Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-02 / 77. szám

6 KITEKINTŐ PÉNTEK, 1999. ÁPR. 2. Juhfárkos borcsevely jwúsvét táján belegondol az ember: milyen bor a jó? Lí Melyik illene az ünnepen, melyik az iható? Mi végre a rengeteg szóló, s a még rengetegebb nedű? Ül, búsong. Nem hajthat föl még egy pohárkával se. Se badacsonyit, se tokajit, se ásotthalmit, se semmit. Annus néni „nehézvizéből" se adagolhat, hiába olcsó, a derék bögrecsárdás úrnő bátran vegyít kocsmai hamist hazaivaL Minap, ugyanis, torkig lettMitévő legyen? Ezután semmilyet se vegyen?! Húsvét hetén, hétfőn még szerény, kedden biztos kicsi legény - piáról egy szót se, túladagolásból volt épp elég! No, de szerdán már kevéske lemenne a torkán. Csütörtökön: miatta sír a früstökön! Péntek a napja, rajta apja, így a család apraja-nagyja, legyen bor, búza békesség, ne kelljen szomorkodni, jöjjön inkább a szomorodnyL Vagy épp sardoné, kaberni, bikavér. Kannát, demizsont töltess, mindből, amennyi belefér. Nahát! Mi lesz így a Juhfarkkal, Somló Aranyával, amelyet a királyok ittak régen s házasulok? Hogy biztos erő legyen, és fiú az utód. Meg gyógyítson is, mint hegy leve, mely szőlőkorában leng sorában, mint juhoknak farka, ha épp jóízűt legelnek. Pont ez maradna ki a bárány ünnepén? A Borok Háza ennek a tára. Vagy épp a Kutasy-birtok az öreg Badacsonynál Odébb a Somló szebbik lábánál a Bogdán Családi Pince, ahol már vidíthat picinyke icce. Netán a Sanyi-kereskedés, melyben az apró forint is sokat ér? Ki tudja ezt, ha nem a kannázó magyar? Kinek bora ne legyen mindég lőre, s mi se legyünk ettől annyira meglőve. Ezért, aztán ül a borvágyó s búsong. Vajh, a sóhaj mit ér? Két jó pohár inkább, mint egy rossz Ősi igazság, marad a száraz szürkebarát, rizling, amely csopaki, arácsi, de lehet olasz rajnai, vagy akármi más. Annyi már a bor, hogy legény legyen a talpán, ki azért bátran láálL TJtn. Jó lenne, ha mégis a borban lenne az igazság. A H Nagy Kékfrankos! Stílusában öntve: az mégis csak más, mint a somlói ász a fentnevezett juhf árkos, amiről ez a borcsevely íratott. ttlirr • Munkatársunktól Hétfőn ülésezett a bordányi képviselőtestület. A megbeszélésen a körzeti megbízott és a polgárőrség vezetője is felszólalt. Beszámoltak az elmúlt év közbiztonságának alakulásáról. A korábbi évekhez képest csökkent a bűncselekmények száma, ami sokban annak köszönhető, hogy 1998 januárjában 62 fővel megalakult a bordányi polgárőrség. Az önkormányzat tavaly egy gépkocsival és 400 ezer forinttal támogatta a község rendjére, biztonságára felügyelőket. Nem egy esetben az ő közreműködésükkel sikerült a rendőröknek néhány óra leforgása alatt elkapniuk egy-egy autótolvajt vagy betörőt. Deszk • Munkatársunktól Március végén rendezték meg a deszki Maros menti fesztivál két utolsó fordulóját. A fesztiválon részt vett 15 Maros menti település általános iskolája. A színjátszás kategóriájában a következő eredmény született: első helyen a deszkiek „Galagonya", a másodikon a tiszaszigetiek „Ló Szerafin legyőzi önmagát", a harmadikon pedig a sándorfalviak „A dzsungel könyve" című produkciója végzett. A zenekar kategóriájában első lett Csengele fúvósegyüttese, második helyet az ásotthalmi fúvósok szerezték meg, a zákányszéki hegedűsök pedig bronzérmesek lettek. Szólóhangszer kategóriában aranyérmes lett a csengelei Vörös