Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-05 / 54. szám

PÉNTEK, 1999. MÁRC. 5. KITEKINTŐ 7 Dánia közelebb V

olt már alkalmunk rá, hogy néhány sorban csemegézzünk a Kecskeméten székelő Dán Kulturális Intézet egy-egy esztendejének dicsérendő teljesítményeiben. Könnyű a szomszéd megyének, mondtuk mindig, nagyszerű előrelátással ingyen adott födelet az intézetnek, természetes tehát, hogy erősödnek a kapcsolatok. Váltig hangoztattuk mindig, a mi megyénknek is érdemes lenne ráhangolódnia erre a hullámhosszra, hiszen sokszor még mindig újdonság számunkra, ami ott már időtlen idők óta föl van találva. Mostanában kaptuk meg az elmúlt esztendő összefoglalóját, örömmel fedezzük föl benne, hogy valamivel közelebb került hozzánk is Dánia, illetve mi kerültünk közelebb Dániához. Összesen ketten dolgoznak az intézetben, Thomasz Bertsen és Erik Thrane, egy titkárral, és néhány tolmáccsal. Évtizedünk elején telepedtek le Kecskeméten, régen „hivatallá" válhattak volna, aminek magyar módi szerint látszattevékenységek töltik ki napjait. Tudjuk ugyan, hogy a számok elszállnak, néhányat mégis idézünk, hogy a méreteket mindenki megtapasztalja. Tizenhárom kiállítást rendeztek, ami minden hónapra egyet mindenképpen jelent. Csak a megnyitókon 1400-an vettek részt. Huszonöt tanfolyam illetve konferencia szervezésében vettek részt, tizennyolc zajlott itthon, és hét Dániában. Ezer dán érkezett hozzánk hosszabb-rövidebb látogatásra, és megszámlálhatatlanul sokan indultak tapasztalatokat szerezni hozzájuk. Mindkét oldalon erősödik az érdeklődés egymás hazája iránt, és ez a vállalkozásokra is értendő. Alig múlt el nap úgy, hogy ne tárgyaltak volna valakikkel, mint ahogy azzal is tele lenne az újság, ha fölsorolnánk a megtartott előadásokat. Nyelviskola is működik, könyvtáruk is látogatott, mégse folytatjuk a fölsorolást, inkább a gyarapodó Csongrád megyei kapcsolatokra hívjuk föl a figyelmet. Annyira gyümölcsöző lett a csongrádi Aranysziget otthon iránti érdeklődés, talán mondhatom, Szabó József öt évvel ezelőtti utazása nyomán, hogy egyéb vonatkozásokban is ez a városunk jutott talán legközelebb Dániához. A

zsombói népfőiskola is ápolja rendületlenül a kapcsolatokat, és a megyénkben működő könyvtárosok is. Persze, ha kulturális intézetről van szó, ez a természetes, de mivel Kecskeméten a gazdaságot is, ezen belül a mezőgazdaságot is a kultúra édes gyermekének tekintik, sokasodnak az összekötő szálak ezen a téren is. Bízunk benne, folytatása következik. Fogas kérdés Aki Á-t mond, mondjon B-ét is?! (Fotó: Gyenes Kálmán) NEM KELL SZEGEDRE UTAZNIA, HIRDETÉSÉT FELADHAT/A A TAKARÉKSZÖVETKEZETI IRODÁKBAN IS: KISTELEK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Kistelek, Kossuth u. 9. Tel.: 62/259-011. KIRENDELTSÉGEI: Baks, Fö út 88. Tel.: 62/269-397. Balástya, Felszabadulás u. 10. Tel : 62/278-330. Csengele. Felszabadulás út 12. Tel.: 62/286-031. Ópusztaszer, Komócsin Z. u. 24. Tel.: 62/275-188. Pusztászer, Köztársaság tér l/A. Tel.: 62/276-542 ÜLLÉS ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Üllés, Fogarasl u. I. Tel.: 62/282-181. KIRENDELTSÉGEI: Bordány, Felszabadulás u. 15/A. Tel.: 62/288-231. Forráskút. U| u. I. Tel.: 