Délmagyarország, 1999. február (89. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-25 / 47. szám

CSÜTÖRTÖK, 1999. FEBR. 25. HAZAI TÜKÖR 11 • Tanács István itthon kamatoztatja tudását Néptánccal - új utakon jár * jaB^nMBOTj E^HIHI Ltt*JllHfli Vilii): Tanács István - még a Holland Táncszínház tagjaként ­argentin malambót táncol. (DM-fotó) Tavaly nyáron költözött haza Hollandiából Tanács István táncos-koreográfus, aki a rendszerváltás előtti években a szegedi nép­táncmozgalom meghatáro­zó egyénisége volt. A Hóra Színház táncegyüttesének vezetőjeként egyik résztve­vője lesz annak a beszél­getésnek, amit a társulat terveiről pénteken 18 óra­kor a Juhász Gyula Műve­lődési Központban tarta­nak. A Közéleti Kávéház estjén - melynek házigaz­dája Dlusztus Imre, lapunk főszerkesztője - részleteket mutatnak be a Változások című produkcióból. • Hogyan került kapcsolat­ba a néptánccal? - 1972-ben nyolcadikos vol­tam, amikor a Nagy házaspár eljött az iskolánkba fiatalokat toborozni az Édosz Szeged Táncegyüttes felfrissítésére. Ja­vaslatukra én is elmentem az első próbákra, és annyira meg­tetszett a néptánc, hogy azóta is azzal foglalkozom. 1980-ban főállású oktatóként, koreográ­fusként és csoportvezetőként a Szeged Táncegyütteshez kerül­tem, ahol Nagy Albertékkel 1989-ig dolgoztam együtt. Ak­kor megkerestem Novak Ferenc koreográfust, ha tud külföldi munkalehetőségről, próbáljon meg segíteni. Épp adódott egy állás a Holland Táncszínháznál, amit örömmel elfogadtam. Sze­geden a magyaron kívül legfel­jebb a bolgár, a szerb és a ro­mán néptáncot ismertük, Amsz­terdamban viszont a kínaitól az amerikaiig, a norvégtól a kü­lönféle afrikai táncokig min­denfélével találkoztunk. Általá­ban valamilyen tematikus mű­sort mutattunk be, például a földközi-tengeri vagy a Duna menti népek táncaiból készült összeállítás. Emlékszem ,A se­lyem útja" című produkciónkra, amelyben a Kína és a Fekete­tenger között élő népek táncait mutattuk be. Mindig az adott ország valamelyik neves kore­ográfusa tanította meg az au­tentikus anyagot. • Mennyire volt biztosított a Holland Táncszínház működése? - Az amszterdami operett­színházzal közösen használ­tunk egy színházépületet, az együttes évi négymillió gulde­nes (kb. 450 millió forint) költ­ségvetése jó alapot jelentett a biztonságos működésre. Ven­dégszerepeltünk Amerikában, Kínában, Indiában, Franciaor­szágban, Belgiumban és Né­metországban is, bár elsősor­ban a holland közönségnek ját­szottunk. Évadonként 120 elő­adást tartottunk, a többségét bérletben. Minden szezonban három-négy bemutatót csinál­tunk, a produkcióink általában 2x50 percesek voltak. A felesé­gem és a gyermekeim is velem éltek, szerencsére a fizetésem sokkal megnyugtatóbb volt, mint idehaza. Még akkor is, ha a folklórt ott sem fizetik meg annyira, mint a balettet vagy a szórakoztató táncműfajokat. 0 Miért jött haza? - Nagyon családcentrikus vagyok, hiányoztak a szülők, a régi barátok, az ország. Idén le­szek 40 éves; úgy éreztem, ak­kor kell befejezni a táncosi pá­lyafutásomat, amikor még a csúcson vagyok. Itthon szeret­ném kamatoztatni a tudást, amit eddig megszereztem. Bál­int Zsolttal, a Hóra Színház egyik vezetőjével elhatároztuk, hogy megpróbálunk egy olyan együttest alapítani, amely a nemzetközi táncanyagból me­rítve modem zenére egyéni stí­lusú előadásokat hoz létre. Ma­ximálisan tisztelem a néptán­cot, de úgy érzem, nagyon ne­héz ma már egy kétórás nép­táncműsorral megnyerni a kö­zönséget. Tulajdonképpen az is a néptáncon alapul, amit mi csinálunk, csak nem ragaszko­dunk mereven a tiszta tájegysé­gi formákhoz és a műfaji kö­töttségekhez. Koreográfiáink­ban a magyar néptáncmotívu­mok akár a dél-amerikaiakkal is vegyülhetnek, a lényeg, hogy ízléses, újszerű és izgalmas produkció szülessen. A Hóra Színház táncegyüttesének Bor­nai Tibor zenéjére készített el­ső műsorát Változások címmel a kajak-kenu vb-t kísérő kultu­rális rendezvénysorozat kereté­ben mutattuk be. Hell István te­levíziós rendező új dramaturgi­át dolgozott ki hozzá, ami alap­ján azóta kicsit átalakítottuk. 