Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-29 / 73. szám
IV. A DÉL SPORTJA HÉTFŐ, 1999. MÁRC. 29. Húsvéti teremfoci • Munkatársunktól Első alkalommal rendezik meg a hét első három napján Csongrádon a HungaroLada húsvéti teremlabdarúgó-tornát, amelyen Csongrád, Bokros, Csanytelek, Felgyő és Tömörkény általános iskoláinak alsó- és felső tagozatos tanulói, valamint a csongrádi Batsányi gimnázium nyolcosztályos képzésében részt vevő, általános iskolai korosztályba tartozó focikedvelő diákjai vesznek részt. Az intézmények válogatott csapatai ma, hétfőn az elő- és a középdöntő mérkőzéseket játsszák a Sághy Mihály Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tornacsarnokában, valamint a Kossuth Lajos Altalános Iskola tornatermében. A döntő mérkőzések kedden a Sághy csarnokában lesznek, itt tartják délután fél ötkor a verseny díjátadó ünnepségét is. Ezt megelőzően, délután négy órától pályára lépnek a „csongrádi öregfiúk csapat" tagjai is, s a város legjobb teremlabdarúgó gárdájával, a Batyu Bt. együttesével szemben mutatják meg: a kor csak részben befolyásolja a megszállott labdarúgó képességeit. A nagyszabású sportrendezvény kedden a kora esti órákban bemutató kosárlabda-mérkőzéssel zárul. Húrom gyaloglóarany! • Békéscsaba (MTI) Urbanikné Rosza Mária nyerte a nők, míg a szegedi Dudás Gyula a férfiak országos bajnokságát a vasárnap Békéscsabán 20. alkalommal megrendezett nemzetközi gyaloglóversenyen, amely egyben a szabadtéri ob is. A két csapatbajnoki címet a Szegedi VSE nyerte meg. Férfiak, 20 km, nemzetközi verseny: 1. Balan (román) 1:22:01 óra, 2. Dudás Gyula (magyar) 1:22:23, 3. Casandra (román) 1:22:30. Bajnok: Dudás Gyula (Szegedi VSE) 1:22:23, 2. Urbanik (Békéscsabai AC) 1:22:39, 3. Czukor (Pécsi VSC) 1:26:47 Csapatban: 1. Szegedi VSE (Dudás, Lengyel, Papp) 4:28:13 ó, 2. Békéscsaba AC 4:43:19, 3. Pécsi Vasutas 4:53:01. Nők, 20 km, nemzetközi verseny: 1. Climpean (román) 1:27:46, 2. Urbanikné Rosza Mária 1:31:43, 3. Szebenszki 1:32:08. Bajnok: Urbanikné (Békéscsabai AC) 1:31:43, 2. Szebenszki (Debreceni MTE), 3. Pesti Mónika (Szegedi VSE) 1:34:28 ó. Csapatban: 1. Szegedi VSE (Pesti, Tóth, Balogh) 5:19:00, 2. Bp. Honvéd 5:22:00, 3. Békéscsabai AC 5:48.00. Szeged-Alsóvároson új, vállalkozásra is alkalmas, 131 nm-es +19 nm-es garázs, háromszintes, légkondicionált családi ház eladó. Irányár: 18 000 000 Ft. Tel.: 62-424-919 06-20-9-540-254 Fájó hazai vereségek Csapó Zsuzsannát (fehérben), a Szeged KE centerét öt szolnoki játékos kerítette be - így pedig nehéz kosarat szerezni... (Fotó: Nagy László) kosárlabda Mindhárom megyei kosárlabdacsapat vereséget szenvedett a hét végi bajnoki fordulóban. A férfiaknál a Szedeák még pénteken kapott ki nagy különbséggel Debrecenben, míg a Vásárhely és a Szeged KE nöi együttese hazai pályán botlott. Szeged KESzolnok 59-62 (24-27) Női mérkőzés, újszegedi Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: dr. Szakáll, Porpáczy. Szeged KE: Kaszab (11), Csapó (8), Zsemberi E. (6), Láng (8), Misik (22/3). Cserék: Nemes (2), Czirják (-), Zsemberi A. (-), Körmendi (2), Budanovics (-). Edző: Antal András. Feszült hangulatban indult a találkozó, azonban