Délmagyarország, 1999. február (89. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-05 / 30. szám

» Ki adjon igazat, kinek - telekügyben? Perpatvaros dóci portavita A választási gyózelem mámoros hajnala után, mint akkoriban hamar hí­re szaladt (amikor égzen­géssel, villámlással tán még lövés is dördült) Csi­kósné Simon Máriát - el­mondása szerint - kiza­varták a polgármesteri hivatalból. - Támasztotta a polgár­mester úr az ajtófélfát, akkor még nem tudtam, hogy hajna­lig tartott a győzelem ünnep­lése, s nincs még valami hejde állapotban, köszöntem, mire azt kérdezte: Mi újság maguk körül? - meséli Csikósné Si­mon Mária. - Mondom, hogy semmi, mire fölcsattant, hogy tudja ő! Mi hátráltatjuk a Nagy Pistáékat. Elnézést kér­tem, hogy én most más ügy­ben jöttem, de szó szót köve­tett, és azt mondta: húzzák meg magukat ott, mert maguk közé csapok! Erre én azt mondtam, hogy én nem csi­náltam semmi szabálytalansá­got, legyen szíves, ne fenye­gessen, mert nem vagyok ijedős. Én is fölcsattantam: tisztában van maga azzal, hogy mit beszél? A szomszéd épített a mi területünkre! Ki­kelt magából: „Hordja el ma­gát, nem akarom látni magu­kat, de még a családjukat se, még én vagyok a polgármes­ter!" Hátrálnom kellett, elné­zést kértem, hogy ebben a hi­vatalban nekem is annyi jo­gom, mint másnak, mire ő rám mordult: csukja be az aj­tót! - Csikósné olyan hangne­met használt - említi a falu első embere - , amit én nem tűrök el, és közöltem vele, hogy ide ügyeket intézni és nem kiabálni szoktak jönni. Belovai Pál hozzátette még, hogy az Arany János ut­cai telekügyben a polgármes­ter nem illetékes, de a vitatott 14 négyzetmétert ahány föld­mérő, annyiféleképp jelölné ki nekik. A tulajdonos, vagyis Csikós András, 74-ben mikor a házat építette rá nem kifogá­solta, hogy rosszul áll a portá­ja. Ahogy mondják, a gondok akkor kezdődtek, mikor asszony került a házhoz. Csikós András szerint ő mindig tiszteletben tartotta a más jogát, hiszen közember volt, parancsnoka a dóci tűzoltók csapatának. Idevaló születésű ember, csupán rövid időre ment Tószegre és Szol­nokra. Saját kezével építette a házat, vályogot vert hozzá. Kertjébe szőlőt ültetett, s ami­kor szüksége kívánta, mér­nökkel is kimérette a portát. Nem lehetett az sarkos, mint máshol, mert trapéz alakúra formálták az akkori portaosz­tók, akik a sándorfalvi tanács­házán ültek, és onnét irányí­tották a dóci faluépítést. A baj abból származik, hogy Csikó­sék portáján az adófizetés mi­Előadás Zsombén • Munkatársunktól Öt éve tartó kapcsolatokat ápol a zsombói Wesselényi népfőiskola a Kecskeméten székelő Dán Kulturális Inté­zettel. Hétfőn este munkatár­suk, Erik Thrane tart elő­adást Dánia mezőgazdaságá­ról, különös tekintettel a dán szövetkezeti megoldásokra. A helyét kereső magyar mezőgazdaságból fölte­hetően mások is érdeklődnek a téma iránt. - Nem arany az élet az Arany János utcában - mondják Csikósék. (Fotó: Gyenes Kálmán) atti újraterméskor 2014 négy­zetméter lett, ami addig 1843 volt. Kirótták rá a fizetnivalót. Erre Csikósék is nekidurálták magukat: ha tényleg több, a valóságban is az legyen! A szomszéd bontsa le földjükről az ólja végét, már a harmadi­kat, amit engedély nélkül épít­get. Arrébb pár lépéssel Nagy István az ismert közmondás­sal él: rossz szomszédság ­török átok! Pedig haragosa annak idején még segített ala­pozni a főépületet. Szerinte is, ameddig nem hozta ide az asszonyt, békében éltek. Az­tán: - Fölszedték a kerítésemet, utána följelentettek. Télen nem javítottam meg, de ta­vasszal igen. Az istállóvég be­rakásához megvettem az