Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-19 / 65. szám

Isten éltesse! JÓZSEF, BÁNK A József a héber Jóséph névből ered, ennek az összetett névnek az első tagja: Jahve, a második tag jelentése bizonytalan, valószínűleg: gyarapítson. John Marco Allegro sze­rint a Jóséph a héber Jás­pis (kő) származéka. Sze­rinte ez a főpapok palást­ján és mellén hordott drá­gakődíszekre vésett törzsi megjelölésre utal. A Bánk egy régi ma­gyar személynév, a Bán -k kicsinyltőképzős származé­ka. Utóbbi a „bán" méltó­ságnév névvé válása. Miivész­tüntetés Cukros bácsi Viagrát hazudik Kétezer márka pénzbün­tetésre és számítógépének elkobzására Ítéltek Német­országban egy férfit, mert az Interneten Viagraként árult mentolos cukorkát. Az illető 34 férfit szedett rá azzal, hogy az Interne­ten a férfiúi nemi erőnlétet fokozó kék Viagra pirulá­kat ajánlott, de a vevőknek küldött kis kék valamikről kiderült, hogy csupán „ha­lászbarát" (Fisherman's Friend) mentolos cukor­kák. Mindazonáltal a cuk­rok hatottak: vérbőséget okoztak ugyan, csak éppen másutt, mint ahol a Viagrá­tól várták. A vevők mér­gükben bírósághoz fordul­tak. A zt szokták mondani, hogy Pécs az a város, amelyik a Mecsek lankáin üldögélve már kinéz az oszágból, el a mediterrán tájak és kultúrák felé, Dél szellemének irá­nyába. S mindez érződik is a város­ban. Amikor az ember odaér, azt mondja magában: igen, ez Dél. Van még egy ilyen városa az or­szágnak, s mit ad Isten, ez éppen Szeged. Kiles a Tisza partjáról Dél felé, s építészetében, köznapi han­gulatában is megidézi Dél lelkét, ahogy Pécs is. Azt is érezni, mi több, látni és tapasztalni lehet mindkét városban, hogy éveken át a délszláv háborút figyelték. Mene­kültek, katonaszökevények, gyilko­sok, angyalarcú, túldörzsölt kalan­dorok érkeznek a határon túlról. Ami nagy változás, hiszen koráb­ban kifelé irányult a forgalom. Aki a jugoszláv határon átjutott, annak tágabbra nyílt a világ. A volt Német Demokratikus Köztársaság lakói próbálkoztak így eljufni az NSZK­ba, legtöbbször sikertelenül. Sok tragikus történet fűződik ezekhez a Zelei Miklós Pétsi rokonlátogatási, családegyesítési próbálkozásokhoz. A tragédia homálya uralja mind­két város két klasszikus szállodáját. Pécs egykori híressége, a főtéri Ná­dor már évek óta zárva. Az űr lakja a valaha boldog napokat és még bol­dogabb vendégéjszakákat látott szo­bákat. Az ok prózai: a felújításhoz hatalmas mélygarázst kellene építe­ni, és Pécs alápincézett, régészeti meglepetéseket tartogató, természe­tes üregekben bővelkedő központjá­ban a garázsépítés költsége a sokszo­rosa lenne annak a pénznek, amely­ből a szállodát tökéletesen felújíthat­ják. A Tisza mellett is drága lehet a mélygarázs, mert egyelőre a Kass Szálló alá sem épült ki a garázsrend­szer. Meglehet, az idő a megoldás... Még ötven év, és már nem garázst, hanem a tetőre kell majd helikopter­tárta leszállót építeni, s az hátha olcsóbb lesz Ha az utcákat járja, nem tudja az ember, hogy mely ik város javára dönt­sön, nem lehet eldönteni, hol szebbek a lányok, s a hölgyek. Mindkét