Délmagyarország, 1999. április (89. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-12 / 84. szám
HÉTFŐ, 1999. ÁPR. 12. SZEGED 5 Csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat az elmúlt héten Kéri Barnabással oszthatták meg. Ezen a héten Újszászi Ilona várja hívásaikat. Ügyeletes munkatársunk hétköznap reggel 8 és 10 óra, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-20-9432-663-as rádiótelefonon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8-tól 18 óráig a 06-80-820-220-as zöld (ingyenes) számon, illetve személyesen a Sajtóházban ás hirdetőirodáinkban. Dáridó. Sipos Gézáné szívből örül annak, hogy megnyílt az újjászületett Centrum Áruház, annak azonban már kevésbé, hogy az ünnepi zaj késő délutánig zavarja pihenését. Olvasónk panaszával még a rendőrséghez is fordult, ám elkeserítették, mondván: az áruház teljesen szabályosan jár el, ugyanis már jó előre engedélyt kért az időszakos hangoskodásra. Csuka. Olvasónk egy belvárosi cipőüzletben vásárolt lábbelit kisfiának. A hétezer forintos csodacsuka azonban igen hamar elfeslett. A boltban megjavították a cipőt, amely azonban rövid idő után újra megadta magát. Még húsvét előtt újra elvállalták a javítást, ám azóta a bolt susztere nem készült el munkájával. Telefonálónk szerint nem helyes eljárás a vásárló pénzét forgatni addig, míg a vevő nem hordhatja a kiválasztott cipőt. PANNON QSM »»"» As 6I»«HI. • Baleset a színház előtt Záróvonal, nem kerítés Személyi sérüléssel járó baleset történt tegnap délután a Stefánia színház előtti szakaszán. A híd felöl egy tada típusú taxi haladt a Tisza Lajos körút irányába, és az Ativizig központja előtt parkolót keresett, majd a záróvonal ellenére szabálytalanul igyekezett megállni. Egy, a színház felöl érkező Peugeot erős fékezés ellenére *em tudta elkerülni az ütközést, melynek következtében Q taxi utasa könnyebb sérülést szenvedett. A fiatal hölgyet a mentők kórházba szállították. (Fotó: Schmidt Andrea) BÁLÁSRUHAKERESKEDÖK, FIGYELEM! Á derecskei valogatoüzem Sandorfalva, Sövényházi ut 59. szam alatt levő telephelyen a Balasruha-nagyker •ovabbra is varja tisztelt regi és uj üzletfeleit kis kiszerelesu, szezonálisan fajtara valogatott extra es I. osztályú áruival (szezonvaltas megtörtent). Tel.: 62-251-938 Nyitva tartás: H-Szo.: 8-17 ,,TETŐTÉRBEN OTTHON VAGYUNK" - Schindler tetőtéri ablakok gyári ár-15% pl.: 78/120 ablak 40 375 Ft/db - gipszkartonok és kiegészítők 12,5 mm építőlemez 495 Ft/nm - Therwoolin hőszigetelők 5 cm vastag 258 Ft/nm 10 cm vastag 510 Ft/nm TÚRI KFT. Szeged, Bécsi krt. 36. Tel./fax: 62/441-609. Ny.: H-E: 7-16-ig / \ Osztrák tulajdonú, Szeged vonzáskörzetében lévő mezőgazdasági üzem keres azonnali kezdéssel TITKÁRNŐT. Elvárásaink: - középiskolai képesítés - németnyelv-tudás feltétel. Számítógép-kezelői és könyvelési ismeretekkel rendelkezők előnyt élveznek. CSERÉBE BIZTOS MUNKAHELYET ÉS MEGFELELŐ JÖVEDELMET KÍNÁLUNK. Ha felkeltettük érdeklődését, várjuk jelentkezését a 62-254-671-es telefonszámon. A polgármester civilben Óriási lehetőséget kaptam az élettől\" ff Dr. Bartha László: Bátran nézek a szegediek szemébe. (Fotó: Nagy László) Egy évvel ezelőtt még élte az orvosok