Délmagyarország, 1999. január (89. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-28 / 23. szám
CSÜTÖRTÖK, 1999. JAN. 28. SZOLGÁLTATÁS 13 horoszkóp 'y KOS: Egy kicsit túl érzékeny ma. A fergeteges rohanásban megfeledkezett egy fontos találkozóról, pedig önnek lett volna a fontosabb. "W" BIKA: Ne kössön bele mindenkibe, inkább halgasson. Jobban teszi, ha a saját udvarán néz szét először, s utána kezd csak a másokéval foglalkozni. -TT- IKREK: Felesleges volt izgulnia, ma minden megoldódik szinte magától. Ténylegesen felnagyította a dolgokat, s most megmosolyogja balgaságát. RAK: Fiatalon az —— ember azt képzeli, hogy elképzelhetetlenül nagy kalandok várnak majd rá. Ahogy nő felfelé, úgy lesznek egyre kisebbek a lehetőségek. OROSZLÁN: Régi barátja látogatja s\ meg, aminek nagyon örül. A beszélgetés közben előkerül néhány üveg bor, s igen rózsás hangulatban búcsúzkodnak. ~~ SZÚZ: Teljes erőbedobással dolgow zik, s közben azzal biztatja magát, hogy ez így van rendjén. Közben tudja, hogy más dolga is van a világon. MÉRLEG: Tombol önben a hivatástudat, mindent villámgyorsan elintéz, helyrerak. Ettől azt váija, hogy a mai nap könnyebbséget hoz, s hamarabb leteheti a munkát. SKORPIÓ: A tegnap választott ni munkahelyi téma nagyon jónak látszik. Szakmailag sokat ígér, beleértve egy külföldi meghívást vagy ösztöndíjat is. Z " NYILAS: Meg-1 fontolt lépéseket tesz, ezzel megérdemelten kerül az érdeklődés középpontjába, ahol jól érzi magát. Folytatódik a sikerszéria. BAK: Próbálja meg kicsit kívülről szemlélni magát, s akkor rögtön rájön, hogy mi az, ami nem áll jól önnek. Kicsit idegennek látja magát. VÍZÖNTŐ: Az események önt igazolják, s ez a tudat egy kicsit feldobja. Rendbe jönnek a dolgok, helyére kerül végre minden apró részlet. HALAK: Ha túlfásokba bonyolódik, veszélyes helyzetekbe kerül. Amikor biztosnak érzi magát gyakran megfeledkezik a szükséges óvatosságról. INGYEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMUNKON FELVILÁGOSÍTÁST KAPHAT ADÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG, ELŐFIZETÉSÉVEL, LAPÁRUSÍTÁSÁVAL ÉS TERJESZTÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSRE! Hétfőtől péntekig: 7.30-18.30-ig! 06-80/821-821 Tájékoztatást ad: Gábor Ildikó Telefon: 62/481-281/1 orvosi ügyelet • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! O BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. • KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. O GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. O GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 474-374. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 498-186. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Terhesdiagnosztikai labor. Szeged, Vasas Szent Péter u. 1-3. Tel.: 48-36-31. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 10.30-12, csütörtökön 15-18 óráig. • S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT: éjjel-nappal hívható. Telefon: 420-111. A hívás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkoholgyógyszer) krízisellátó, ambuláns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. kórház pszichiátriai osztály, Kálvári sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Szegedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300,489-215. közérdekű tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Információs Szolgálata. Hívható munkanapokon 8-tól 12 óráig: 62/489-218 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 426-312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNYZATI VÁROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/466-741. CB-hívó „K"-10 Megye 1. • CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG diszpécserszolgálatának díjmentesen hívható száma: 187. • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI SZÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. VI. em. 617-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Telefon: 483-583/266, 267. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 06-62 438-495. • INTERCITY menetjegyrendelés: 420-136. • MÁV-INFORMÁCIÓ: belföldi információ 6-18 óráig: 420-996, 8-16-ig: 405-112; nemzetközi és belföldi információ: 421-821. • ÖNKORMÁNYZATI szociális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-046); Kossuth L. sgt. 115. (tel.: 489-086); Alsó kikötő sor 5. (tel.: 434-162). • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470470 • ZÖLDTELEFON: 475-375 • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088 • TINITELEFON: 420-011, hétköznap 16-19 óráig. • REPÜLŐJEGY ingyenes információ és tanácsadás, Morton's Légi Utazási Iroda, Szeged, Petőfi sgt. 7. Telefon: 420-088, Tesco Áruházban. Telefon: 459-502. uorviiek .• ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. • FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK (gázhiány, gázszivárgás) BEJELENTÉSE. DÉGÁZ RT. gázszivárgás elhárítási ügyelet éjjel-nappal a 06-40820-820-as kék számon vagy a 471-968-on. