Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-02 / 51. szám

KAPCSOLATOK 9 KEDD, 1999. MÁRC. 2. olvasószolgálat Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Újra bajban az egyesület o A hét fotója A tűzoltóság - húzóágazat Mint az orosz népmesében... Apóka húzta a répát, anyóka húzta apókát, unoka húzta anyókát - de nem mozdult a répa. Ám akkor (lássunk csodát!) egyszerre csak ott termettek a Hét Tűzoltók, s ők is nekiveselkedtek. Kötelet verettek a makacs répa nyakába, aztán húzták, húzták... Apókáék az árokpartról nézték, ki kerekedik felül: a Hét Tüzoltók-é, avagy az akaratos répagyökér. A hetek összeszedték minden erejüket, úgy rángatták a csökönyös levesbevalót. Ám ekkor (puff!) elszakadt a kötél, s a hét harcos húzó egymás hegyére-hátára hemperedett, hömpölyödött, gabalyodott. Ha a kötél el nem szakadt volna, az én mesém is tovább tartott volna... (Fotó: Nagy László, szöveg: Nyilas Péter) Megszűnés... Iskolasirató Budapesti óvónő vagyok, s mint minden pedagógust, engem is köteleztek, hogy hét évenként újra „iskolába jáijak", szakdolgozatot íijak és védjek, vizsgázzak. Mivel 1995 decemberében a szegedi népművészeti alkotóházban végeztem egy „C" kategóriás kézműves tanfolyamot, arra gondoltam, kérek erről egy utólagos igazolást is, az óvónői munkához tartozó, kötelező óraszám teljesítésének bizonyítására. Férjemmel januárban utaztunk Szegedbe, s itt értesültünk az érthetetlen és lesújtó hírekről: újra gondok vannak a Csongrád Megyei Népművészeti Egyesület fenntartásával. Az egyesület vezetőjével, Jellinek Mártával 1994 nyarán, a budai Várban tartott mesterségek ünnepén ismerkedtem meg; barátságunk a mai napig tart. Találkozásunk döntő szerepet játszott abban, hogy jelentkeztem a kézműves tanfolyamra. Hogy miért éppen Szegedet választottam? Mert népművészetet és kézművességet: kosár- és gyékényfonást, szövést, agyagozást, korongozást, mázazást, nemezelést, fafaragást, gyertyamártást, bőrözést, stb. csak igazi, idős népművészektől lehet megtanulni, akik nem csak a mesterség fogásait mutatják meg, hanem szeretettel mesélnek is a régi vidéki népéletről, népművészetről. Mindezt kellemes, családias légkörben. Itt még a nyolcvan éves Marika nénit is „kötelező" tegezni - már ha tiszteletünk ezt megengedheti, de talán az igazi szeretet ezen is átsegít. Szegedi tanítóink közül sokan megkapták a Népművészet mestere kitüntetést. Rendszeresen részt vesznek a budai Várban évente megtartott mesterségek ünnepén. Gyakran hívják őket külföldre is: 1994-ben, Madridban Jellinek Márta az „Európai Híd Arany Csillaga" díjat vehette át. Nemzetközi kapcsolataik közül a holland és az amerikai a legtartalmasabb - 1994-ben Toledóban rendeztek újabb kiállítást. De szoros szálak fűzik őket Bulgáriához, Japánhoz, Németországhoz is. A népművészeti egyesületben tanultakat óvodai munkámban is hasznosítom. XI. kerületi bázisóvodánkban nagy gondot fordítunk az esztétikai nevelésre, ezen belül a néphagyomány ápolására, a természet megismerésére, szeretetére, megóvására, az egészséges életmódra nevelésre. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megtanuljanak természetes anyagokkal dolgozni: ismeijék meg a veszsző, csuhé, fa, papír, fonal, rafia tulajdonságait. A maguk készítette játékot sokkal többre értékelik, mint a készen vásároltat. A néphagyományokat farsangi, szüreti mulatságok szervezésével, betlehemezéssel, tojásfestéssel szerettetjük meg a gyerekekkel. Büszke vagyok arra, hogy mindezt Szegeden és Mártélyon tanulhattam a helyi mesterektől. De hogyan folytatják majd a munkát, ha „megélhetési gondjaik" vannak? Biztatom munkatársaimat, hogy a kézműves tanfolyamot Szegeden, az Alkotóházban végezzék. Küldöm is őket - de lehet, hogy már nem az eddig megszokott, jó körülményeket találják? Dr. Matlag Gézáné óvónő, Budapest, XI. Ezüstfenyő Óvoda Egy intézmény megszűnése mindig azokat érinti legfájóbban, akik bábáskodtak létrejötténél és a legtöbbet látogatták, szorgalmazták otthonossá tételét. A Vasutas Művelődési Ház fénykorában szegedi vasutasok, nyugdíjasok művelődési és szórakozó központja volt. Itt találkozhattunk rangos szegedi és budapesti művészekkel, komoly- és könnyűzenei műsorokon vettünk részt. Megismerkedtünk a fotó- és képzőművészettel. A ház hangulatos családias vacsoráknak adott otthont. A nyugdíjasok közül mai is sokan tagjai a magas szinten működő művészeti csoportoknak. A művelődési házban működött több évtizeden át a Vasutasok Szakszervezetének nyugdíjas alapszervezete. Korábban 1700-1800 tagja volt, ma, 1300 taggal, a város legnagyobb szakmai szakszervezete vagyunk. Itt kapott helyet a 130-150 tagú nyugdíjas klub is. Többen vannak még kozötÚgy tetszik, rendes kerékvágásba kívánkozik az időjárás. Tavaly már meglehetősen jó, elfogadható volt, igaz, a kora tavaszi fagyot senki sem kívánta. Mégis jött, és idő-nap előtt leszüretelte a gyümölcsöket. Lett is olyan ára a baracknak, hogy kevés lekvárt tettek el háziasszonyaink. Most mintha „normális" lenne az időbeosztás. Viszonylag idejében érkezett a hó, volt hozzá keményebb és lágyabb hideg, a zúzmarás drótkerítésre azonban már azt írta egy csacska szerelmes úrfi: „Szeretlek, Zsófi!" Hát mi volt az, ha nem tavaszvárás? ' „Gyerökkoromban" idézgeti egy idős tanyai ember - „olyan nagy vót a hó, hogy faderekat kötöttünk a lovak után, azt' avval húzattunk utat, mert máskülönben nem tudtak vóna elmönni a gyerökök az iskolába. Mög aztán mink se a szomszédba, tünk, akik a harmincas években kivették részüket a művelődési ház létrehozásából. Téglajegyek vásárlásával, önkéntes munkával segítették a ház fölépítését. A leírtakból talán kitűnik, mennyire szívünkhöz nőtt a Vasutas Művelődési Ház ezért fáj, hogy most meg kell válnunk tőle. De kívánjuk az egyházközösségnek, hogy sikeresen működtesse tovább az intézményt, legyen továbbra is az alsóvárosiak kulturális központja.Nyugdíjas szervezetünk véleménye szerint az épület átadása miatt nem kerültünk hátrányos helyzetbe. Köszönettel tartozunk ezért a vasútigazgatóság vezetésének, Szabó Gyula igazgató úrnak, aki gondoskodott arról, hogy a vasútállomás mellett, a volt MÁV Munkásszálló épületében kapjunk kulturált elhelyezést. Gulyás Ferenc, a vasutasok nyugdíjasszervezetének elnöke vagy a boltba, ha netán kifogyott a petró..." A hajdani tanyák körbe voltak rakva szalmakazlakkal, szárkúpokkal, fa- és rőzserakásokkal, hogy a hófúvást fölfogják. Éppen ebből a meggondolásból sokan úgy építették meg tanyaegyüttesüket, hogy