megszokott, mindennapi életét. Igaz, akkor sem voltak túl „egyhangúak" a hétköznapjai, mert baleseti sebészként, néha 24 órát is dolgozott. Azután belecsöppent a politikába. Szegeden a Fidesz-MPP színeiben indult az országgyűlési választásokon és a 3. választókörzetből a népakarat besegítette öt a Tisztelt Házba. Néhány hónap elteltével, az önkormányzati választásokon, a szegediek a fiatal orvosban, dr. Bartha Lászlóban látták a következő négyéves időszak polgármesterét. Rá is voksoltak, így 1998. novembere óta ő a város első embere. Reggel nyolckor találkozunk. Az irodájában halk zene szól, a nyitott ablakon friss levegő áramlik be. Kifogástalan a megjelenése: öltöny, nyakkendő, a cipő tükörfényes. Úriember. Frissnek látszik, pedig előző nap egy országos konferenciát „vezényelt le" a városban. Kávéját szürcsölgeti. Az elsőt. • Polgármester úr, megváltozott-e az élete azáltal, hogy országgyűlési képviselővé és polgármesterré választották, - Gyökeresen. • Miben érzékelhető ez a változás? - Az egyik legfontosabb mozzanat, amit eddig nem tudtam igazán sehol sem elmondani, hogy megválasztásom után sokan megkérdezték: nem vagyok-e fáradt és belevágnék-e még egyszer ebbe munkába? Az elsőre könnyú válaszolni, hiszen aki baleseti sebész volt, tudja, hogy napi 24 órában is készenlétben kell lenni. Válaszom tehát: nem. A másodikra azt mondhatom, hogy nem bántam meg, s belevágnék ismét, mert olyan szerencsés ember vagyok, akinek ilyen lehetősége adatott az életében. Tudniillik, s ezt nem csak magamon, hanem a munkatársaimon is érzem, kaptunk az élettől egy olyan lehetőséget, hogy ismét tudunk hinni valamiben. Én abban hiszek egyértelműen, hogy nagyon tisztességes kormányfője van az országnak. maximálisan jóindulatú. profi módon dolgozik, minden lépése mögött tudás is van, fgy hiszek abban, hogy én is az ország és Szeged érdekében dolgozom. Mert, ha ezt a hitet át tudom plántálni a szegediekbe, a kormány pedig a magyar polgárokba, akkor már óriási lépést tettünk előre az európai felzárkózás útján. Ez a legnagyobb örömöm, hogy a lehetőséget és a hitet vissza kaptam az élettől. 0 Az utcán felismerik, megszólítják az emberek? - Élőször furcsa volt, hogy felismernek. Még mindig nem szoktam meg igazán, de másként kezelem, mint régebben. Ezzel kapcsolatban van egy érdekes estem, éppen a minap történt. Odajött hozzám egy idősebb hölgy, belémkarolt, adott egy csókot és azt mondta: Rettentően szurkolok magukért! Ennél nagyobb biztatás azt hiszen nem is kell az embernek... Sokszor a nagyobbik lányom, Kata, azzal jön haza az iskolából, hogy valamelyik osztálytársa látott engem a televízióban és közelebbi információt kér az adott eseményről! Bartha László elmondta, hogy ő valójában gyermekorvos akart lenni, de annyira szereti a gyerekeket, hogy nem bíija látni szenvedésüket. Ezzel kapcsolatos a szívéhez közel álló történet, amely szerint egy ismerős családban van egy ikerpár, s közülük az egyik gyerek annyira kedveli őt, hogy ha meglátja az újságban vagy a tévében, akkor oda szalad a készülékhez és megsimogatja a képernyőt. 