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szetáv) • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS, csak Szegeden: 420-155. A MARY CIPŐBOLT^ január 18-tól várja kedves vásárlóit az új kollekcióval, kedvező áron! Szeged, Szilién sgt. 2. Tel.: 480-337. Nyitva: H.: szünnap K-P.: 9-18. Szo.: 9-13 MAROSD<KE>MPER 6772 DESZK, Alkotmány u. 43. SÓDER, MAROSI HOMOK, BÁNYAHOMOK, szállítása Megrendelhető: Tel.: 62/271-407. t PERFEKT, A PÉNZÜGYI SZAKOKTATÓ A Csongrád Megyei Igazgatóság az OKJ-képzések mellett meghirdeti az alábbi továbbképzéseket: - Számviteli esettanulmányok - Beszámolókészítés és könyvvezetés - Az Ön vállalkozása is hitelképes! (mezőgazdaság) - A hitelintézetek ellenőrzései - Költségtérítések, természetbeni juttatások, reprezentáció. Minden téma félnapos időtartamú. Szeged. Mérey u. 6/B, II. e. Tel.: 62/420-652 és 481-060. E-mail: <per!06@mail.matáv.hu> jó tatfa/.,, A Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár számítástechnikai csoportja INFORMATIKUS RENDSZERGAZDA munkatársat keres felvételre. Feltétel: - szakirányú, állami felsőfokú végzettség (főiskola, egyetem) - 5 év szakmai gyakorlat. Munkaköri feladatok: - a rendszerek hardver és szoftver szintű karbantartásának koordinálása (tesztelés, betanítás, problémamegoldás, listák és statisztikák készítése) - Windows 95 és Office rendszerek alkalmazásának elősegítése - dBase alapú adatbázis-kezelői és SQL nyelvű lekérdezői ismeretek - Novell 3.12 rendszer-üzemeltetői ismeretek. Előnyt jelent: - AIX Unix és Oracle ismeret. Bérezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény alapján történik. A jelentkezéseket szakmai önéletrajz, valamint az iskolai végzettséget igazoló dokumentumok fénymásolatának csatolásával, a MEP igazgatójának címezve (6726 Szeged, Bal fasor 17-21.) kéljük benyújtani, a megjelenéstől számított két héten belül. Nagyáruház műszaki osztályán 10-30%-os vásáA = hűtőgép-csereakció! tór-Használt hűtőjét állapottél függően kb. 3000 Ft-tól 50 000 Ft-ig beszámítjuk! BOSCH-SIEMENS MINŐSÉG, MEGBÍZHATÓSÁGI Energiatakarékos 303013503 TOKA QTÍKFÖ 174 I nornál, 651 fagyasztó 89 600 Ft helyeit m 0®® K) s fej FCJMKAKÍRTFT - 2 kompresszor -1891 norm.hűlő - 901 fagyasztó (3 fakkos) 129 900 Ft helyett 99 90® 0) 303M3 - súlyautomatika -500 f/perc - centrifuga - 651 vízfogyasztás 89 900 Ft helyett 90® M (Éi (ÍH .... IMMí\ [LűCDSaaGQQüJáQt'T/áBÍIC? OOQDL 3TA? 08 90® 0} 38 90® 0) HIFI stereo 78 900 F, helyet, Dolby KiD-s, » K®®M ~>u lJ JKJ 1300W-os 24 900 Ft helyett távirányítós, flQ £)®® 2x50 W 33 9®® 0) V 108 900 Ft helyeit ffl 9®® 0) -gyors felvételű lejátszás W/astere0/ , r • teljes távirányítós, 2x50 W-os 39 9®® 0] 11^0011302 ^0.0 4+2 fejes, oj*0 HIFI stereo, -*>6 nioom , show-view INGYENES HÁZHOZ SZAUITAS! OTP-HÉEUEHETÓSEGI TEL: 470-270/108 9®® 0) y gyászközlemények Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, dédapánk, nagyapánk, id. MIKLÓS ANTAL 77 éves korában hirtelen elhunyt. Búcsúztatásajanuár 29-én, 14 órakor lesz a tápéi temető ravatalozójában. Gyászoló felesége és családja ^ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett féij, Édesapa, após, nagyI apa és rokon, dr. NÉMETH GÁBOR, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium volt tanára és a SZOTE volt adjunktusa 64 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Végső búcsút veszünk Tőle február l-jén, 13 órakor, az újszegedi temetőben. Gyászoló család ^ Mély fájdalommal ^ tudatjuk, hogy a szeretett féij és édesapa, \ SELYMES KÁROLY 71 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése január 29-én, 15 órakor lesz a domaszéki temetőben. Gyászmise 14 órakor az új templomban. Gyászoló család, Domaszék, Belgium Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, özv. BERECZ MIHÁLYNÉ Kakuszi Rozália, életének 85. évében elhunyt. Temetése január 29-én, 14 órakor lesz a sándorfalvi felső temetőben. Gyászmise előtte, 13 órakor a templomban. Gyászoló család, Sándorfalva Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség. Édesanya, nagymama, dédmama, anyós, testvér, FODOR LÁSZLÓNÉ Kerepeczky Erzsébet 88 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február l-jén, 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászmise a móravárosi templomban, 7 órakor. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy PÉTERFIFERENCNE Barna Rozália életének 100. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február l-jén, 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS JÓZSEFNÉ Solti Horváth Etelka halottunkat 1999. január 21én a Belvárosi temetőben búcsúztattuk. Gyászoló családja „Ha egy jó anyával áldott meg az ég, halmozd el csókkal mind a két kezét! Vigyázz, szóval ne bántsd, fájni fog e szó. Vissza fogod sírni, a hideg hant alól." Fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, MARINKOVICS ZSUZSA, békéscsabai lakos, 62 éves korában elhunyt. Temetése kívánsága szerint a szatymazi temetőben, 1999. január 29-én, 14 órakora lesz. Gyászoló család, Békéscsaba, Szatymaz köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik drága édesanyánkat, özv. BARSIJÓZSEFNÉT utolsó útjára elkísérték, és azoknak is, akik fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló családja Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BAKOS MIHÁLY temetésén megjelentek. Gyászoló család Köszönetet mondunk a rokonoknak, munkatársaknak, barátoknak, tanítványoknak és mindazoknak, akik drága szerettünket, FÜZESI SÁNDORT utolsó útjára elkísérték, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik CSATLÓS ISTVÁN temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család, Baks Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket, DOHÁNY ANDRÁST utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, TERHES ANDRÁSNÉ temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Köszönetet mondunk minden rokonnak, ismerősnek és szomszédnak, akik CSEPREGI JÁNOS szeretett elhunytunk temetésén megjelentek. Gyászoló család