Judit, második helyezést ért el a zákányszéki Molnár Angéla, a harmadik helyre pedig két duó került, a zsombói Huszár Tamara és Gergely Rozália, illetve a sándorfalvi Sümegi Nóra és Hári Emese. Népdal kategóriában a dobogó legfelső fokára a tiszaszigeti Kiss Bettina állhatott, második lett a zsombói Gergely Rozália. Népzene kategóriában első helyen végzett a sándorfalvi, a másodikon pedig a zákányszéki citerazenekar. A két utolsó kategóriában a zsűri nem adott ki harmadik helyezést. Öttömös • Munkatársunktól Öttömösön április 4-én, vasárnap rendezik meg a hagyományos húsvéti bált. Az érdeklődőket 20 órától várják a művelődési házban. A rendezvényen fellépnek a helyi néptáncosok, dél-alföldi csárdást, dunántúli ugróst és kapuvári verbunkot mutatnak be. A zeneklubosok is műsorral készülnek, a közönség ízelítőt hallhat tőlük Beethoven néhány művéből, Máté Péter és Délhúsa Gjon néhány dalából. A helyi fellépők mellett vendégeknek is tapsolhatnak a nézők. A bordányi B. E. S. T. együttes tagjai versenytáncokat mutatnak be. A bálon a jó hangulatról a mórahalmi Vér István gondoskodik, tombolasorsolás is lesz, melynek a fődíja a szokásokhoz híven egy élő bárány. • Húsvéti ájtatoskodások Ahány ház - annyi bárány? Bordány • Sándorfalva Egy közösség lelke Merthogy minden falunak, községnek, városnak van lelke. Kinek ilyen, kinek olyan, de van. Sándorfalvának is van. Meggyőződésem, hogy ennek a Szeged szomszédságában lévő nagyközségnek a lelke kulturális-társasági élete. Régóta figyelemmel kisérem az ott zajló történéseket, részese voltam több alkalommal is a sándorfalviak „tájolásának", olyan fellépéseinek, melyek során - szinte minden műfajban - megmutathatták, hogy mit tudnak, mit érnek. Ezek a gondolatok a múlt szombaton merültek fel bennem újfent, akkor, amikor a sándorfalvi művelődési házban végig néztem a település fennállásának 120. évfordulója alkalmából rendezett kulturális műsort. Hogy mi lehet az új, az említésre méltó abban, ha valahol egy évforduló kapcsán amatőr együttesek lépnek fel? Semmi. A körítés azonban, igen. A hangulat, a termet zsúfolásig megtöltő közönség figyelme és fegyelme, a szereplők odaadása, a műsor pergése - sokat elárul. Méghozzá arról, hogy a különböző korosztályú citerások, az általános iskolás tánccsoport, a Szépasszonyok ének- és táncegyüttese, a nyugdíjas asszonyok kórusa, s nem utolsósorban a Budai Sándor nevét viselő citerazenekar - fontosnak érzi azt, amit csinál. Spontánul, de fegyelmezetten szolgál. Szolgálja a közönséget, amely hálás azért, mert az „ó" fiainak, lányainak a produkcióját láthatja. S szívében elégedettséget, büszkeséget is érez. Velük együtt érzi ezt a polgármester, Darázs Sándor is. Az mondja, megelégedettség, büszkeség és boldogság tölti el, amikor látja, hallja a sándorfalvi együtteseket. Büszke azért, mert, mint mondja, három évvel ezelőtt szinte semmiből indult el a kulturális élet, s íme, itt a bizonyíték, hogy meddig jutottak. Úgy érzi, fejlődőképesek a csoportok, s a művelődési ház most már valóban a kultúrát szolgálja. Nézem a fellépőket. A művészeti iskola kis táncosai kipirulva ropják a csárdást, a nyugdíjas asszonyok kórusa (meglepő, szinte mindenki valamilyen Istvánná...) teljes beleérzéssel adja elő dalait. A Szépasszonyok? Azon kívül, hogy valóban szépek, csinosak, valami hihetetlen felszabadultsággal