Délmagyarország, 1999. március (89. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-01 / 50. szám

HÉTFŐ, 1999. MÁRC. 1. A DÉL SPORTJA III. Risztov bemutatkozott úszás Kitűnően sikerült a vásárhelyi Risztov Éva bemutatkozása a fel­nőtt nemzetközi me­zőnyben. A németor­szági Gelsenkirchenben megrendezett Világku­pa-fordulón a Hód Úszó SE ifjú versenyzője nagyszerű teljesítményt nyújtott. A felnőttek között élete első nemzetközi erőpróbá­ján vett részt szombaton és vasárnap a vásárhelyi Risz­tov Éva. A magyar váloga­tott tagjaként rajthoz álló, roppant tehetséges fiatal úszó kiválóan szerepelt a németországi Gelsenkir­chenben megrendezett rö­vid pályás Világkupa-for­dulón. A verseny rangját jól tükrözi, hogy összesen har­minchárom ország legjobb­jai szálltak vízbe. Szeren­csére azonban Bán Sándor tanítványa a külföldi ve­télytársak ellen is bizonyí­tani tudta: remek képessé­gekkel, adottságokkal ren­delkezik, s nem ijed meg a nagy nevektől sem. A két­napos viadalon előbb az igencsak embert próbáló 800 m-es gyorsúszásban állt rajthoz. Az ifjú ver­senyző 8:43,50 alatt ért cél­ba, s mint utóbb kiderült, ez az időeredmény a kilence­dik helyezéshez bizonyult elegendőnek. A Világkupa-forduló második napján pedig már nem sok hiányzott ahhoz sem, hogy érmet is szerez­zen a vásárhelyi tehetség. A 200 méteres pillangóúszás­ban az ötödik legjobb idő­vel sikerült bejutnia a dön­tőbe, ahol nem sokkal ma­radt le a dobogóról. Risztov Éva 2 perc 10 másodperc 41 századmásodperc alatt ért célba, ami végül számá­ra a negyedik helyezést je­lentette. Mint megtudtuk, csak apróságokon múlott, hogy nem a fiatal „hódos" versenyző nyakába került a bronzérem. A bemutatkozás tehát meglehetősen jól sikerült, s lehet bízni a remek folyta­tásban is. A Világkupa kö­vetkező fordulóját a hét kö­zepén, szerdán és csütörtö­kön Imperiában rendezik meg, s természetesen Risz­tov Éva az olaszországi versenyen is indul. K. T. Fókuszban a legfiatalabbak atlétika • Munkatársunktól A közelmúltban rendezték meg Szegeden a legfiatalab­bak (6-tól 12 éves korig) at­létikai terembajnokságát az Etelka sori munkacsarnok­ban. A versenyen a követke­zők győztek: Egyéni számok. 6-7 éve­sek, 30 m-es rajtverseny: Zsemberi László, Miklós Ju­dit (mindkettő Tabán); hely­ből távolugrás: Oltványi Oli­vér (Felsővárosi), Miklós. 8-9 évesek, 30 m-es rajtver­seny: Kiss Ferenc (Móricz), Kaliczka Renáta (SZVSE); helyből távolugrás: Kiss, Horváth Renáta (Hunyadi); tömöttlabda-lökés: Őze Dá­niel (SZVSE), Kaliczka. 10-11 évesek, 30 m-es rajt­verseny: Török Károly (Bál­int), helyből távolugrás. Bor­csa Lóránt (Orczy), tömött­labda-dobás: Török. Csapatversenyek. 6-7 évesek, 30 m-es rajtverseny: Felsővárosi (fiúk), Tabán (lányok); helyből távolugrás: Felsővárosi (fiúk), Tabán (lányok). 8-9 évesek, 30 m­es rajtverseny, helyből távo­lugrás és tömöttlabda-lökés: a fiúknál mind Móricz, a lá­nyoknál mind Orczy. 