a hazai csapat egyből magához ragadta a játék irányítását és ennek eredményeként a 6. percben 8-7-re, majd öt perc múlva már 18-11-re vezettek Misikék. Sajnos hiába volt az előny a szegedieknél, érthetetlen módon, a félidő közepétől visszaestek, s a szolnokiak átvették a vezetést. Rengeteg ziccert dolgoztak ki Lángék, ezeket azonban sorra kihagyták, s a félidő végére emiatt hátrányba kerültek. A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: a rutinos kosarasokból álló vendégek lassították az iramot, a szegediek pedig nem „pörögtek" fel. Sokáig egyedül Misik Mónika tudott lépést tartani az ellenféllel; a hazaiaktól csak ő volt eredményes. A hajrába érve csak három ponttal vezettek Orbánék, de Csapó, Zsemberi E., Láng és Nemes is ziccerben hibázott, így a Szeged KE vereséget szenvedett. A három győzelemig tartó párharc állása: 1:1. S. R. H. Szparí KKDombóvári VMSE 72-73 (38-42) Férfimérkőzés, Hódmezővásárhely, 600 néző. Vezette: Kékesi, Balogh. HSZKK: Kangyal (19/3), Deák (14/6), dr. Borbáth (13/9), Kis (10), Lo elHadzsi (14). Csere: Parády (2), Ughy (-), Imre (-). Edző: Merim Mehmedovics. A Szpari jól kezdett, Kis és Deák kosaraival 4-0-ra elhúzott, de Molnár edző azonnal időt kért, nem hiába: a vendégek rövid idő alatt három triplát „szórtak be", s a 8. percben már 19-1 l-re vezettek. A hazaiak nehezen találtak magukra, mert'még négy perc múlva is 28-30 volt az állás. Lassan talpra álltak Borbáthék, s a 17. percben már 36-34-re vezettek. A félidő vége ismét a vendégeké lett, s négy pont előnnyel fordultak. Deák triplája 9 másodperccel a szünet után a helyi reményeket ébresztgette, de a dunántúliak nem hagyták magukat. 45-44-es hazai előnynél az időkérésüket követően ismét ők vezettek. Mindkét csapat sok hibával játszott, majd a 35. percben végre újra a Vásárhelynél volt az előny (63-61). Három percig nem esett újabb hazai kosár, s a Dombóvár 69-63-ra elhúzott, ugyanakkor Kis Sándor kipontozódott. Két perc volt hátra ekkor, s drámai befejezés következett. Borbáth hármasa csökkentette a hátrányt, de két büntetővel még mindig öt pont volt a vendégek előnye. Még utoljára „feltámadt" a Szpari: Kangyal két és ElHadzsi egy kosarával 72-7l-re fordította az állást 13 másodperccel a befejezés előtt, sőt Kangyal még dobhatott egy „pluszt" is, ám az kimaradt. Az ellentámadás hazai faulttal végződött, s a vendégek, sőt, a mezőny legjobbjának is tekinthető Tamás mindkettőt bedobta, s végérvényesen visszafordította a Dombóvár javára a mérkőzés állását. Merim Mehmedovics: Sajnos a szegedi vereség után a csapatnak nagy terhet jelentett az, hogy az A csoportba való visszajutáshoz szinte mindig győzni kellene. A játékosok ehhez fejben nem tudtak felnőni, s a saját formájuktól is mélyen elmaradtak. Harmai László A férfi rájátszás állása: 1. D.-Honvéd 2. Kaposvár 3. Dombóvár 4. Szedeák 5. NYKF.-lsobau 6. Pannon-Pipe 7. MAFC 8. Hmv.