0 Ez a szebbik oldala a tisztségével járó népszerűségnek. De szembesülnie kell azzal is, amikor az iskolabezárások miatt bírálják... - Bármennyire furcsa, de az iskolabezárások tényét, mint „rossz" tényt, nekem senki el nem mondta! Hajdanában én is a Csongor téri iskolába jártam, öcsém és húgom szintén. Megkerestek a szülők, tanárok és csak maximális tisztelettel tudok róluk szólni, hiszen partnerek voltak, meg tudtunk beszélni dolgokat. Én megértem, hogy ők az iskolabezárás miatt sérültek, s ha van rossz érzés az emberben, akkor az, ha valakinek sérelmet okozhat. Az érdeksérelmet valahogyan lehet kompenzálni, de a lelki sérelmet nehezen. Ezt egy orvos különösen átérzi. Egyébként senki nem hiheti, hogy egy • polgármester ilyesmit „hobbiból" megcsinál... Nyilván én is csak olyan dolgokat szeretnék tenni, ami pozitív, ami előre mutató és hasznára van a városnak. Sajnos, néha a kényszerű lépéseket is meg kell tennünk. • A polgármester mindig a bírálatok célpontja. Ha szemetes a város, gödrösek az utak és a járdák, akkor is őt szidják. De akkor is, ha szárnyra kelnek olyan hírek, miszerint a polgármester 20 milliós kocsival, kapatosan karambolozott. Hogyan éli meg ezeket a bírálatokat? - A másodikkal kezdeném: a rágalomhadjárat már a helyhatósági választások előtt kezdődött ellenem, azóta is tart. Erről a véleményem, hogy: meg kell nézni kik terjesztik... Valóságalapja nincs az ilyen intrikának, s ebből az is kiderül, hogy a gyakorlatban ez különbözteti meg a polgári és a „másmilyen" gondolkodásmódot. Ami bántó ebben, hogy a családot is érinti. Édesanyám számtalanszor hívott fel, hogy mi van velem, mert hallotta ő is ezeket a dolgokat, és mint minden anya, reflexszerűen fejezi ki féltését. • Sokan kifogásolják, hogy nem mindig ön irányítja a közgyűlés munkáját. - Már a kampány idején is mondtam, hogy én a munkát csapatban képzelem el. Az alpolgármestereknek is vannak feladataik, s mivel ők egy-egy terület szakértői, alkalmasak e munka elvégzésére, így ők is vezetik az üléseket. Hajdanában is megtörtént, hogy például a Ványai Éva alpolgármestemő vezette az ülést. Én nem tehetek arról, hogy az összes többi alpolgármester nem volt alkalmas e munkára. Nem az a lényeg, hogy minden alkalommal én üljek a pulpituson, csak azért, hogy a médiában szerepelhessek... • Baráti köre változott-e az elmúlt időszakban? - Nem. A régi barátaim maradtak, hiszen olyan emberekkel barátkoztam, akiknek nem számít, hogy Bartha László sebészorvos, avagy polgármester. Örülnek és büszkék a sikereimre, ez nekem jól esik, de nem ez a mérvadó a kapcsolatainkban. Én ugyanaz a Bartha László vagyok, mint aki voltam tíz évvel ezelőtt. Új jelentkezők is vannak, de barátokat az ember nem jelentkezés alapján szerez, hanem kapcsolatok révén. 9 Családcentrikus embernek tűnik és annak is vallja magát. Mennyi időt tölt a családjával? - A hiedelmekkel ellentétben - többet, mint amikor még orvosként dolgoztam. Tudniillik, sebészként gyakran 24 órát is távol voltam az otthonomtól, s ez vonatkozott a hétvégére is. Most, időnként, legalább ezeken a napokon együtt lehetek velük. A családomat inkább az „viseli" meg, hogy a figyelem fókuszában van. Kezelni kell például egy - lehet az pozitív is -i jelenséget, amely eddig nem volt szokás: az utcán megszólítják a feleségemet, a Kata lányomat már említettem, a kisebbik lányom, Zsanett, még óvodás, ő viseli legkönnyebben. • Bizonyára sokan megkeresik „Laci, szólj már oda!" típusú kérésekkel. Hogyan reagál ezekre? - Természetesen vannak ilyen megkeresések. Hozzáteszem, hogy egyre kevesebb számban, mert nem vagyok partner az ilyen ügyekben. Baráti körömből azonban ilyen kérés még nem érkezett. 0 Az elmondottak nyilván feszültséget és fáradtságot indukálnak az emberben. Mikor és hogyan pihen? - Állandóan zenét hallgatok: komoly- és könnyűzenét egyaránt. Reggelenként edzőterembe járok. Régebben többet sportoltam, most ezt hiányolom. Alakítottunk egy kispályás focicsapatot a városházán (a napokban éppen a Délmagyartól kaptunk ki, de ígérem, vissza fogunk vágni a vereségért), s ez nyilván újra rendszeres mozgást jelent majd számomra is. • Az életében beállt változások után ma elégedett ember Bartha László? - Bátran nézek a tükörbe. Nem tettem semmi olyat, amin változtatnom kellene. Voltak álmatlan éjszakáim, néhány dolgot nehezen éltem át. Tudom, hogy van még bőven tennivaló Szegeden, de véleményem szerint, helyes úton járunk. Éppen ezért, bárkinek a szemébe merek nézni ebben a városban. Kisimr* Ferenc Nyelvökörködés A reklámnyelv friss gyöngyszeme egy utcai esőbeálló alól csillan szemünkbe, kevéssel a fekete fölirat fölött, amely szerint ha bagózunk, előbb-utóbb belepusztulunk mindahányan, környezetünkkel együtt. A színes plakát örömmel értesít mindenkit, hogy a „társ a mindennapokban" cigaretta immár „JOO's" (magyarul: százas) változatban is kapható. Újabb piciny, termékenyítő magocska a születendő „újmagyar" nyelv fogantatásának fortyogó kráterében. A plakátra még ráírhatták volna: „A fenti szöveg súlyosan károsítja az Ön és környezete nyelvi egészségét!" Ny. P. forrás Közéleti kávéház • Munkatársunkkal Dr. Mihálka György karnaggyal rendez beszélgetést 75. születésnapja alkalmából április 12-én 18 órától a Virág cukrászdában a Közéleti Kávéház. „Az aranyfényben fürdő városért" című est során közreműködik a Szeghy Endre Pedagógus Női Kar, szólót énekel: Erdei Katalin, zongorán kísér: Dombiné Kemény Erzsébet. A karnagy beszélgetőtársa dr. Maderspach Katalin, a Szeghy Endre Pedagógus Női Kar elnöke és Szafián Zsuzsanna irodalmár, a kórus alapító tagja lesz. Piarista összejövetel • Munkatársunktól Ma, hétfőn délután 5 órakor a Kövér Béla Bábszínházban (Szeged, Tisza Lajos körút 50.) rendezi meg a következő összejövetelét a piarista diákszövetség. A megbeszélésen Zakar Péter történész tart előadást „Piaristák a szabadságharcban" címmel. Alapítvány a genetikáért • DM-információ A Magzati Genetikai Betegségek Megelőzéséért és Gyógyításáért életre hívott szegedi alapítvány nyilvános kuratóriumi ülést tart április 23-án délután 4 órakor. Az újszegedi Rendezvényházban megrendezésre kerülő tanácskozáson az elmúlt évben végzett munkáról, az eredményekről hangzik el beszámoló, illetve az idei esztendő feladatairól lesz Rendőrségi fogadééra • Munkatársunktól Dr. Szőke Péter ezredes a szegedi rendőrkapitányság vezetője ma, hétfőn délután 13 és 16 óra között lakossági fogadóórát tart Párizsi körút 16-22. szám alatti irodájában.