város­ban családromboló szépségek sétálgat­nak, egészen szabadon. Roppant ve­szedelmes helyzet A házasodni akaró pécsi szerelmesek útja előbb-utóbb a Boldogság Házának nevezett házas­ságkötő terembe visz Mostanában a szombat délután a pécsi menyasszo­nyok és vőlegények különösen kedvelt időpontja. Az előjegyzések már szep­tember végénél tartanak. Holott a há­zasságkötések száma ott is, ahogy or­szágszerte, a felére csökkent A nyolc­vanas évek elején egy esztendőben még ezerhatszáz házasságot kötöttek Pécsett, ma már csak a felét. De azt majdnem mindet szombat délután. Parkoló gépkocsik, egymás hegyén-hátán Szegeden Vásárhelyen PAJTAS KFT. Telefax: 62-284-289. ')|edB)| IZOJjJOS '>|3|30znzjRzs '){3|3JO}g)OJ ')|BSBA+)19 Csongrád megyé­ben ma az alábbi települések körzeté­ben számíthatnak sebesség-ellenörzé­si akcióra a jármű­vezetők - Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 13; Makó: 14 és 23 óra között. A rend­őrség a változtatás jogát fenntartja! Illés Krisztián Március 17., 12 óra 45 perc, 2550 g. Sz.: Kónya Krisztina és Illés Attila (Szeged). Berkó Ferenc Március 17., 12 óra 58 perc, 2800 g. Sz.: Tóth Mária és Ber­kó Ferenc (Szeged). Marton Rodrigó Norbert Március 17., 11 óra 35 perc, 3450 g. Sz.: Mag Szilvia és Marton Norbert (Szeged). Erdős Dávid Március 17., 13 óra 45 perc, 3210 g. Sz.: Lángi Eszter és Er­dős Gábor (Szeged). Maczkó Mira Március 17., 16 óra 20 perc, 3060 g. Sz.: Beke Barbara és Maczkó Zoltán (Szeged). Fricska Fanni Március 17., 19 óra 5 perc, 3250 g. Sz.: Vidács Márta és Fricska István (Kiskunfélegyhá­za). Darida Petra Március 17., 21 óra, 3180 g. Sz.: Szabó Beáta és Darida Ti­bor (Szeged). Pozsgai Rita Március 18., 9 óra 5 perc, 2950 g. Sz.: Maronák Mária és Pozsgai Zoltán (Szeged). Rozsos Edina Sarolt Március 17., 16 óra 10 perc, 3700 g. Sz.: Rozsos Tiborné Korom Anikó és Rozsos Tibor (Hódmezővásárhely). Mnkán [jel - Nappal 54 9 mis Szebenyi Szilveszter Március 17., 18 óra 50 perc, 3250 g. Sz.: Nagy Edit és Sze­benyi Mihály (Makó). Gratulálunk.' Mi van a skát szoknya alatt? A Barbie-baba szinte megingathatatlan egyed­uralmának megtörésére sza­badalmat nyújtott be egy brit játékkészítő hölgy a szigetországban. A hivatal elismerte Pamela asszony tervét és engedélyezte is a baba forgalmazását. Izmos testű skót fiúbabáról van szó, értelemszerű, hogy rendelkezik mindazokkal a rekvizitumokkal, amelyek a szoknyás skót férfiakat, külsőségeikben jellemzik. A szabadalmi hivatal egyet­len érvet nem fogadott el: azt az érvet, hogy a skót férfiak nem viselnek alsó­nadrágot. Bármit is tapasz­talt a hölgy, babájának vi­selnie kell! - így hangzott a szakvélemény. Több mint ezer hong­kongi művész, az ismert kung-fu sztár, Jackie Chan vezetésével vonult az ut­cákra tiltakozásul amiatt, hogy a hongkongi vezetés nem lép fel szigorúan a vi­deohamisítók ellen. A hongkongi szórakoztatói­part a padlóra kényszerítik a kalózkazetták, amelyeket nyíltan árusítanak a boltok­ban, jóllehet, a hongkongi vezetés ígéretet tett a szer­zői jogok fokozottabb vé­delmére. - A hamisított