Délmagyarország, 1999. február (89. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-22 / 44. szám
Kovács: K. O. Pofongyár ris akkor az a derék Mario Nestor Cabello fiú összem2j csomagolta a bokszkesztyűit, majd átrepülvén Európába bejelentette, neki ugyan fogalma sincs, ki lehet ez a Kokó Kovács. Ezt követően táncolt egy kevéskét a kötelek között, hogy a második menet elején három jól irányzott ütéstől elkábulva puszilgathassa a ring padlóját. Tulajdonképpen ilyen röviden is összefoglalhatnánk ama ökölvívó-mérkőzést, s előzményeit, amelyet két, eddig még veretlen bunyós vívott elmúlt szombatunkon Hamburgban. A meccset bámulván pedig újfent kiderült számunkra, hogy a mi 57 kilós Kovács Istvánunk szenzációs bokszoló ám, olyan fiú, aki győzelemre termett, s aki mindent meg is tesz annak érdekében, hogy örömet szerezzen a magyar sportrajongóknak. De nem gondolják, hogy ez a Kokó gyerek, a maga sikerszériájával kissé unalmas már? Ugyanis egy félmondatnyi panaszkodást sem lehet kihallani nyilatkozataiból, még véletlenül sem utal arra, hogy klubjában edzőválság kergetőzne a kifizetetlen számlákkal. Kovács Kobra pofongyárostól még azt sem sikerül megtudnunk, ki a német bokszszövetség elnöke, milyen viszonyban vagyon eme ismeretlen úr az elnökséggel, rögzítette-e már titokban a német sportminiszter szavait. S ha már ilyen unalmas a (sport)világ abban a messzi Németországban, legalább azt elárulhatná: mikorra várható átigazolási botrány, suba alatt levezényelt tulajdonosváltás, egy kicsinyke szerződésszegés. Hiszen észrevehetné: minket, szomorkodós magyarokat leginkább csak ilyen hírekhez szoktattak sporthétköznapjaink. S mivel annyit fürdőztünk már efféle információkban, talán el sem hisszük, hogy léteznek kemény edzésmunkára, biztos anyagi háttérre épülő sorozatos győzelmek, jjogy Kokó, az ő egyesülete és a közeg, amiben küzd, 1A az profi? Vagyis botrányos csalfaságokat ne is reméljünk a mi Kobránktól? Hát ez megnyugtató. De elárulná valaki, hogy mit is jelent az a szép kövér P betű abban a mozaikszóban (PNB), ami a magyar foci legelső osztályának táblázata fölött olvasható...? Bátyi Zoltán > A Szeged „matekkal", a Szentes anélkül lett csoportmásodik Nyolc között a mieink! Kél pont a battai „mumustól" Az újpesti Molnár Tamásnak (fekete sapkában) ezúttal még a levegőért is meg Komlósi Péter szorításában... (Fotó: Tésik Attila) ökölvívás kézilabda Százhalombattai VSE-Pick-Szeged 18-22(9-13) NB l-es férfi kézilabdamérkőzés. Százhalombatta, 1100 néző. Vezette: Brecska, Halmai. Százhalombatta: KEREKES - Kuzma 2, Scull 1, ADORJÁN 6 (5), Molnár 2, Elek 1, Fónyad. Csere: Hemela (kapus), López 2, Kende, Keresztes 1, Balázs, SAGYIBÓ 3. Edző: Koller János. Pick Szeged: TYETYÁK Szép Kis R. 1, NAGY L. 5, BARTÓK 6, CSOPICS 3, Szotyori 4 (3), Avar 2. Csere: Nagy Z. (kapus), Ambrus, Doros 1, Buday D., Herbert, Borsodi, Laluska. Edző: Buday Ferenc. Kiállítások: 10, iII. 14 perc. Hétméteresek: 8/5, ill. 3/3. A szegedi játékosokon nyoma sem volt az egy évvel ezelőtti kudarcnak. Nyugodtak voltak a bemelegítésnél, s ez a kiegyensúlyozottság tükröződött a mérkőzés elején is. A keményen védekező Batta nem találta a higgadtan támadó Tisza-partiak játékának taktikai ellenszerét. így aztán a hazaiak inkább fejveszetten rohantak, nagy igyekezetükben rengeteget szabálytalankodtak, sőt, a szándékos durvaságtól sem riadtak vissza. A vendégek átgondolt játékának meg is lett az eredménye, hiszen a 10. percre 2-5 lett az állás. Koller edző átszervezte csapatát, s áttértek a nyitott védekezésre, de csak durvaságokkal