Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-13 / 61. szám

SZOMBAT, 1999. MÁRC. 13. SPORT 13 jy iztosan észrevették önök is, hogy néhány harma dik gj kerületi profi (sic!) futballista, ha nem is vihorász­va, de legalábbis mosolyogva bandukolt le a minap az Üllői úti gyepszőnyegről. Örömük érthető volt, hiszen „csak" egy hetest kaptak a Fraditól. Más az ő helyük­ben kér egy ásót a kispadon gubbasztó gyúrótól, s szé­gyenében, amilyen mélyre csak tudja, elássa magát mondjuk a tizenhatos és az alapvonal találkozásának közelében. Más igen, de nem ám Vincze Gáborék! De miért is tették volna? Ha el is vesztik az összes meccsü­ket; ha egy nyamvadt gólt sem lőnek, ellenben kapnak vagy hetvenet, nos, akkor sem intenek majd búcsút az első osztálynak. Maradhatnak az elitben, hisz a „legnépszerűbb" mi­nisztériumunk, az Ifjúsági és Sport kitalálta ugyebár, hogyan lehetne újjáépíteni a magyar labdarúgás szer­vezeti rendszerét. Nagyvonalakban összefoglalva: az 1999/2000-es bajnokságnak (összevonva a jelenlegi PNB-t és az NB I-et) immáron harminchat gárda ugra­na neki, hogy aztán a három, egyenként 12-12 csapat alkotta csoport első négy-négy együttese tavasszal im­már a bajnoki címért harcolhasson. Sok a tizennyolc együttes, elég a tizenkettő is - eddig rendben is volna az átszervezés. Egyetlen gondom van csak vele. A most fo­lyó szezonban, a két legmagasabb osztály 38 csapatából nagyjából 10 garnitúra előtt lebeg csupán komoly cél: a profiligásoknál a nemzetközi kupákba jutás, az NB 1­eseknél pedig, hogy ne végezzenek az utolsó négy hely egyikén, mert akkor le is út, fel is út, bizony kiesnek. Na már most a többiek - feltéve, ha a küldöttek márci­us 19-én elfogadják az átszervezést - nyugodtan, min­denfajta lelki béklyó nélkül futballozhatnak. Ha nyer­nek, nagyszerű, ha kikapnak, akkor sincs vész. j így hiszem, a III. Kerület játékosai - elnézve a Fra­\J di elleni vergődésüket - biztosra veszik az újjászer­vezés elfogadását. Aztán pár hónap múlva dagadó keb­lekkel, „büszkén" mondják majd el ismerőseiknek, ba­rátaiknak, családtagjaiknak: „Lám-lám, hiába írtak le jó előre bennünket, mégis kiharcoltuk a bennmara­dást!" Dísztáviratban fogok majd gratulálni a srácoknak... Szélpál László Lékó-varázslat Linaresben A jó rajt elkísér labdarúgás A Csongrád megyei NB lll-as labdarúgócsapatok közül egyedül a listave­zető Hódmezővásárhelyi FC kezdi meg a hét végén a tavaszi szezont. Bódi Attila edző szerint csapa­tának nagyobb esélye lenne az aranyérem megszerzésére, ha a klubnak sikerült volna gólerős támadókat iga­zolnia... • Milyen változások tör­téntek a játékoskeretben? - kérdeztem Bódi Attilától. - Tulajdonképpen nem volt komolyabb mozgolódás - válaszolt a HFC trénere, majd Így folytatta: - Czirbus, Pálinkó és Luczás folytatja máshol a pályafutását, míg Sipos és az ifjú kapus, Szabó Gábor visszatért hozzánk. # A téli időszakban arról lehetett hallani, hogy csa­tárokat szeretne igazolni a klub. Ez miért nem való­sult meg? - Sajnos, az anyagi hely­zetünk ezt nem tette lehetővé. Tulajdonképpen csak az ön­kormányzati támogatásra szá­míthatunk, egyetlen olyan vállalatot vagy vállalkozót sem sikerült találnunk, amely, illetve aki fantáziát láma a fociban. Úgy vélem, két gólerős labdarúgó szer­ződtetésével jelentősen növe­kedtek volna az esélyeink a bajnoki cím megszerzésére, s ez anyagilag sem jelentett volna különösebben nagy ter­het. Az persze már egy telje­sen más kérdés, hogy az eset­leges osztályváltás jóval na­gyobb költséget róna az egye­sületre. # Milyennek tartja vásár­helyi szempontból a sorso­lást? - Különösebben nem fog­lalkoztam ezzel, ugyanis előbb-utóbb mindenkivel ját­szani kell. Mindig csak a so­ron következő ellenfélre kon­centrálunk, s a gondok elle­nére mindenki ellen megpró­bálunk győzni. # Ezek szerint most a va­sárnap, 14.30-kor kezdő­dő Kerekegyháza elleni idegenbeli összecsapásra figyelnek, ősszel úgy fo­galmazott: a jó rajt, soká­ig elkísér... - Ezt a véleményemet to­vábbra is fenntartom. Bízom abban, hogy legalább egy döntetlent kiharcolunk, ám igazán csak akkor leszek elé­gedett, ha mindhárom bajnoki pontot begyűjtjük. • További párosítás: Jami­na-Battonya, Gyomaendrőd­-Baja, Kunszentmárton-Sza­jol, Örkény-Békés, Kisújszál­lás-Mélykút, Mezőberény­-Malév. A Makó FC-Csong­rád találkozó elmarad. Kandó Tudósítóink figyelmébe! • Munkatársunktól A hétfői március 15-i ünnepség miatt lapunk (A Dél Sportja melléklettel) csak kedden jelenik meg. A sportrovat ügyeleti rendje azonban nem változik. Ezért arra kérjük tudósftóinkat, hogy a szombati megyei I. és II. osztályú meccsekről va­sárnap 15 órától, míg a vasárnapi mérkőzésekről lehetőség szerint rögtön a lefújást követően adják le beszámolóikat. A (már jól ismert) telefonszá­mok a következők: 62/481-281, 481-730 (a sport­rovat közvetlen száma, egyben fax is), 481 -460. Lékó Péter nemzetközi sakknagymester az érdeklődőknek a Kaszparov elleni egyik partiját is bemutatta. (Fotó: Gyenes Kálmán) sakk Élete eddigi legna­gyobb sakkversenyére, a spanyolországi Lina­resbe kapott meghívást a szegedi Lékó Péter. A nemzetközi nagymes­ter a nagyon erös mezőnyben az igen előkelő negyedik he­lyet szerezte meg. Teg­nap délután, a szegedi Royal Szállóba nagyon sokan érkeztek a foga­dására, s kíváncsian hallgatták tőle a hispá­niai élményeket. — Remek érzés - kezdte a mondandóját Lékó Péter —, hogy ennyien vártak és gratuláltak a linaresi via­dal után. Ez számomra is még nagyon új. Fáradt va­gyok, de boldog is, hiszen jó eredményt értem el. • Mennyire elégedett a teljesítményével? — A kezdeti nehézségek után gyorsan talpra tudtam állni, s az utolsó tíz játsz­mában veretlen maradtam. Sőt, néhány játszmából még jobban is kikerülhet­tem volna. • Melyik partija a leg­kedvesebb? - Több is akad. A Kasz­parov elleni két döntetlen mindenképpen, itt hatal­mas nyomás nehezedett rám, s ezt jól kivédekez­tem. Az Ivancsuk elleni győzelmem egy magas szintű mérkőzésen szüle­tett, amit jól fejeztem be. 0 A „nagymenők" nem lepődtek meg azon, hogy milyen jól szere­pel? - Szerencsére hozzá­szoktak már ehhez, s egy­re jobban tartanak tőlem. 0 Előrelépett a világ­ranglistán? - Az Éló -pontjaim szá­mát 2694-ról 2699-re gya­rapítottam, s ennek hatásá­ra a tizedik helyre kerül­tem, s Svidler, Adams és Ivancsuk is csak nagyon kis különbséggel előz meg - remélem fél év múlva már fordítva lesz. 0 Milyen verseny kö­vetkezik ezután? — Egy hét pihenő után, jönnek a kemény trénin­gek, majd májusban Sza­rajevóban ülök asztalhoz. Itt is erős lesz mezőny, hi­szen Kaszparov és Kram­nyik is elindul. Süli Róbert • Ma, 14.30 órakor: Szeged LC-Kecskemét Végre a bajnoki pontokért • Munkatársunktól