Délmagyarország, 1999. január (89. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-02 / 1. szám

• Január 15-én választ a közgyűlés igazgatót Heten a direktorjelöltek Várhatóan a január 15-i közgyűlés dönt a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatról. A legnagyobb költségvetéssel működő vidéki színházi komplexum élére a korábbi gyakorlattól eltérően nem három, hanem öt évre választanak vezetőt, aki nemcsak a két kőszínház, hanem a szabadtéri működését és műsorpolitikáját is meghatározza majd. A Szegedi Nemzeti Színház direktori posztjára december 16-i jelentkezési határidővel kiírt pályázatra hét érvényes pályamunka érkezett. Újra ringbe szállt az igazgatói székért dr. Nikolényi István, az intézmény jelenlegi vezetője, és önállóan pályázott a művészeti vezető, Szikora János rendező. Pályázott Kormos Tibor, a színház előző direktora is állandó munkatársával, Jóni Gábor menedzserrel. Három évvel ezelőtt is elindult, s most is jelentkezett Tasnádi Márton szabadúszó rendező, a békéscsabai színház egykori vezetője. Pályázott Bal József, a kecskeméti Katona József Színház korábbi igazgatója, Korognai Károly, a Vígszínház színművésze, valamint Keveházi Gábor Kossuth-díjas táncművész és koreográfus. Az önkormányzat hétfős szakértői zsűrit kért fel a pályázat elbírálására. Információink szerint a zsűri tagjai: Szinetár Miklós rendező, a Magyar Állami Operaház igazgatója, Iglódi István, a budapesti Nemzeti Színház főrendezője, Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatófőrendezője, Úr Etelka, a Pécsi Nemzeti Színház gazdasági igazgatója, Kürtösi Katalin, a JATE Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének docense. A zsűrinek várhatóan két delegált tagja is lesz: a szabadtéri közalkalmazotti tanácsának képviseletében Kovács Ágnes, valamint a színházban működő szakszervezet egy küldöttje. A zsűri tagjai megkapták a pályázatokat, amelyekről írásban szakértői elemzést készítenek. A pályázókat január 5-én, kedden hallgatja meg a kulturális bizottság. A meghallgatáson részt vesz a zsűri és valószínűleg a kulturális tanácsadó testület képviselője is. A kulturális bizottság a meghallgatás és a zsűri szakértői véleménye alapján titkos szavazással dönt arról, kinek a megválasztását javasolja a január 15-én összeülő közgyűlésnek. Ideális esetben egy pályázó neve kerül konkrét javaslatként a képviselők elé, de az is előfordulhat, hogy a bizottság csak sorrendiséget állapít meg, ami megnehezítheti a városatyák dolgát. Ha január 15-én valami miatt nem sikerülne színidirektort választani,-«z újabb pályázat lezárultáig megbízott igazgatónak kellene a szabadtéri nyári produkcióit és a következő színházi évadot előkészíteni, a szerződtetéseket lebonyolítani, a műsortervet elkészíteni. Ez olyan fenyegető lehetőségnek tűnik, ami csak tovább növelné a bizonytalanságot a színházban. Bár a pályamunkák nem nyilvánosak, nem nehéz megjósolni: nem lesznek könnyű helyzetben a döntéshozók. A színfalak mögött már hetek óta lázas szervezkedés folyik. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, a pályázók kapcsolatokat keresnek, szövetségeket kötnek, lobbyznak. Szikora Jánosnak például sikerült elnyernie többek között Gregor József támogatását is. A világjáró szegedi basszus - akinek naptára 2002-ig tartalmaz nemzetközi fellépéseket - az operatagozat vezetőjeként ütőképesebb magánénekesi gárdát szeretne, visszatérne a kedd-pénteki hagyományos, repertoárszerű operajátszáshoz. Minderre garanciákat kapott Szikorától. Dirigensként számítana a jelenlegi zeneigazgatóra, Pál Tamásra is, ugyanakkor a fiatal karmester-generáció talán legtehetségesebb tagját, Kesselyák Gergelyt szeretné Szegedre csábítani. Gregor Bal József igazgatóvá választása esetén is vállalkozna az operatagozat irányítására. Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetője úgy fogalmazott, együttese olyan színházvezetéssel tudja elképzelni a jövőjét, amely értékeik elismerése mellett munkafeltételeik javítására törekszik. Szikora Jánossal például hasonlóan gondolkodnak a színházcsinálásról. Mint megtudtuk, Nikolényi István számítana a jelenlegi zeneigazgató, Pál Tamás munkájára, operarendezőként szívesen látná Kovalik Balázst, prózai rendezőként pedig a budapesti Katona József Színház egyik alapítóját, a Kossuth-díjas Székely Gábort. Keveházi Gábor megválasztása esetén is Pál Tamás maradna a zeneigazgató. Kormos Tibor csak megválasztása esetén nyilatkozna arról, milyen csapattal szeretne dolgozni. Sokan úgy gondolják, a döntés előtt érdemes lenne mérlegre tenni a jelenlegi színházvezetés munkáját. Ehhez alapos, sok szempontot figyelembe vevő, független elemzésre lenne szükség, amire - úgy tűnik -, aligha kerül már sor. Szikora János művészeti vezetőként három évvel ezelőtt egy ütőképes prózai társulat felépítését ígérte. Noha születtek nagy visszhangot kiváltó, sikeres produkciók (A Mester és Margarita, Az ügynök halála, a Csehov-sorozat), vitatható, hogy összességében mennyire sikerült az ígéreteket beváltani. A társulatból több meghatározó művész kivált, s a műsorpolitikának is akadnak súlyos hiányosságai. Miközben a jelenlegi vezetés a magyar dráma népszerűsítését ígérte, szinte példátlan, hogy az elmúlt három évben a Szegedi Nemzeti Színházban egyetlen élő magyar szerző darabját sem játszották. Darvasi László új darabjait is a debreceni és a pécsi színház mutatta be... A magyar klasszikusokkal sem bántak jobban. Ezen a téren az előző színházvezetés jóval többet tett, hiszen például Baka-, Spiróés Zalán-darabot is láthattuk Szegeden. Talán azt sem a megszépítő messzeség teszi, hogy jelenlegi értékei ellenére is az operatagozat előző három évét jobbnak tartja a közönség. A direktori pályázat körül egyelőre minden a színfalak mögött zajlik. A publikum csak abban reménykedhet, nem mindegy a város új vezetésének, mi történik a következő öt évben a Szegedi Nemzeti Színházban és a szabadtérin. Hollós! Zsolt CLniCL Szentpétervár: életben maradni Egyes nyugati újságírók állítása szerint Szentpétervár elátkozott hely. Olyanokat írnak, hogy ötmillió ember csapvize ihatatlan, éjszaka életveszélyes sétálni még a belvárosi, széles proszpekteken is és az egész város egyetlen, nagy kocsmához hasonlít leginkább. Ne higygyünk a finnyás outsiderek nyafogásának, akik már abba is beleremegnek, ha egy hétig nem kanalazhatják a megszokott gyümölcsös joghurtjukat. Azért legyünk óvatosak. De ne a fekete luxus Mercedesekből kiszálló északi dzsigolóktól, a hóesésben sörösüvegekkel a kezükben korzózó háemcséktől (vö: helyi menő csávó) vagy a rejtélyes körülmények között Pétervárra került, magyarul kéregető cigányoktól féljünk. Igazi veszedelmet a rend őrei hozhatnak ránk. Igazoltatási módszerükbén alapkövetelmény, meg nem erősített hírek szerint benne van a Szolgálati Szabályzatban is, hogy olyanokkal kezdjenek, akik gyengék, védtelenek és nem tartoznak egyik maffiacsoporthoz sem. Lestrapált szovjet dzsipjükkel riogassák a békés járókelőket. Kocsijukból, nyakukban lógó Kalasnyikowal ugráljanak ki, az igazoltatás alanyait a rozsdás motorháztetőre kenjék, az áldozatok zsebeiből mindent szedjenek ki. A pénztárcáikat is nézzék meg, hiszen veszélyes eszközöket rejthet egy ilyen tárgyas emeljenek ki belőle néhány bankjegyet, lehetőleg dollárt vagy márkát, miközben a potenciális gonosztevők a dzsip rozsdás motorháztetejét szemlélik közvetlen közelről. Az ősszel egy pesti egyetemistát a pétervári zsaruk így