0 Hogyan tudja a tradicio­nális néptánctudását ka­matoztatni? - A Tömörkény gimnázium balett-tagozatán tanítok, az előző félévben például dél-af­rikai afro-jazz táncokkal fog­lalkoztunk. Horváth Károly és Tóth László vezetésével nem­régiben indult egy művészeti magániskola, ahol kezdő egye­temista csoportnak tiszta, ma­gyar folklórt oktatok. Bízom benne, hogy sikerül támogató­kat és megfelelő próbatermet találnunk, ezzel biztonságo­sabbá tudjuk tenni a Hóra Színház táncegyüttesének fej­lődését is. Hollóst Zsolt • Ma este> a Globe tévében Juciit, a legkisebb Alig 80 cm magas, 20 kg súlyú, bár néha fel­szed egy-két kilót. Ilyen­kor fogyókúrázni szokott Tóth Judit cirkuszi előadó­művész, aki egyébként is beéri egy felnőtt adag fe­lével. Judit örökölte ezt a külön­legesen kis méretet hisz édes­anyja ugyan 165 cm magas, apja viszont szintén kis nö­vésű féfi volt. Nagyanyja száz kilónál is többet nyo­mott, nem úgy mint nagyap­ja aki valamivel több sört bírt meginni (kb 4 korsóval) mint egy átlagember, de hát mégiscsak törpének becéz­ték. Öccse is cirkuszban dol­gozik mivel ugyancsak ala­csony növésű, nemúgy kislá­nya és csinos felesége, akit a cirkusz legdaliásabb légtor­násza is megirigyelhet. A kis emberek nem szeretik ha törpének hívják, azt pedig különösen nem ha nyomo­réknak vagy fogyatékosnak gondolják őket. Judit mesél­te, ha normál méretű kollé­gáival megjelenik a cirku­szon kívül, az emberek kér­dezgetik őket hogy tud-e jár­ni, tud-e beszélni, mit eszik. Pedig az előítéletek teljesen alaptalanok hisz teljes értékű emberek ők még ha a termé­szet kegyetlen tréfát űzött is velük. Az alacsony termet persze okoz néha problémá­kat, ha például az ABC-ben a polcról kell valamit leven­ni vagy buszra kell szállni, bár ez utóbbira ritkán kerül sor mostanában, hisz Judit­nak jogosítványa és kocsija van. A speciálisan méretre alakított Opel motorház tete­je alatt az úrvezetők többsé­ge által megszokottnál na­gyobb hengerűrtartalmú mo­tor biztosítja a lóerőket, ami­re szükség is van, hisz ezzel vontatja lakókocsiját város­ról városra. Ehhez bizony erősen meg kell ragadni a volánt az apró kezeknek. Egyetlen vágya hogy még sokáig jó társulatokkal lép­hessen fel, szép ruhái, okos kutyái és szertető közönsége legyen. 0 A Kontraszt mai adásában este fél kilenctől a Globe Te­levízión nemcsak Tóth Judit­tal, a világ egyik legkisebb hölgyével ismerkedhetnek meg, de a cirkusz világának kulisszái mögé is bepillant­hatnak a tv-nézők. A Kontraszt Baráti Kör legközelebbi összejövetelére február 26-án péntek este 7 órától kerül sor a szokott he­lyen a Fren Clubban, a Mik­száth Kálmán u. 20. sz. alatt. Vendégünk a Kontraszt ko­rábbi szereplője Polyák Jó­zsef 6 dános, feketeöves ka­rate mester, (többek között Furkó Kálmán mestere) aki a filmes szakmában kaszkadő rként szerzett nemzetközi hírnevet, az utóbbi esztendő kben pedig testőrként védte világhírességek sorát. Egy rendkívül színes és izgalmas életpályát ismerhet meg aki ellátogat a Fren Clubba. Horváth Zoltán V. 1:1 f- a z WmfflwSmim. « *: * < -mmm Westel Westel éjszaka hétvége f- a z WmfflwSmim. « *: * < -mmm 320 I- .^MBS' fssaw'-:,. I tSíSrtBF nagyobba Ft/perc (nettói Ft/perc (nettó) A Westel 900 hálózatán betűt: A Domino díjszabás ettől eltérői t szól! Világszínvonalú mobilszolgáltatások és készülékek egyre kedvezőbb áron. Mit jelent mindez a mi oldalunkról? A minőséget, az innovációt, a csapatmunkát. Csaknem hatszázezer előfizető bizalmát. Mit jelent Önnek? A sikeres Kapcsolat lehetőségét az üzleti és a magánéletben egyaránt. És persze jobbnál jobb ajánlatokat, fme! Egy Alcatel mobiltelefon most mindössze nettó 6 400 Ft", bruttó 8 000 Ft. A készülék árában már az előfizetés is benne van. Ahogy további kedvező ajánlatainkban is. Ráadásul a Westel 900 hálózatán belül a hét minden napján este 10-től reggel 6-ig mindössze nettó 10 Ft. de hétvégén és ünnepnap reggel 6-tól este 10 óráig is csak nettó 20 Ft a mobil percdíj. További kedvezményes mobilajánlatok: ALCATEL MAX/SL­vagy ALCATEL CLUB/SL* +kártya 6 400 Ft bruttó 8 OOO Ft ERICSSON GH628/SL* +kártya 6 400 Ff bruttó 8 OOO Ft NOKIA 5110/SL' ERICSSON GF768/SL' NOKIA 6110/SL" +kártya +kártya +kártya 15 200 Ft 19 200 Ft 39 600 Ft bruttó 19 OOO Ft bruttó 24 OOO Ft bruttó 49 500 Ft WESTEL 900 mintabolt: Sieged. Feketesas u. Z5. tel.: 06-62/411-575. 