Ma 14.30 órai kezdettel, a Felsó Tisza-parti stadionban a Szeged LC NB l-es gárdája kétszeri halasztás után végre a bajnoki pontokért küzd a Kecskeméti SC ellen. A tava­szi első fordulóban, hazai környezetben, a Matáv Sop­ron, a másodikban, idegen­ben, a Demecser ellen kellett volna játszaniuk a Tisza-par­tiaknak, de a pályák használ­hatatlansága miatt a találko­zók elmaradtak. Ma végre lesz bajnoki mérkőzés és Ke­neseiék azzal a Kecskeméttel veszik fel a harcot, amelyiket az ősszel idegenben 1-0-ra legyőztek, de a zöld asztalnál - akárcsak az Érd esetében ­a legyőzöttek kapták meg a három bajnoki pontot. Lesz tehát miért visszavágniuk a szegedieknek, megmutatni azt, hogy a pályán most is ők a jobbak. A kecskemétiek, ha nem vesszük figyelembe a Szeged LC ellen „ajándékba" kapottakat, akkor mindössze öt (!) ponttal rendelkeznének, s ezzel szinte biztos kiesők lennének az NB I-ből. Gergely Károly, a szegedi­ek vezetőedzője, aki az el­múlt vasárnap megtekintette a mai ellenfél mérkőzését, el­mondta, hogy a kecskeméti csapat szinte teljesen átala­kult az őszhöz viszonyítva. Számos új játékost igazoltak, s ezzel jelentősen megerősöd­tek. Ennek ellenére a szakem­ber biztos szegedi győzelmet vár, mert szerinte hazai pá­lyán be kell gyűjteniük a há­rom bajnoki pontot. Az összeállítást illetően elmond­ta Gergely Károly, hogy a két eltiltott labdarúgó (Vasas és Major), valamint a sérült já­tékosok Németh esetleges és Bencze biztos hiányzása miatt nem tudja a legjobb együttest a pályára küldeni. Ennek el­lenére bízik a csapatban, s ab­ban, hogy a szegedi szur­kolók most is sokan lesznek kíváncsiak a találkozóra és a gyózelem megszerzésére buz­dítják a csapatot. Baktéban a víz volt az úr... labdarúgó Megyéi III. e. Megkezdődött a tavaszi idény a megyei labdarúgó­bajnokság harmadik vonalá­ban is. Egyedül Baktón nem tudtak játszani, mert a küzdőtér (bel)víz alá került. Meglepetés a Déli Apró SE ha­zai veresége az üllésiekkel szemben, csakúgy, mint az öt­tömösi fiatalok pontrablása. Valószínű, hogy a hosszú téli estéken a játékosok nem la­pozgatták a „Labdarúgás já­tékszabályai" c. kiadványt, mert a kilenc piros lap mellett a „feketeruhások" közel száz­szor mutatták fel a sárgát... Szöregi Rákóczi 5EII.­Pázsit SE 2-4 (2-0) Szóreg 200 nézó. Vezette: Veres P. Szőreg II.: Nagy G. - So­ós, Savanya, Kovács A., Bo­csik, Krajczár, Lakatos (Sza­bó T.), Lengyel, Szabó L. (Sáfár), Tóth I., Suhai. Edző: Váradi András. Pázsit SE: Bicskei - Bed­nár, Oláh (dr. Vecsernyés), Tanács Gy., Arató, Kálmán (Tanács A.), Katona, Simon, Nikolényi, Török (Suhajda), Karvaly. Edző: Arató Tamás. A mérkőzés forgatóköny­vét az első félidőben a Rá­kóczi írta, a másodikban vi­szont a Pázsit játszotta a főszerepet. Gólszerzők: Bo­csik, Szabó L., ill. Simon (2), Nikolényi, Katona. Jók: Lengyel, Krajczár, ill. Bics­kei, Tanács Gy., Simon, Kar­valy. Kiállítva: Soós, Suhai, ill. Bednár. További eredmények: A csoport: Kiskundorozs­ma-Csengele 3-0, Ru­zsa-Ásotthalom 2-1, Puszta­mérges-Baktó SC 0-1, Déli Apró SC-Üllés 1-2, Sándor­falva IL-Öttömös 0-0, Csanytelek II.-Algyő II. 0-1, Domaszék-Röszke II. 1-l, Csengele-Ópusztaszer l-l, Baktó SC-Csanytelek II. 5-1. A Baktó Szi­lánk-Ópusztaszer mérkőzést a pálya használhatatlansága miatt elhalasztották. B csoport: Eperjes-Fe­rencszállás 2-2, IKV-Alsó­város-Kiszombor II. 6-1, Derekegyház-Ambrózfalva 7-0, SZVSE II.