10-11 évesek, 30 m-es rajtverseny: Rókus II. (fiúk és lányok egyaránt), helyből távolug­rás: Rókus II. (fiúk), Móricz (lányok), tömöttlabda-lökés: Felsővárosi (fiúk), Rókus II. (lányok). Remi Kaszparovval sakk • Munkatársunktól A spanyolországi Li­naresben zajló, XX. ka­tegóriás nemzetközi sakkverseny ötödik for­dulójában a szegedi Lé­kó Péter 1:0-ra legyőzte az orosz Ivancsukot, majd a hatodik forduló­ban döntetlent játszott az éllovas, szintén orosz Kaszparov ellen. A verseny állása: 1. Kasz­parov 4 pont, 2. Anand és Kramnyik 3,5-3,5, 4. Szvid­ler, Topalov és Adams 3-3, 7. Lékó 2,5, 8. Ivancsuk 1,5 ponttal. • Nemrégiben Vásárhelyen rendezték meg a Kertváros­kupa elnevezésű 9 fordulós, svájci rendszerű sakkver­senyt. Egyéniben Tatár Kiss Szabolcs, míg csapatban a Belvárosi Olvasókör diadal­maskodott. Az eredmények; egyé­niben: 1. Tatár Kiss Sza­bolcs 8,5 pont, 2. Ábrahám Zoltán 7 p. (mindkettő Bel­városi Olvasókör), 3. Csűri László 7 p., 4. ifj. Horváth László 6 p., 5. Oravecz Mátyás 6 p., 6. Botka Péter 6 p. (mindannyian Kertvá­rosi Olvasókör), 7. Kádár László (Szabadság Olvasó­kör) 5,5 p. Csapatban: 1. Belvárosi Olvasókör (Tatár Kiss Szabolcs, Ábrahám Zoltán, Bene Zoltán) 20 p., 2. Kertvárosi Olvasókör I. (Csúri László, ifj. Horváth László, Oravecz Mátyás) 19 p., 3. Kertvárosi Olva­sókör II. (Botka Péter, Csú­ri Máté, Jurasits Miklós) 15,5 p., 4. Tarjáni Olvasó­kör (Bálint Vilmos, Csorba László, Mónus Imre) 15 p. A legfiatalabb versenyző­nek járó különdíjat Erdős Péter (Szabadság Olvasó­kör) és ifj. Botka Attila (Belvárosi Olvasókör) ve­hette át. A legidősebb résztvevőnek Á. Nagy Pál (Tabáni Olvasókör) bizo­nyult, míg a hölgyek közül Tóth Ildikó (Újvárosi Olva­sókör) nyújtotta a legjobb teljesítményt. A szervezők­nek jelentős segítséget nyújtott a viadal megrende­zésében Szilágyi Ferencné, a Kertvárosi Olvasókör el­nöke. • A győzelem gyerekjáték a szentesi lányoknak Csongrád megyei kupabúcsú Hiába csiklandozta az exszentesi Matajsz (balról) Varga Pétert, a szegedi pólós négyszer vette be a Fradi kapuját. (Fotó: Gyenes Kálmán) vízilabda A hét végén papírfor­ma-eredményeket értek el a Csongrád megyei pólósok. Elbúcsúzott a férfi Magyar Kupától a Kontavill Szentesi VK és a Tabán Trafik Szeged is: mindkét gárda az idegenbeli vereség után hazai medencében is kénytelen volt fejet haj­tani az UTE, illetve az FTC elótt. A már arany­érmesnek tekinthető Hungerit-Carnex Szente­si VK nöi együttese vi­szont folytatta csodála­tos menetelését a baj­nokságban: a Szönyi úti uszodában sem talált le­győzőre. Tabán Trafik Szeged-FTC 9-13 (2-4, 2-2, 3-3, 2-4) Férfi Magyar Kupa ne­gyeddöntő visszavágó. Új­szegedi Sportuszoda, 100 néző. Vezette: Horváth S. Szeged: Tóth I. - Balla, Weszelovszky 1, VARGA P. 4, Mód, Kresák 1, ZSARKÓ 3. Csere: Csörgő, dr. Török, Éles, Boros, Varga Á. Edző: Lengyel Gábor. Gól - emberelőnybó'l: 4/1, III. 7/4. Négyméteres­bóT: 2/2, ill. 1/1. A Magyar Vízilabda Szö­vetség ismételten nem ha­zudtolta meg magát... Tör­tént ugyanis, hogy a Sze­ged-FTC MK-mérkőzés ere­detileg szombaton 17 órakor kezdődött volna. Csakhogy ebben az időpontban fogadta a Pick a Fotex kézilabdacsa­patát. A Tisza-parti klub ve­zetői előre hozták hát másfél órával a kezdést, s erről fa­xon tájékoztatták is a Fradit, valamint a szövetséget egya­ránt. A zöld-fehérek időben meg is jelentek a Sportuszo­dában, viszont az ellenőr és Juhász játékvezető nem volt