Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-20 / 66. szám

SZOMBAT, 1999. MÁRC. 20. AKTUÁLIS 5 • Három iskolával kevesebb Tragédiák a Torony alatt Annyian még nem fi­gyelték a városházi dísz­terem karzatáról a közgyűlés munkáját, mint tegnapi A diákok, tanárok és szülök arra voltak kíváncsiak, ho­gyan döntenek a képvi­selők az iskolákról. De azért is más volt a köz­gyűlés tegnapi ülése, mint a választások óta bármikor, mert politikai pengeváltások közepette sok, közel negyven té­máról határoztak a kép­viselők. A közgyűlési vitanap élő közvetítését ígérte a gazdasá­gi alpolgármester, dr. Tímár László, mégsem jelentek meg a kamerák a Torony alatt ­kifogásolta Gila Ferenc (MSZP). Csak a vtv üzleti tervének elfogadását kö­vetően születik mega köz­hasznú szolgáltatásokról, így a városházi közvetítésről a szerződés - így az alpolgár­mester. Az ülésről ülésre terí­tékre kerülő kérdést, vagyis hogy a polgármester köteles­e vezetni a közgyűlés munká­ját, ismét szóba hozta Újhelyi István (MSZP), mert dr. Bartha László polgármester a képviselői padsorban, s nem a pulpituson foglalt helyet. Ott dr. Ványai Eva alpolgár­mester ült és szót adott, sza­vaztatott... Végül azonban a polgármester távozott a dísz­teremből, csak a délutáni munkát és a szavazást irányí­totta. Arról is polemizáltak a képviselők, hogy tegnapi ülé­sük „rendes" vagy „rendkí­vüli" jelzővel illethető-e. A Gutenberg és a Csongor téri iskola ügyéről a döntést el akarták halasztani azok a szocialista párti képviselők, akik javasolták a téma napi­rendről való levételét. Ezt nem támogatta a többség, de azt sem, hogy a 18. és 19. na­pirendi helyről előre vegyék. E többfordulós, jó negyven perces huzavona után láttak hozzá a képviselők közel negyven téma vitájához. A Szegedi Rendőrkapi­tányság beszámolóját tudo­másul vette a közgyűlés. Ön­álló képviselői indítványt tett Nagy Sándor (SZDSZ), melynek eredményeként a le­járt érvényességű parkoló­szelvények a lejárat után egy éven belül visszaválthatók az SZKT közönségkapcsolatok irodájában, a Mérey utcában. Az önkormányzat szerve­zeti és működési szabályzata („eszemesz") megszületése óta vita tárgya és forrása a közgyűlésben. A jegyző, dr. Mezey Róbert átfogó módosí­tást ígért, ám a képviselők elé kerülő javaslat csak egyes pontokon korrigálta a koráb­bi rendeletet, ezért csalódást okozott a jogi és ügyrendi bi­zottság elnökének, dr. Mol­nár Zoltánnak (SZDSZ) is. A kisebbség kizárása a városhá­zi ügyekből, ez a jelenlegi „eszemesz" - állította Gila Ferenc. A bizottságok ülésein részt vehet bármelyik képvi­selő, az az igazi vitaterep ­vélekedett Török Csaba (Fi­desz). A tápai komp ügye újból fölkavarta a kedélyeket, mert az SZKT kedvezőbb áraján­lata ellenére a közgyűlési többség a jelenlegi - de je­lentős támogatást igénylő ­üzemeltetőt bízta meg 2003­ig a feladattal. Hónapok óta téma a Kos­suth szakközépiskola kontra Gutenberg általános iskola ügye - mondta Hargittai Rita, az oktatási bizottság el­nöke, ezért fönntartotta a ja­vaslatot: augusztus l-jétől a közgyűlés összevonja a Gu­tenberg és a Kodály téri isko­lát, a jogutód a Gutenberg lesz, a Kodály téri épületben. E megoldást cinikusnak ne­vezte és nem támogatta pél­dául dr. Molnár Zoltán (SZDSZ), dr. Tóth László (MIÉP), de ellenezte Katona Gyula (független) és a szo­cialista frakció is. Dobó Já­nos (Fidesz) szerint a két in­tézménynek megegyezésre kell törekednie. A két iskola összevonásához a törvény szerint a szerb kisebbség egyetértése is kell, mert a Gutenberg e nyelv oktatásá­nak helye. A lépéshez szük­séges a szegedi és a szerb ki­sebbségi önkormányzat együttműködési megállapo­dását Lung Milán javaslatára a többség elfogadta. Ezt kö­vetően, név szerinti szavazás­sal, 25 igen, 15 nem és 1 tar­tózkodom szavazattal zárta le a Gutenberg kontra Kossuth ügyet a közgyűlés. Romák, sérült és egészsé­ges gyerekek, jó és rossz ta­nulók, pedagógusok és szülők százai vártak türelme­sen a dísztermi karzaton a 19. számú, a Szeged megyei jogú város oktatási-nevelési intéz­ményrendszerének átvilágítá­sa című előterjesztés vitájára és a szavazásra, melynek eredményeként eldől két is­kola, kollégiumok és óvodai körzetek sorsa. Az oktatási bizottság elnöke e téma terí­tékre kerülésekor sem ismer­tette az érveket, melyek a döntést megalapozzák. Az el­lenzők közül többen, így pél­dául Beck Zoltán (MSZDP), Básthy Gábor és Kozma Jó­zsef (MSZP), Nagy Sándor (SZDSZ) racionálisan indo­kolták: előkészítetlen, indo­kolatlan a Csongor téri iskola bezárásának terve, elsietetett lenne határozni a 12 évfolya­mos iskolák helyzetére is ki­térő oktatási törvény or­szággyűlési elfogadása előtt. A polgármester megosztotta a közgyűléssel az oktatási tárca elképzelésiről hallott információit. Az iskolaszék vezetője, Mészáros József az érzelmekre is hatott beszédé­vel, s óvta a közgyűlési több­séget az erőből hozott dön­téstől. A képviselők belepil­lanthattak a „lelkiismeret aranytükrébe", melyet a Csongor tériek ajándékoztak nekik együtt egy Bibó idézet­tel: „...nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, po­litikai programot építeni". A képviselők név szerint sza­vaztak: a Móricz iskolára 27 igen és 14 ellenszavazattal; a Csongor Téri Altalános Isko­la és Gimnáziumra 25 igen és 16 nem miatt lakat kerül. A többi oktatási-nevelési intéz­mény sorsáról a Fidesz vezet­te városházi többség elképze­lése szerint, 26 igen, 14 nem és 1 tartózkodás eredménye­ként döntöttek. A karzaton helyet foglalók addig fegyel­mezett felnőttek közül töb­ben fújolva- fenyegetőzve, a gyerekek zokogva kivonultak a teremből. Zárt ajtók mögött többek között arról határoztak a kép­viselők, hogy az Ifjúsági Ház Kht. ügyvezető igazgatói posztjára pályázatot írnak ki; a vtv Kht. ügyvezetőjévé pe­dig kinevezték Váraljai Dé­nest. (A közgyűlés többi dönté­séről lapunkban később be­számolunk.) Újszászi Ilona • Gazdik és ebek - póráz nélkül Fütyülnek a rendeletre Ez a kutyus „szabályosan sétál", ám nem minden gazdi veszi figyelembe az előírásokat. (Fotó: Karnok Csaba) A tavasz kezdetével újra előtérbe kerültek a kutya-bajok. Harci ku­tyák rohangálnak a vá­rosban, jobb esetben pórázon, rosszabb eset­ben gazdátlanul, a köz­területek tele vannak „potyogtatva", ezer más konfliktus adódik kutyá­sok és nem kutyások között. A fejetlenséget látva az ember azt gon­dolná, hogy a probléma kezelésére nincs felké­szülve a város, nem ta­lált még rá megoldást. Nos: ez így nem teljesen igaz. A helyzettel min­denki tisztában van, a rendelet érvényes, vég­rehajtó szerv is akad, kellő eredmény még­Az állatok tartásáról a szegedi közgyűlés 