anyagot, de nem engedtek be az udvarukba. Kutya kötetes­ségük lenne, ha nagyon erőszakoskodnának, mondta a jegyző, karhatalmi erővel oda mehetek. Én az épületet le nem bontom, adja be a bíró­ságra, ha ott elítélnek, válla­lom a börtönt. - Hát azt azért mégse... - Az esőcsatornát meg az istálló tetejét is megcsinálta­tom, erre fölszólítást kaptam. Másutt az épületek jó részéről épp úgy hiányzik ez, mint a mienkről. Csak azokat nem jelentgetik... A nézeteltérés elmérgese­désének szomszédbeli vázolá­sa után is csak félbe mara­dunk az igazsággal. Mást je­lez a térkép, mást mond a pe­csétes papír, és mást mutat a valóság. - Nagy István szerint mit? - Bodorszéki tanyán lak­tunk a szüléinknél. Kellett a porta, egy melléképület már állt rajta, mikor megvettük. Egy évig abban laktunk, kö­A kezdet. •• A dóci portavita tán azzal kezdődött, hogy Csikósék szóltak Na­gyéknak, becsukják a jó­szágokat, ha azok ezután is átjárnak a kertjükbe. Közben valakik kirámol­ták Nagyék lakását, majd kutyákat mérgez­tek. (A sarki szomszéd éjjeliőr volt, s állítólag targoncával hordta is ha­za a cuccot, s a kutyák ugatták.) Csikós hallotta sokszor az ilyen éjszakai vagyongyarapító nesze­zést, őt ez a dolog nem érdekelte. Mint volt tűz­oltóparancsnok tudja, hogy a faluban még Belo­vai, a polgármester is a tűzoltók Zsukjávat hord­ta a paprikát Máskor se mindig szent a törvény, Csikósné elárulta, hogy ő például feketemunkás volt, tengerit tört, szintén a falu első emberének, aki szép csendben vissza­vett vagy száz hold föl­det. Ettől függetlenül egyikük se gondolná, hogy a polgármester Na­gyékat kipártolná. Nin­csenek velük rokonság­ban, nem igazán barátok, nem járnak úgy össze nagy virágcsokrokkal, mint korábban az iskola­igazgatóékkal. Nagyék­hoz vitt ugyan pörköltet, mikor megvendégelte azokat, akik tettek a vi­rágos Dóéért, de az ő te­lekügyükben „máshon­nét fújhat a szél". zelebb hoztuk a gyerekeket az iskolához, óvodához. A tée­szünk összeolvadt a sándor­falvival, utána nemsokára részvénytársaság lett, s engem is, mint más műhelyest, Rábá­ra tettek. Aztán éjjeliőr let­tem, most meg őrzővédő szol­gálatnál dolgozom, de emlí­tettem, itt a föld, több, mint húsz hold, s annak a termése nem igazán talál piacot. Van minekünk elég bajunk. A szomszéd méreti állandóan a maga igazát. Mondtam, ott hátul a kertem, vegye ki abból azt a pár négyzetmétert. Mert körülbelül négyezer forintról van szó. De ők belekötnek még abba is, aki segít. De nem mondok tovább sem­mit... Lépjünk mi is a hivatal pe­csétes útjára. Az egyik papí­ron Ópusztaszer, Dóc közsé­gek képviselő-testületeinek körjegyzősége, dr. Jenei Ró­zsa kötjegyző az illetékes. A másikon Balástya községi ön­kormányzat jegyzője írásos határozatot küldött Nagy Ist­vánnak, a szomszédnak, hogy saját tulajdonú telkén szabály­talanul építkezett. Nem ké­szült el 1986 óta a csapadék­víz-elvezető rendszer. Az elsőfokú építési hatóság Ba­lástyán (Dr. Farkas Éva jegyző megbízásából Márkus Rudolf) 10 évvel ezelőtti ÉVM rendelet és az országos építési szabályzat idevonatko­zó részeit citálja érvenként. Cserépről, tetővégről, kerí­tésről. Híreli még, hogy a ba­lástyai igazság kimondására még nem kell keríteni a porta­szélet, csak ha majd a bíróság rendeli. A nehéz anyagi kö­rülményekre tekintettel a jegyző 1998. december 31-éig haladékot ad. Ha a megszólí­tott nem cselekszik, jön a bír­ság, ami lehet akár százezer forint is. Nagy Istvánt már Szakácsi Imre megbízott dóci körjegyző is fölszólította, hogy az építkezést fejezze be, a baleset veszélyét szüntesse meg, emelje meg a szomszéd felőli falat, csatornázza le, mert ellenőrizni fogja; 1998. március 31. volt a határidő. Viszont a haragostárs fölbé­lyegzett ajánlott levele az Arany János utca 12.