Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-16 / 62. szám
14 SZOLGÁLTATÁS KEDD, 1999. MÁRC. 16. horoszkóp T KOS: Olykor olyan nehéz elhinni önről, hogy milyen gondoskodó és cicás tud lenni. Főleg akkor, amikor a szeme villámokat szór, mint ma is. BIKA: Lendületes és ötletes, nem feltétlenül a munkahelyén. Életvezetésében jelentkezhetnek feltűnő változások, amik feldobják. Pír] IKREK: Ma egy' • általán ne hallgasson másokra, csakis az érzelmeire és az érzékeire. Emlékezetes heteket tölthet így el, minden lelkiismeret-furdalás nélkül. <2? RÁK: Ha valaki menni akar, azt el kell engedni. Felesleges visszatartania, úgysem érezné jól magát. Mérlegelje ezt a kérdést higgadtan. s\ OROSZLÁN: Nem muszáj mindenáron serénykednie, de ha belefog valamibe, eredménnyel véghez is viszi. Jó formában van, szellemileg és fizikailag is. SZŰZ: A jő hangulat élvezetessé np teszi a munkát. Igyekezzék mára tető alá hozni a dolgokat, mert holnapra megunná az egészet, s befejezetlen maradna. MÉRLEG: Helyesen cselekszik, ha minden döntés előtt összegezi az eredményeket és a hibalehetőségeket. Gondjai egy csapásra megoldódnak. SKORPIÓ: Jól teszi, ha már most gondol a jövőjére, s bebiztosítja a nyugalmát. A következő napokban jelentős találkozásokban lesz része. ni NYILAS: Hagyja A—magát dicsérni, hiszen ez olyan, mintha megváltozna a világ ön körül. Kicsit már lazítana, fáradtnak érzi magát, pedig ez egy rövid hét. ^ BAK: Ma érheti némi kellemetlenség, de ezt ön nem szívja mellre, hiszen mindennapos az ilyen apróság. Sokkal fontosabb dolga van. VÍZÖNTŐ: A szorgos hétköznapokat éli és igen elégedett a munkájáért kapott elismerésekkel. Feltűnően csinos, elégedett és sokat mosolyog. Fyn HALAK: Boldoggá teszi egy apróság, amire már régóta várakozott. Valamivel több pihenés mindenképpen hasznos lenne egészsége érdekében. Terjesztési y zöld szám: (ingyen hívható) 06-80/82!-821 EL KONFORM SZAKM AR! Az Euromenedzsér Rt. 1999 elején induló képzései: * médiamenedzser * irodavezető * általános menedzser * kereskedelmi menedzser minőségügyi menedzser * kereskedő-boltvezető I" A munkaügy i központ támogatása I igényelhető! Másoddiplomás képzés: * minőségügyi szakmérnök orvosi ügyelet e GYÓGYSZERTÁR: a Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! e BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. Kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. • GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: hétfő, kedden 8.30-12, szerda 15.30-19, csütörtökön 14.30-18 óráig. Pszichiátriai szakrendelés hétfő, csütörtök 14-16 óráig. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál. Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 498-186. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Terhesdiagnosztikai labor. Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Tel.: 48-36-31. • S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT: éjjel-nappal hívható. Telefon: 420-111. A hívás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Minden munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkoholgyógyszer) krízisellátó, ambuláns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. kórház pszichiátriai osztály, Kálvária sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300,489-215. alapítványok • ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK és Segítőik Csongrád Megye Érdekvédelmi Szervezete: Szeged, Teleki u. 3. Fogadóra: hétfőtől péntekig 8-tól 16 óráig. Tel.: 420-750. a NAPFORDULÓ SZOLGÁLAT - daganatos betegek és hozzátartozóik érdekképviselete, szociális és munkaügyi tanácsadás, gégeműtöttek beszédtanítása, emlőműtötteknek speciális gyógytorna: hétfő 8-12, szerda 13-16 óráig. Szeged, Ősz u. 5. Tel.: 498-972, 06-33-434-266. • TÁMASZ Egyesület - testi támaszadás daganatos betegeknek, gyógyászati segédeszközök, rákmegelőző szűrések szervezése, családsegítés: hétfőpéntek 8-16 óráig. Szeged, Ősz u. 5. Tel.: 465-578, 06-30256-260. • STABILITÁS Daganatos Betegek Rehabilitációs Alapítványa. Szeged, Ősz u. 5. Tel.: 465578: hétfő, szerda, csütörtök 