-hely 8 7 1 630-563 8 7 1 665-569 8 6 2 605-570 8 4 4 620-613 8 3 5 580-629 8 2 6 559-585 8 2 6 599-658 8 1 7 559-630 0.938 0.938 0.875 0.750 0.688 0.625 0.625 0.563 Tornagyöztes a Tisza Volán kézilabda a Munkatársunktól Tizenegy ország 94 csapata között ott voltak a németországi Oberurselben a Tisza Volán SC ifjúsági kézilabdázói is. Az 1980 után születettek korcsoportjában, amelyben a Tisza-partiak is indultak, hét nemzet 30 gárdája mérkőzött, s a végső győzelmet a Gera Norbert edző által felkészített Tisza Volán SC nyerte. A szegedi együttes a torna helyszínére tartva megállt Landsbergben, ahol a helyi ifi és felnőtt vegyest 24-16ra győzte le. A Oberurselbe érve rögtön meg is mérkőztek a hazaiak tartományi bajnokegyüttesével, s a Tisza Volán 34—22-re győzött. A tornán a Tisza-partiakat négy német csapathoz osztották be (kétszer tizenkét és félperces találkozókat vívtak). A szegediek az SG Niedet 14-2-re, a Landenheimet 14-13-ra, a Niederhödstadtot 17—4-re a Lindlert 19-4-re legyőzve lettek csoportgyőztesek, majd a nyolc közé jutásért az Oberurselnél 10-8-ra, a négy közé jutásért a román Baie Marenél 17-8-ra bizonyultak jobbnak. Az elődöntőben az Eggelscbachot 18-1 l-re, míg a döntőben a Kasselstadtot 17-8-ra győzte le a Nagy Levente, Kasza Ádám, Lengyel Balázs, Szatmári László, Minik Géza, Bajorhegyi Ádám, Czina József, Oláh Gábor, Laluska Balázs, Katona Norbert, Földi Péter, Batka László, Juhász Viktor, Márta Sándor összetételű együttes. Nyomdai előkészítésben jártas, gyakorlattal rendelkező munkatársakat keresünk operátori munkakörbe. Macintosh-kömyezet, Agfa levilágító, nyomdai háttér. Fizetés: megegyezés szerint. INNOVA PRESS 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 21. Tel./fax: 62-422-691 Csongrád Megyei Pedagógiai és Közművelődési Szolgáltató Kht. Szeged, Közép fasor 1-3. Tel.: 431-599 Államilag elismert (OKJ) dajka szakképesítést adó tanfolyamot indítunk. Jelentkezési határidő: április 2. Beiratkozás: április 10-én, az első foglalkozáson. Érdeklődni: Takóné Kalmár Zsuzsanna Április l-jétől új lapszabászat nyílik a GLB Kft. asztalosüzemében, a Bakay Nándor u. 52. szám alatt. Új géppel: precíz munkavégzés gyors, rugalmas kiszolgálás korrekt árak. Beiratkozás a Müller Óvodába, max. 10 fős csoportokba 1999. április 5-től április 9-ig, a már ismert programokkal. Bővebb felvilágosítás személyesen: Szeged, Kálvária sgt. 87., tel.: 62-494-771. • Sírból visszahozott szentesi „iksz" Gólok nélküli szegedi előnyük vízilabda A férfi vízilabda OB I 16. fordulója nem hozott szerencsét a Csongrád megyei csapatoknak. A Szeged - bár tisztességesen helytállt - vereséget szenvedett a Szparitól, a Szentes pedig csak döntetlenre volt képes a gyengécske MAFC-cal szemben. Tabán Trafik SzegedHonvéd-Spartacus 5-8(2-3,2-3,0-1, l-l) Újszegedi Sportuszoda, 100 néző. Vezette: Erdős, Urbán. Szeged: TÓTH I. - Weszelovszki, Varga P: 2, Mód 2, Kresák, Csörgő, Zsarkó. Csere: Balla, dr. Török, Bleszity 1, Boros, Éles. Edző: Lengyel Gábor. Gól - emberelőnyből: 12/2, ill. 6/4. Az esélytelen házigazdák ott folytatták, ahol egy hete, az OSC ellen abbahagyták: ötletes játékot nyújtva, fegyelmezetten, lelkesen kezdtek. Gólok formájában is megmutatkozott az igyekezetük, Varga P. és Mód találatával gyorsan „elhúztak". Az ellenfél edzője, Kovács István ébresztőt fujt tanítványainak, s a felhívás nem talált süket fülekre, a negyed végén már náluk volt az előny, 2-3. A második felvonásban is