sehol. A szövetség nem tájé­koztatta őket a változásról. A másik bíró, Horváth Sán­dor is csak azért volt „pon­tos", mert lapunkban már hét közben olvasott a változás­ról... Jobb híján mindkét együttes belement abba, hogy a gyakorlatilag tét nél­küli meccsen egyetlen játék­vezető fújja a sípot. Az előzó napi 14-4-es vereség után a szegediek túlzottan nagy reményekkel nem vághattak neki a mér­kőzésnek, ennek ellenére Kresák bombagóljával ők szerezték meg a vezetést. Nagyon nem tetszett ez a Fradinak, mert Fodor ve­zényletével pillanatok alatt fordított, 1-4. A második és a harmadik negyedben a nagy lelkesedés mellett még jól is játszottak a szegediek: minden fővárosi találatra ér­kezett válasz, 7-9. Az utolsó játékrészben aztán újra meg­rázta magát a KEK-elődön­tős gárda, de a négygólos vereségért (9-13) egyáltalán nem kell szégyellnie magát az önkormányzati pénzre váró Tabán Trafik Szeged­nek. Lengyel Gábor: - Nem a vereség, hanem néhány játé­kosom fegyelmezetlensége bosszant. Szélpál László Kontavill * Szentesi VK-Ujpest 6-9 (3-2, 2-1, 0-2, 1-4) Férfi Magyar Kupa ne­gyeddöntő visszavágó. Szen­tes, 500 néző. Vezette: Szentgyörgyi, Kenéz. Szentes: HORVÁTH ­dr. Dongó, Komlósi 1, HA­LÁPI 1, Tóth F„ Szebeni 1, Szénászky 1. Csere: Zentai, Torday, Juhász, Kiss I. 1, Pi­ti L. 1. Edző: Kádár József. Gól - emberelőnyből: 10/4, ill. 5/2. Négyméteres­ből: -, ill. 2/2. A népes szurkolótábor ér­deklődés melletti kupa­visszavágón Szebeni szerzett vezetést a hazaiaknak, majd felváltva estek a gólok, 3-2. A második negyedben is szi­porkázott és könnyedén ját­szott a Kurca-parti gárda, 5-3. Fordulás után azonban a szentesiek még a kettős emberelőnyt sem tudták ki­használni, míg a másik olda­lon Kiss G. büntetőből szépí­tett, előnyből pedig egyenlí­tett, 5-5. Az utolsó hét perc­ben már csak az volt a kér­dés, hogy hány góllal nyerik a meccset a lilák. A választ hamar megadták dr. Molná­rék: hárommal, 6-9. Kádár József: - Sokat javultunk a pénteki mécs­esünkhöz képest, de ahhoz keveset, hogy „visszavág­junk"... A Magyar Kupa legjobb négy csapata közé az Újpest és az FTC mellett még a BVSC, valamint a Honvéd­Spartacus jutott. • Női bajnokság a Felina­kupáért. Az 1-4. helyért: BEAC-Hungerit­Carnex Szentesi VK 5-12 (0-5, 2-2, 2-4, l-l) Budapest, Szőnyi út, 50 néző. Vezette: Koós, Szé­kely Z. Szentes: Varga Z. ­TÓTH G. 3, Tóth N. 1, Tot, SZREMKÓ 3, Győri 2, ÁBEL 3. Csere: Makra, Vér, Waszlavszky, Pengő, Szabó B. Edző: dr. Tóth Gyula, Pengő László. Gól - emberelőnyből: 7/1, ill. 9/6. Már az első negyedben megmutatkozott, hogy a baj­noki címvédő szentesiek tar­talékosan is egy klasszissal jobbak, mint az őket - a nemzetközi szövetség „jó­voltából" - a BEK-ben he­lyettesítő egyetemisták. Dr. Tóth Gyula: - Még szerencse, hogy törődünk az utánpótlással is, mert egyéb­ként fogalmam sincs, kit küldtem volna a medencé­be... Hungerit-Carnex Szentesi VK-BVSC 6-5 (1-0, 1-2, 3-1, 1-2) Szőnyi út, 100 néző. Ve­zette: Koós, Orovecz. Szentes: Varga Z. ­TÓTH G. 2, Tóth N. 1, Tot, SZREMKÓ 1, Győri E., Ábel 2. Edző: dr. Tóth Gyula, Pengő László. Gól - emberelőnyből: 3/1, ill. 5/0. A félidőig még egyen­rangú ellenfelek voltak