-ből a 14.-be nem juthatott, a posta kis címkéje szerint, amely a kézbesítés lehetetlenségét hi­vatott igazolni, a címzett Nagy István nem fogadta el a küldeményt, visszakerült az a feladó Csikósné Simon Má­riához. Akik az Arany János utcá­ban emelték otthonukat, mind azért tehették, mert az akkori szabályok ezt lehetővé tették. Ismert ennek a menete, sok­szor hunytak szemet az apró szabálytalanságok felett, ép­pen a haladás érdekében. (Ma már a kétszáz szögölnek mért porta kicsi, arra gépekkel nem lehet behordani a termést. A rendeletekkel - amelyekkel a gazdálkodókat pici parcellák­ra szorították - harminc éve nem gondolhatnak, hogy most, amikor visszatuszkolták a földjét a parasztnak, nem tudja majd hová tenni a kuko­ricát, a gabonát. A tanyán nem hagyhatja, ellopják, ma­rad a falusi ház padlása.) Ki adjon igazat Csikósék­nak, Nagyéknak meg a többi, bajba jutott gazdálkodónak? Járni jár nekik a magyarok igazságából, de jutni már nem biztos, hogy jut. Mint az egyszeri brácsás­nak a muzsikálási pénz. Majoros Tibor „Rájöttem, hogy nem gazdásznak jjj aranyláz ütötte föl fe­C_z jét, és legalább úgy terjed, mint az influenza lá­za. Miközben az adóható­ság kinevezett főrendőre vált bukó pelikán-madárrá, mert csempészett aranyak orgazdájává lett - a nyaka­mat rá, nem egyedül vásá­rolt a rendőrség főjészkébe befurakodott kincsekből, adó nélkül, de a többit a kutya se ugatja! -, a népi változat művelői, a gagyi­zók is rákapcsoltak. Be­vált trükk, akkor talál­ják meg az utcán elfekvő „aranygyűrűt", amikor a Rezek az ut€án vevő föltűnik, és mindjárt föl is kínálják Természete­sen olcsón. Ami azonban az aranyért alacsony, a puszta rézért irreálisan ma­gas akkor is, ha testes és formás pecsétgyűrű sikere­dett a rézművesek keze alatt. Annyira kifinomod­tak a módszerek, „próbát" is ütnek bele. A rézpróba se nagy kunszt, csak egy kop­pantás a koppintásra. Sere­gestül jönnek hírek, becsa­pottak mondogatják, lóvá tettek megbízhatóan kor­rekt fólnőtteket is. Ékszeré­szek már a fejüket is alig ütik föl, amikor minőségi ellenőri munkára kérik őket, úgy kiáltják: réz! Két dologra hívnánk föl a figyelmet, megismételve, amit tárcában már leír­tunk: nehezen esik le akár­kinek az ujjáról utcán csak úgy az aranygyűrű, így ott megtalálni is nehéz. A má­sik: bár seregestül érkeznek hazánkba csempészett ék­szerek, azokat szívesebben árusítják veretes rendőrségi épületben, és ritkán bíz­zák gagyizó cigányokra. Meggyőződésünk, az alkal­mi rézművesek sem fizet­nek adót fusizott, de nem elfuserált munkájuk után, és telephely nélküli utcai kereskedelmi megbízottai­kat is feketén futtatják. Az orgazdaságban megpör­kölődött, de aranyban talán már nem utazó adóhatóság szíves figyelmébe ajánljuk mindkét rezes társulatot. Horváth Dezső Szombathelyi Árpád, a Kisteleki Művészeti Iskola igazgatója évek óta a raj­zolás, a festészet bűvöle­tében él, de pedagógiai, intézményvezetői felada­tait sem tekinti másodla­gosnak. A kisteleki, több­nyire saját kezűleg kiala­kított, igazi művészottho­na is erről „árulkodik". Most készülő képei pedig a történelmi múlt egy-egy mozzanatát - relikvia­szerű elemekkel - fel­idéző, figyelemre méltó alkotások. A kétgyermekes, 43 éves művésztanár életútja nem egyenesen vezetett a festő­művészek világába. Egyénisé­ge, életszemlélete, művészi hitvallása ma is tükrözi ennek emlékeit. - Az egykori Návay-birto­kon, Gencsháton töltöttem a