Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-20 / 66. szám

SZOMBAT, 1999. MÁRC. 20. AKTUÁLIS 3 Elaprózott magánerdök • Nagykanizsa (MTI) A Zala megye területének 31 százalékát borító erdők fele már magántulajdonban van. Kívánatos a magántu­lajdon arányának további növelése, ugyanakkor a meglévő, összesen 57 ezer hektárnyi zalai magánerdők művelése jórészt megoldat­lan. Az egy-egy tulajdonosra jutó átlagos területnagyság alig egy hektár; az üzem­szerű gazdálkodást lehetővé tevó erdőművelési társulá­sok sok helyen még mindig nem alakultak meg, és je­lentős szakemberhiány is gá­tolja a magánerdők megfe­lelő gondozását. „Életfa" • Békéscsaba (MTI) Nyugdíjasoknak tervezett garzonház építését kezdték meg Békéscsabán. Az ön­kormányzati vállalkozásban 300 millió forint beruházásá­val készülő 41 lakásos épü­let egy eredetileg 60 laká­sosra tervezett nyugdíjasház első, nagyobbik része lesz. A 41 lakáson kívül a kivite­lezés első ütemében készül el a konyha, az étterem és megoldják a telek teljes közművesítését is. Egy-egy kis 1-1,5 szobás otthon az alapterülete szerint 19, 22 és 30 négyzetméteres lesz. Az ,Életfa" nyugdíjasház első, még épülő nagyobbik részé­nek beépített összterülete 2200 négyzetméter, s ez to­vábbi 1000 négyzetméterrel gyarapodik majd. Gazdanapok • Hajdúböszörmény (MTI) Hajdúböszörmény hagyo­mányos tavaszi mező-gazda­sági rendezvényét, a Gazda­napok kétnapos programso­rozatát pénteken nyitotta meg a helyi műve-lődési központban Lázár Imre pol­gármester. Az idei gazdana­pok keretében a kukorica-, a napraforgó- és a repceter­mesztés időszerű kérdéseiről is hallhattak előadásokat a résztvevők. Az érdeklődők megismerkedhetnek az alter­natív gazdálkodás (ökológiai és a biogazdálkodás) kis- és nagyüzemi kérdéseivel. Faegyed A szerkesztőségi fa­liújságon, tacepaón sokáig díszelgett az egyik fontos városi hi­vatal sajtosának be­mutatkozó levele, amelynek féltucatnyi sorába sikerült tucat­nyi hibát összesűríte­ni. És hol van még a stilizálás­Más. Szintén refe­rensi tollból gurult ki a mondat, amely sze­rint az adott tanácsko­zás az „újvidéki Novi Sadon" lesz. Túlságo­san már meg sem lepődtünk, amikor az említett „sajtos" arról értesített bennünket, hogy az egyik középis­kolában „faegyede­ket" ültetnek. Nem fá­kat, hanem faegyede­ket. Egyed, nem egyed, nem kapsz mást... y. F. s. • Az ikrek Csecsemökre leltek az M5-ösön Az ikrek már a helikopteren is já kezekben kerültek. (MTI Telefotó) • Dabas (MTI) Két egészséges cse­csemőt találtak az M5­ös autópálya egyik pi­henőhelyének WC-jében pénteken. A rendőrség még nem tudja, kik az ikrek szülei. Elmondta: az autópálya 54-es kilométerkövénél lévő parkolóban egy nő hangos gyereksírásra figyelt fel. Mi­vel a sírás a WC irányából érkézéit,'benyitott a hely­iségbe, ahol pólyákba csa­varva két néhány hónapos csecsemőt talált. Az asszony azonnal értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező da­basi rendőrök ellátták a két csecsemőt, majd mentőheli­kopterrel a budapesti Schöpf-Mérei Kórházba szállították őket, a későbbi­ek során várhatóan a Pest Megyei Gyermek- és Ifjú­ságvédő Intézet valamelyik csecsemőotthonában kapnak helyet. Egészséges és jól van az a két fiúcsecsemő, akiket nem sokkal pénteken dél előtt találtak meg az M5-ös autópálya mellett - közölte a Heim Pál Gyermekkórház orvosa. Sinkovics Katalin, a gyer­mekek kezelőorvosa el­mondta: a csecsemők felte­hetően kétpetéjű ikrek, és pár napja születhettek. Hoz­zátette: a babák jó állapot­ban voltak, amikor a kórház­ba kerültek. Rendesen felöl­töztették őket, és cumis­üvegben tápszert is tettek melléjük, mielőtt otthagyták őket az autópálya melletti WC-ben. Komoróczy Iván, a Pest Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense elmondta, hogy a két