Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-27 / 72. szám
2 HELYI TÜKÖR SZOMBAT, 1999. MÁRC. 27. kommentár Levél a Délvidékről T.redves Öcsém! Nem igazán tudok válaszolni arra a MA. kérdésedre, hogy vagyunk? Miután Holbruk dolgavégezetlenül távozott Belgrádból, már éreztük a bajt. Szerdán egész délelőtt lestük a híreket. A feszültség nőtt, a gyomrunk időről-időre görcsbe rándult. Este a gyerek komoran jött haza az iskolából, mert ott is a mozgósításokról beszélgettek. 8 óra előtt dübörögni kezdett az ég. Valamivel később láttuk a magyar tévéműsorokban a szalagfeliratokat, a hazai tévéállomások azonban csak nagy késéssel kezdték közölni a híreket. Pl. hogy találatok érték Újvidéket is. Tárcsáztuk az ottani rokonokat, de csak éjjel tudtuk meg, mi történt. Meg azt is, hogy bejelentették a közvetlen háborús veszélyt. Csütörtökön hajnalban üzemanyagért indultam. A benzinkutas éppen tölteni kezdte, amikor megszólalt a telefon. Az én kocsimba még jutott benzin, az utánam jövőjébe már nem. A későbbi hírekből derült ki, hogy több kőolajfinomítót találatok értek. Megszűnt az üzemanyag szabad eladása és kihirdették a hadiállapotot. A közigazgatásokban állandó ügyeletet vezettek be, a diákokat pedig hazaküldték az iskolából. Az óvodákban mindössze néhány gyerek lézengett, a többi aprósággal el sem mertek indulni a szülők. A rendezvényeket sorra lemondják. Pénteken reggel már tudtam, hogy ajánlatos nagyon korán kenyérért menni. Pánik nincs, csak rettenetes aggodalom. Mindenütt szól a rádió, ülőnként elhangzik a közlemény: néhány perc múlva légiriadó lesz, a lakosság menjen az óvóhelyekre. Óvóhely itt nincs, a pincéket pedig elárasztotta a belvíz. Nincs hova menni. Nincs mit magunkkal vinni. Nincsenek haditartalékaink, és pénz híján vásárlási láz sincs az üzletekben. Csak félelem van. Szorongás, meg rettegés. Néha felvijjog a sziréna. Már megtanultuk - a gyerekek is - , mikor mit vijjog nekünk. Éjjel nincs közvilágítás, este elsötétítünk. Ez valami rémálom! Jó lenne mielőbb felébredni... ¥7 gy előre meg sem fordul a fejünkben, hogy a Hí gyerekekkel bármerre útnak induljunk. Valamiféle csodában reménykedünk, a régóta nem létező józan észben, meg abban, hogy tőletek egyszer majd valóban csak ez a néhány kilométer választ el bennünket, nem pedig egy határ és egy háború. Ölel szerető nővéred. 1999. március 26. (Ezt az irást tegnap a Vajdaságból kaptuk. Szerzője névtelen kíván maradni.) Alvilági leszámolás • Dunaszerdahely (MTI) Tíz embert mészároltak le csütörtökön este a szlovákiai Csallóköz központjának számító Dunaszerdahely Fontána bárjában. Az első hírek szerint mind a tíz áldozat az alvilághoz tartozik. A három álarcos, géppisztolyos gyilkos kiléte egyelőre ismeretlen. Az eset néhány lépésnyire történt attól a helytől, ahol két éve egy utcai virágtartóban egy levágott férfifejet találtak a reggeli járókelők. Akkor is alvilági leszámolás történt a városban, ahol már korábban és azóta is voltak halálos kimenetelű alvilági lövöldözések. A tíz áldozat kilétéről a szlovák rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást. Az már biztos, hogy a géppisztolyos gyilkosok biztosra mentek. Az áldozatok között nincs olyan személy, akit véletlenül talált volna el a golyó: helyi források szerint ugyanis mind a tíz férfi az alvilág ismert figurája volt. Kilencen a helyszínen haltak meg, a tizedik áldozatot még sikerült kórházba szállítani, de az orvosok az ő életét sem tudták megmenteni. • Jugoszlávia: egyre keményebb NATO-csapások Szerb attak Koszovóban v + * u •A Bombatölcsér a kragujevaci katonai támaszponton. (MTI Telefotó) • London, Brüsszel, Belgrád, Moszkva (MTI) Vuk Draskovics jugoszláv miniszterelnök-helyettes felajánlotta a brit Sky News televíziónak adott csütörtöki telefoninterjúban, hogy Jugoszlávia leállítja koszovói hadműveleteit, ha a NATO beszünteti az ország bombázását. „Szüntessék be bombázásunkat, és akkor mi is leállítjuk hadműveleteinket, amelyeket a NATO szerbellenes légi