Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-08 / 56. szám

HÉTFŐ, 1999. MÁRC. 8. BELFÖLD 3 röviden Becskai szabadegyetem • Budapest (MTI) A nemzeti tudatosodás intézményének, egy, a ma­gyarság fennmaradásáért in­duló jövőbeni mozgalom alapjának nevezte a Bocskai István Szabadegyetemet a budapesti Szent Margit Gimnáziumban tartott meg­nyitón Csurka István, a Ma­gyar Igazság és Elet Pártja elnöke. Célnak nevezte a magyarság „immunrendsze­rének" és „szellemi védmű­veinek" helyreállítását, utal­va egyben arra, hogy nagy feladat lesz ez az elvilágia­sodott marxizmus és „az ego önpusztító kultuszát hir­dető" nemzetközi liberaliz­mus egy évszázados hatásai után. Néhány év az osztalékig • Szolnok (MTI) Nem lenne szerencsés, ha a kormány törvényi vagy más eszközök módosításá­val megpróbálná megakadá­lyozni a külföldi befektetők profit-kivonását Magyaror­szágról - mondta Varga Mi­hály, a PM politikai állam­titkára Szolnokon, a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján. Az államtit­kár teljesen természetesnek tartotta, hogy a korábbi esz­tendőhöz képest nőtt az or­szágból kivont a nyereség mértéke. Véleménye szerint várható volt, hogy a befek­tetéseket követően néhány év múlva, amikor ezek a vállalkozások elérkeznek ahhoz a ponthoz, hogy im­már osztalékot lehet kivenni a belőlük, akkor ez be is fog következni. Körösi­emlékszoba • Nagyoroszi (MTI) Emlékszobát avattak az 1956-os forradalom és sza­badságharc bukását követő véres bosszúhadjárat során kivégzett Körösi Sándor légvédelmi tüzér főhadnagy hagyatékának méltó megőr­zésére az 5. Légvédelmi Tü­zérezred nagyoroszi lakta­nyájában. Az emlékezésen ott voltak a hősi halált és posztumusz alezredessé ki­nevezett Körösi Sándor csa­ládtagjai is. A november 4­én megindult katonai gépe­zettel, az idegen fegyverek özönével a magyar honvéd­ség több helyütt tűzharcba került. A fővárosban legto­vább Csepel állt ellen, Kö­rösi Sándort, a csepeli ezred legjobb tisztjeként ismerték. Ő lett a szovjetek ellen harcba indulók parancsno­ka. Az Ispotály emléke • Debrecen (MTI) Az egykori debreceni Is­potály emlékét megörökítő táblát avattak a MÁV pá­lyafenntartási főnökség épületén. Az Ispotályt, vagyis a szegények és árvák intézményét, 1529. március 6-án alapította Boncz László debreceni polgár. A refor­mátus egyház kezelésében lévő Ispotály egészen 1944­ig működött, amikor is bombatalálatot kapott. A szombati ünnepségen együtt avatta fel az emlék­táblát Derencsényi István református esperes és Szom­bathy Géza, a MÁV Rt. debreceni igazgatója. • Rendkívüli készültség a Felső-Tisza vízgyűjtő területén További olvadás, növekvő belvizek Torgyán József Nagyecseden. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a belvízkárokról tájékozódott. (MTI Telefotó) • Budapest, Nyíregyháza (MTI) Orbán Viktor minisz­terelnök szombaton el­rendelte a rendkívüli belvízi védekezési ké­szültséget és a védeke­zés kormánybiztosává Katona Kálmán közle­kedési minisztert nevez­te ki. A miniszterelnök hangsú­lyozta, hogy 1966 óta az egyesített bel- és árvízhely­zet még nem volt ilyen sú­lyos, mint most. A hétvégi esőzések miatt tovább romlott az ár- és bel­vízhelyzet Szabolcs-Szat­már-Bereg megyében - kö­zölte Kertészné Komlóssy Anikó, a Felső-Tisza vidéki Vízügyi igazgatóság tájé­koztatási csoportvezetője vasárnap délután. Elmondta: a Tiszán Vá­sárosnamény és Zsurk kö­zött 14 órakor elrendelték a III. fokú árvízvédelmi ké­szültséget. Emelkedik a töb­bi folyó vízszintje is, de egyelőre a korábban elren­delt készenléti fokozatok emelésére még nem volt szükség. Ugyancsak fokozni kény­szerültek a belvízvédelmi készültséget a Tisza-Túr