Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-25 / 70. szám

CSÜTÖRTÖK, 1999. MÁRC. 25. SPORT 9 SZLC: nem után igen? • Munkatársunktól Tegnap délután fél 3-kor, ha valaki a Felső Tisza­parti stadionban járt, annak jegyet kellett váltania ahhoz, hogy beléphessen. Várták a szegedi focisták a Soproni Matáv gárdáját Igen, együtt volt a csapat, mindenki (Kenesei, Major, Herczku, Faragó és a többiek) ott volt az öltöző folyosón. Szólt a zene, a rendezőkön ott volt a karszalag, sőt, a lelátón körül­belül húsz néző várta a meccs kezdetét. A vendégek - és a játékvezetők - azonban nem érkeztek meg, ezért a SZLC labdarúgói negyed 4-kor elindultak tréningezni - lábtengóztak Keneseiék. Mi lesz a foly­tatás? Az együttes tagjai azt nyilatkozták: befejezik a szezont, s a hét végén már(!) pályára lépnek a lis­tavezető Tatabánya ellen. Szóval, Kiprichék retteg­hetnek... Hatástalanított „Barcika-bomba" Kánya hiába szárnyalt Petheö (a kép közepén) vezérletével szinte a padlóról állt fel a Medikémia a Kazincbarcika elleni MK-negyeddöntö visszavágón. (Fotó: Karnok Csaba) kézilabda Hódmezővásárhelyi B & B Autóker­Kisvárdai SE 22-25 (12-10) Női Magyar Kupa kézi­labda-mérkőzés. Hódmező­vásárhely, Hódtói Sport­csarnok, 300 nézó. Vezette: Hegyesi, Kisfalvi. B & B Autóker: Aj­tonyné - Bánfi 2, Zsákai 3 (2), Sipterné 3 (1), Dobra 2, Lázár 2, KÁNYA 8. Csere: Bodó 1, Juhász Nagy 1, Ábrahám. Edző: Ajtony Ákos. Kisvárda: Barkasziné ­Bernát 2, Kévés 3, BU­CESCHI 5, Ignatenko 2, OVTUS 4, Mocut 1. Cse­re: DEMETER (kapus), Csirinyi 2, Nagy K. 2, Ná­dasi, BAUNOK 4, Hor­nyák. Edző: Palkó János. Hétméteres: 5/3, ill. 1/0. Kiállítás: 2, ill. 8 perc. A házigazdák remekül kezdtek és az első félidő­ben szinte végig egyenran­gú partnerei voltak az NB l-es gárdának. A vásárhe­lyieknél elsősorban Kánya remekelt, aki a kitűnő indí­tásokat rendre értékesítette. A fordulást követően már egy teljesen más felfogású Kisvárda lépett pályára, amely rövid idó alatt meg­nyugtató előnyt szerzett. A vendégek a találkozó befe­jező szakaszában már csak arra figyeltek, hogy győ­zelmük és ezzel együtt a továbbjutásuk ne kerüljön veszélybe. Ajtony Ákos: - Emelt fővel búcsúztunk a kupától. Sajnos nem tudtuk átlőni az igen magas védőfalat, s a végére el is fáradtunk. Palkó János: - Az első félidőben meglepően jól játszottak a hazaiak, ám a szünet után már megfelelő­en koncentráltunk és így magabiztos győzelmet arat­tunk. K. T. Medikémia Szeged­Vegyész RC Kazincbarcika 3:2 (-13,-9,110,14) Magyar Kupa-ne­gyeddöntő, visszavágó, férfimérközés. Szeged, 400 nézó. Vezette: Ko­vács G., ifj. Beregszászi. Medikémia Szeged: NYIRKA, PETHEÖ, SOLO­ID, ÚRFI, Torma, Neizer. Csere: Berkes, Jánosi, Péterfy. Edző: Karagics Mátyás. Vegyész RC Kazinc­barcika: KARASZEV, HULMANN, Csernyenko, Polencsik, Nagypál, BENCSIK. Csere: Bagó (li­beró), Kiss Zs., Veres. Edző: Dudás András. légköreiig Holnap este 6 órakor a szegedi Műjégpályán a jégkorongsport törté­netében először rendez­nek