adják elő ének- és táncszámaikat. Őket látva, az az érzése az embernek, hogy így festettek a századelőn a vidám magyar menyecskék, akik - mozi, tévé, videó s egyéb „elfoglaltsági lehetőség" htján - vasárnap délutánonként, kart karba fűzve szórakoztatták saját magukat és a délutáni bál közönségét. Azután felfigyelek a legkisebb citerások között egy piciny emberpalántára, aki az asztalt is csak pipiskedve éri el, ennek ellenére már most kiválóan bűvöli a hangszert. Muhari Gergő, mert hogy róla van szó, nekem adja élete első inteijúját. Tömören válaszolgat, ebből azután ki is tűnik, hogy hatéves, őszre indul iskolába, szereti a citerát, mert apu is ezen a hangszeren játszik, hogy hányszor jár hetente gyakorolni, arra „ezt nem bírom megmondani"-val válaszol és segélykérően néz az édesanyjára, aki kisegíti egyszer. Gergő, ha felnő, építész lesz, vallja határozottan. Most azonban még a citera és az ének köti le. Ott sebtében el is énekli nekem az Esik az eső, hajlik a vessző című dalt. Másfél óra dal, tánc, zene. Ki gondolná, mekkora közösség- és lélekformáló ereje van ennek a 90 percnek! Kisimro Ferenc Mi tetszik a Szomszédolóban? Veres Csaba, pusztamérgesi villamossági műszerész: - Nagyon jó ötletnek tartom, mert Így a községek közelebb kerülnek egymáshoz. Korábban csak különféle sporteseményeken találkozhattunk a szomszédainkkal, de most már kulturális téren is. Ez a kezdeményezés minden korosztályt megmozgat, az óvodásoktól kezdve egészen a nyugdíjasokig. A kislányom három és fél éves, ezért a gyerekek műsora tetszik a legjobban. Amúgy azokat produkciókat kedvelem, amelyek minél több szereplőt felvonultatnak, így szívesen nézem a színjátékokat, társastáncokat. Budai Jánosné, kübekházi kórusvezető: - Tavasz van és az idén ez az első „fesztivál", tehát nagyon örülök neki. Én vezetem a kübekházi asszonykórust, így aktívan részt is veszek rajta. A Szomszédolóban az a legjobb, hogy az ember megismerkedhet a környező falvak szokásaival, hagyományaival. Tavaly Baks volt a párunk és azóta már szerveztünk közös programokat. Bízom benne, hogy a mostani partnerünkkel, Domaszékkel is hasonló kapcsolat alakul ki. A kilenc unokám miatt legszívesebben a gyerekek produkcióját nézem meg. Nagyné Vörös Ilona, főállású domaszéki anya: - A sok munka után jól esik ez a könnyed szórakozás. Ide el lehet jönni az egész családdal, mindenki megtalálhatja a számára leginkább tetsző produkciót. Az első Szomszédolón a dóciakat láttuk vendégül, a sportcsarnokban a műsor után a jótékonysági bálon hajnalig táncolt együtt dóci, domaszéki egyaránt. Minden településen találni olyanokat, akik valamiben jók, valaki szépen szaval, más pedig jól táncol, így nagyon változatos műsorral tud fellépni mindenki a szomszédban. Ördög Szilvia, zákányszéki gimnazista: - Néhány éve a zákányszéki Zabosfa Néptáncegyüttesben táncolok és mind a két alkalommal felléptünk a Szomszédolón. Tavaly Kistelek, idén peqfig Zsombó volt a párunk a kulturális vetélkedőn. Mindkét településen barátként fogadtak minket és őkűs örömmel látogattak el hozzánk. Ez a kezdeményezést azért tartom jónak, mert így azok az emberek is találkozhatnak, akik ugyan néhány kilométerre laknak egymástól, de talán még sohasem hallottak a másikról. K. T. Felénk, már elnézést a teljesen megalapozatlan néprajzos kotyogásért, de inkább