szinte zárt udvart képezett a lakótanya, a vele szemközti oldalon az istállók, majd pedig a harmadik oldalon a góré, az ólak, nem egy helyen az udvari kemence, kevesebb helyen pedig színek, köztük a hatalmas paprikaszín, ami alatt sok helyen láttam borospincét. Ugyanazok az épületek, és a belombosodott fák meg nyáron védték a zárt udvart a homokfúvások idején. Télen a „gyerökök" (tizenéves fiúgyerekek), ha csak tehették, megmosdatták a A nyarat ősz követi, az őszt a tél. A természet megszokott rendben végzi a dolgát. Egyhangú mélaságát szeszélyes fortélyok tarkítják, de a rendbontók kérészként tovatűnnek. Mi, apró porszemei a Földnek, örülünk a tavasznak, melynek szerelmes illata felidézi a múltat, s reményt ad a jövőhöz. Szorgos munkánk gyümölcsét a nyár melege érleli, s a legördülő izzadtságcseppeket magába szívja a föld, még édesítve a termést. A tél fagya páncélként edzzi harcos szívünket, hópihepaplanja óv, melegít, hóembert épít szívünk közepén. Tél van. Vastag terhük alatt jajgatnak az ágak. Küzdenek. Életben marad az erős. Hógolyó süvít, léptek alatt ordítva csikorog a hó. Robban a tócsán a jég, némán sírva magért esedez a tollas koldus. Kéne enni, nyitni kéne, élni kéne! „meggyérési" (tizenéves) lányokat a friss hóval, hogy szépek és egészségesek legyenek. Ha idősebb asszony, nagylány rájuk ripakodott, megdobálták hógolyókkal. Nem lett abból harag, hiszen a téli játékokat mindenki kedvelte. No meg a szánkózást... Lovasszán után kötött „gyalogszánkón" ült a sok gyerek, s amikor a gazda éles kanyart vett, a gyereksereg lehullott szánkójáról, és hemperegtek, közben nagyokat nevettek. Voltak fiúgyerekek, akik széttárt karokkal vágódtak hanyatt a hóban, és a nyomot „Jézuskának" („Megfeszítettnek") mondották. A legnagyobb élményt a Tisza-gátról való szánkós lesuhanás jelentette azoknak, akik a folyó közelében lakCsengő hasít, indul az óra. Pereg az agy, mint bókoló kalászból a mag, melyből holnap már a pék formázza kenyerét. Tiszaként hullámzik, örvénylik, duzzad a szürke gyerekhad, hogy útját meglelje a végtelenbe. Még nem tudják az utat, a rögöt, a veszélyt. Meleg szívükben még csak cipó sül, de ők már kalácsról álmodnak. Várost terveznek, családot, szeretetet, hintát, repülőt. Ma a csengő halkabban berreg. Ő már tud valamit. Mint hajlott hátú nagyapó, csendesen várja a sorsot. Titokban újra iskoláról álmodik. Fényes kalap, gyerekzsivaj, rohanó szülő. Áron, Csaba, Peti és a többiek. Zsuzsa néni, a kedves, az elfelejthetetlen. Csodálatos tanárok, életre nevelók. Ők még csak könnyeznek, de én már sírok. Nagyszölló'si Béla tak. Vasárnaponként akár húsz-huszonöt szánkó, „ródli" siklott. Kipirult arcú fiúk ráhasaltak a szánra, hátukra ültették a kisebbeket (a kis „setyerát", azt a kislányt, akit kivételesen szerettek, azt föltétlen), és nagyokat sikoltva értek a „tízölbe" (a töltés tövébe); ha csak útközben - a „kormányos" huncutsága miatt - föl nem borultak. Akár faluban, akár tanyán, a hóember föltétlen megépíttetett. Egyik kezébe seprőt tettek, hátha elsöpri a havat, a másikba meg sütólapátot. Fejére rossz fazekat, orrnak nagy sárgarépát, szemeinek apró széndarabokat tettek, száját pedig vékonyra szelt sárgarépából sikerltették. Kabátgombok gyanánt