válogatott mérkő­zést. A magyar együttes ellenfele a nagy rivális román gárda lesz. Az előkészületekről a szö­vetségi kapitányt, Palla Antalt faggattuk, míg Bánáti Antal, a Tisza Vo­lán Szeged elnöke, s Ka­locsa László, a gárda ve­zetőedzője az esélyekről nyilatkozott. atlétika • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Di­áksport Szövetség rendezte meg - a rossz idő miatt az újszegedi Ligetben - az atlé­tikai diákolimpia mezei futó­bajnokságát. Győztesek: Egyéni. Fiúk. I. korcso­port, 1000 m: Godaish Péter Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:0, 2:3, 5:3, 6:6, 9:6, 12:8, 12:12, 12:14. 2. játszma: 1:0, 2:6, 3:9, 4:11, 6:11, 6:13, 9:14. 3. játszma: 0:1, 4:4, 8:4, 8:10, 14:10, 14:12. 4. játszma: 14:0. 5. játszma: 0:3, 5:4, 5:7, 8:10, 11:13, 13:13, 13:14, 15:14. A négyes döntőbe kettős győzelemmel a Medikémia jutott. A Medikémia két villám­ponttal kezdte a találkozót, de azután megtorpantak Neizerék és fordított a Ve­gyész RC. Pünkösdi király­ságnak tűnt a vendégeké, hi­szen a hajrára 12:8-as hazai vezetéssel érkeztek a csapa­tok. A kék-fehérek azonban már addig is sokat hibáztak, s ezt a remekül sáncoló és jól nyitó barcikaiak kihasz­nálták. Hulmann ászértékű szervája jelentette a szett­győzelmet. Ez sem rázta a - Sajnos két játékos ­kezdte Palla Antal -, Zala­vári Miklós és Berényi Nor­bert tanulmányi elfoglaltsá­ga miatt lemondta a váloga­tottban való szereplést. A többieknek két hete Székes­fehérváron napi két trénin­get vezénylek. Egyre jobban mozognak a fiúk, s nagyon vátják a szegedi bemutatko­zást, hiszen az idén ez lesz a csapat elsó hivatalos mérkő­zése. Fontos ez a találkozó, mert a románok erősek, s ta­valy éppen őket megelőzve jutottunk fel a B csoportba. A mostani összecsapáson sok mindenről képet kapha­(Szeged, Tisza-parti). II. kcs, 1500 m: Hrepka Ádám (Sze­ged, Felsővárosi). III. kcs, 2000 m: Ádok Roland (Vá­sárhely, Kertvárosi), IV. kcs, 3000 m: Nagy Ádám (Sze­ged, Vedres). V. kcs, 3000 m: Nyerges Dániel (Szeged, Krúdy). Lányok. I. korcso­port, 800 m: Szabó Kata fel szegedieket, akik közül ebben az időszakban Nyirka dolgozott a legtöbbet, szinte egyedül próbálta verseny­ben tartani a Medikémiát. A többiek tompán, fáradtan röplabdáztak, Soloid renge­teget rontott, míg blokk nél­kül képtelenek voltak tartani a Nagypál feladásait értéke­sítő ukrán légiót, Karasze­vet és Csernyenkót. A kö­vetkező felvonást három kezdő (Neizer, Úrfi, Torma) a kispadon kezdte, a cserék (Péterfy, Berkes, Jánosi) pe­dig színt és lendületet vittek a Medikémia addigi szürke produkciójába. A hajrára visszatértek az alapemberek és óriási küzdelemben - a közönség bíztatásától kísér­ve! - nyerték a szettet. De még így is csoda kellett a továbbjutáshoz, hiszen a megszerzett pontokat tekint­ve jelentős előnyre tett szert a Vegyész RC. S a varázs­tok, főként arról, hogy a ko­rongosaink milyen állapot­ban vannak. Szeged még soha sem rendezet ilyen rangos ese­ményt a Műjégpályán. Bá­náti