közben, most már ott is har­madfokú a készenlét. Jelenleg Felső-Szabolcs mindhárom belvízvédelmi öblözetében, a beregi táj­egységben, az Ecsedi-láp térségében és a Tisza-Sza­mos közben rendkívüli a belvízvédelmi készültség. További öt körzetben III. fokú, egyben pedig II. fokú a védelmi szint. - Az utóbbi három órá­ban 3,3 milliméter eső hul­lott Szabolcsban - mondta Göncziné Kovács Ilona, a Nyíregyháza-Napkori Me­teorológiai Radarállomás ügyeletese. A lokátor jelzé­se szerint a felhőtömb észak-, északkeleti irányban távozik a Kárpátok felé. A megye szatmári tájegységé­ben - ahol egyébként az egyik legsúlyosabb az ár- és belvízhelyzet - így további csapadékra lehet számítani a következő órákban. Gondot jelent, hogy a Kárpátokban az eső fel­gyorsítja majd a bérceken lévő hótakaró olvadását, s emiatt a Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr határokon túli szakaszain újabb árhul­lámok kialakulására várha­tó. Összmunkatársi érte­kezleten tekintették át el­múlt évi tevékenységüket pénteken Szegeden, a Csongrád Megyei Nyug­díjbiztosítási Igazgatóság dolgozói. Feladataink döntő részét si­kerrel oldottuk meg, tovább erősödött munkánk szolgálta­tó jellege és több területen csökkent az ügyintézési idő, de központi szabályozás híján az előírások egy részét nem mindig tudjuk időben teljesí­teni - mondta Dudás Józsefné igazgató. Legnagyobb gondot az okozza számunkra, hogy továbbra sincs egységes nyil­vántartás azokról a munkálta­tókról, akiknek adatszolgálta­• A hat városi iroda jól működik Szolgáltató társadalombiztosítás tási kötelezettsége van, s ezért csak a statisztikai hivatal se­gítségével tudjuk megtalálni fizetni köteles ügyfeleinket. Az igazgató asszony szerint továbbra is „divat" az alkalmi jellegű foglalkoztatás a járu­lékfizetés elkerülése érdeké­ben. Ugyanemiatt több vállal­kozás fiktív székhelyet jelöl meg, akiktől nehéz behajtani követelésüket. A nyugellátás területén sa­játságos arányeltolódás követ­kezett be az elmúlt évben. A nyugdíjkorhatár emelése és az előnyugdíjazás lehetőségének eltörlése miatt ugyan csaknem a felére csökkent az öregségi nyugdíjigények száma, a hoz­zátartozói ellátások viszont ennyivel nőttek. Jó döntésnek bizonyult, ami az országban egyedülálló: Mindszent kivé­telével a megye valamennyi városában nyitottak irodát, aminek szükségességét az ügyfelek nagy száma igazolja. Dudás Józsefné sajnálattal áll­apította meg, hogy bár jelentős mértékben nőttek a kivételes nyugdíjemelési kérelmek, azok kétharmadát el kellett utasítaniuk a rendelkezésükre álló keret szűkössége miatt. Jó hír viszont, hogy az egyszeri segélyeknél az eddigi ötezer forintról csaknem nyolcezerre emelhették az esetenként jutó összeget. Év közben két fel­ügyeleti ellenőrzést tartottak az igazgatóságnál, melyeknek megállapításai szerint műkö­désüket megfelelőnek és taka­rékosnak találták, de kívánatos lenne az ügyintézési idők to­vábbi csökkentése. Az igazga­tó asszony is ezt a célt emelte ki elsőül idei feladataik közül. V. I. P. • Aggasztóan alacsony a közlekedési morál Egyre több a halálos baleset Saját értékelése sze­rint sikeres évet zárt a Csongrád Megyei Bal­esetmegelőzési Bizott­ság, mindez azonban nem jelenti azt, hogy az 1999-es esztendőben ke­vesebb munkájuk lesz. A főkapitányság mellett müködö szervezet, illetve a balesetmegelázési munkában részt vevő társszervek képviselői a napokban értékelték az elmúlt esztendő tapasz­talatait. A megyei balesetmegelő­zési bizottság ügyvezető el­nöke, Kovács Mihály őrnagy szerint a megye közlekedés­biztonsági helyzete a szemé­lyi sérüléssel járó balesetek adatai alapján kedvezően ala­kult. 1997-ben ugyanis 