tojásszenet illesztettek. Nagyobb hóember későn olvadt el teljesen. Némelyik Feltámad a Holt-Maros? Az újszegediek közül sokan várjuk kíváncsian a választ: miért nem kezdődik el a Holt-Maros rehabilitációja? A Délmagyarország 1998. május 6-i száma, „Feltámad a Holt-Maros, Csónakázó tó a bűzfolyóból" című terjedelmes írása konkrét számokat közöl a terület rendbetételéről. A nyilatkozatok szerint elkészültek a tervek, és 436 millió forintot szántak a rehabilitációra. Igaz, a szenynyezett iszap lerakására akkor még nem találtak alkalmas területet, ezen felül még két kivitelező pályázatáról is döntenie kellett a város vezetőinek. Aztán ezek a problémák is megoldódtak. A munkakezdés idejét 1998. októberére tűzték ki, de a mai napig, egyetlen talicska földet sem mozgattak meg. Minthogy a Holt-Maros kettészeli Újszegedet, s mindkét partján lakások, iskola, óvoda épült, igen sok itt élő ember várja türelmetlenül a rendezés megkezdését. Sok ezer embernek, sőt: egész Újszeged lakosságának jelentene óriási megkönnyebbülést, ha megszűnne az a bűzös, mocsaras szúnyogtelep, amely sokunk egészségét és jó közérzetét veszélyezteti, és szennyezi környezetünket. Kérem dr. Bartha László polgármester urat és minden munkatársát, mielőbb intézkedjen a munkák megkezdéséről. A szakértők szerint a Holt-Maros kikotrását és az iszap kiemelését hidegben kell kezdeni, mielőtt a szúnyogok és más rovarok kikelnek, valamint azért is, hogy a hidegben kikotrott iszap bűze ne tegye elviselhetetlenné az újszegediek életét. Reméljük, hogy a jelenlegi városvezetés mandátumának ideje alatt a terület végre méltó módon szolgálja majd a környékbeliek, valamint egész Szeged kikapcsolódni, pihenni vágyó polgárait. Ezért kérem, hogy a városért felelős politikusok és a polgármesteri hivatal felelős beosztású munkatársai mielőbb tájékoztassák a lakosságot a döntéshozataltól mostanáig eltelt időben hozott intézkedésekről. Verba József Szeged, Sarló u. 12. már igen roskadozott, miközben szemei, orra, szája, bundagombjai kihullottak, kezeiből a szerszámok kidőltek, fején is megbillent a fazékkalap. Mert már télutó volt, amikor megszólaltak a vadgalambok, ami a tavasz közeledését, a tavaszelőt jelezte. A lányok igyekeztek a hóember maradékából titkon, hajnalban még megmosdani, hogy egész évben szépek legyenek. „Csak arra köllött figyelni, nehogy valaki möglásson ilyenkor bennünket, mert akkor nem szépek, hanem csúnyák lőttünk." A nagy hó idején, a szegedi múzeum előtti följárón siklottak a ródlik, a műanyag kádak, de a bátrabban virtuskodók a saját lábbelijük talpán csúsztak lefelé. Eszembe jutottak gyermekkori „iszánkodásaim" (a jégen csúszkálás hajdani neve ez), a nagy szánkózások, a hógolyózások, és minden, ami üdévé és egészségessé tett bennünket, a lányokat meg széppé, hogy elkeljenek a farsangban. Ifi. Lele József Kisteleki vízifoci Folyik a belvízmentesítés a kisteleki futballpályán: a komolyra fordult helyzetben nem maradt más megoldás, bevetették a „vízikapát" is. A fű kiszáradásáig a vízipóló és a labdarúgás szabályait ötvözö „vízifoci"-mérközéseket, valamint delfinshow műsorokat rendeznek a kisteleki futballarénában. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Hagyományaink „Hogy szépek legyünk"