Antal, a Tisza-parti klub elnöke is ezzel kezdte: - Nagy elismerés a szövet­ség részéről, hogy a mosto­ha körülmények ellenére is nekünk adta a rendezési jo­got. Nagy meccs lesz, mert a két válogatott mindig presztízst csinál a győze­lemből. Mindkét oldalon szerepelnek olyan hokisok, akik egy idényt játszottak Szegeden. Bernei és Budai (Vásárhely, Testnevelés Ta­gozatos). II. kcs, 1000 m: Szűcs Lilla (Vásárhely, Testnevelés Tagozatos). III. kcs, 1500 m: Csiszár Adri­enn (Szeged, Kodály). IV. kcs, 2000 m: Császár Adri­enn (Szeged, Deák). V. kcs, 2000 m: Kövesi Kitti (Sze­ged, Széchenyi). pálca Urfiék kezében volt, 15:0, 2:2 - 17 perc alatt! A Medikémiában feljavult Úr­fi, Soloid és Petheő, véde­kezésben és mezőnyben is magabiztosabb lett a házi­gazda gárda. Őrült számol­gatás kezdődött, s kiderült: 13 pontnyira van a menny­ország. 11:13-nál Torma be­lepaskolt egy „kódorgó" labdába, majd Úrfi sáncolt, 13:13 - négy között a Sze­ged! A Karagics-tanítvá­nyok hatástalanították a rob­banni készülő barcikai meg­lepetésbombát. A mérkőzés megnyerésével lett teljes az öröm. Karagics Mátyás: - Iga­zi kupameccs volt. Döntő­nek bizonyult, hogy mindhá­rom cserénk lendületet adott a csapatnak, a társaknak. Dudás András: - Egy szettnyi kihagyás okozta a kiesésünket... Imre Péter egykor őrizte a Volán kapu­ját, míg a vendégektől Csiki szerepelt nálunk. Élvezetes meccs lesz, érdemes lesz ki­jönni szurkolni. - Mivel mindkét csapat a vb-re készül - vette át a szót a vezetőedző Kalocsa László -, ezért hatalmas lesz az iram. Sok-sok kiváló játé­kos szerepel mindkét válo­gatottban. A mieinknél An­csin L., Palkovics, Kangyal, Szélig, mlg a „szomszédok­nál" j az, aki kiemelhető - a lényeg, hogy minden bi­zonnyal jó összecsapást lát­hatunk. Süli Róbert Csapatversenyek. Fiúk. I. korcsoport: Mórahalmi ált. isk. II. kcs: Szeged, Fel­sővárosi. III. kcs: Csongrád, Kossuth. IV. kcs: Szeged, Vedres szki. V. kcs: Szentes, Boros Sámuel szki. Lányok. I. korcsoport: Szeged, Ko­dály Z. ált. isk. II. kcs: Csongrád, Síp utcai. III. kcs: Szeged, Kodály. IV. kcs: Szeged, Eötvös gim. V. kcs: Szeged, Széchenyi gim. Kerületi vendégek • Munkatársunktál Ma 15 órától Csongrá­don edzőmérkőzésen szere­pel a Professzionális Nem­zeti Bajnokság egyik csapa­ta, a ül. Kerület. A főváro­siaknál szerepel az NB III Alföld-csoportjának őszi gólkirálya, az egykori csongrádi Juhos Péter is. Felvétel • Munkatársunktól A szegedi Flamenco Tánciskola április 23-án 17 órától a Bartók Béla Műve­lődési Központban (Vörös­marty utca 3.) felvételt hir­det a következő tanévre hatéves kortól. Haltelepítés Munkatársunktól A Zsigmondy Vilmos Olajbányász Horgászegylet haltelepítést végez az al­győi víz területén március 29-én, hétfőn. Ezért a tavon április 3-áig horgásztilal­mat rendel el a vezetőség. Vereség • Munkatársunktól NB Il-es teremlabdarú­gó-mérkőzésen: Royalbus­Spurs-Limpi (Csepel) 8-12 (4-6). Zákányszék, sport­csarnok. Vezette: Gyertyás, Kormos. Royalbus: Virágh - Masa, Kovács, Zámbori, Mádi. Cserék: Bagdi (ka­pus), Tóth E„ Szabó Zs., Börcsök. A zákányszéki gólszerzők: Mádi (5), Bör­csök, Masa, Kovács. Gepárd-kupa • Munkatársunktól Budapesten rendezték meg a Gepárd-kupa orszá­gos táncbajnokságot. A szegedi Sasfészek Táncmű­vészeti Klub versenyzői kö­zül a hobbi rock and roll­kategóriában a Szabó Sán­dor, Kerekes Márta páros ezüst-, mlg a Szendrey Já­nos, Czagány Ildikó páros bronzérmet szerzett. Az el­ső szegedi Sasfészek-kupán szintén eredményesek vol­tak a klub táncosai: a Szendrey, Czagány kettős második, Szabó és Kerekes harmadik, míg Szögi And­rás és Almási Gabriella ötödik lett. A duók oktatója Pap Géza. A Taurus a bajnok • Munkatársunktól Befejeződött Szegeden az amatőr asztalitenisz csa­patbajnokság, amelyét szo­ros csatában a Taurus Emergé gárdája nyert meg. A bajnokság végeredménye: 1. Taurus Emergé SE 102-38 23 2. ATSK-Fakéz 95—45 22 3. Justicia PSK 77-63 17 4. Joker totozó 77-63 16 5. ATSK utánpótlás 75-65 15 6. Elektra plus 74-66 14 7. Dream Team 36-104 4 8. Kutyaütak 24-116 — Megbeszélés • Munkatársunktól Ma este 6 órától a vásár­helyi Ifjúsági Parkban tart­ja megbeszélését a Hódme­zővásárhelyi Amatőr Kis­pályás Futball Liga. A szervezők a tavaszi bajnok­ságra nevezni szándékozó csapatok vezetőinek meg­jelenésére feltétlenül szá­mítanak. Totómonológ Balaj János, a Csong­rád Megyei Triatlon Szö­vetség elnöke fiatal korá­ban súlyemelő volt, vi­dékbajnoki címet szerzett és országos bajnokságon is volt helyezett. Imádja a focit, különösen az argen­tinok és a brazilok játéka tetszik neki. Európából pedig a kemény, de nem durva angol labdarúgás áll legközelebb a szívéhez. - Szerencsém van, hogy éppen akkor kértek fel tippelni, amikor csak válogatott mérkőzések szerepelnek a totóban ­örvendezett. - Az angolok egész biztosan győznek, akárcsak a skótok. Orosz­ország idegenben is le­gyűri Örményországot. A spanyolok, ha nem nyer­nek, akkor elszáll minden továbbjutási esélyük, Balaj János. (Fotó: Somogyi Károlyné) ezért kötelező számukra az osztrákok elleni győze­lem. A többi találkozó ké­tesélyes. Nagyon sok ta­nulmányozást igényelnek a találkozók! íme .tippje­im a 12. hétre: 1. Anglia (3.)-Legyelország (1. 2. Észak-Írország (3.)-Németország (4.) 3. Csehország (l.)-Litvánia (3.) 4. Dánia (3.)-0!aszország (1.) 5. Skócia (2.)-Bosznia-Hercegovüia (5. 6. Fehéroroszország (4.)-Svájc (5. 7. Örményország (4.)-Oroszország (5.) 8. Grúzia (5.)-Szlovénia (3.) 9. Görögország (2.>;-Norvégia (4.) 10. Macedónia (2.)-írország (1.) ­törölve, de tippelni kell! 11. Románia (l.)-Szlovákia (2.) 12. Franciaország (2.)-Ukrajna (1.) 13. Spanyolország (4.}-Ausztria (2.) +1 mérkőzés: 14. Jugoszlávia-Horvátország - törölve, de tippelni kell! 1 X 2 X X 1 X 2 2 IX X 2 IX X 2 1 [mcDiKémiA] Ásványvíz IINIIII M oémnsz RT. MORTONS Hfí/fl - VOLÁN TAXI ö 444-888*488-488 e Holnap, 18 órakor: Magyarország-Románia Válogatott premier Szegeden Diákolimpiai eredmények

Next

/
Thumbnails
Contents