902, tavaly pedig 840 ilyen jellegű esemény történt a megyei út­jain, s ez 7 százalékos csök­kenést jelent. Aggasztó ugyanakkor, hogy 58-ról 73­ra emelkedett a halálos közúti balesetek számra, mindössze eggyel több súlyos sérülés történt, és 481 helyett 403-an könnyebben sérültek meg. A balesetmegelőzési bizottság a balesetek számának csökke­nése érdekében célirányos akciókat szervezett, a közle­kedésben részt vevők külön­böző csoportjai számára. Fontos feladatnak tartják az általános iskolákban folyó nevelési munkát, amelynek révén helyes közlekedési mo­rált tanítanak a még fogékony életkorban lévő fiatalok szá­mára. Ennek jegyében idén is folytatni fogják az „Egy nap a biztonságért, egy nap az is­kolában" elnevezésű akciót, amely révén a társszervekkel együtt havonta más-más isko­lába látogatnak el. A balesetmegelőzési bi­zottság igyekezett vala­mennyi közlekedésbiztonság­gal kapcsolatos akcióban részt venni, ennek köszönhe­tő, hogy szinte mindegyik nagy rendezvényre ellátogat­tak, s bemutatták a különböző oktatófilmjeiket, eszközeiket. Ezen túl a sajtóban igyekez­tek az évszakokra jellemző közlekedési viszonyoknak megfelelő propagandát kifej­teni. A CSMBB értekezletén ott volt dr. Gyulay Endre sze­ged-csanádi megyés püspök is, aki a nevelő munka részé­nek nevezte a helyes közleke­désre nevelést, s hozzátette: ez mindannyiunk közös érde­ke, amely ezzel együtt nagy felelősséget is jelent. ' Ami az idei évet illeti: a balesetmegelőzés terén ki­emelt jelentőséget szeretne tulajdonítani a bizottság a ha­lálos kimenetelű és súlyos sé­rüléssel járó balesetek számá­nak visszaszorítására. A he­lyes közlekedésre nevelés ér­dekében idén először meg­rendezik az I. Csongrád Me­gyei Közlekedésbiztonsági Tábort, s négy év után ismét készítenek egy sokkoló filmet a megyében történt súlyos balesetekről. Arató László múlt IflMifJll Leszakasztott olajfalevél ts letének hatszázadik esztendejét, második hónapját, e MJj hónap tizenhetedik napját töltötte be Noé, s Jelfaka­dának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, s az ég csatornái megnyilatkozának. Es esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel" - olvashatjuk Mózes első könyvének hetedik részében. Nem tudjuk, napi hány milli­méter csapadék hullott, de esőügyben alighanem ez az első feljegyzett meteorológiai megfigyelés. Most nekünk is mó­dunk van megfigyelni. A régiekkel ellentétben, nekünk pontos adataink vannak az eső mennyiségéről, savtartal­máról, várható terminusairól... Sok mindent tudunk, csak azt nem nagyon, hogy müévők legyünk, hogyan mentsük közel száz veszélyeztetett településen a házakat, az értéke­ket... És mi lesz a termőfölddel, amelyen áll a víz, amely­ben pusztul a vetés? Noha az - ezúttal többnyire óvatos ­újságok azt írják, hogy Szabolcs-Szatmár-Beregben foko­zódik a belvízkatasztrófa veszélye, mindenki tudja, lehet, hogy a veszély még fokozódik, de a belvízkatasztrófa már itt van. A szombati tárcaközi egyeztetésen be is jelentették a rendkívüli állapotot. Szabolcs-Szatmár-Bereg mellett kritikus állapotok vannak Hevesben, Békésben és Hajdú­Biharban. Olyan emberi teljesítmény, amely gátat emelhet a víz elé, már elképzelhetetlen. Kizárólag azon múlik a kár mértéke, hogy az olvadás következtében lezúduló vizeket még tovább duzzasztó esők mikor állnak el, s a képzeletbe­li bárkánkból kibocsátott galamb mikor tér vissza hoz­zánk, csőrében leszakasztott olajfalevéllel, amiből megtud­hatjuk, hogy „elapadt a víz". A víz ugyan nem, sok min­den más azonban elapadt a héten. Kovács László MSZP­elnökből például a buzgalom. Miután tavalyi választási ve­resége óta mást sem tesz, mint