fosztottak meg nyolcvan dollárjától. Az itt tanuló magyarok egyébként köszönik, jól vannak. Ha éppen nem az utcán sétálnak gyanúsan, akkor többnyire - a hely szellemének megfelelően - maffiáznak. A kollégiumi dohányzóasztalt ülik körül és kártyával döntik el, ki legyen a szerepjátékban a narrátor, a detektív, a gyilkos és a polgár, igen, a polgár, bár miniszterelnököt nem választanak. A játékosok nem tudják egymás státusát, ezt a felügyelőnek kell kiderítenie, de azt sem tudják, ki a felügyelő. A gyilkosok éjszaka gyilkolnak, ilyenkor mindenki lehajtja a fejét, a látvány kísérteties, és ha véletlenül ekkor lép be a kollégium negyedik szintjéért felelős gyezsurnaja, könnyen hiheti, hogy spiritiszta szeánszot lát. A játék célja a túlélés. A maffiázást a szentpéterváriak is ismerik. A legutóbbi vesztes Galina Sztarovojtova, aki a véres játékban a polgár kártyát húzta, megspékelve alsóházi képviselőséggel és egy olajüzletekkel foglalkozó, Londonban élő huszonéves gyermekkel. Szentpétervár Galinájának egyik utolsó nyiSzentpétervári polgár szatyorral. A gyilkost el fogja kerülni. (Fotó: Fekete András) Pétervárról írták „Ha valaki kellőképpen akarná leírni Sankt Petersburgot, annak ott kellett volna lennie alapítása előtt, és látnia azt, hogy mi volt azon a helyen, ahol most a nagy kőházakból épült város áll. A széles és mély Néva folyik rajta keresztül mellékfolyóival. A várost csatornák szelik át a partok mentén, amelyeken egyenletesen elterül." (Részlet egy lengyel követségi tisztviselő 1720ban készült feljegyzéséből.) • „Az építész figyelme nemcsak az épületre összpontosul, hanem az egész térségre, amit el kell rendezni körülötte. Figyeli a környező tájat, mindent, amit csak láthat a szem. Az épület középpont! Minden ettől a középponttól függ. Szentül hiszem, hogyha az egész városban új, csodálatos harmóniát teremtenek, a bennük élő emberek is megtalálják lelkük nyugalmát." (Kari Rossi, itáliai származású építész; 1801) • „És íme áll az örök város. Az átélt szenvedések még szebbé tették. Egy nemrég itt járt francia mondta nekem: Két gyönyörű város van Európában: Párizs és Leningrád. De Párizsnak nincs meg Leningrád dicsősége, sem bánata..." (I. G. Ehrenburg: Az örök város) J5- • „Szentpétervár alkoholés tabakolográfiájára egy életmű sem lenne elég, de ami biztos: Oroszországban vagy dohányos valaki, vagy láncdohányos, és Oroszországban inni nem azt jelenti, hogy iszunk egy-két pohárral, agyonütjük az időt a kocsmában, vagy esetleg felöntünk a garatra. Oroszországban alkoholhoz nyúlni egyenlő a szertartásos, totális kómába eséssel." (Pandora, Magyar Narancs, 1997. június 5.) latkozata próféciának is beillik: hamarosan lőni fognak. A gyilkosság színhelyén, a Gribojedova csatorna partján álló bérház két szint közötti lépcsőfordulójában is ki van ragasztva ez a szalagcím. A fantás flakonban már megszáradt a virágcsokor, amit senkinek sincs szíve kidobni. A falon Prodigy felirat mellett Sztaravojtova egyik hívének röpirata Oroszország jelenlegi állapotáról. „Eddig a kultúra fővárosa voltunk, most a hatalmi harc színterévé váltunk... Hamarosan csontokon járunk, a hatalomnak tetszik a hullaszag... A gyilkosokat soha sem fogják meg, csak az ostobákat." Oroszország a totális pénzügyi és morális csőd szélén tántorog, de a hatalomnak azért arra még van energiája, hogy fehér-kék-piros nemzeti színű táblákat helyezzenek el a sugárutak mentén ezzel a szöveggel: „ha nem segítünk magunkon, más sem segít rajtunk". Közben Moszkvában amerikai államtitkárok tárgyalnak a Kremlben élelmiszersegélyek küldéséről. Vidéken ugyanis éhezéstől tartanak, több pénzt viszont már nem óhajt Oroszországba pumpálni a Nyugat. Az elmúlt nyolc évben Moszkva feneketlen hordóként