1992-ben hozott új rendeletet, mely­nek ebtartásra vonatkozó szabályait 1996-ban módosí­tották. Közterületen csak pó­rázon lehet kutyát vezetni, a támadó természetű ebeket pedig szájkosárral is el kell látni. Szabadon futtatni ked­vencünket csak a kijelölt he­lyeken szabad. A gazdinak kötelessége a kutya által el­potyogtatottakat összeszedni. A szabályok betartatása a városgondnokság feladata lenne. Az egyenruhás közte­rület-fenntartóknak a tilos­ban parkoló autók bírságolá­sán kívül az is dolguk, hogy helyszíni pénzbüntetést szabjanak ki kutyás szabály­sértőkre. Ilyenre példa azon­ban az elmúlt évben mind­össze 30 esetben volt. Ennek okát Négyökrü Dezső, a köz­terület-felügyelet vezetője abban látja, hogy igen nehéz a szabálysértőket megfogni. A kutyatulajdonosok már messziről észreveszik a fel­ügyelőt, és egyszerűen el­szaladnak, vagy pedig meg­tagadják irataik átadását. A rendőrség segítségére lenne szükségük, ugyanis a ható­ságnak is van helyszíni bír­ságolási jogköre. Lázár Szvetozár, a belvárosi rend­őrőrs vezetője elmondta, hogy ilyen ügyben nagyon ritkán fordulnak hozzájuk. Ezek nem tartoznak szoro­san a rendőrség alaptevé­kenységéhez, ha azonban a járőr kutyás szabálysértést észlel, természetesen intéz­kedik. A városgondnokság­nak is segítenének, ha erre felkérnék őket, de ez idáig egyetlen egyszer sem fordul­tak hozzájuk ilyen témában. „Hivatalból" a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht.-nak okozzák a legtöbb problémát a szabálytalanko­dó ebtulajdonosok, hiszen a más országokban veszélyes hulladékként minősített ku­tyaürülék az általuk gondo­zott parkokat teszi tönkre, saját érdekük lenne tehát a szabályok szigorú betarttatá­sa. Elkészítették már az úgy­nevezett „kutyadolog-fel­szedő tasakot" is, mellyel minden gazdi higiénikusán tudná összeszedni kutyája után a nyomokat. Ácsné dr. Gunda Judit, a polgármeste­ri hivatal általános igazgatási irodájának vezetője szerint a városgondnokság nem túl aktív ez ügyben. Miután fel­hívtuk rá figyelmét, szólni is fog, főleg a játszóterek kör­nyékének ellenőrzésének ér­dekében. Indokoltnak tartja, hogy a felügyelők jogkörét kiszélesítsék. Azt viszont mindenki beláthatja, hogy egy póráz nélkül sétáltatott pitbull esetében igencsak ke­vésnek bizonyul az egyenru­ha, amikor a felbőszült gaz­dit és nem éppen barátságos kutyáját arról kellene meg­győzni, hogy a feljelentés­hez szükséges iratokat ön­ként és dalolva adja át. Timár Kriszta 'v '.11 r f­fe, r"" : f­i • Az Arany János, a gedói és a Tarján lll-as iskola győzött Vízi világnap Március 22., hétfő a víz világnapja. Idén kevesebb az esemény a tavaszi vi­lágnap alkalmából - mos­tanság az ár- és belvizek romboló, semmint éltető erejével néznek szembe a Tisza mellett élők. A Szegedi Móricz Zsig­mond Általános Iskola diák­jai és pedagógusai azonban pénteken is megrendezték hagyományos vetélkedőjü­ket a város többi általános iskolájának bevonásával. (Vajon jövőre ki veszi át a stafétabotot a bezárás előtt álló intézménytől?) A búvárbemutatóval egy­bekötött játékos, jó hangulatú rendezvényen adta át a Sze­gedi Vízmű Kft. az általa ta­valy, október 9-10-én négy helyszínen megtartott nyílt napok győztes iskoláinak fe­lajánlott díjakat. Különdíjat, vagyis a Víz felfedezése című oktatást és tanulást segítő