62/287-156. Öttömös. Rúzsai u. I. Tel.: 62/298-623. Pusztamérges. Tolbuhln u. 10/A. Tel.: 62/286-785. Rúzsa, Fö u. 2. Tel.: 62/285-154. SZATYMAZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Szatymaz, Dózsa Gy. u. 25-27. Tel.: 62/283-153. KIRENDELTSÉGEI: Sándorfalva, Alkotmány körút 21/A. Tel.: 62/251-254. Zsombó, Felszabadulás u. 104. Tel.: 62/255-504. • Lappangó belvizeink tükrében Csordogál a csengelei csatorna? Kiss Lajos igazán elgondolkodott a Pántlika út mentén. (Fotó: Gyenes Kálmán) Eljön az ideje, amikor a vizeinkről jól leveszik majd a keresztvizet, a vízelhárító rendszerünkre pedig igazából ráhúzzák a vizes lepedőt. Most még nem tartunk ott. Szorítunk a vízzel küzdőknek. Beleéljük magunkat a tévében látottak helyébe, hallgatjuk a percre pontos kárjelentést, s megnyugvással tapasztaljuk: hála istennek, ez bennünket most megkímélt az igazi helytállástól. A mi kis gyepi vizeink fodrozódnak csendesen... Árpaföldi vizünk, legelői tengerünk nekünk is van. Nem is kevés. Az alsó-csengelei Kiss Lajos kaszálója inkább hasonlít a kínai rizstelepre, mint a magyar gazda rétjére. Tengernyi vize fölülről, vagyis az északnyugati szomszéd udvarából lopakodott át még a hótakaró leple alatt. Napról napra terebélyesedtek foltjai s egyszer csak hipp-hopp, máris sima víztükörrel volt körbezárva a tanya. Még szerencse, hogy nem először lopakodik a kerítés közelébe a kora tavaszi víz. A tanya embere készül érkezésére. Idejében épít magának kijárót, a legnagyobb télvízre gondolva. Kissék a lapát és az ásó segedelmével teszik ezt. Találkozásunkkor már túl voltak az idei vízelvezetés nehezén. Ami abból állt, hogy átengedték útjuk alatt a szomszéd udvarának a vizét. Amikor az éjszakai gátátvágás nyomait egyengették, már nem a víz volt az úr. Akkorra lassú csorgással tartott az az iskola felé, ahol lefordult volna a nagy gyepre, s onnét a kaszálóba - ahogy Lajos bácsi végigvezeti nekünk Mészároséktól az útját - de nem teheti, mert már évekkel ezelőtt betúrták a csengelei nagycsatornába vezető pántlikai kiskanálist. Ne gondoljon senki valami irgalmatlanul fájdalmas dologra, amikor Kissék éjszakai gátátvágására gondol, csupán a tanyakijáró átfolyóját nem lelték az éj sötétjében, de mivel vízben csicsegtek a szomszéd tehenei, muszáj volt átengedni onnét valahogy a vizet. A betoncső eldugult, telerakódott földdel, piszokkal, levéllel, s emiatt a világ lehető legegyszerűbb módján, kis árkocskával vágtak utat a víznek. Úgy, mint a régiek tették. Mint mondották, ha régebben baj volt a vízzel, húztak neki árkot és abban szépen elfolyt a víz a következő gyűjtőig, onnét a másikig, hogy végezetül a falu csatornáján át a tengerhez igyekvő folyóban kössön ki. Azt mondják a mostani vízelvezetők, hogy ez a világ legősibb vízvivő rendszerének mondott találmány manapság nem működik. Nemcsak az alsó-csengelei földek vize nem járhatja ezt az utat. A kerítés tövétől még csak nekidurálja magát, és ha nyitnak neki utat, megy lefelé, legtöbbször déli irányba, de a válykosgödör melletti laposról már nem mozdul. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy betemetődtek árkaink. A gazdátlanság állja útját a víz folyásának. S mondják, mint a vízfolyás, ha a Jóisten is az alsó-csengeleiek pártjára áll, nem lesz különösebb fönnakadás. A talaj vize idővel fölszárad, elszikkad. Ugyanezt teszi majd a kisteleki főutca meg a szegedi HoltMaros fölgyülemlett vize is. Ha nem kap pótlást, az is elpárolog mind. így történt ez, eddig mindég... Mostanában azért mind többen megkérdezik: mégis, mi történik, ha esősre fordul az időnek járása? A válasz a víziemberek bölcsességével kézenfekvő: el ugyan nem önthet bennünket a földek vize, de komoly baj lesz. Munkába lép a magyar vízelvezető rendszer gépezete. Ami az egyszerű ember szemében inkább az állami pénzek levezetését szolgálja, mintsem a vízelvezető csatornák időbeni tisztítását. Mert Kisséktől pár ugrásra csupán, a mi perczeli földünkről három fizetett csatorna is vihetné a vizet. De nem viszi azt egy sem. Beszakadtak hidjai, fölverte medrét a sás meg a nád. Zsilipjeit, áteresztőit széthordta a nép. Mivel mindhárom csatornának más cég a gazdája, egyik a másikénak dolgába bele sohasem szólhat, egymást viszont bármikor okolhatják. Hivatalosan kimagyarázkodhatnak, hogy se erre, se arra nincs pénz. így sohasem tudhatjuk meg, hogy melyik csatorna nem vitte le a mi semlyékünk nemkívánatos vizét. Ezért aztán nem is nagyon ajánlatos vizsgálgatnunk magunkat belvizeink tükrében. Majoros Tibor A városalapító Tíz éve az Elnöki Tanács adományozta a városi rangot Kisteleknek. A dokumentumot Ott József vette át. (Fotó: DM-archív) A kisteleki városi mese így kezdődik: hol volt, hol nem volt, de Ott biztos volt. Könnyű a szójáték a volt polgármester nevével, más is megszokta már, hogy ha telefonvégen elhangzik az itt Ott, akkor biztos, hogy jó helyre futott a vonal. És akkor se kalapálunk mellé az igazságnak, ha a mostani városalapító megemlékezésen szóvá tesszük: Kisteleken Ott tényleg ott volt. - Úgy éltem meg, hogy kellemes nosztalgiával gondolok vissza erre az időszakra - mondja a megyei közgyűlés alelnöke a minapi találkozáskor. - Március elsején múlt 27 éve, hogy tanácselnök lettem. Utána nagyközségi, később városi, városi jogú tanácselnök, majd két ciklusban polgármester. Voltak gondok, problémák, de én mindig a szépre, a jóra emlékezem. A várossá nyilvánításra a második pályázatunkat fogadták el és 1989 márciusában kaptuk meg hozzá a jogosítványt. Különböző kritériumoknak kellett megfelelnünk, ezt a település bátran vállalhatta, hiszen abban az évben sokan, a mienkéhez hasonló adottságokkal, várossá váltak. A kevésbé jó adottságokkal rendelkező Mórahalom is megkapta ezt a titulust, itt a megyében. • Akkor más világ volt... - Kistelek városhiányos szerepet töltött be Kiskunfélegyháza és Szeged között. Vásártartó joga és kereskedelmi központ jellege volt e térségnek. Talán a nagy lökést az adta a várossá fejlődéshez, amikor megszűntek a járási hivatalok és közigazgatási koordináló szerepkört kaptunk a térségben. A rendőrség munkájától a munkahelyteremtésig mindent felölelt ez a feladat. Az áfész, a takarékszövetkezet behálózta a környékünkön lévő községeket. • Bátran gondolhatták, hogy ez így is marad örökre... - Meghatározó helyen, főút mentén, vasútközeiben tervezhettünk. Csak egy példa, hogy