a vasutasok, ám a hajrában a Kurca-parti hölgyek jobban koncentráltak. Dr. Tóth Gyula: - Négy kezdőjátékos hiányát még mi is megérezzük. Hungerit-Szentesi VK-Uralocska 18-7 (6-4, 7-1, 4-1, l-l) Szőnyi út, 200 néző. Ve­zette: Kosztolánczy, Né­meth. Szentes: Varga Z. - Tóth G. 2, Sipos E„ TÓTH N. 5, Drávucz 2, SZREMKÓ 5, Ábel 3. Csere: Tot D., Győri, Vér 1, Szabó B., Makra, Waszlavszky, Pen­gő. Edző: dr. Tóth Gyula, Pengő László. Gól - emberelőnyből: 6/3, ill. 8/1. Álmosan kezdtek a szen­tesiek, de a második ne­gyedre aztán felébredtek, s megnyugtató előnyt szerez­tek. Dr. Tóth Gyula az utol­só hét percre „sort cserélt": még a serdülők is játéklehe­tőséget kaptak, nem csupán a juniorok... Dr. Tóth Gyula: - Di­cséret illeti a lányokat, töb­ben még lázasan vállalták a játékot. Kijár a dicséret a mester­edzőnek is, hiszen a márci­us 13-14-i szentesi forduló eredményeitől függetlenül, már kilencszeres magyar bajnokcsapat trénerének mondhatja magát. Egy olyan csapaténak, amely bár eltiltatott a következő BEK-től, ám a helyette in­duló BEAC-nak - nagyon sportszerűen - kölcsönadja Drávuczot és Sipost. Ok ezért szerepeltek már a ver­senyen kívül induló Ura­locska ellen, az egyetemis­ták között. További eredmények: Uralocska (orosz)-BVSC 6-13, BEAC-Uralocska 17-3 (a szentesi Drávucz 2, Sipos 1 gólt dobott), BVSC-BEAC 9-8. Révész János A bajnokság állása: 1. Szentes 21 21 - - 285-110 42 2. Uralocska 21 12 - 9 228-200 24 3. BVSC 21 6 - 15 135-224 12 4. BEAC 21 3 - 18 124-238 6 Ózdon teke # Munkatársunktól A női teke szuperligában a Petrolszerviz csapata Óz­don vendégszerepelt, és sú­lyos vereséget szenvedett. Ózd-Petrolszerviz 7:1 (2620:2484) A szegedi pontszerzők: Kórász 441, Naschitz 422, Monostori 410, Csajkásné 410, Győző 408, Tóthné 393. Az ifjúságiak meccsén: Ózd-Petrolszerviz 4:0 (802:745) A szegedi pontszerzők: Hódi 371, Gróf 176 (Csuka 198). Hiányzó kulcs­emberek teremlabdarúgás • Munkatársunktól A 20. forduló mérkőzéseit rendezik meg ma este a te­remlabdarúgó NB I-ben. A HKFC '93-Szuperinfó ismét hazai környezetben, a Hód­tói Sportcsarnokban lép pá­lyára. A megszokott idő­pontban, 19.15-kor kezdődő összecsapáson a jászberényi Viktórió PDC lesz a házi­gazdák ellenfele. A vásárhelyiek játékos­edzője, Bódi Attila elmond­ta: a múlt heti, Szeged elleni vereség ellenére többé-ke­vésbé elégedett volt csapata teljesítményével. Úgy vélte, játékosai egyre inkább for­mába lendülnek, s ez bizako­dásra adhat okot. A ma esti mérkőzésen azonban nem lesz könnyű feladata a HKFC-nek, hiszen Erdei há­rom sárga lap, míg Bódi a legutóbbi fordulóban történt kiállítása miatt nem léphet pályára. Totó • Budapest (MTI) A totó 8. heti szelvé­nyén szereplő mérkőzé­sek eredményei: 1. Internazionale­Juventus 0-0 X 2. Roma­Milan 1-0 1 3. Vicenza­Lazio 1-2 2 4. Parma­Perugia 3-1 1 5. Piacenza­Bologna 5-0 1 6. Bari­Cagliari l-l X 7. Salernitana­Fiorentina l-l X 8. Venezia­Udinese 1-0 1 9. Empoli­Sampdoria 0-1 2 10. Atalanta­Napoli l-l X 11. Reggiana­Pescara 0-2 2 12. Torino­Lecce 3-1 1 13. Treviso­Monza 3-1 1 pluszmérkőzés: 14. Newcastle­Arsenal l-l X SS^WYOMDAI DM SZOLGÁLTATÁS: 62/311-819

Next

/
Thumbnails
Contents