cd-k, videók forgalmazása miatt csorbul Hongkong­nak, mint rangos kereske­delmi és üzleti központnak általában véve is a jó híre ­olvasható a művészek köz­leményében, amelyet Csi Hua, első számú hongkon­gi vezetőnek adtak át. Eltolják a tornyot Egymillió dolláros dob Egymillió dollár jutal­mat fizetett ki a texasi ti­gua indián törzs egy szent dobért, amely öt éve tűnt el egy törzsi választási vita zűrzavarában. A dobnak azért nagy a becse, mert több mint 300 esztendős, és állítólag már akkor is vitték magukkal a törzs ősatyái, amikor 1680-ban egy pueblo-lázadás miatt Új-Mexikóból Texas dél­nyugati részére települtek át a tiguák. Azóta is ott él­degélnek, ám öt éve a dob nélkül. A törzs egy darabig keresgélte, de nem találta, és végül 1 millió dolláros jutalmat ajánlott fel a hangszerért. A tiguák ügy­védje elmondta, hogy a dob visszajuttatója meg­kapta az egymillió dollárt. Nevét nem fedte fel. Biztonságos helyre toltak el egy 165 éves világítótornyot Anglia déli partjainál. Az épít­ményt a part természetes pusztu­lása miatt kellett elköltöztetni, sziklaomlások fenyegették. A torony 1834-től 190CFig szolgált éjszakai útmutatóul a hajósok­nak, az évszázad elején ugyanis megépült közelében egy másik világítótorony, a régit pedig áta­lakították szállodává. A torony­ban jelenleg egy házaspár lakik két kisgyermekével, s a család negyedmillió font hitelt vett fel a 850 tonnás „költöztetéshez". A munkálatok már tavaly decem­berben megkezdődtek az új ala­pok lerakásával. Azután befúr­tak a torony alá, megemelték és végül szerdán acélcsúszdán megkezdték beljebb húzni a ten­gerpartról. A torony 17 méteres utazását 10 órásra tervezték, az­az óránkénti 170 centiméteres sebességgel haladt volna az épít­mény, ám a munkát újabb szik­laomlás veszélye miatt le kellett állítani. Vietnam felzárkózik Ho Si Minh-városban külföldi szakértők irányítá­sával megkezdte működé­sét az első vietnami divat­modellképző iskola. Első­ként mintegy harminc leen­dő modellt - köztük tíz fia­talembert - képeznek ki három hónap alatt. A rész­vevők mindegyike 600 dol­lárt tartozik fizetni, s ennek fejében 228 órán át oktat­ják őket sminkelésre, moz­gásra, viselkedésre, és a közönséggel való kapcso­lattartásra. Vietnamban ma még nincsenek hivatásos modellek, de az utóbbi öt években megsokszorozód­tak a ruhabemutatók és a szépségversenyek az or­szág fővárosában, Hanoi­ban és az egykori Dél-Vi­etnam fővárosában, a mai Ho Si Minh-városban. A budapesti Mol-székház parkolójában lift-box kocsitárolási eljárást vezettek be. A leállóhelyek megkétszerezésére olyan szerkezeteket vásároltak, amelyeken a gépkocsik egymás fölött parkolhatnak. A parkolóban 38 ilyen emelőszerkezet működik, így 76 kocsit tudnak biztonságosan tárolni. (MTI Telefotó) . Mégsem Afrika? Hamis mítosz • MTI Panoráma Amerikai kutatók kétel­kednek annak a feltevésnek helytállóságában, amely sze­rint az emberiség bölcsője Afrikában ringott. A Procee­dings című tudományos fo­lyóirat legújabb számában megjelent tanulmány szerint ugyanis 35 európai, ázsiai és afrikai ember