mennyire természetes ma már, hogy a gyorsvonat megáll Kisteleken. Akkor évekig kellett ezért harcolni. A postaforgalmi szakközépiskolát ide kellett hozni. Nem kis erőfeszítésbe került, hogy új kollégiumot építettünk, segítve ezzel más megyék fiataljainak szakirányú képzését. • Azt mondják, hogy mára ezek már mind terhek lettek? - Ezt én nem így látom. Az egészségügyi szakrendelőre még így utólag is méltán lehetünk büszkék, hét szakorvosi rendelővel indult, most már tízen fölüli a számuk. A szakorvosok jól együtt tudnak működni a háziorvosokkal. Nagy szó volt, hogy a szolgálatát vesztett eggyel indultunk, mára öt lett és rohamkocsink is van. Ezek mind a térség javát szolgálták. Ha belegondolok, hogy 72-ben a négy utca volt csak betonozva, és egyetlen mellékutca sem. Ha kiszámoljuk, hogy hány kilométer épült meg, ezek jól mutatnak, habár mindenbe bele lehet verni a csúfot. Nem azért, mert én voltam a tanácselnök, de azok szép idők voltak, mikor együtt építettük társadalmi munkában az utcákat. Abban vagyok érdekelt, hogy ez elmúlt évtizedek előnyeit, vívmányait - például itt mindkét iskolánál bővítés történt, új épületbe költözik a rendőrség, a munkaügyi központ - megőrizzük. Mivel a képviselőtestületben az ellenzék túlsúlyban volt, bizonyos döntéseket, amiket szerettem volna, nem tudtunk meghozni. A másik, hogy az expóra tekintettel belekezdtünk egy sportcsarnok építésébe, mint ismeretes az expo elmaradt, és azóta nekem tulajdonítják a sportcsarnok építésének elmaradását, amit én vállalok is. Nem kaptuk meg a pályázati pénzeket és sokan ellenezték is. Véleményem szerint, ekkora városnak szüksége volna egy használható sportcsarnokra. 9 A meghirdetett változások gyökeres fordulatot ígérnek. Helyénvaló ez? - Erre a mostani vezetésnek kellene válaszolnia, de már mi is többször foglalkoztunk racionalitással. Intézményeket .világítottunk át és az elsődleges szempont az volt, hogy működjenek. Nemcsak kisteleki jelenség, hogy az idei költségvetés összeállításánál-mínusz van és ezt az elődjétől örökölte a kolléga, hanem az önkormányzatok évről-évre nagyobb megszorítások alá kerültek. • Bevonják a volt városvezetőt az új testület munkájába? - Nem, de ez így is természetes. Főleg, ha teljesen mások az elképzelések, és főleg akkor nem, ha a tízéves évfordulóra meg se hívják... • Hm. Ha már itt tartunk, igaz, hogy 60 millió forint adósságot hagyott az utódjára? - Ezt én kizártnak tartom, még akkor is, ha most az a szerencsésebb, ha minél nagyobb hiányt mutatnak föl a testületnek, a lakosságnak. Azt is értem, de nem fogadom el, hogy most az a jó, ha mindent a múlt hibájaként rovunk. A választás előtt elfogadtam az akkori könyvvizsgáló, jegyző által javasoltakat, de az összeget kizártnak tartom. • Ettől függetlenül Kistelek kitörölhetetlen Ott József életéből... - Amióta nem vagyok polgármester, azóta is itt élek. Megmondom őszintén, nyugodtabbak a napjaim a szegedi munkahelyemen és a családi életben is. Tény: büszke vagyok, hogy 27 évig voltam első számú vezető. Vállalom, a hibákkal együtt. Eletem meghatározó részét töltöttem itt, és úgy érzem: maradandót is alkottunk. Mert az eredmény, az mindig több ember érdeme... M. T.