be­mutató dobozt kapott a leg­több diákot mozgósító Arany János, gedói és a Talján III. számú iskola. Csak emlékeztetőül: az Bodor Dezső, a Szegedi Vízmű Kft. műszaki igazgatója és Kecse Nagy Sándor osztályvezető Schaller Györgyinek, az Arany János iskola tanárának adja át a díjat. (Fotó: Miskolczi Róbert) 1998 őszén megtartott nyílt napokon a diákok totót állí­tottak ki azt követően, hogy legalább két helyszínt meg­látogattak. Választhattak a szennyvíztisztító, a víz­minőség-vizsgáló és a víz­mérő-hitelesítő labor, vala­mint a taijáni víztorony kö­zött. A helyes választ adók közül kétszemélyes francia­országi utazást nyert Farkas Krisztina (Juhász Gyula Gyakorló), mountain bike kerékpárt Mátrai Lilla (Arany János iskola), CD discmant pedig Juray Tamás (JATE TTK). Ők a nyeremé­nyüket már az akció befeje­zése után átvehették. F. K. forrás Sasfészek­kupa • Munkatársunktól Ma, szombaton a Száz­szorszép Gyermekházban (Szeged, Kálvin tér 6.) ren­dezik meg az „I. Sasfészek­kupa" hobbi rock & roll és boogie-woogie sporttáncver­senyt. Az elő- és közép­döntőket délután 3 órától, a döntőket és a gálát pedig 18 órától nézhetik meg az ér­deklődők. Iskolaügy a Globe tévén • Munkatársunktól A szegedi iskolák működ­tetése racionalizálásának újabb áldozata a Csongor Téri Általános Iskola, amelynek bezárásáról tár­gyalt a közgyűlés tegnap. A Globe tévé Szóbeszéd című műsorában a döntés után megszólalnak Mészáros Jó­zsef és Boros László, az is­kolaszék, illetve a szülői munkaközösség elnökei, va­lamint Hargittai Rita, az ön­kormányzat oktatási bizott­ságának elnöke, A Délma­gyarország és a Globe tévé közös produkciójának mű­sorvezetője Kozó Attila lesz. Az adás vasárnap este kilenc órakor kezdődik. Virradóra • Munkatársunktól Március 22-én, hétfőn a Duna Televízió Virradóra című műsorában az alábbi témák szerepelnek: húsz év után művelődési házhoz ju­tott a muravidéki magyarság a szlovéniai Lendván; a Közoktatási Modernizációs Alapítvány elnöke, Dobos Krisztina az alapítvány ter­veiről, munkájáról beszél; saját rendelőt nyitnak a cisz­tercita rend nővérei. A műsor vendége lesz a Parla­ment megfigyelési bizottsá­gának két tagja, akiket a Fi­desz képviselők feltételezett megfigyeléseiről faggatnak a szerkesztők. Mérahalmi „kincskeresők" • Munkatársunktól Március 22-26. között „Kincskeresők" címmel ju­bileumi Móra-hetet rendez­nek Mórahalmon. A Móra Ferenc Általános Iskola és Szákiskola névadója születé­sének 120., halálának 65. év­fordulója tiszteletére tanul­mányi, kulturális és sport­versenyeken, vetélkedőkön találkoznak a mórahalmi is­kola, valamint a kistérség te­hetséges tanulói. A rendez­vénysorozat kiemelkedő ren­dezvénye a Móra Ferenc meséi alapján összeállított „Kisködmön" vetélkedő. A Móra iskola tanulói ta­valy meglátogatták a szegedi Móra-emlékhelyeket - idén az író szülőhelyére, Kiskun­félegyházára utaznak el. A Móra-héten (a tavalyi siker után) ismét megrende­zik a „Diákcsemegézzünk!" elnevezésű diákújságíró ta­lálkozót, amelyre Csongrád megye húsz településének diákújságíró csapatát vár­ják. A versenyek és vetél­kedők mellett zenés gyer­mekműsorok szórakoztatják majd a Móra-hét résztvevőit. Az eseménysorozat fővéd­nöke Nógrádi Zoltán móra­halmi polgármester, a Dél­alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents