Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-12 / 84. szám
IV. A DÉL SPORTJA Eröt a gyerekeknek labdarúgás • Munkatársunktól A gyermek- és iskolai labdarúgás népszerűsítésére, a fiatal tehetségek felkutatására felmérő és fejlesztő programot hozott létre a fővárosi székhelyű Iskolai és Ifjúsági Sportiroda. A szervezet a tavalyi sikeren felbuzdulva idén ismét megrendezi az „Erőt a gyermekeknek" alapítvány segítségével a Nike-kupa országos általános iskolai labdarúgótornát. Az első selejtezőre április 20. és 25. között Szegeden kerül sor, egyelőre még ismeretlen helyszínen. Nevezni Lehoczky Jánosnál, a 624. számú szakmunkásképző (Szeged, Kálvária sgt. 86.) testnevelő tanáránál lehet április 18-áig személyesen, vagy a 62/444-605-ös telefonszámon. A pedagógus kérdésünkre elmondta, hogy a selejtezőn részt vevő csapatok mindegyike három labdával gazdagodik majd, az első három helyezett pedig a második fordulóba jut. Az újabb körbe kerülő gárdák valamennyi játékosa egy pár futballcipót kap. Az országos döntő tíz együttese a Nike cég jóvoltából talpig szerelésben (mez, nadrág, melegítő, cipő, valamint egy meglepetés ajándék) térhet haza a fináléról. Tavaly a Szegedi Makkosházi Általános Iskola csapata a hetedik legjobb tanintézet lett. A torna fővédnöke dr. Orbán Viktor miniszterelnök lesz, a döntő után pedig a parlament válogatottja a testnevelők együttesével mérkőzik. Vereségek kézilabda • Munkatársunktól A női kézilabda Bajnokok Ligájának elődöntőjében: Hypo Niederösterreich (osztrák)-Dunaferr 24-20 (11-11). A visszavágót április 18-án, vasárnap 17 órától játsszák Dunaújvárosban. A női EHFkupa elődöntőjében: GKS Piotrkowia (lengyel)-Győr 29-28 (15-14). A visszavágót április 18-án, 11 órától rendezik Győrben. • Lila gőzben a szentesi drukkerek Elhunyt Fodor Imre Totóeredmények A totó 14. heti eredményei: 1. WolfsburgKaiserslautern 2-1 1 2. RostockDortmund 2-0 1 3. Hertha BSCVfB Stuttgart 2-0 1 4. Bochum1860 München 2-0 1 5. DebrecenFerencváros 6-1 1 6. Gázszer FCDunaferr 3-0 1 7. GyőrZalaegerszeg 1-0 1 8. PiacenzaPerugia 2-0 1 9. CagliariUdinese 1-2 2 10. SampdoriaVenezia 2-1 1 11. SalernitanaInternazionale 2-0 1 12. JuventusBologna 2-2 X 13. Milan-Parma 2-1 1 pluszmérkőzés: 14. Roma-Lazio 3-11 Tizenhárom VasaS-akciégáL. Már nem „Focizik0 Az Újpest elleni szoros eredményben Horváth Tamás, a szentesi kapuvédö döntó szerepet játszott. (Fotó: Tésik Attila) vízilabda A férfi vízilabda OB I tizennyolcadik fordulójában mindkét Csongrád megyei csapat kiváló fővárosi gárdát látott vendégül. A szegedieknek fikarcnyi esélyük sem volt megszorítani a Vasast, viszont a szentesiek - tárgyilagosabb játékvezetés mellett meglepetést is okozhattak volna az Újpest ellen... Kontavill Szentesi VKÚjpest 6-9 (2-1, 1-3, 1-2, 2-3) Szentes, 400 néző. Vezette: Császár, Németh. Szentes: HORVÁTH T. dr. Dongó L. 1, Komlósi, Zentai, HALÁPI 1, KISS I. 2, SZEBENI 1. Csere: Magyar, Dongó T„ Tóth F„ Piti L„ Szénászky 1. Edző: Kádár József. Gól - emberelőnyből: 3/2, ill. 8/5. A mérkőzés előtt Kádár József és játékosai nagyon fogadkoztak, hogy közönségszórakoztató, jó játékkal próbálják feledtetni a drukkereikkel a vasutasok