1417 óráig. # GYERMEKSORS ALAPÍTVÁNY - az állam gondoskodására szoruló gyermekekért. Postacím: 6701 Szeged, Pf. 1024. Tel.: 20-9216-772. Számlaszám: 11735005-20340803. # GYERMEKJÓLÉTI TANÁCSADÓ IRODA: a gyermekek, a nők, a családok védelmét szolgáló szakértői és információs központ. Szaktanácsadás a hét minden munkanapján, 16 és 18 óra között. Szeged, Dózsa György u. 5. Tel.: 42-33-33. # TABÁN CSALÁDSEGÍTŐ közösségi ház, Szeged, Kereszttöltés u. 13. Tel.: 498-111. Fogadóórák munkanapokon. # KÖZÉP-PONT Diákszolgáltató és Információs Iroda, Szeged, Takaréktár u. 2. Tel.: 321-103. a IFJÚSÁGI IRODA Információs és Tanácsadó Szolgálat, Szeged, Dózsa Gy. u. 5. Tel.: 310-310. # DÉL-MAGYARORSZÁGI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI ALAPÍTVÁNY, Szeged, Füij u. 92/B. Eko-park. Pf. 1091. Tel.: 430-430/116,431-711. a VÁROSI VÖRÖSKERESZT, Szeged, Szent Mihály u. 1. Telefon: 425-740. # CSALÁDVÉDELMI SZOL.GÁLAT, Szeged, Sólyom u. 2. Tel.: 475-875. # FÉSZEK NAGYCSALÁDOSOK EGYESÜLETE. Szeged, Nyitra u. 15. Fogadóóra: Kedden és csütörtökön 15-17 óráig. # GYÓGYÁSZATI ÉS ÉLETVITELT SEGÍTŐ ESZKÖZÖK KÖLCSÖNZŐJE, Szeged, Székely sor 21. Nyitva: szerda 9-16 óráig. Tel.: 436-570. # MÓRAHALMI GYÓGYFÜRDŐ, nyitva 9-19 óráig. V DYSLEXIÁS GYERMEKEKÉRT Szeged Egyesület postacíme: Szeged, Agyagos u. 24/A. # HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT PEDAGÓGIAI INTÉZET, Szeged, Sás u. 2. Logopédia, Nevelési Tanácsadó, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság. Tel.: 477-358. Közoktatási Információs Szolgáltató Pont, tel.: 487-494. Szakmai szolgáltatás, védő-óvó pártfogás, pályaválasztási tanácsadás, tel.: 485-661. # PEDAGÓGIAI INTÉZET pedagógiai és közművelődési szolgáltatások, pályaválasztási tanácsadás, szakképesítést nyújtó tanfolyamok, rendezvényszervezés, szálláshelyek, étkezési lehetőség. Szeged, Közép fasor 1-3. Tel.: 431-231, fax: 431-391. # A CSONGRÁD MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT szolgáltatása - Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT): információ szakmákról, pályákról, képzési lehetőségekről, tanfolyamokról, az álláskeresés módszereiről. Pályatanácsadás számítógépes segítséggel. Nyitvatartás: hétfő-kedd-csütörtök: 8-16 óra, szerda 8-17 óra, péntek szünnap. Cím: 6725 Szeged, Felhő u. 17. Tel.: 444-010,444-030. V SZEGEDI DIANETIKA KÖZPONT (Honvéd tér 5/B, tel.: 420-514). Ingyenes személyiség és IQ teszt kitöltése és kiértékelése. # RÚZSAI IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ IRODA. Rúzsa, Üllési út 2. Tel.: 385-030/6. # MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK Csongrád Megyei Egyesülete és Értelmesebb Életért Alapítvány. Szeged, Petőfi S. sgt. 75. Tel.: 444-074. Fogadóóra: kedd 14-17, városi csoport (444-616), szerda 14-17, csütörtök 13-17 óráig. # JÓGA A MINDENNAPI ÉLETBEN TÁRSASÁG (Szeged. Kis-Tisza u. 5. tel.: 422368) ügyeletet tart munkanapokon 8-tól 11.30 óráig és 14.30tól 17 óráig. # TERMÉSZETES CSALÁDTERVEZÉSI TANÁCSADÁS, Billings-féle módszer ismertetése és oktatása a Katolikus házban (Dugonics tér 12. I. e.), hétfőnként 17-18 óráig. Tel./ fax: (62)315-546. # A SZEGEDI SZÜLŐK EGYESÜLETE A GYERMEKEKÉRT (levélcím: 6724 Szeged, Csongrádi sgt. 74/A, fsz. 2.) minden kedden 18-20 óráig tart fogadóórát a Rekettyés Ifjú sági Házban (Budapesti krt. 21/A). Tel.: 62/472-723. # SZEGEDI ÉS SZEGED KÖRNYÉKI LELKIBETEGEK ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE Szeged, Székely sor 21. (Ferenczy-klub). Fogadóórák: minden hónap utolsó péntekén 16-.18 óráig. Levélcím: 6701 Szeged, Pf. 360. Tel.: 486-246, munkanapokon 8-12 óráig. # SIKETEK ÉS NAGYOTHALLÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE megyei szervezete, 6722 Szeged, Bartók tér 4. Fax/tel.: 62A25-497. # KOBAK ÁLLATBARÁT ÉS ÁLLATVÉDELMI EGYESÜLET. Szeged. Tel.: 62-481-703 (20-tól 21 óiáig). # REGIONÁLIS CIVIL IRODA. Információ és tanácsadás civil szervezeteknek. 