csapásait kiprovokáló terroristák ellen folytatunk" - mondta. Hozzátette, hogy természetesen az albán fegyvereseknek is fel kell hagyniuk a koszovói szerb polgári lakosság zaklatásával. A NATO légi csapásaiban 100 százalékban megsemmisült a jugoszláv különleges alakulatok egyik koszovói támaszpontja Hajvalia településen - értesült közvetlen koszovói kapcsolattal rendelkező nyugati katonai forrásból a Reuters. A NATO brüsszeli parancsnokságán egyelőre nem kívánták kommentálni a hírt. Az idézett források szerint a Pristina melletti Grimlja dombon találat ért egy lőszerraktárat, amely 60 százalékban megsemmisült. A pristinai Tito laktanya területén szintén találat ért egy közelebbről meg nem nevezett célpontot. A koszovói Golas hegységben a NATO ismételten tái -tömlők jogutódja az ITR SpA IPARI- és HIDRAULIKATÖMLŐK vezárképviselője hatékonyabb a falfűtés? Ez a vakolatba rajtett és természetes módon hót sugárzó melegvizes rendszer a falat 40 fokra felmelegítve kiemelkedően kellemes hőérzetet biztosit, amivel (hóérzetl kutatásokra alapozottan) messze megelőzi a radlátoros rendszereket. 1027 Budapest, Csalogány u. 13—19/B, fsz. 1. Tel./fax: 202-77-05 213-95-51 Wr6 4s Antal Kit. régUm m-Partnar Sxsgsd Kft. Hmvhalyl Szaküzlet Qoboker KfL SAVIO Fűtés-Gáztechnikái 1 Tttermoézsosd Fűtéstechnikai M Ovi kar -97 KfL (Szántás) Hold MatáJ Kft (Makó) 82/485-860 82/429-283 62/242-611 62/4444134 62/484-230 301903-7443 63/444-011 63/213-761 • „Sajtóháború" Szerbiában? Megverték a riportert • Munkatársunktól Értesüléseink szerint a Horgos-Röszke határátkelőhely jugoszláv oldalán szerb rendőrök megverték Vujity Tvrtkót, a tv2 riporterét, valamint bántalmazták a vele utazó operatőrt, Gazsi Zoltánt Híreink szerint a tv2 kocsiját már várták a határon, s az útlevelét kinyújtó Tvrtkót kirángatták az autóból, majd egy szobába hurcolva pokrócba csavarták és súlyosan bántalmazták, rugdosták mintegy fél órán keresztül. A hírműsor operatőre szerint „elszigetelt" akcióról van szó. Az viszont tény, hogy a NATO tagországainak újságíróit sorra utasítják ki Jugoszláviából. Többek között egy holland újságírónőt és magyar operatőrét is letartóztatták, majd egy napig fogva tartották. Bár a riporternőt nem bántalmazták, mégis olyan sokk érte, hogy hazájába visszatérve úgy döntött, felhagy az újságírással. A NATO tagállamainak újságírói most a szomszédos országokból igyekeznek tudósítani lapjaikat és tévécsatornáikat madott két nagy radar- és több átjátszóegységet. Az egyik átjátszóegység még áll, jóllehet már nem működik. A NATO a koszovói békefenntartók főhadiszállásaként akarja használni a pristinai repülőteret, ha Belgrád változtat álláspontján és hozzájárul a koszovói „békét és autonómiát" egyezményhez, amelynek gyakorlatba ültetésében NATO irányítás alatt álló békefenntartó erők működnének közre. A tartomány északi részén fekvő Podujevo 60 százaléka leégett, ami mögött a koszovói albánok a szerbek megtorló akcióját gyanítják. A délen levő Gyakovica különleges óvárosa szintén a lángok martaléka lett. • Jugoszláviában hadiadót vezettek be a védelmi költségek fedezésére. A szövetségi tájékoztatási titkárság péntekre virradóan jelentette be Belgrádban, hogy a kormány döntése értelmében meghatározott termékcsoportoknál, illetve szolgáltatásoknál 0,6 és 4 százalék közötti sávban forgalmi adót vetnek ki. • Oroszország humanitárius segítségnyújtásról hozott döntést Jugoszlávia támogatására, és egyben Moszkva elhagyására szólította fel a NATO polgári tájékoztatási képviselőjét, Alekszej Chahtahtinskyt. VETŐMAGVÁSÁR! Eszéki, Maisadour és NoVartis kukoricahibridek Vetőmagját kínáljuk kedvező áron. Egy hektárra szükséqes kukorica-Vetőmag már 6516 Ft-tól Napraforgó-Vetőmag 1380 Ft/kq-tóf 50 ha felett árengedméng, az árak áfa nélkül értendók. agr&mg Szeged, Jósika u. 13. Tel.: 62-626-096 óriási húsvéti őltöíívefftfwareíó indul szegeden márt, ad^ápfv 13-í§ serélje régi öltönyét éj DeM A régit 6000 Ff értékben I Mosf több mini 1000 öllönyböl