06-50/914-4900 Ofotért: Hódmezővásárhely, Andrássy u. 5-7. • Szeged, Kelemen u. 8. • Keravill: Szeged, Pugonits tér 8-9. (Domus Áruház) Westcom GSM Kft.: Szeged, Somogyi u. 21. • Szeged, Roosevelt tér 5. • Ftsh Telecom: Hódmezővásárhely, Andrássy úti parkoló • Elektrofil Kft: Szentes, József A u. 6/b. • Csongrád, Fő u. 62. • Autószerviz Kft: Csongrád, Zrinyi M. u. 19. • Puszta Sándor: Makó, Szegedi út 2. • Eco-Phone Kft: Hódmezővásárhely, Szántó Kovács J. u. 20. • Kiru-Fon Kft: Szeged, Jósika u. 1. Sári-Phone Bt.: Szeged, Szeged Nagyáruház • West-Szeg 98 Bt.: Szeged, Mikszáth K. u. 19. • Mobilvilág Bt: Csongrád, Fő út 40. • BBK Hungary Kft: Kistelek, Kossuth u. 30. ' A készülékek csak Westel 900 előfizetői kártyával használhatók! " Új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel. További feltételek az üzletekben, amig a késztet tart. Információ: 265-92-10. 06-30/930-30-30 vagy 184 (a Westel 900 hálózatán belül ingyenesen hívható). hitp://www.westel900.hu Kérésére üzletkötőnk házhoz megy (06-30/930-30-30)! E Sí <=5 A KAPCSOLAT kÉeravill ofotért w/ktei fOTCfc Baja félmillióra perli Molnárt • Budapest (MTI) Március 4-ére kapott idézést a Pesti Központi Kerületi Bíróságra Molnár Róbert kisgazda ország­gyűlési képviselő, miután Baja Ferenc (MSZP) volt környezetvédelmi minisz­ter feljelentést tett ellene személyiségi jogainak megsértése miatt. Raja Ferenc keresete feb­ruár 8-án érkezett meg a bí­róságra. A szocialista képvi­selő ebben arra kéri a bírósá­got, hogy állapítsa meg: Molnár Róbert súlyosan megsértette személyiségi jo­gait, amikor azzal vádolta meg őt, hogy környezetvé­delmi miniszterként ötmilli­árd forintos hiányt okozott. A kifogásolt állítás Molnár Róbert országgyűlési határo­zati javaslatának indoklásá­ban olvasható. A kisgazda képviselő arra tett indítványt, hogy parlamenti vizsgálóbi­zottság tekintse át: miként tevékenykedett a Központi Környezetvédelmi Alap 1994 és 1998 között. „Baja Ferenc mintegy 5 milliárdos hiányt okozott és súlyos örökséget hagyott ma­ga után a következő kor­mánynak, ugyanis az alap 5 milliárddal megemelt kerete még ugyanabban a hónapban (június 30-áig) elköltésre ke­rült. E tények arra engednek következtetni, hogy az alap­nál és a környezetvédelmi mi­nisztérium vezetésénei nagy­fokú szabálysértések, mi több, súlyos bűncselekmé­nyek történtek" - idézi kere­setében a kifogásolt részt Ba­ja Ferenc. A volt környezet­védelmi miniszter kereseté­ben arra kéri a bíróságot, hogy a Molnár Róbert ellen indított pert vonja össze a Mahír Lapkiadó Kft. és az Il­lés Zoltán (Fidesz) ellen indí­tott - hasonló témájú - peré­vel. Baja Ferenc a jogsértés tényének megállapításán túl arra kéri a bíróságot, hogy az alperest kötelezze 500 ezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére. Ülés Algyőit • Munkatársunktól Pénteken délelőtt 9 órától képviselő-testületi ülést tar­tanak az algyői községhá­zán. Az ülésen többek között szó lesz az idei év költségve­tésének jóváhagyásáról, a belterületi csatornahálózat rekonstrukciójáról és a köz­világítási hálózat korszerűsí­téséről is. Tavaly közel 32 millió forintnyi különféle se­gélyt kaptak az algyőiek, aminek kisebbik része köz­ponti támogatás, a nagyobbi­kat pedig az önkormányzat finanszírozta. A segélykeret­ből jutott az időskorúak jára­dékára, a munkanélküliek jövedelempótló támogatásá­ra, rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatá­sokra, valamint lakásfenntar­tási hozzájárulásra.

Next

/
Thumbnails
Contents