génanyagának elemzésénél a tudósok meg­lepő különbségeket fedeztek fel. Ezek szerint Eugene Har­ris és Jode Hey, a Rutgers Egyetem kutatói (Piscata­way, New Jersey állam) az európaiaknál és az ázsiaiak­nál az X-kromoszóma olyan mutációjával találkoztak, amely az afrikaiak génanya­gában nem fordult elő. A ku­tatók ezért feltételezik, hogy ez a mutáció mintegy 200 ezer év óta fennáll. Az amerikai tudósok sze­rint ez a meglepő eredmény fontos következtetésekre ad alapot az emberiség fejlő­déstörténetét illetően. Eddig a homo sapiensnek csak 100-130 ezer évesre becsült maradványaira bukkantak. A genetikai eltérés felfedezése alapján arra lehet következ­tetni, hogy az ember addigra már szétszóródott a Föld kü­lönböző részein. Azt ellen­ben nem lehet megállapítani, hogy milyen távolságra tele­pedtek le egymástól. • MTI Panoráma Tarthatatlan az a tétel, amely szerint a ballasztanya­gokban, rostokban gazdag táplálkozás csökkenti a bél­rákban való megbetegedés kockázatát. Ezt orvosok és laikusok vallották évtizede­ken át, de most kiderült, hogy az elmélet egyáltalán nem állja meg a helyét. Az orvostudomány egyik legna­gyobb vizsgálata, amely 88 ezer 757 amerikai ápolónő 16 éven át történt megfigye­lésére alapozta következteté­seit, most bebizonyította, hogy az elmélet tarthatatlan. Sőt: a kevés ballasztanyagot fogyasztó nők inkább ritkáb­ban betegszenek meg bélrák­ban. A ballasztanyagokról szó­ló tételt Denis Parsons Bur­kitt epidemológus állította fel 1971-ben. E szerint a bal­lasztanyagokban, rostokban gazdag - azaz sok gyümöl­csöt, főzeléket, teljes őrlésű kenyeret és például müzlit tartalmazó táplálkozás csök­kenti a bélrák kockázatát. Ő ezt arra alapozta, hogy az af­. rikaiak - akik sok ballaszta­nyagot fogyasztanak - rit­kábban betegednek meg bél­rákban, mint az amerikaiak és az európaiak. Némi vi­gasz a zabpehely-gyártók és müzlifogyasztók számára, hogy a ballasztanyagok vi­szont bizonyíthatóan csök­kentik a szívmegbetegedé­sek kockázatát. Folytatódik az évszakhoz képest húvös idő Ördögh Jánosné nyíregyházi rajztanár hosszú évek óta fest tojásokra portrékat és ikonokat. A képen: egy ikonnal díszített tojás. (MTI Telefotó) Az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat jelenti: A Pireneusi-félszigettől Nyugat-Európán át egé­szen a Kelet-európai-sík­ság középsó részéig anti­ciklon húzódik. Területén általában kevés a felhő, csapadékot nem jelente­nek. Ciklon örvénylik Iz­land, a Barents-tenger, valamint a Földközi-ten­ger medencéjének keleti része fölött. Hatásukra kontinensünk északi, északkeleti vidékeiről el­szórtan jelentenek hava­zást, Délkelet-Európában pedig sokfelé esik az eső. Ma estig hazánk fö­lé változó nedvességű, továbbra is hűvös levegő érkezik. A maximum hő­mérséklet országosan 6, 11, megyénkben 7, 10 fok között alakul. A Nap kei: 05.53, nyugszik: 17.54, A Hold kel: 07.00, nyugszik: 20.05. Napi átlaghőmérséklet A vízállás tegnap A Tisza Szegednél: 776 cm, Csongrádnál: 814 cm, Mindszentnél: 826 cm. A víz hAfoka 4.7 °C A Maros 299 cm

Next

/
Thumbnails
Contents