tárgyalási készségéről, konstruktivitásáról biztosít mindenkit a parlamenten kívül és belül, az első adandó alkalommal bebizonyította, hogy csak addig tettrekész, ameddig semmit sem kell tennie. Mi­helyt elmehetett volna Stumpf Istvánhoz, azonnal ajtót mutatott - saját magának, úgy döntve: kívül tágasabb, jyrovács László tavaly május óta olyan, mint egy süldő­ISl lány, aki akarna is meg nem is az élet nagy titkaival megismerkedni. Az egésznek pedig annyi a prózai oka, hogy Kovács a választási vereséget máig nem tudta meg­emészteni. Pszichoterapeutához kellene vinni őt, egy kis tesztelés, rajzoltatás sokat elárulhatna abból, amit gondol. Bár lehet, hogy jobb nekünk, ha ezt sose tudjuk meg. A változatosság gyönyörködtet! Különösen fontos ennek az elvnek az állandó érvényesülése az iskolában. Ezért újfent változik a gimnáziumi képzés, visszafordítják az ifjúságot, vagy legalábbis a gimnazista ifjúság egy részét a négyosz­tályos képzéshez. A hat- és a nyolcosztályos gimnáziumok megszervezése igénybe vett egy csomó energiát, s most, hogy végre működni kezdtek, hatékonnyá váltak - vissza a négyosztályoshoz. Mire ez megtörténik, addigra hátha jön egy következő kormány, amelyik majd megint a nyolcosz­tályost preferálja. Nem apad el a magyar államadósság sem. Nehezen el­lenőrizhető szakmai körök szerint adósságunk az utóbbi időben megint növekedett. És úgy tartják a legfőbb pénzü­gyesek, hogy az „adóssághelyzet" nem is fog a közeljövő­ben javulni, mert a tőke „repatriál" tőlünk. Vagyis a pénz szedi sátorfáját, és elhagyja Magyarországot. Több formá­ban is. A külföldi cégek a nálunk keletkezett hasznukat nem Magyarországon fektetik be, hanem kiviszik az or­szágból, miközben csökkenteni igyekeznek már behozott tőkéjük arányát is. Most mi ezen mintha csodálkoznánk, pedig nincs benne semmi meglepő. Már 1990-ben is tud­hattuk, hogy a pénz mindig oda megy, ahol a legelőnyö­sebbek a befektetési lehetőségek. (Ahogy az árut is ott ter­melik meg, ahol ez a legolcsóbb, és ott adják el, ahol a leg­többet fizetik érte.) Azt persze nem lehet tudni, hogy a sze­gényedés mögött milyen politikai erők állnak, és milyen céllal. Ha gyengítik a magyar gazdaságot, halogatni lehet az EU-csatlakozást. A halogatás pedig olyan újabb kény­szereket hozhat létre, amelyeken a külhoni pénzvilág me­gint keresni tud, miközben nem kell költenie az új EU-tag támogatására. Kemény versenyfutás kezdődik most el. Vi­haros hullámokat ver a jog és a jogalkotás is. Miközben a pártok a maffia elleni törvénycsomaggal bíbelődnek, kide­rült, hogy a sípoló bejáratokkal védett parlamentben se túl nagy a biztonság. Könnyű állandó belépőhöz jutni, több ezer különféle munkavállalónak van állandó belépője, s ők - munkájuk kapcsán - hozzáférnek a parlament infor­matikai rendszeréhez Abban pedig államtitkokat is tarta­nak, nem csak azt, hogy melyik nap, hánykor kezdődik a plenáris. Mindez ráadásul véletlenül derült ki: holtan ta­láltak egy, a rendőrség által jelenleg is körözött, korábban már elitélt személyt, akinek a zsebében állandó parlamenti belépő is lapult. Most megindulnak a vizsgálatok. / obb lett volna ellenben, ha Hódmezővásárhelyen az önkormányzatban nem indul semmiféle vizsgálat. A helyhatósági képviselők - a jegyző asszisztálásával ­úgy döntöttek, hogy felfüggesztik Rapcsák András polgár­mestert. Rapcsák felfüggesztése viszont korántsem olyan egyszerű. Úgyhogy az eljárás jogszerűtlen volt, a jegyző és a képviselők visszakozhatnak. De elérték, hogy Vásárhely országos ismertsége, hírneve megint öregbedett. Rapcsák András visszahuppant székébe, s a huppanást egy egész ország hallotta.

Next

/
Thumbnails
Contents