-Pitvaros 0-1, Nagymágocs-Maroslele 3-0, Károlyi DSE-Kübekhá­za 4-0. Szabadnapos: H. Astra. Versenyen kívül: H. Astra-Csanádpalota-Nagy­lak 2-0. Bokor Béla A bajnokság állása 1. Dorozsma 2. Csengele 3. Üllés 4. Ópusztaszer 5. Asotlhalom 6. Sándorfalva II. 7. Baktó SC 8. Algyő II. 9. Röszke II. 10. Rúzsa 11. Déli Apró 12. Csanytelek II. 13. Baktó Szilánk 14. Pusztamérges 15. Domaszék 16. Öttömös csoport 1614 2 16 8 16 8 15 8 16 9 15 8 0 13 3 11 3 12 62-12 44 44-25 30 32-23 30 34-18 29 45-30 29 29-19 27 36-23 26 26-30 23 33-35 21 19-26 20 28-35 17 21-36 16 19-38 13 19-43 9 21-47 9 10-38 6 1. Pázsit SE 2. H. Astra 3. Pitvaros 4. Szóreg II. 5. IKV-Alsóv. 6. Fercncszállás 7. Kiibekháza 8. Nagymágocs 9. Nlaroslete 10. Károly i DSE 11. SZVSE II. 12. Derekegy ház 13. Eperjes 14. Ambrózfalva Besöpöri 15 12 1 14 12 15 10 15 9 15. Kiszombor [L 15 44-21 37 61-20 36 46-21 35 46-33 29 38-29 27 51-36 23 28-33 20 29-37 18 25-44 18 37-42 16 30-39 14 8 23-30 13 9 24-48 12 3 10 23-41 9 3 10 14-45 9 reflektor Harmadik helyen • Munkatársunktól Lejátszotta a Kaposvár el­leni idegenbeli elmaradt mérkőzését a Snowfox Sze­ged szuperligás férfi teke­csapata. A győzelmet a Ti­sza-partiak szerezték meg 2:6 (54631:5597) arányban. Ezzel az eredménnyel a sze­gediek kaposvári pályacsú­csot állítottak fel. A vendé­gek pontjait Bódi 969, Kar­sai L. 955, Fehér 952, llics 926, Jerkovics 920 és Stér 875 szerezték. A győzelem azt is jelenti, hogy a Snow­fox Szeged együttese jelen pillanatban a harmadik he­lyet foglalja el a Szuperligá­ban. Vásárhelyi érmek • Munkatársunktól A közelmúltban rendezték meg Budapesten a WTF ta­ekwon-do full-contact (a küzdelmek kiütésig tartanak) szabályrendszerben az I. osztályú országos bajnoksá­got. A vásárhelyi Hwarang­Do SE, melynek már Szege­den is van fiókklubja, szép sikereket ért el. Eredmények. -51 kg: ...2. Szappanos Sándor (Hwa­rang-Do SE). -55 kg: ...3. Kószó Norbert (Hwarang­Do SE). -58 kg: ...3. Ancsin Gábor (WTF Center TKD Klub, Hódmezővásárhely). -59 kg: ...3. Ördög Gábor (Hwarang-Do SE). A Hwarang-Do SE spor­tolóit Balázs Éva (3. dános), míg a WTF Center TKD Klub versenyzőjét Haladi Árpád (3. dános) készítette fel. Fotex: aranylépés • Munkatársunktól A Fotex KCV férfi kézi­labdacsapata rangadón látta vendégül a Dunaferr SE együttesét és 1 l-l l-es félidő után 23-20-ra győzött. A veszprémiek - akiknél ismét Éles bizonyult a legjobbnak 9 találatával - ezzel a siker­rel nagy lépést tettek címük megvédése felé. PNB-fordulé 0 Munkatársunktól A labdarúgó PNB hétvégi sorsolása. Szombat: Debre­cen-Újpest (14.30), BVSC -Győr (14.30), Siófok-Zala­egerszeg (14.30), Gáz­szer-Vác (16), MTK Hun­gária—Ferencváros (16.30), Haladás-Nyíregyháza (17 óra). Vasárnap: Va­sas-Diósgyőr (15). Hétfő: III. Kerület-Videoton (14), Kispest-HFC-Dunaferr (16). Szurkolói busz 0 Munkatársunktól Szurkolói busz indul va­sárnap délelőtt háromnegyed tízkor a Hódtói Sportcsarnok elől az Orosháza-Hód­mezővásárhelyi B & B Au­tóker NB I/B-s női kézilab­da-mérkőzésre. Úszóbál 0 Munkatársunktól A Szegedi Úszó Egylet sportolóinak a támogatására március 20-án este 7 órától bált rendeznek a Kék csillag étteremben. Jegyeket az Universum könyvesboltban (Szeged, Oskola u. 23.) lehet vásárolni.

Next

/
Thumbnails
Contents