kilogrammnál valamivel nehezebb kicsiket a helyszínre érkező járőrök Mókusi Benedeknek és Mó­kusi Patriknak nevezték el. A szülők azonosítására azonnal megindult a nyo­mozás. Ennek keretében megvizsgálják a gyerekek ruhaneműit, ellenőrzik az M5-ös autópálya fizető ka­puinál leadott jegyeket és kikérdezik a pénztárosokat A Szabad Demokraták Szövetsége április 11 -én tartja országos kül­döttgyűlését. A tanács­kozásra való felkész­ülést segítendő Kuncze Gábor, a párt parlamen­ti frakcióvezetője tegnap Csongrád megyébe láto­gatott. Szentesen és Hódmezővásárhelyen járt, délután pedig Sze­geden, ahol sajtótájé­koztatót is tartott. Az előző kormány bel­ügyminisztere szegedi tájé­koztatója bevezetéseként a bel- és árvíz okozta helyzetet értékelte. Elmondta, hogy a hazai, a tiszai gátrendszer • Kuncze Gábor megyénkben Szabadelvű hitvallás - áprilisban megerősítése elodázhatatlan­ná vált, ehhez ki kell dolgoz­ni egy programot, hozzálátni a megvalósításhoz, az újjá­építéshez. Kuncze Gábor több aktuá­lis témát is érintett a sajtótá­jékoztatón. Az MLSZ körüli felfordulásról vélekedve ki­fejtette: az először szabunk, aztán mérünk tipikus esetéről van szó, minősítve ezzel a sportminiszter tevékenysé­gét, amely visszatartja az esetleges támogatókat is a labdarúgás felkarolásától. Lapunk kérdésére - A 10 hónappal ezelőtti választási kudarc óta mi történt az SZDSZ-ben? - válaszolva a frakció vezető kifejtette: ta­valy májusban sem a pártban voltak problémák, csupán a választók hoztak ked­vezőtlen döntést rájuk nézve. Kuncze úgy érzi, a választók jelentős része még nem vál­toztatott véleményén, ezt tükrözi az SZDSZ jelenleg is alacsony támogatottsága. Tíz hónap alatt hozzáláttak egy új alapszabály megalkotásá­hoz, amely új szervezeti fel­állást készít elő. Elkészült a szabadelvű hitvallás, amely­nek elfogadása az áprilisi küldöttgyűlésre vár. Ebben szögezik le, hogy az SZDSZ milyen elveket kíván képvi­selni a jövőben, miként óhajt jelentős politikai tényező maradni a hazai pártpalettán - mondta Kuncze Gábor teg­napi tájékoztatóján Szege­den. V. F. S. Ezer évről Ópusztaszeren A magyarság és a katolikus egyház összefonódik. A kiállítást Gyulay Endre püspök nyitotta meg. (Fotó: Enyedi Zoltán) • Munkatársunktól A magyarországi római katolikus egyház és a Szent­szék 1000 éves kapcsolatát bemutató kiállítás nyílt teg­nap az Ópusztaszeri Nemze­ti Történeti Emlékparkban. A kisteleki zeneiskola ta­nulóinak énekével, majd Nagy László parkigazgató köszöntő szavaival vette kezdetét tegnap délelőtt az az ünnepi program, amelyen Gyulay Endre megyés püs­pök értékelte az egyház sze­repét a magyar történelem viharaiban. A püspök beszé­dében - többek között ­hangsúlyozta: a 160 tablóból álló gyűjtemény a magyar­ság életének az egyházhoz is kötődő fontos állomásait örökíti meg. Arra ösztönzi a látogatókat, hogy elgondol­kodjanak, mit is jelentettek a pápák a magyarság számá­ra? jegyzet Kultsok a jövőbe ATégyezermilliárd forint. Ennyi adóköteles jövede lem­1V tömeggel számol a kormány a következő esztendőre, és ennyivel számolhatunk mi, adózó állampolgárok. A nem adózók meg továbbra sem számolnak semmivel, de hát ez így lesz még egy darabig. A kincstárnak kell nyolc­százmilliárd forint személyi jövedelemadó-bevétel, s ezt a legegyszerűbben úgy szedhetné be, ha minden forintból le­vonna 20 fillért. Igen ám, de ezzel az adórendszer elveszí­tené azt a balkáni sajátosságát, hogy szociálpolitikai esz­közrendszer is egyben, kiegyenlíteni próbál, valamint bo­nyolult és minden évben változik. Meg azután mihez kez­dene az a sok könyvelő, ha egyszerűek lennének a bevallá­sok? Az egységes húszszázalékos kulcsért cserébe azonban gyakorlatilag megszűnne szinte az összes kedvezmény, adójóváírás stb. így azonban éppen a