pünkösdre, Krisztus mennybemenetelekor (volt) szokás a báránypaprikás. Akkor is inkább a kiselejtezett, vagyis se anyának, se kosnak nem alkalmas jószágból. Annyit még ismerhetünk olvasmányainkból, hogy Jézus Krisztus, mint Isten báránya, az ótestamentumi kosáldozat (Ábrahám és Izsák) alapján került a keresztények Megváltójának. A mi bárányaink emiatt, hogy nevén nevezzük őket: sokkal prózaiabbak. Vagy hozzák az árukat, vagy nem! Ilyenkor, húsvét elótt már minden ünnepre szánt bárány gazdát cserél. Bár Kisteleken és környékén nincs akkora hagyománya a húsvéti bárányvágásnak, mint mondjuk az olaszoknál, ahol szinte nincs is család, ahol ne áldoznának báránykát e jeles nap tiszteletére. Jelkép a báránytartóknak?! (Fotó: Gyenes Kálmán) A mostani átvételi árak szerint: nem nagyon hozzák. Pontosabban, már az elfogadható bárányárak se fedezik az egész éves birkatartás költségeit. Nincs annyi haszon anyajuhonként, se bárányból, se gyapjúból, amennyi a legeltetést, a takarmányozást minden időben elfogadhatóvá tenné. Amint a hozzáértőktől hallottuk: semmi értelme azért tizedelni a falkát, hogy a juhászt, lucernát, akolbérletet, téli almozást fizetni tudják. A juhászat is akkor kifizetődő, ha annak éves bevétele több, mint a reája fordított fizetnivaló.(Adóról, érdekvédők, pályázatírók részesedéséről most ne is essék szó.) A báránynevelők komoly bajba kerültek, akárcsak a többi jószágtartó. Mint mondotta egyikük: már a húsvét se igazán segít rajtuk. Amelyet igencsak előz hosszú politikai ájtatoskodás, hogy a hatalom emberei mindent megtesznek a báránytartó gazdákért. Érettük hozzák a törvényeket. Csak miattuk szolgálnak. Ennek ellenére az olasz bárányvevők már nem a gazdákhoz jönnek, mint korábban, felvásárló csoportok se jáiják a sopák környékét, a gazdának kell résen lennie, hogy időben túladhasson a portékáján. Húsvét előtt a báránykáján. Azt is tudjuk, az elmúlt évek, sajnos, sokszor igazolták: a mai fölvásárló cégek nem mindegyike mondható, épp „ma született báránynak". Egyáltalán nem tagadható, hogy „farkastörvények" uralkodnak a honi felvásárlás háza táján, és az sem, hogy az „aki bíija, marja" elv sokakat eltántorít a tisztességes báránypiactól. Úgyhogy ahol még birkákkal járatják a gyepet, bizony, ott, manapság a gazda nyakán marad a bárány. Különösebb baj nem származik ebből, hiszen a bárányból idővel birka lesz, gyapja fonható, és ha eljő az ideje a húsából lakodalmi pörkölt rotyoghat, bundájából a szűcs subát, bekecset varrhat. Kárba épp nem vész. A birka legolcsóbb, legigénytelenebb állatok egyike. A baj inkább ott keletkezik a tartásakor, ha hatalmas a falka. Ha a téli tarló, a barackos köze és a hátsó udvar gyepe meg se kottyan a nyájnak. Ha húsz-harminc hold legelő kell, két-háromszáz bála lucerna vagy még ennél több széna. Ha az abrak pótkocsiszámra fogy, a legnagyobb kazal szalmát is szinte hetek alatt benyeli a hodály. Akkor már érdemes belegondolni: Isten bárányai, hogyan is állunk a világ bűneivel? Mindnyájunknak kell szenvednünk mások felelőtlen ítélethozatala miatt? Mert mi másnak lehetne nevezni a mostani állapotokat? Amikor tisztességes, becsületes munkával nem lehet annyi a bevétel, mint a kiadás. Ki tehet erről? Húsvét táján se illene mindenképp a Megváltóra hagyni ezt a kérdést. Ahogy a Biblia tanítja: ő már megtette a magáét... Majoros Tibor