Délmagyarország, 1999. január (89. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-27 / 22. szám
SZERDA, 1999. JAN. 27. kommentár Azonnali kérdések érája -wfi áll Andrzej Leppert mögött, és ki állt Miron CosA ma mögött a parasztokon, illetve a bányászokon túl? Ki irányítja, irányította az akciókat Lengyelországban és Romániában? Itt is, ott is az életszínvonal csökkenése indította útnak a feldühödött népeket. Ahogy néhány nappal ezelőtt a román bányászoknak, úgy most a lengyel parasztoknak is eltökélt szándéka, hogy megdöntsék a kormányt, ha nem születnek sürgős intézkedések a helyzet javítására. Ez itt kérem, tetszik, nem tetszik, a közép-keleteurópai azonnali kérdések órája. Félő, ha a kormány nem hajlandó a háromszázötvenezer tagot számláló Samoobrona nevű parasztpártszakszervezet vezetőjével, Andrzej Lepperttel tárgyalni, olyan dolgok történnek majd Lengyelhonban, mint Romániában. Ha emlékeznek még, ez a szervezet szervezte meg tavaly nyáron a magyar búza vasúti sínekre öntését, hegesztette be a búzával tömött vasúti teherkocsik ajtaját, mi több, ők álltak júliusban a lengyel főváros közlekedését több órára megbénító paraszttüntetés hátterében is. A szélsőségesen nacionalista Lepper azt nyilatkozta, hogy amennyiben a kabinet nem akaija érzékelni a lengyel parasztok problémáit, akkor a kormány nemcsak parasztellenes, de lengyelés nemzetellenes is. Jön a nemzetellenes kormány duma, amire most nagyon vevők az elégedetlen és elkeseredett parasztok. Ebben a helyzetben pedig erőre kapnak a szélsőjobb, illetve szélsőbaloldali pártok, amely nem tesz jót az ország biztonságának. L engyelországban a lakosság majd harminc százaléka él a mezőgazdaságból. Hollandiában ez a szám három-négy százalék. Ezzel minden, az Európai Unióba tartó országnak tisztában kell lennie. Lengyelország pedig köztudottan oda igyekszik. c?. ítélet a Heweliusz kompkatasztrófa ügyében Hajózásra alkalmatlan • Varsó (MTI) Hajózásra alkalmatlan volt a Balti-tengeren 1993. január 14-én 55 utassal, köztük öt magyar kamionsofőrrel elsüllyedt lengyel komphajó - mondta ki végső döntését kedden a gdyniai Tengerészeti Kamara. Az ítélet szerint a Jan Heweliusz nevű komphajó úgy futott ki a kikötőből, hogy nem felelt meg a biztonsági ' és a statikai követelményeknek. A helyzetet csak súlyosbította, hogy nem voltak rögzítve a kompon szállított járművek, köztük a magyar kamionok sem. A hajó elsüllyedéséhez e hiányosságokon és az orkán erejű viharon kívül még kisebb manőverezési hibák is hozzájárultak - állapította meg a kamara, kimondva, hogy a minden idők legsúlyosabb lengyel tengeri katasztrófájáért a hajózási vállalatot és a kaptányt egyaránt felelősség terheli. Az ügy tisztázása azért tartott hat esztendeig, mert a felhozott vádak ellen a per által érintett 11 lengyel hivatal, valamint a kapitány özvegye 1995-ben fellebbezést nyújtott be. A keddi jogerős, végleges ítélet nyomán az áldozatok hozzátartozói elől elhárult-az akadály, hogy követeléseikkel polgári peres kártérítési eljárást indítsanak a hajóstársaság ellen. A Skoda szegedi márkaképviselete keresi azt a profi értékesítőt aki jó kapcsolatteremtés tárgyalóképességgel, külső értékesítésben szerzett gyakorlattal, • valamint felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkezik, él-hal az autókért, és szeretné, ha a hobbija lenne a munkája. Pályázatát a következő címre küldje: |I(CC7 6724 Szeged, IIXW4, Kossuth L. sgt. 112. AiitÁnantmm TeL 62-471-200. MUlUCenilUm