legalacsonyabb jöve­delműek, a bruttóban három-négyszázezer forintot ke­resőknek növekedne jelentős mértékben az adóterhelése. Ezzel viszont szavazatokat lehet veszíteni, s mivel sok az érintett, az egységes húsz százalékból könnyen lehet öngól A nyolcszáz milliárd azonban nyolcszáz milliárd, így a mostanában körvonalazódó megoldás inkább egy huszo­nöt-huszonhat százalékos általános adókulccsal számol, amibe még az is belefér, hogy jelentősen emelkedik az adójóváírás, vagyis nem járnak rosszabbul a kisjöve­delműek. Ez azért is fontos, hogy módosítsa valamelyest azt a deklarált célt, hogy a kormány taktikai okokból mos­tanában inkább a középréteget támogatná s a lendületbe hozott gazdaság jövedelemtöbbletéből juttatna majd a „bruttóban három-négyszázezret keresőknek". Az áj adótáblák legnagyobb előnye a kétkulcsosság, a költségvetés mohóságát tekintve enyhébb változatnál há­rommillió forintig huszonhat, afölött negyven százalékos lenne az adókulcs. A szigorúbb esetben két és fél millióig huszonöt, azután pedig negyvennégy százalékkal kell majd adóznunk. Mindkét táblához körülbelül hatvanezer forint­nyi adójóváírás tartozik. A tervezetek legnagyobb előnye természetesen az egy­szerűsítés, tíz emberből nyolc biztosan belefér az alsó adó­sávba. Akkor talán jobb kedvvel viseljük majd a közterhe­ket. Addig is, amíg megjön a kedvünk, biztos ami biztos alapon, a kormány úgy gondolja, a taxisok és a vendéglá­tósok számára kötelezővé teszi az átalányadót, valamint visszahozza a kamatadót. Ez utóbbit nem a régi „bunkócs­ka" formában, hanem a cizelláltabb, csak reálkamatokat érintő változatban. r ermészetesen az igazi egyszerűsítés az lenne, hogyha a személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítás egyetlen adóba forrna össze, ha már a hivatalnokok szer­vezetileg úgyis egy fedél alá költöztek. A logika is ezt dik­tálná valahol, de félő, hogy erre - az önmagát ma is még csak kereső társadalombiztosítás miatt - egy ideig még várni kell MODUL BAU Békéscsabai cserép, tégla rendkívüli engedménnyel! LB-vakolatok í:!:; tll-oll BAU'BONUSZ 17-70%-os akciója! A Százak Tanácsa Kaposvárott # Kaposvár (MTI) Kert-Magyarország a harmadik évezredben címmel pénteken Kapos­várott tartotta kihelyezett ülését a Százak Tanácsa. A magukat a nemzet iránt elkötelezettnek, politikától függetlennek valló tudósok­ból, művészekből, oktatókból, nagytekintélyű szakembe­rekből álló grémiumot a Ma­gyarok Világszövetségének kezdeményezésére százötven civil szervezet ajánlásával 1997-ben hozták létre. „A társadalom egészéhez kívánunk szólni; szeretnénk útmutatást adni, választ azok­ra a kérdésekre, amelyek az ezredvég emberét foglalkoz­tatják" - mondta bevezetőjé­ben Szíjártó István, a társaság megbízott titkára. Andrásfalvy Bertalan nép­rajztudós a falusi iskolák ér­dekében emelt szót, a kistele­püléseken élő csekély számú értelmiség miatti aggodalmá­nak adott hangot, és síkra szállt a paraszti munka becsü­letének helyreállításáért. Csete György építész a zsebszerződések ellen emelte fel szavát. Úgy vélte: az utób­bi évtizedekben csak szebbnél szebb gondolatok születtek, de megvalósításuk érdekében semmi nem történt. Megítélé­se szerint „súlyos és vesztes pozícióban látszunk lenni". Ezt súlyosbítja a tömegkom­munikáció rombolása, amely álláspontja szerint minden eszme ellen hat. Hegedűs Lóránt reformá­tus püspök a családok fontos­ságára, a környezetvédelem sürgető feladataira, a közokta­tás feladataira hívta fel a fi­gyelmet. ' Jobbágyi Gábor jogász öt évszázad tanulságait megvon­va azt taglalta: mi magyarok vajon vesztesek vagyunk-e, vagy éppen fordítva, hiszen az elmúlt évszázadokban há­rom nagy birodalom - a törö­kök, a Habsburgok és a szov­jetek - bukásához is hozzájá­rultunk.

Next

/
Thumbnails
Contents