választhat, ezt ne hagyja kll Akció helye: Szeged, Kelemen u. 11. (a Boszorkánykonyha és a Virág cukrászda zöldszalon mellett) Nyitva: H-P.: 8.30-18, Sxo-V.: 8.30-13. IV. 5., háttá szünnap ÖLTÖNYÁRAK: 39 080 Ft helyett 36 000 Ft helyett 34 600 Ff helyett 10 000 Ft helyett 16 080 Ff helyett 44-60©* helyett 23 980 FI 20 OOO Ft 18 SOO Ft 13 900 Ft 9 980 Ft 8 SOO Ft A Nagy-Britanniában élő koszovói albánok pénteken szárazföldi csapatok bevetését sürgették a NATO-tól Koszovóban. A szerb erők újabb kegyetlenkedései kapcsán kijelentették: ha a NATO egy héten belül nem küld szárazföldi erőket a tartományba, a szerbek teljesen megtisztítják Koszovót az albánoktól. Senki nem tud kijutni a tartományból. Jelentéseket kaptak arról, hogy egy falu húzezer lakóját hurcolták el otthonról és a közeli lőszergyár és más katonai létesítmények köré állították őket emberi pajzsként. Szerb katonák nagy csoportjai járnak házról-házra albánok és külföldiek után kutatva. Teljes az anarchia. A NATO-nak ki kell dolgoznia valamiféle új stratégiát az öldöklés leállításra: vagy fel kell fegyvereznie a Koszovói Felszabadítási Hadserget, hogy harcolhasson az albánokért, vagy mielőbb nagy létszámú szárazföldi katonaságot kell odaküldenie. „A szerbek úgy viselkednek, mint a vadállat, amit ha bottal ütnek, bősszé válik. Azt mondják az albánoknak: Ti hívtátok be a NATO-t, nektek kell megfizetni az árát" - mondta a szóvivő. Montenegróba menekült albánok beszámoltak arról, hogy a szerbek fiatal albán férfiakat hurcolnak el, és az UCK fegyvereseinek egyenruhájba öltöztetve kivégzik őket. hírek Vértanúk • Vatikánváros (MTI) A pápa pénteken vértanúvá nyilvánította a nácizmus 108 lengyel áldozatát, köztük Antonio Giuliano Nowowieljski plocki érseket, több papot és Maria Anna Biernacka laikus nővért. Az új mártírok közül hetvenhatan haláltáborokban pusztultak el, többen közülük - mint például Kemensa Staszewska apáca üldözött zsidók rejtegetése miatt. A laikus Biernacka állapotos menye helyett vállalta a mártírsorsot 1943-ban. Meghalt Csornovil • Boriszpil (MTI) Közúti baleset áldozata lett Vjacseszlav Csornovil, a RUH ukrán nacionalista párt 62 éves vezetője. A kijevi parlament egyperces csönddel adózott emlékének. A baleset Kijevtől nem messze, Boriszpil település mellett történt. A politikust szállító Toyota személyautó összeütközött egy, az autóúton éppen keresztbe forduló pótkocsis KAMAZ teherautóval. A szerencsétlenségben életét vesztette. Thatcher és Pinochet • London (MTI) Margaret Thatcher volt brit kormányfő felkereste Augusto Pinochet chilei tábornokot azon a London melletti magánbirtokon, amelyet a brit hatóságok jelöltek ki Pinochet lakhelyéül az ügyében Londonban folyó kiadatási eljárás idejére. A találkozón a 83 éves tábornok köszönetet mondott Margaret Thatchernek kedvességéért, figyelméért, amelyben az egykori brit kormányfő részesítette ót az október óta tartó kiadatási, jogi huzavona idején. Balazs miniszter • Varsá (MTI) Aieksander Kwasniewski lengyel köztársasági elnök a kormányfő előterjesztése alapján négy új minisztert nevezett ki. A már hónapokkal ezelőtt beharangozott kormányátalakítás keretében Jerzy Buzek miniszterelnök összesen nyolc miniszterét cserélte le: a mezőgazdasági tárca élére Artúr Balazs, az egészségügyi miniszteri székbe Franciszka Cegielska, a távközlési minisztérium élére Maciej Srebro, a kulturális tárca vezetői tisztségébe pedig Andrzej Zakrewski került. (« HYDRO HYDRO Hungary Kft. 4. sz. régió (Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok megye) Békéscsaba, Kereki úf 2. Tel.: 66-435-388 Fax: 66-435-375 Termeltetési és felvásárlási szerződéseket köt 1999-es termésű takarmánykukoricára 45 000 Ft/ha finanszírozással. Tevékenységek: vetőmag- % növényvédőszer- 1 kereskedelem műtrágyaműtrágyakeverés, -szórás. Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar megye: Szaszák János területi képviselő tel.: 30-9862-747 Varga Gábor területi képviselő tel.: 20-9163-302 •rój GONDOSKODUNK.