Te!./fax:62-471-242 sKmv«™va« • India és a nukleáris csapásmérő képesség Agni, vagyis Tüz, azaz rakéta Katonák - teveháton. Az atomhatalom hadserege a köztársaság napja alkalmából tartott katonai parádén. (MTI Telefotó) • Újdelhi (MTI) India, mint új atomhatalom, kedden először mutatta be a világnak nukleáris csapásmérő képességét: a köztársaság napján rendezett hagyományos katonai díszfelvonuláson közszemlére tette nukleáris rakétáit. A bemutatón látható volt az indiai arzenál legelrettentőbb fegyvere, a hazai fejlesztésű Agni (Tűz) típusú rakéta, amely 1500 kilométer távolra képes 1000 kilogramm tömegű hagyományos vagy nukleáris töltetet eljuttatni. Újdelhi központjában a széles Radzspat sugárúton az indiai állami vezetők és Birendra nepáli király díszvendég előtt felvonultak az indiai rakéták: a 20 méter hosszú és 16 tonna súlyú Agni, a földlevegő típusú Akashi, a többcélú Trishul és a harckocsi-elhárító Nag, mellettük orosz harckocsik, légvédelmi rendszerek, valamint fanfáros, turbános gyalogos, illetve teveháton utazó katonák és táncosok. A menetelő csoportok különböző transzparenseket emeltek a magasba, amivel az ország sokszínűségét jelképezték. A több százezer nézőre helikopterekről piros virágszirmokat szórtak A Prithvi típusú 250 kilométer hatótávolságú, föld-föld típusú rakétát, amely nukleáris töltettel is fölszerelhető, szintén bemutatták a parádén. • Varsó (MTI) Lengyelországban tovább tart a gazdák útblokádja. Kedden reggel az ország 57 pontján álltak úttorlaszok, jelentősen megnehezítve a közúti közlekedést. A kormány mezőgazdasági politikája ellen tiltakozó parasztok a személyautók és a buszok továbbhaladását szakaszosan lehetővé teszik, ám a teherforgalomban a kijelölt kerülőutak ellenére is komoly a fennakadás. A budziski lengyel-litván határátkelő blokádját a tiltakozók reggelre megszüntették. Hétfőn a hatóságok néhány helyen erő alkalmazásával vetettek véget a blokádnak, s nem zárták ki, hogy szükség esetén bárhol sor kerülhet hasonló lépésre. Rendőrségi adatok szerint az akcióban háromezer gazda vesz részt. A rendőrség fényképezi és igazoltatja a törvénytelennek • Ki áll Leppert mögött? Tovább tart a gazdák útblokádja minősített akció résztevőit, hogy később kezdeményezhesse felelősségre vonásukat. A szervező, Andrzej Lepper ellen a kormány ügyészségi vizsgálatot sürget. Jacek Janiszewski mezőgazdasági miniszter közölte: egyre bizonyosabb, hogy Lepper mögött nem csupán a gazdák, de más erők is állnak - ez félreérthetetlen utalás a a baloldali ellenzékre - amely szerinte érdekelt abban, hogy a blokád elterelje a figyelmet más kérdésekről, például az „átvilágításról". - Nem kizárt, hogy Leppert csupán eszközként használják fel, ezért az illetékes szolgálatoknak sürgősen ellenőrizniük kellene az ügy hátterét - mondta a miniszter. Lepper, a Samoobrona nevű mezőgazdasági érdekképviselet vezetőjeként a rendszerváltás óta rendszeresen szervez út- és határblokádokat. Utoljára tavaly júliusban parasztfelvonulással bénította meg néhány órára a főváros közlekedését. A törvénytelen megmozdulások miatt kétszer ítélték felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, ám ez nem zavarta abban, hogy 1995ben harcba szálljon a köztársasági elnöki címért. A Samoobrona országos vezetősége kedden megismételte felhívását: azonnal beszüntetik akciójukat, ha Jerzy Buzek kormányfő hajlandó személyesen találkozni Lepperrel, és garantálni követeléseik teljesítését. - Leppert nem