gyermekkoromat. Apám ott volt agronómus - emlékezett vissza a kezdetekre Szombat­helyi Árpád. - Ebben az ideá­lis környezetben sokat játszot­tunk, kuruc és labanc katona­ként kemény csatákat vívtunk. Vélhetően mindez láthatatlan nyomot hagyott bennem és valamiféle vonzódást a törté­nelmi események, emlékek felidézésére. Korosztályunk­nak már az első világháború ­tragédiájával, szomorú ese­ményeivel, illetve következ­ményeivel együtt - is kissé mesevilágbelinek tűnik, hi­szen nem voltunk részesei a borzalmaknak. Megörökíté­sét, felidézését mégis fontos­nak érzem. De úgy gondolom, ma már nem a pusztítás pilla­natait, hanem bizonyos relik­viaszerű dolgokat, például ki­tüntetéseket, egy katonagom­bot, esetleg arcokat kell me­görökítenem - tájba illesztve - a képeken. Egy kiállítási anyagot tervezek, amelynek ff első kilenc darabja már elké­szült. Én is kitérők után jutottam el mai önmagamig, hiszen a családi tradíció szerint a kö­zépiskolát az erdészeti jelen­tette számomra. Két év gya­kornoki idő után rájöttem, hogy nem gazdásznak szület­tem. Rákapcsoltam a tanulás­ra, főiskolát, majd egyetemet végeztem, de közben rajzol­tam, majd festettem is. Mun­káimmal 22 évvel ezelőtt lép­tem először közönség elé. Ak­kor karikatúrákat rajzoltam, azokat mutatták be a Délép­klubban. Néhány esztendővel később már a festményeimet is kiállították. Miután mindig kritikus voltam önmagammal szemben, fontosnak tartottam, hogy beiratkozzam a főiskolá­ra és kiegészítő szakként megszerezzem a rajztanári ké­pesítést is. Bizonyos dolgokra azonban autodidakta módon csak magamnak kellett rájön­nöm. Eközben lehetőséget kaptam arra, hogy Szentend­rén, Szegeden, Soltvadkerten, Pécsett és Kiskunfélegyházán is kiállítsam a munkáimat. Az igazi sikert mégis az jelentet­te, amikor 1990-ben London­ban mutatták be néhány tájké­pemet, amelyekkel díjat is nyertem. Ez óriási erővel töl­tött el, nagy lendülettel láttam ismét a festéshez. Megbízást kaptam a csengelei templom oltárképének elkészítésére, de időközben Nyírkárászban egy Váci emlékhelyet is készítet­tem. A festészet mellett pró­bálkozom ugyanis a kő- és fa­faragással is. Azt vallom: az élet próbatételeit talán köny­nyebb elviselni, leküzdeni, ha . az embernek lehetősége van arra, hogy legalább alkalman­ként önmagát adva alkosson, vagy éppen hódolhasson ked­venc hobbijának. N. Rácz Judit Szombathelyi Árpád: Ma már a festészet mellett különböző kollázsok készítése, valamint a kő- és a fafaragás is örömet jelent nekem. (Fotó: Gyenes Kálmán) NEM KELL SZEGEDRE UTAZNIA, HIRDETÉSÉT FELADHATJA A TAKARÉKSZÖVETKEZETI IRODÁKBAN IS: KISTELEK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Kistelek, Kossuth u. 9. Tel.: 62/259-011. KIRENDELTSÉGEI: Baks, Fő út 88. Tel.: 62/269-397. Balástya, Felszabadulás u. 10. Tel.: 62/Z78-330. Csengele, Felszabadulás út IZ. Tel.: 62/286-031. Ópusztaszer, Komócsin Z. u. 24. Tel.: 62/275-188. Pusztaszer. Köztársaság tér l/A. Tel.: 62/276-542. ÜLLÉS ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Üllés, Fogarasi u. I. Tel.: 62/282-181. KIRENDELTSÉGEI: Bordány, Felszabadulás u. 15/A. Tel.: 62/288-231. Forráskút, Új u. I . Tel.: 62/287-156. Öttömös, Rúzsai u. I. Tel.: 62/298-623. Pusztamérges, Tolbuhin u. 10/A. Tel.: 62/286-785. Rúzsa, Fő u. 2. Tel.: 62/285-154. SZATYMAZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET, Szatymaz, Dózsa Gy. u. 25-27. Tel.: 62/283-153. KIRENDELTSÉGEI: Sándorfalva, Alkotmány körút 21/A. Tel.: 62/251-254. Zsombó, Felszabadulás u. 104. Tel.: 62/255-504.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents