hogy a koszovói konfliktus kiszélesedik. Tíz éve késle­kedik a Nyugat azzal a lépéssel, mely akkor annyira kézenfekvőnek tűnt: ha a gazdag testvér anyagi segít­séget ad a legszegényebb és legelmaradottabb régió­nak, a Balkánnak (is), új viszony jöhet létre a régió országai között. E segélynyújtással az Európa béke­perspektíváiról szövögetett álom válhatott volna való­sággá. Az akkori tett megszakította volna azt a logikai láncot, mely a háborúba torkollt. A valódi bombák után itt egy ígéret, a balkáni Marshall-segélyről. E második Marshall-segély ötlete arra mindenképpen jó, hogy a civilizációjára oly büszke európai elgondolkodjon azon, milyennek láttat minket e század. VfMvKt* MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR CSONGRÁD MEGYEI FIÓKJA 6720 Szeged. Deák Ferenc u. 17. Telefon: (62) +88-411/+606, 4663 (pénztári órák: hétfőtől-péntekig 08-13 óráig) • Románia Kelef vagy Nyugat felé? • Marosvásárhely (MTI) Még nem eldöntött, hanem továbbra is nyi­tott kérdés az, hogy Ro­mánia a Kelet, vagy a Nyugat felé indul ­hangsúlyozta Markó Béla, a Romániai Ma­gyar Demokrata Szö­vetség elnöke a Szövet­ségi Képviselők Taná­csának szombaton Ma­rosvásárhelyen tartott ülésén. Az RMDSZ belső parla­mentjének számító SZKT mostani tanácskozásán a szövetség májusban össze­ülő VI. kongresszusát ké­szítették elő. A szövetségi elnök az ülés kezdetén rö­vid értékelést adott Romá­nia belső és külső helyzeté­ről. A belső helyzetet illetően arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi kormány­koalíció, melynek az RMDSZ is tagja, tevékeny­ségének eddigi két és fél esztendeje alatt nem volt képes sem a gazdaságot, sem a társadalmat a fellen­dülés útjára állítani. Az or­szágban olyan egyértelmű aggasztó tendencia figyel­hető meg, mely nem a mos­tani koalíció győzelmét ígé­ri a jövőre esedékes válasz­tásokon. Markó szerint aggoda­lomra az ad okot, hogy a je­lenlegi koalícióval szemben csak olyan alternatíva mu­tatkozik, amely az RMDSZ számára elfogadhatatlan. A szövetségi elnök úgy vélte, hogy a tendenciát csak az módosíthatja, ha a kor­mánykoalíció képes lesz változtatni, gyorsítani prog­ramjának végrehajtását. Az ország külső helyze­téről szólva azt hangsúlyoz­ta, hogy a térségben még nem alakultak ki szilárd erővonalak. Három állam ­Csehország, Lengyelország és Magyarország - indult el az európai integráció útján, a többiek esetében viszont kérdéses, hogy mely ér­dekszférák felé sodródnak. Markó megismételte, hogy a nemzetközi közös­ségnek, a NATO-nak közbe kellett lépnie, hogy meg­akadályozza a Jugoszláviá­ban folyó véres etnikai tisz­togatást. Az alapvető kér­dés most az, hogy a nem­zetközi közösség milyen következtetésekre jut majd a történtekből. Megtalálja-e annak módját, eszközeit, hogy a nemzeti kisebbsé­gek kérdése miatt ne ismét­lődhessen meg mindaz, ami Boszniában és Szerbiában történt. Az RMDSZ szövetségi elnöke pontosítani kívánta azt a megállapítást, hogy a nemzeti kisebbségek kérdé­sének romániai megoldása modell értékű lehet a térség számára. Mint mondta, pél­dát az mutathat, hogy a je­lenlegi román kormánykoa­líció késznek mutatkozik a megoldásra. De megoldott helyzetről Románia eseté­ben sem lehet beszélni. A megvalósult jogegyenlőség helyett a kisebbségek Ro­mániában is gyakorta jog­fosztottságot, hátrányos megkülönböztetést szen­vednek el. Bukott a kormány • Újdelhi (MTI) Az indiai parlament al­sóházában rendezett bizal­mi szavazáson megbukott Atal Behari Vadzspaji 13 hónapja működő kormánya. A nagy izgalmak közepette megismételt szavazáson a bizalmatlansági indítvány 270 szavazatot kapott a kormányt támogatók 269 szavazatával szemben. Atal Behari Vadzspaji a szava­zás elvesztése miatt be­nyújtotta lemondását Ko­cseril Raman Narajanan köztársasági elnöknek, aki arra kérte őt, hogy az új kormány megalakulásáig maradjon meg posztján. Jugoszláv fogoly A Koszovói Felszabadí­tási Hadsereg fegyveresei a koszovói Juniknál fogságba ejtettek egy jugoszláv had­nagyot. A tisztet az UCK átadta az albán hatóságok­nak, majd amerikai katonai helikopteren Tiranába szál­lították, ahol az amerikai hadsereg őrizetében került. A tiszttel hadifogolyként bánnak, azaz megilletik őt a vonatkozó nemzetközi egyezményekben rögzített jogok. A Jugoszlávia elleni NATO-támadás március 24-i kezdete óta ő a háború első jugoszláv hadifoglya. A hadnagy már találkozott a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának egyik képvi­selőjével, s a szervezet köz­vetítésével rendszeresen üzenetet küldhet családtag­jainak, illetve találkozhat velük. Mindent elloptak • Sanghaj (MTI) Valószínűleg ellopták a Sanghaj mellett lezuhant dél-koreai teherszállító re­pülőgép repülési adatait tartalmazó „fekete dobozo­kat" a szerencsétlenség helyszínét ellepő fosztoga­tók. A szerencsétlenség színhelyének közelében la­kó falusiak széthordták a repülőgép burkolatának nagy körzetben szétszóró­dott darabjait, a gép infor­matikai eszközökből, gyor­san romló élelmiszerekből és kínai csecsebecsékből álló rakományának jelentős részét. A szerencsétlenség­nek kilenc halálos áldozata van, további 35 sérült közül 4 állapota súlyos, de már nem válságos. Oroszok - csak földön • Bukarest (MTI) Románia nem engedi át légterén a Jugoszláviába segélyszállítmányokat vivő orosz repülőgépeket - je­lentette be Victor Babiuc román védelmi miniszter. Hangsúlyozta, hogy csak földi úton közlekedhetnek a segélyszállítmányok - így a hatóságok kizárhatják a Ju­goszlávia felé irányuló esetleges fegyverszállítást. Védelmi források jelezték, hogy már Fehéroroszország is kért engedélyt segélykül­deményeinek román terüle­ten való áthaladására. • Az UCK „messze van a felőrlődéstől" Nem olcsó csapósok Magyarország hűséges NATO-tag - mondta Jamie Shea szóvivő (jobbról). Mellette Giuseppe Marani, az olasz légierő tábornoka. (MTI Telefotó) • Brüsszel (MTI) Magyarország NATO-n belüli lojalitása kifogásta­lan, ezt mutatja az orosz „konvojügy" és a szövet­ségi akció folyamatos tá­mogatása - jelentette ki Jamie Shea, a szövetség szóvivője egy kérdés kapcsán. A kérdés azt feszegette, lehetséges-e, hogy Magyaror­szágról vezetéken keresztül olaj jut Jugoszláviába, miköz­ben a NATO az ottani olajtar­talékok megsemmisítésén fá­radozik. Shea azt válaszolta, hogy semmi ilyenről nincs tu­domása. Magyarország töké­letesen hűséges NATO-tag, folyamatosan és töretlenül tá­mogatja a szövetség hadmű­veletét. Marani elmondta, hogy a szerb tevékenység továbbra is különösen az albán határ kö­zelében élénk. Ott azonban tartja magát a Koszovói Fel­szabadításai Hadsereg (UCK) is, amely még messze van a felőrlődéstől - toldotta meg Shea. A repülések során a NATO egyre több bizonyítékot gyűjt be az etnikai tisztogatásra és az öldöklésre. A pilóták a szerbek nyomát jelző füstölgő falvakat rögzítenek filmre. Marani szerint egy újabb fel­tételezett tömegsírt is felfe­deztek. A koszovói tömegsí­rok egyébként különböznek a boszniaiaktól - mutatott rá a tábornok -, úgy tűnik, mintha az albánok maguk próbálták volna meggyilkolt hozzátarto­zóikat tisztességgel eltemetni. Az elmúlt 24 órában nem érte veszteség a NATO-t, és az akció töretlenül folytatódik - mondták a szóvivők. Shea egy kérdésre válaszolva elis­merte, hogy a művelet nem olcsó, de a szövetségesek vál­lalják a költségeket. Utóbbia­kat egyébként igen nehéz kal­kulálni, mert hozzá kell szá­mítani a humanitárius akciók­ra fordított összeget is. Újfent Mecior « ellenzék vezetője • Pozsony (MTI) Ismét Vladimír Meciar ex-miniszterelnök a De­mokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke. Ezt szombaton, szavazás­sal döntötte el az ellen­zékben politizáló HZDS rendkívüli tisztújító köz­gyűlése. Egy ember, Sergej Közlik kivételével a mozgalom négy eddigi alelnökének személye megváltozott. Figyelemre méltó, hogy a HZDS három alelnöke, Augustín Marian Huska, Olga Keltosová és Ka­tarína Tóthová a továbbiak­ban nem tartozik majd az ős­szel várhatóan párttá átalakuló politikai erő legfelsőbb veze­téséhez. A küldöttek elemez­ték a HZDS legutóbbi parla­menti választásokon elért „gyenge eredményének" oka­it. Megállapításaik szerint a legnagyobb hibát médiapoliti­kájukban és abban vétették, hogy nem szólították meg az ifjúságot, de a „külföldi befo­lyást" is alábecsülték. Ezért a köztársasági elnöki posztért is induló Meciar most induló vá­lasztási kampányába a hibá­kért felelős személyeket már nem vonják be. Meciar mozgalma a tavaly ősszel lezajlott parlamenti vá­lasztásokon addigi koalíciós partnerével, a Szlovák Nem­zeti Párttal (SNS) együtt el­lenzékbe kényszerült. Harma­dik egykori partnere, a Mun­kásszövetség (ZRS) be sem jutott a 150 tagú parlamentbe, ahol a négypárti kormánykoa­líció 93 mandátumot szerzett, míg Meciarék csak 43 az SNS pedig 14 képviselői széket foglalhatott el. EZ ITT A KINCSTÁR HELYE! Vásároljon állampapírt közvetlenül a Ki­bocsátótól, a Magyar Államkincstár Fiók­jaiban teljes körű állami garancia mellett. Szolgáltatásaink: • Állampapír jegyzés, visszaváltás (Kincstári Takarékkötvény, Kamatozó Kincstárjegy) • Másodpiaci forgalmazás korábbi kibocsátású állampapírok vétele és eladása (Magyar Államkötvény, Diszkont Kincstárjegy) • Újrabefektetési lehetőség (időkiesés és kamatveszteség nélkül) • Vételkor és eladáskor átutalás folyószámláról, folyószámlára

Next

/
Thumbnails
Contents