remekül tartotta magát a kiesés ellen küzdő szegedi csapat, de ez csupán arra volt elegendő, hogy ismét szoros csatában veszítse el a negyedet a kupagyőztes ellen, 4-6. Pontosan nem lehetett megállapítani, hogy a fordulás után mitől váltak gólképtelenné az együttesek, de tény, tizennégy perc alatt mindössze háromszor púposította ki a labda a hálót. Ebben erősen benne voltak a szegediek, akik közül Tóth Iván nagyszerű dolgokat művelt a kapuban, viszont a másik oldalon rengeteget hibáztak a Tisza-partiak. A tizenkét előnyből mindössze kettőt sikerült gólra váltaniuk..., 5-8. Nagy lehetőséget szalasztottak el Csörgóék, mert a Honvéd-Spartacus nagyon messze volt a csúcsformájától. Jobb helyzetkihasználással könnyen meglepetést okozhattak volna... Lengyel Gábor: - A kupagyőztestől elszenvedett tisztes vereség miatt nem kell szégyenkeznünk, de a kihagyott rengeteg fór, valamint a lefordulásokból kapott gólok kissé bosszússá tesznek. Szélpál László MAFC-Kontavill Szentesi VK 5-5 (l-l, 2-0, l-l, 1-3) Szőnyi út, 100 néző. Vezette: Koós, Kenéz. Szentes: Horváth T. - dr. Dongó L. 1. HALÁPI 1, Dongó T., Tóth F„ SZEBENI 2, Szénászky. Csere: Komlósi, Zentai 1, Magyar, KISS I., Piti L. Edző: Kádár József. Gól - emberelőnyből: 4/1, ill. 7/1. Négyméteresből: -, ill. 1/1. Szentesi szempontból jól kezdődött a találkozó; dr. Dongó L. révén már az első percben vezetéshez jutottak a vendégek. Ezután is a Kurcapartiak irányították a játékot, ám az eredményt mégis a műegyetemisták „hozták". Sorra alakították ki a helyzeteiket a Kádár-fiúk, ám a lövéseik vagy célt tévesztettek, vagy pedig a kitűnő formában védő Bétában akadtak el, ellenben az alsóházbeli házigazdáknak - ahogy mondani szokás minden bejött. Fordulás után már eldőlni látszott a mérkőzés - 5-2-re vezettek a fővárosiak -, de a szentesiek, az utolsó negyedben, hatalmas hajrába kezdtek, hogy legalább az egyik pontot megmentsék. Már úgy tűnt, hogy ez nem sikerül, de aztán tizenkét másodperccel a találkozó végét jelző dudaszó elótt Szebeni a sírból hozta „ikszre" a partit. Kádár József: - Nagyobb önbizalommal kell játszanunk, s nem azt kell néznünk, hova való az ellenfél... R. J. További eredmények: FTC-BVSC 7-6 (a Fradi 0-2ről fordított), Vasas-BEAC 8-3, Szolnok-Újpest 2-10, Eger-OSC 9-7. A bajnokság állása 1. FTC 16 15 _ 1 167- 80 30 2. HonvókSparl 16 14 _ 161- 95 28 3. BVSC 16 13 _ 181-109 26 4. UTE 16 12 171- 86 24 5. Vasas 16 12 _ 136-105 24 6. Eger 16 6 1 121-145 13 7. Szentes 16 6 1 103-129 13 8. Szolnok 16 6 _ 10 127-152 12 9. BEAC 16 4 12 84-159 8 10. Szeged 16 3 1 12 95-129 7 11. MAFC 16 1 2 13 83-167 4 12. OSC 16 1 1 14 79-152 3 1 Születendöben a negyedik szegedi találat: Bleszity leheletfinom ejtése után a labda a kővetkező pillanatban Nemes kapujában landol. (Fotó: Schmidt Andrea) Óriási árengedmény! Napellenző -30% Műanyag redőny -20% Aluredőny -15% Szalagfüggöny -20% Reluxa -10% Nagy választékban, garanciával! SUN-CONTROL ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA H-P-ig 8.00-20.00-ig. TeL: 62/317-524. Békaeső! Magyar és bolgár gyártmányú, kézi raklapszállítók kedvezményes áron. Hód-Agroszer Kft. I Szeged, Fonógyári út 24. Tel.: 62-474-780