nyelte el a milliárdokat, persze dollárban. Ezt a pénzt nem a modernizációra szánta a központ. Inkább az évtizedek óta meglévő, felesleges munkahelyek fenntartását finanszírozták. Szentpéterváron például minden egyes buszon, trolin, villamoson dolgozik kalauz, mégpedig annyi, ahány kocsiból áll a szerelvény. Az állami preszszókban, legyenek akármilyen kicsik is, professzionális alkalmazott tölti ki az üdítőitalt, aki a kávéautomatához nem nyúlhat, arra másvalaki hivatott, kettejüknek viszont annyi joguk sincs, hogy elmossanak egy csészét, arra van egy harmadik ember, ő csak mosogat, bár kevés a vendég, de a pult mögül egyikük sem mehet ki, arra felvettek egy negyedik munkaerőt: behordja az asztalokon hagyott tányérokat, poharakat. Ilyen helyekre ment el a Nyugat pénze, de közgazdászok egy csoportjának egybehangzó állítása szerint a trolibuszos városnézés fenntartása sem tartozik a rentábilis vállalkozások közé. A sofőr mellett egy idegenvezető és két toborzóember alkot egy köteléket, de így is jó, ha tízen ülünk a troliban. Mindannyian péterváriak, talán csak melegedni szálltak fel, a közönséges járművekkél szemben itt jár a fűtés. Igaz, ahhoz, hogy az ember fázzon a buszon, nem kell Pétervárra utazni. A szőke idegenvezető, fiatal kora ellenére, szigorú kontyba kötötte a haját. A Nyevszkij proszpekt egyik nevezetes épületénél az egyik utas közbekérdez. - Öt perce erről már beszéltem, miért nem figyelt? replikáz a szőke. Nincs idő a tökölésre, a troli elkapta a zöldhullámot a Nyevszkijen, és sok még a látnivaló. Az Anyicskov-hídnál is elhaladunk. A hídfők sarkain felállított négy szobor egy megvadult ló megfékezésének fázisait mutatja be. I. Miklós cár a kompozíciót rendre elajándékozta újdonsült haverjainak, ezért Klodt szobrászmester újra és újra kénytelen volt kiönteni bronzból a lovak befogását. Hogy némi színt vigyen szürke hétköznapjaiba, az egyik négylábú heréjét Napóleon arcképéről formázta, vagyis a ló altáján a francia császár tekint a Nyevszkijre. Különös éjszakai program az Anyicskov-híd havas kőangyalainak fényképezése. András, a Péterváron tanuló fotós ötlete volt. Művészetéhez a magam módján járultam hozzá: fényképezőgépének állványát cipeltem a vállamon. Kissé ittas pétervári közelít felénk sárga reklámszatyrával, amely a Babilon elnevezésű céget reklámozza. Meggyőződése, hogy amerikaiak vagyunk, csak ők lehetnek olyanok, hogy éjjel kettőkor, a szakadó hóban mindenféle hülyeséget fényképeznek. Ajánl hát gyorsan egy jobb témát, saját magát. A híd egyik lovához áll, ahhoz, amelyik éppen megbokrosodott és még nincs befogva. Bal kezében a sárga szatyrot szorongatja, jobb kezének két ujjával a győzelem „V" betűjét formázza, pedig nincs se futballmeccs, se forradalom. A fénykép elkészül, majd a lányát ajánlja fel Andrásnak házasságkötés céljából, jól beszél angolul, mondja, főz, mos, takarít, és persze nagyon szép, tiszta apja. András kicsit gondolkozik, de végül még az eljegyzésbe sem megy bele. A sárga szatyrostól azért kap egy telefonszámot és bátorítást: akár most is felhívhatja a lányt, elmehetnének este színházba. A házasságkötés után pedig alakíthatnának egy közös, amerikai-orosz vegyes vállalatot, kolbász lenne a fő profil, a leendő após már régóta ebben az ágazatban dolgozik, az amerikaiak csak úgy zabálnák az orosz kolbászt. Kissé hitetlenkedve nézünk rá, ezért gyorsan hozzáteszi: - Jó, jó, kéne egy kis reklám, azt tudom. Végre elmegy, de még András után szól a híd túloldaláról: - Hívd csak fel! És mondd meg neki, hogy már a Nyevszkijnél járok, nemsokára hazaérek! Az oroszországi maffia-játékban a gyilkos vélhetően el fogja kerülni, a detektívvel sem lesz semmi dolga. Hiszen ő csak egy polgár. Tóth-Szenesi Attila