elleni múltkori csúfos vereségüket. Dr. Dongó L. adta meg ehhez az „alaphangot", rögtön a találkozó első támadásából szerzett góljával. Katonás emberelőnyből szépített, majd Kiss I. távoli bombája után 2-l-es hazai vetéssel zárult az első hét perc. A második negyedben is folytatta higgadt, taktikus játékát a szentesi gárda, ám már itt sejteni lehetett, hogy nem hét ember ellen kell küzdeniük a hazaiaknak... Ugyanis amint vezetést szereztek a Kurca-partiak, rögvest emberelőnyhöz jutottak a lilák. Az újabb Katonás-gólra Szénászky válaszolt, majd - természetesen ismét előnyből Binder, a mérkőzés 14. percében, „átfordította" az eredményt, 3-4. Horváth T., a szentesiek kapusa, bravúrt bravúrra halmozva állta a harmadik negyedben is az újpesti rohamokat, majd egy lefordulást követően Halápi kipúposította a hálót, 4-4. Újabb emberelőnyből újabb újpesti gól következett, s ekkor a hazai drukkerek már nem láttak a „lila gőzben füstölgő pipától". A negyedik negyed 6-4-es újpesti előnnyel kezdődött, amit Szebeni bődületes kapufás bombája csökkentett. Erre a Császár-Németh játékvezetői duó gyorsan reagált: szentesi kiállítás, amely újfent újpesti gólt eredményezett... De az igazi „számuk" az volt, amikor Binder - miután három hazai játékost fejbe vert gólját is megadták..., 6-9. Kádár József: - Bízom benne, hogy a gyengébb csapatok ellen is képesek leszünk ilyen játékra. Révész János Tabán Trafik Szeged-Vasas 7-14 (1-4, 2-3, 1-5, 3-2) Újszegedi Sportuszoda, 100 néző. Vezette: Kosztolánczy, Kenéz. Szeged: Tóth I. - Weszelovszky, Varga P., Mód 1, Kresák, Csörgő 2, Zsarkó 2. Csere: Balla, dr. Török, Bleszity 2, Németh Z., Boros, Éles. Edző: Lengyel Gábor. Gól - emberelőnyből: 9/5, ill. 4/1. Négyméteresből: 1/1, ill. -. Katasztrofálisan kezdtek a hazaiak, álmos, pontatlan, lagymatag, kiismerhető, minden elképzelést nélkülöző játékuknak köszönhetően az 5. percben már 4-0-ra vezetett az angyalföldi gárda. Mintha csak edzésen gyakoroltak volna Regős Áronék, oly' könnyedén vették be Tóth Iván kapuját. A szegediekre nézve a legfájóbb az egészben, hogy a Vasas-találatok egytől egyig akciógólok voltak... A macska-egér párharc egészen 7-1-es fővárosi vezetésig tartott, amikor a Tisza-partiak - Zsarkó és Bleszity révén - jelezték: hohó, azért mi is a vízben vagyunk ám, 3-7. Ezt igencsak zokon vették Váriék, akik a fordulás után a korábbiaknál is eredményesebben pólóztak. A piros-kékeknek minden bejött, igaz, ehhez a vergődő Szeged kiváló partnernak bizonyult. A harmadik negyed végén már 12-4-es Vasast.rrc 2. Honi.-Spuri. 3.BVSC 4. Vasas 5. UTE 6. Szolnok 7-Eger 8. Szentes 9. BEAC 10. Szeged 11.MAFt 12.0SC 18 16 18 16 18 15 18 14 18 13 18 7 18 6 18 6 18 S 18 3 18 1 18 1 Csak a vége volt izgalmas kosáriabda Hódmezővásárhelyi SZKK-MAFC KE 83-78 (42-25) Férfi kosárlabda-mérkőzés az NB I A csoportjáért. Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Vasvári, Verbényi. HSZKK: DR. BORBÁTH (15/9), DEÁK (18/3), Parády (9/6), Kis S. (10), EL-HADJI MALICK (21). Csere: UGHY (8/6), Bődi (2), Tornyos (-), Böszörményi (-). Edző: Merim Mehmedovics. MAFC KE: Mokos (2), Taruta (-), MUNTEAN (12), Tóth Z. (13), MáthéBarabássy (4). Csere: Mihály Gy. (3), Kolarics (18/6), JUSZTIN (20/3), Kendelényi (6). Edző: Kertész István, Kipontozódott: Kolarics (39 p.). A két sereghajtó összecsapására meglehetősen kevesen voltak kíváncsiak. Az többé kevésbé érthető is, hiszen mindkét együttesnek minimális reménye van az A csoportos tagságra. Az első 10 percben kevés kosár esett; rengeteg eladott labda, pontatlan passz és dobás jellemezte a játékot. A félidő közepe táján találtak magukra a vásárhelyiek, egyre több támadást fejeztek be eredményesen és a védekezésük is alaposan feljavult. A MAFC ekkor már nem tudott lépést tartani velük, így a különbség rohamosan növekedett. A szüne- tig megnyugtató előnyt szereztek a házigazdák, s a fordulást követően is folytatták jó sorozatukat. A második játékrész első perceiben Ughy remekül fogta össze a vásárhelyieket, ráadásul az iljú irányítónak a pontszerzésre is maradt ereje. A HSZKK kosarasai továbbra is pontosan céloztak, már 27 ponttal is vezettek. Aztán az utolsó 10 percre érthetetlen módon kiengedtek Parádyék. A fővárosiak ezt kihasználva egyre inkább felzárkóztak. Az utolsó percben már csak 2 pont volt a különbség, ám a hazai kulcsemberek időben ébredtek, végül dr. Borbáth és Deák büntetőivel bebiztosították a Szpari győzelmét. A vásárhelyi együttes végre megszerezte első sikerét a rájátszásban, így valamivel kedvezőbb helyzetben várhatja a szerdai, Szedeák elleni - Vásárhelyen rendezendő - megyei rangadót. Merim Mehmedovics: - Harminc percig jól játszottunk, a végén azonban igencsak könnyelműek voltunk. Kertész István: - Az első félidőben nagyon gyengén kosaraztunk, a végjátékban pedig későn ébredtünk. Kandó Tamás • Munkatársunktól Baleset következtében tragikus hirtelenséggel elhunyt Fodor Imre (alias „Foci") az MTK, a Honvéd és a Videoton egykori labdarúgója, a Hatvan 36 éves edzője. Az élvonalban több mint 300 meccsen lépett pályára, s ezalatt 83 gólt szerzett, a válogatott meggypiros mezét hat alkalommal ölthette magára. Nyert bajnokságot és Magyar (Népköztársasági) Kupát, szimpatikus és színes személyisége volt a '80-as '90-es évek magyar labdarúgásának. Egyik felfedezője, Bicskei Bertalan szövetségi kapitány úgy nyilatkozott róla, hogy edzőként is nagy egyéniség lehetett volna, hisz' fiatalon kezdte a szakmát és nagy ambícióval dolgozottA buta sors nem akarta, hogy kiteljesedjen tréneri pályafutása is. Valószínűleg még egyszer meghalna, ha valaha kis f-betűvel ér idézőjel nélkül is le kellene írni a most oly' fájó mondatot: Nincs többé „Foci"-Oda az A csoport! vezetést mutatott az eredményjelző. Osztálykülönbség! - jegyezte meg egy illető a lelátón. A közelében ülők egyike sem vitatkozott vele... A záró hét percre valamelyest összekapták magukat a házigazdák, de ez csak arra volt elég, hogy a két csapat közötti gólkülönbség tizen belül maradjon. A Vasas tizenhárom akciógólja önmagáért beszél, s egyben gondolkodóba ejtő... A találkozó megrendezését a szegedi Dentál Stúdió támogatta. Lengyel Gábor: - Most aztán megmutathatták a szájhősök, hogy mennyire jó játékosok. Hát, megmutatták... Szóipál László További eredmények: FTC-OSC 13-4, MAFCBVSC 6-9, Szolnok-Honvéd-Spartacus 7-10, EgerBEAC 11-11. A bajnokság állása kosárlabda • Munkatársunktól Szolnok MAV-Coop SESzeged KE 73-61 (37-28) Női kosárlabda-mérkőzés, Szolnok, 100 néző. Vezette: Simó, Porpáczy. Szeged: Kaszab (9), Zsemberi (11), Láng (2), Misik (17/6), Csapó (4). Cserék: Nemes (2), Budánovics (12/6), Czirják (4), Körmendi (-), Batta (-). Edző: Antal András. Az NB I A csoportért harcoló két gárda ötödik, mindent eldöntő találkozója ideges hangulatban kezdődött. A Szeged a 6. percig vezetett, emellett pedig öt-hat ziccert is hibáztak Misikék. A 10. percben Orbán Mónika eredményességének köszönhetően - már a hazaiaknál volt az előny (12-11). A Szolnok elsősorban középtávoli és távoli dobásokkal, eredményesen fejezte be akcióit. A vendégek nagy hibaszázalékkal játszottak, így 1 félidőben kilenc ponttal a házigazdák vezettek. A második játékrész elején hét percig nem dobot' kosarat a Szeged, a különbség a két gárda között 21 pontra nőtt a 12. percre Ekkor védekezést váltott & letámadott Antal András együttese, így a zsinórban szerzett 17 ponttal (elsősorban Misik és BudánovicS triplái révén) Csapóét majdnem utolérték ellenfelüket. Ezt követően ismét kimaradtak a helyzetek, majd a rendkívül jól játszó Orbán betalált, az így kialakult hét-nyolc pontos különbséget pedig a hazaiak a meccs végéig megtartottákKorrekt játékvezetés mellett a profibb és tapasztaltabb vendéglátók jutottak be a B csoport fináléjába, míg a Szeged április 17-én (szombaton) a M°' nor ellen szerepel helyosztó mérkőzésen az újszeged' Sportcsarnokban. Gellért, a támogató rúgótornát. Az esemény fd támogatója - a Délmagyarország Kft. mellett - Gellért Ákos, a Gellért és fiai Consulting Kft. igazgatója volt. • Munkatársunktól Az elmúlt héten Szegeden, a Hunyadi téri Dózsapályán rendezték meg a II. DM-kupa utánpótlás labdar 1 1 185- 89 33 - 2 181-109 32 - 3 214-123 30 - 4 159-115 28 1 4 185- 97 27 - 11 143-168 14 2 10 139-166 14 1 U 117-162 13 1 12 104-175 11 1 14 107-152 7 2 15 92-185 4 1 16 89-174 3 A MONTANA GRIFF Kft. - sMontana Rt -nek, mint a mag egyik meghatározó szerep ji informatikai piac íjének leányvállalata állást kínál SQL PROGRAMOZÓ nunkakör betöltésére SZEGEDI munkavégzéssel Feladat: > A vállalat által forgalmazott ügyviteli rendszer fejlesztése. 1 Önálló szoftverfejlesztési és programozási feladatok elvégzése • Szoftverek tesztelése, dokumentálása > Külső - vevőkömyezetben történő - üzembe helyezések Elvárásaink: • felsőfokú szakirányú végzettség, • kreativitás, • problémamegoldó gondolkodás, • precíz munkavégzés, • szakmai angol nyelv ismerete, • önálló munkavégzés, • B kategóriás jogosítvány. Több éves programozói, fejlesztői tapasztalat előny, de nem követelmény Amit kínálunk: • továbbképzési lehetőség kül- és belföldön, • dinamikus, fiatal csapat, • modern technológia, • versenyképes jövedelem. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, fényképes - angol és magyar nyelvű - szakmai önéletrajzát vés kézzel írott kísérőlevelét a Montana Rt., 1431 Budapest, Pf. 111 p<jstaamére vagy a human©montana.hu e-mail címre várjuk. Apályázatok benyújtásának határideje: 1999. április 28 ® Matúra MamtciMirtinoKigúi« Kommuakioös üt