6720 Szeged, Victor Hugó u. 6. Tel.: 422-303, fax: 422-304. # CSONGRÁD MEGYEI ILCO EGYESÜLET a bélműtött stomás betegek érdekképviseletét, életvitelének javítását, rehabilitációját végző társadalmi szervezet. Postacíme: 6701 Szeged, Pf. 1224. Telefon: 62/ 491-361. MUNKÁÉRT .ALAPÍTVÁNY. Szeged, Rákóczi tér I. Tel.: 62/421-000. közértek* tájékoztatás a MENTŐK: 104 # RENDŐRSÉG: 107 # CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Információs Szolgálata. Hívható munkanapokon 8-től 12 óráig: 62/489-218 # MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 426-312 # TŰZOLTÓSÁG: 105 # ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/466-741. CB hívó „K"-10 Megye 1. # CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG diszpécserszolgálatának díjmentesen hívható száma: 187. a A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Tel.: 483-583/ 266, 267. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 0662 438-495. # INTERCITY menetjegyrendelés: 420-136. # MÁV-INFORMÁCIÓ: belföldi információ 6-18 óráig: 420-996, 8-16-ig: 405-112; nemzetközi és belföldi információ: 421-821. # ÖNKORMÁNYZATI szociális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-046); Kossuth L. sgt. 115. (tel.: 489-086); Alsó kikötő sor 5. (tel.: 434-162). # VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 a AUTÓMENTŐ: 470-470 # ZÖLDTELEFON: 475-375 # AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088 # TINITELEFON: 420-011, hétköznap 16-19 óráig. # REPÜLŐJEGY ingyenes információ és tanácsadás, Morton's Légi Utazási Iroda, Szeged, Petőfi sgt. 7. Tel.: 420-088, Tesco áruházban. Tel.: 459-502. szervizek e FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK (gázhiány, gázszivárgás) BEJELENTÉSE. DÉGÁZ RT. gázszivárgás elhárítási ügyelet éjjel-nappal a 06-40820-820-as kék számon vagy a 471 -968-on. e TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szetáv) e VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS, csak Szegeden: 420-155. K. Sanyinak! Névnapodra és közelgő születésnapodra sok boldogságot kívánok. Te is hiányzol Manyi. e ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. HIRDESSEN, ••aHBaHOcyaaHaai MINDEN SIMÁN MENJEN! Biztonságtechnikai rendszerek telepítése^ és forgalmazása felhasználók, telepítők és a lakosság részére. ELECTRO-TECHNIK KFT. 6722 Szeged, Szentháromság u. 34. "rí.: 62-424-377. Nyitva: H-F.: 8-1630. J Woma Kft. 62/499-994,60/450-430 - Szippantás - Csatomatiszh'tás - Duguláselhárítás -Veszélyes hulladékok szállítása (olajos iszap, vegyszeres göngyöleg) M lei, 483-996 U| 06-30-94-58-063. VI Kukoncz tfcn. u. 21. TV-. VIDE0HŰTŐ-, MOSÓGÉPSZERVIZ UTOLSÓ LEHETŐSÉG, NE HAGYJA KII vískUrusItAs •érc. 5-tál ápr. 25-lg. Bútorok, textilek 30-50% szuper engedménnyel! HÚSVÉTI POHARVASAR az Amfora Rakta riizlethen március 16-tól március 19-ig. Ajánlatunk: vizes-, kávés-, borospoharak, kelyhek, hiteles és vendéglátós kelyhek nagy választékban, 30% engedménnyel. Cím : Szeged, Kereskedő köz 4. Nyitva: 8-16 \\j Tel: 62-476-702 ^-f^ Tartalomhoz a forma: AlStSuv AMFORA m Kanapé Horváth M. u. 8., tel: 479-987 Bútorüzlet Béke*»teL: U0-761 www.tiszanet.hu/kanape Húsvéti akció: rendelés esetén, a bőrgarnitúrákból 10%, a szövetes garnitúrákból 5% engedményt adunk! RjLmini 3—2—1 MAROSDŐÍ>MPER 6772 DESZK, Alkotmány u. 43. SÓDER, BÁNYAHOMOK, szállítása Megrendelhető: Tel.: 62/271-407. SPORT A JÁTÉKBAN! JÁTÉK A SPORTBAN! Húsvétra vásároljon a SPORTLIFE-ban! Az emeleten játékok széles választékából -20% az üzlet ajándéka. A földszinten '99-es Nike modellekből választhat. Üzleteink: Szeged, Fekete sas u. 19-21. Szeged. Mikszáth K. u. 17. (BK boltok) ^ SZEGED RENAULT ^ Molnár Autóház Kft. 6724 Szeged, Cserzy M. u. 18. Tel.: 62-420-062, fax: 62-420-237 MÉGANE-AKCIÓ! Mégane Chic 1,4 Mégane Classic 1,4 2 590 000 Ft helyett 2 810 000 Ft 2 490 000 Ft-tól helyett 2 650 000 Ft-tól égane Scenic 1,4 3 510 000 Ft helyett 3 290 000 Ft-tól Renault Élmény vele élni! IKR Rt. Vetőmagüzem: 2943 Bábolna. Telefon: 34/356-616, Telefax: 34/356-627 TAVASZI VET Tavaszi vetéshez vetőmagvak: - tavaszi árpa ' * 5 - tavaszi repce - borsó - szója - napraforgó - kukorica géprendszerek