tudták tartani a jól mozgó pickeseket. Például Molnár szabályosan felrúgta Avart. Különösen Csopics, Nagy L., Szotyori és Bartók játszott hasznosan, de Tyetyák kapus is nagyon jól állt a lábán. A félidő hajrájában a nagyon akaró hazaiak egy gólra (9-10) megközelítették a Szegedet, amikor Buday edző időt kért. Ennek a rövid taktikai megbeszélésnek két Bartók-gól és egy bravúros Tyetyák hetesvédés, no meg négygólos elóny lett az eredménye. Rosszul kezdte a második játékrészt a Szeged. Előbb Csopicsot kiállították a játékvezetők, majd a Tisza-partiak hétméterest vétettek, s rögtön 11-13 lett az állás. Bartók energikus és vállalkozásban bővelkedő játékával azonban a 37. percre visszaállt a félidei rend, hiszen 12-16-ot mutatott az eredményjelző. A 42. percben Csopicsot és Molnárt „kakaskodásért" kiállították a játékvezetők, ez a hazai beállósnál azonban azt jelentette, hogy begyűjtötte harmadik kétpercesét, s így mehetett zuhanyozni. Ideges volt a hangulat, ez pedig nem csupán a nézőtéren, hanem a játéktéren is érződött, sőt átragadt a két bíró tevékenységére is. Szinte egymás után (Doros, Bartók, Csopics, laluska ment kényszerpihenőre) állították ki a szegedieket, s ítéltek hétméterest a hazaiak javára. Az 50. percre Adóiján már az ötödik büntetőjét értékesítette. Ez pillanatnyi zavart okozott a vendégek játékában, ugyanis nyolc percig teljesen meddőnek bizonyultak a szegedi támadások. Fordulópontnak is nevezhetjük Nagy Z. 53. percben mutatott bravúiját, aki Adóiján magabiztos büntető értékesítési folyamatát állította meg. 17-19nél időt kért Büday edzó, ez némi nyugalmat kölcsönzött Bartókéknak, pedig Csopics a harmadik kiállítását is összeszedte, azonban társai mindent megtettek a sikerért, s Nagy L., Bartók, valamint Doros találatával sikerült feledtetni az elmúlt évi Pick-kudarcot. Hollós Árpád, a Tisza Volán SC elnökségének tagja fogalmazta meg a mérkőzés után legtalálóbban az értékelést: A támadásban még nem nyerte vissza régi formáját a Pick, de a védekezésben kitűnőre vizsgáztak a srácok. Koller János: - A szünet után nem használtuk ki a lehetőségeinket. Buday Ferenc: - A csapatjáték és a közös munka diadala volt ez a győzelem. Süli József vízilabda A lényeg: mindkét Csongrád megyei férfi vízilabdacsapat bejutott a Magyar Kupában a legjobb nyolc együttes közé! A szentesiek gond nélkül masíroztak a negyeddöntőbe, a szegedieknek ez egy kicsivel nehezebben ment... Kontavill Szentesi VK- Újpest 7-8 (1-3, 3-1, 1-3,2-1) C csoport, Szentes, 200 néző. Vezette: Erdós, Merész. Kontavill Szentesi VK: CSÁNYI - Dr. Dongó L. 1, KOMLÓSI 2, HALÁPI 1, Tóth F. 1, SZEBENI 1, Szénászky. Csere: Zentai, Torday, Szabó N., Kiss I. 1, Dongó T„ Piti L. Edző: Kádár József. Gól - emberelőnyből: 7/3, ill. 6/2. Négyméteresből: 1/1, ill. -. Dr. Dongó L. négyméteresből szerezte meg a mérkőzés első találatát, amit Kiss G. ejtésből egyenlített. Az exszegedi Molnár T. az első negyed közepén gyönyörű svédcsavart mutatott be, ám Csányi remekül állta a szöget, s Komlósi innentől kezdve még „levegőhöz sem engedte" jutni a lilák és a válogatott centerét. Birosra és Kiss G.-re viszont nem figyeltek eléggé a Kurca-partiak, 1-3. A második negyed elején Biros tovább növelte az újpestiek előnyét, s ekkor valami elképesztő elszántság lett úrrá a házigazdákon. Előbb Komlósi adta bele minden dühét a lövésbe, majd Kiss I. hagyta faképnél az egész vendég védelmet, ezt követően pedig Halápi emelt elegánsan a hálóba, 4-4. Sőt, a fordulás után Tóth F. álomszép góljával már a Kurca-partiaknál volt az előny, 5—4. Nem sokáig örülhettek azonban a szentesiek a vezetésnek, hiszen Kiss G. előnyből egyenlített, majd Katonás találataival ismét kétgólos Újpest előnyt mutatott az eredményjelző, 5-7. Emberfeletti hajrába kezdett a Kurca-parti gárda az utolsó hét percben. Szebeni előnyből előbb csökkentette a hátrányt, majd Komlósinak sikerült egyenlítenie, 7-7! Csakhogy a pompásan játszó Kiss Gergó ismét villant egyet, s bár az utolsó pillanatban Tóth F. még egyenlíthetett volna, de labdája a kapufát súrolva hagyta el a játékteret... Kádár József: - A sokkal jobb Újpest elleni szoros eredményünk biztató lehet a jövőt illetően. Kontavill Szentesi VK-MAFC 8-4 (2-1, 0-1, 3-0, 3-2) C csoport, Szentes, 200 néző. Vezette: Madarasi, Lipovics. Kontavill Szentesi VK: HORVÁTH T. - Dr. Dongó L„ KOMLÓSI 1, Halápi 1, Tóth F., Szebeni 1, Szénászky 1. Csere: Zentai, MAGYAR Á. 2, Torday, KISS I. 2, Dongó T., Piti L. Edző: Kádár József. Gól - emberelőnyből: 6/5, ill. 6/2. Komlósi találatával indult a találkozó, amelyen a hazaiaknál bizony már a mérkőzés első felében is látszottak a délelőtti találkozó okozta fáradság jelei. Fordulás után azonban magukra találtak a házigazdák és a harmadik negyedben bebiztosították a győzelmüket. Kádár József: - Kicsit enerváltak voltunk, de így is magabiztosan győztünk. A csoport végeredménye: 1. UTE 8 (40-25), 2. Szentes 4 (30-25), 3. MAFC 0 (20-40) ponttal. Révész János Tabán Trafik SzegedBEAC 10-7(2-1, 4-3, 3-2, l-l) D csoport, újszegedi Sportuszoda, 50 néző. Vezette: Kosztolánczy, dr. Konrád. Szeged: dr. Bólya - Balla 1, WESZELOVSZKY 2, VARGA P. 4, Mód 1, Kresák, Éles. Csere: Boros, dr. Török, ZSARKÓ 2. Edző: Lengyel Gábor. Gól-emberelőnyből: 6/1, ill. 6/2. Négyméteresből: 1/1, ill. 1/1. A szegediek számára a képlet egyszerű volt: ha csak két góllal győzik le a BEACot, akkor kiesnek az MK-ból; ha néggyel, akkor az FTC elleni meccstói függetlenül már továbbjutónak vallhatják magukat; ha viszont hárommal, akkor pedig a Fradival szemben maximum hétgólos vereséget szenvedhetnek majd el, s így ők is a legjobb nyolc közé kerülnek. A Tisza-partiak a második verziót tarthatták szem előtt, hiszen nagyszerűen kezdtek: Varga Péter jól, de legfőbbként eredményesen „dolgozott" centerben, 2-0. Ezt követően viszont érthetetlenül kapkodóvá, pontatlanná vált a hazaiak játéka. Ez felhozta az addig gyengélkedő fővárosi egyetemistákat, s a második negyed közepén már 2^1-et mutatott az eredményjelző! Valószínűleg megijedhettek a szegediek, mert röpke három perc alatt a fiatal Weszelovszky vezérletével fordítottak, 5-4! A következő hét percben is megmaradt a lendületük, s 9-6-os vezetésükkel kezdődhetett az utolsó játékrész. A négygólos különbség az istenért sem akart kialakulni, sőt, egy távoli lövéssel a BEAC szerzett gólt, 9-7. Már mindenki elkönyvelte a Szeged kiesését, amikor Zsarkó, Varga Péter átadását követően, közelről a kapuba húzta a labdát - egyetlen másodperccel a találkozó vége előtt, 10-7... Lengyel Gábor: - Jól játszottunk, végig volt tartása a csapatomnak. Tabán Trafik SzegedHC 6-11 (2-4, 0-3, 2-4, 2-0) D csoport, újszegedi Sporkellett küzdeni a szentesi tuszoda, 150 néző. Vezette: Császár, Urbán. Szeged: Tóth I. - Balla, Weszelovszky 1, Varga P., MÓD 2, dr. Török, Boros 2. Csere: Kresák, Éles, Zsarkó 1. Edző: Lengyel Gábor. Gól - emberelőnyből: 5/2, ill. 3/2. Négyméteresből: 1/1, ill. 2/2. A házigazdák számára adva volt a feladat: nyolc gólnál kevesebbel kikapni a KEK-elódöntós Fraditól. Bármily furcsán is hangzik, egyáltalán nem tűnt egyszerűnek ezt megvalósítani. Többek között azért, mert a zöld-fehér gárda hihetetlenül jó csapat. Még a két Steinmetz nélkül is. Ádám ugyanis hetek óta beteg, Barnabás pedig - bár be volt írva a jegyzőkönyvbe - egyetlen másodpercet sem játszott. Annál többet a rettenetesen erős exszentesi Matajsz (akit képtelenek voltak dr. Törökék tartani); a feltűnően dinamikus, a Szegeden egykoron tapasztalt gólérzékenységéből semmit sem vesztő Kiss Csaba; a nagyvonalúan irányító szintén exszegedi Fodor. Ez így együtt pedig azt eredményezte, hogy a harmadik negyed végére már hétgólos volt a fővárosiak előnye a délelőtti meccstói kissé fáradt együttes benyomását keltő trafikosokkal szemben. A házigazdák azonban nem akartak kiesni a kupából, s ezért tettek is egyet s mást. Például az utolsó negyedben Zsarkó és Weszelovszky révén szereztek két - a továbbjutáshoz elengedhetetlenül szükséges gólt, 6-11. Lengyel Gábor: - Bár fáradtak voltunk, tisztes eredményt értünk el a nagyon jó Fradi ellen. Örülök, hogy bekerültünk a kupanegyeddöntőbe. A csoport végeredménye: 1. FTC 8 (46-23), 2. Szeged 2 (25-35), 3. BEAC 2 (28-41) ponttal. Szélpál László • Hamburg (MTI) A német Universum Box Promotion színeiben versenyző, amatőrként olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács István (57 kg) a második menetben kiütéssel legyőzte az ez idáig még veretlen argentin Mario Nestor Cabellót (57,7 kg). A magyar ökölvívó az összecsapás első menetének elején hagyta, hogy Cabello támadjon, majd elmozgásokkal és kontraütésekkel megzavarta az argentint. A második menetben aztán Kovács hamar döntésre vitte a dolgot és két jól eltalált ütéssel K. O. győzelmet aratott. A földre került Cabello meg sem kísérelt felállni, így a magyar öklöző tizenegyedik profi mérkőzésén is győzelmet aratott. Szabálymódosítások labdarágás • Lantrisant (MTI) A műesés, a sérülés színlelése, és a játékvezető megtévesztésére irányuló bármilyen kísérlet sárga lapos figyelmeztetést von maga után a következő idénytől kezdve - határozott szombaton a labdarúgás szabályalkotó testülete, az InternationalBoard. A hírügynökségi jelentések szerint a walesi Lantrisantban - ahol az ülésen részt vett Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) svájci elnöke is - azért született meg a döntés, mert a futballisták a tavalyi, franciaországi világbajnokságon számos esetben csalással akartak tizenegyest kiharcolni, vagy kiállíttatni az ellenfél játékosát. Dávid Collins, a Walesi Labdarúgó Szövetség főtitkára elmondta: a FIFA májusban vagy júniusban határoz arról, hogy melyik nagy futballbajnokság mérkőzésein alkalmazzanak egyszerre két játékvezetőt - természetesen egyelőre kísérleti jelleggel. A tanácskozáson túlságosan költségesnek minősítették azt a technológiát, amellyel pontosan meg lehet határozni, hogy a labda átjutott-e a gólvonalon vagy sem. Az angol Sheffield Wednesday klub hazai találkozóin ebben az idényben már rendszeresttette ezt a műszaki megoldást. A testület arra kérte a FIFA-t és az angol szövetséget, hogy végezzenek további tanulmányokat ezen a téren. A kérdésre egy év múlva visszatérnek. Az International Board elvetette annak a lehetőségét, hogy a partvonalról a jövőben bedobás helyett berúgással hozzák újra játékba a labdát. Veretlenül kézilabda • Munkatársunktól A százhalombattai ifjúsági bajnoki mérkőzésen is megőrizte „tavaszi" veretlenségét a Tisza Volán SC fiú kézilabdacsapata. Százhalombatta-Tisza Volán SC 19-38 (8-13) Tisza Volán: NAGY L. Somogyi 2, Oláh 5, Minik 1, Szepesi 2, IGNÁCZ 9, LENGYEL 5. Csere: KASZA (kapus), Bajorhegyi 4, JÁRTASS 6, Batka 1, Juhász 3. Edző: Gera Norbert.