a miniszterelnök, hanem az ügyészség várja - hangzott Jaroslaw Sellin kormányszóvivő válasza. Több egyházi személyiség, valamint a Glos című katolikus napilap keddi száma megalapozottnak nevezte a parasztok követeléseit, bár elítélte a blokádok felállítását. A Glos kommentárja ugyanakkor szélsőséges felelőtlenségnek nevezte, hogy a hatalom erőt alkalmaz a tiltakozó ellen, ahelyett, hogy vállalná a hibás mezőgazdasági politika és a rossz helyzetértékelés következményeit. - A lengyel jobboldal belesétált abba a zsákutcába; hogy a kedvező gazdasági mutatókat a falvakban élők életszínvonal-csökkenése árán váltotta valóra. Márpedig Lengyelország alapvetően mezőgazdasági ország, s ez nem fog gyorsan megváltozni - írta a Glos. A pápa 100 ezer ember elölt • Mexikóváros (MTI) II. János Pál pápa figyelmeztette az amerikai földrész lakosságát, hogy óriási veszélyekkel jár, ha a harmadik évezredbe a globalizáció és az ellenőrizetlen technológiai fejlődés miatt egy lélektelenné váló világot és történelmet visznek magukkal örökségként. A katolikus egyház feje négynapos mexikói látogatásának utolsó nyilvános beszédét tartotta a mexikóvárosi Azték Stadionban, ahol több mint 100 ezer ember vett részt a nemzedékek közötti találkozón. Politikai vereség • Banja Luka (MTI) A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje leszavazta Brane Miljus miniszterelnök-jelölt programját és az általa beterjesztett kormánylistát, újabb politikai vereséget mérve ezáltal a kemény vonalasokat képviselő Nikola Poplasen államfőre. A 83 tagú törvényhozásban csak 29 szélsőségesen nacionalista képviselő biztosította támogatásáról Miljust, a mérsékelt szerbek, horvátok és muzulmánok 46 fős csoportja nemmel szavazott, négy képviselő pedig tartózkodott. (Az ülésen négy honatya nem vett részt.) Hatalmi békekötés? • Moszkva (MTI) Jevgenyij Primakov orosz kormányfő a törvényhozáshoz intézett üzenetében a hatalmi ágak békekötését javasolta az év végén esedékes parlamenti, illetve a jövő évi elnökválasztásokra való tekintettel. A orosz hatalmi ágak - a törvényhozás, az államfő és a kormány - a kezdeményezés szerint közös politikai nyilatkozatban foglalnának állást a stabilitás megőrzése mellett, s e csomag keretében két törvényt is elfogadnának, amely Borisz Jelcinnek bizonyos garanciákat adna elnöki mandátumának lejárta után, illetve meghatározott alkotmánymódosításokat helyezne kilátásba. PERFEKT, A PÉNZÜGYI SZAKOKTATÓ A Csongrád Megyei Igazgatóság az alábbi, OKJ szerinti képzéseket folyamatosan indítja: - mérlegképes könyvelő - adótanácsadó - tb-ügyintéző - statisztikai ügyintéző - számviteli ügyintéző. Munkanélküliek egyéni támogatást igényelhetnek. Szeged, Mérey u. 6/B, II. emelet Tel.: 62-420-652 és 481-060 E-mail: <perf06@mail.matáv.hu> RENDKÍVÜLI „AJÁNLAT!" Csak nálunk és csak most! Az ALMERA „LX" és „GX" típusú járművek 2.250.000 Ft-tói 5 év vagy 100.000 km garancia! Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 149/A. Telefon: (62) 249-346, 346-568, 341-885 Zalakerámia Csempemárkaboltok akciós kínálatából: Zalakerámia I. osztályú falburkoló csempe 1280Ft/m2-től I. osztályú fagyálló padlólap (30x30cm) 1620Ft/mM5l /. osztályú fagyálló padlólap (20x20cm) 1570 Fí/m'-tSI Olasz kőporcclánlap (30x30cm) 1700 Fí/m'-tSI Szeged. Kálvária sgt. 104. Tel/fax: 62/444-508 Szentes, inmv János u. 8. TeL/fax: 63/318-726 Makó, Lonovics sgt 25. TeL/fax: 62/210-888 A * AKCIÓ \ h i, ktKzh't crcjíijí írvínyrx! A BALTEX MBSMfi Kft /