Délmagyarország, 1999. január (89. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-23 / 19. szám

SZOMBAT, 1999. JAN. 23. SPORT 11 • OB l/B-be tartanak a szeniorok Megalakult az SZVTK vízilabda A közelmúltban kivált a Szeged Vízilabda Egy­letből az OB ll-es pólócsa­pat, a Dentál Stúdió SZVE Szenior, s az abban ját­szók január elsejei dá­tummal megalakították a Szegedi Vízilabda és Tö­megsport Klubot (SZVTK). Hogy miért volt erre szűk­ség, erről az új egyesület három vezetője, dr. Cser­nus Zoltán elnök, Rea László elnökhelyettes, va­lamint Vida János ügyve­zető elnök tájékoztatta lapunkat. - Mindenképpen anyagi függetlenségre törekedtünk, hiszen nekünk teljesen más céljaink vannak, mint az OB l-eseknek. Szeretnénk felke­rülni az OB I/B-be, s erre minden esélyünk meg van, hi­szen pontveszteség nélkül ve­zetjük csoportunkban a tabel­lát. Éppen ezért jobbnak lát­tuk, ha külön válunk. Meg az­• tán, a szponzorokkal is csak az SZVE ügyvezetője tárgyal­hatott hivatalosan, csak neki volt aláírási jogköre. Mindent összevetve: önállóságra töre­kedtünk - magyarázta dr. Csernus Zoltán. - Az is a terveink között szerepel - vette át a szót Rea László -, hogy a meglévő nemzetközi kapcsolatainkat megtartsuk, s lehetőség szerint, azokat tovább fejlesszük. Már birtokunkban van a szeptem­berben, Splitben rendezendő szenior világkupára szóló meg­hívó, de várnak bennünket Dubrovnikba, Korfu szigetére és Klagenfurtba is. Mi sem maradunk adósak, júniusban immár harmadik alkalommal rendezzük meg az újszegedi Sportuszodában a hatcsapatos nemzetközi viadalunkat. Sok támadás ért bennünket, hogy elcsenjük a szponzorokat az OB l-esek elől, s mi utazunk külföldre - helyettük. Kitalá­ció az egész, a túráink baráti kapcsolatokon alapultak. Hál' Istennek, továbbra is számítha­tunk a Dentál Stúdió és a Borzi könyvelőiroda támogatására. Vida Jánostól arra voltunk kíváncsiak, hogy a klub nevé­ben használt „Tömegsport" el­nevezés, mit is rejt valójában? - A szegedi szurkolókkal szeretnénk jobban megismer­tetni és megszerettetni a pólót, ezért a meccseink előtt játékos vízilabda-vetélkedőket szerve­zünk gyerekeknek, felnőttek­nek egyaránt - adta tudtunkra az ügyvezető elnök. - Fontos feladatunknak tekintjük, hogy igyekezzünk minél több nézőt visszaszerezni a sportágnak, amely kicsit el van hanyagol­va nálunk... Az utánpótlás-ne­veléstől sem zárkózunk el: klubtagunk, Lakó Gábor a jö­vőben a Lihotzky Károly ve­zette csapatban dolgozik majd edzőként. Szélpál László Bokszbál • Munkatársunktól A SZBC január 30-án, szombaton 18.30 órakor ren­dezi meg bokszbálját a sze­gedi Aranykorona étterem­ben. Jegyek elővételben kap­hatók a Kárász utcai Mene­dzser Shopban, a Széchenyi tér-Kiss Menyhért utca sar­kán lévő Cooptourist irodá­ban, valamint a Nem Egri borozóban. Az est meghívott vendé­gei között találhatjuk Nacsa Józsefet, a megyei szövetség elnökét, a válogatottból a 91 kg-os Kiss Zoltánt, a +91 kg-os Hart Pétert, valamint a világ- és Európa-bajnok, 81 kg-os Erdei Zsoltot. Az ökölvívó szövetségtől több vezető is jelezte részvételét, így minden bizonnyal érde­kes és izgalmas beszélgeté­sekkel színesített program váija a vendégeket. Esélytelen hölgyek röplabda • Munkatársunktól A nói röplabda Extraliga alapszakaszának utolsó meccsét Egerben vívja meg az eddig mindössze egy győ­zelmet begyűjtő (a Miskolci VSC ellen) Szegedi DRE. A találkozónak akkor is a há­zigazda gárda lenne az esélyese, ha a Tisza-partiak komplett csapattal állnának fel. Erről azonban szó sincs - tudtuk meg Nagy Attilától, az SZDRE trénerétől. A ke­ret öt felnőtt korú játékosa közül kettő (B. Tóth Barba­ra, Székelyhidi Judit) távo­zott, Huff Melinda pedig már annyira sérült volt a héten, hogy nem tudott edzeni. Va­kulya Andrea és Héjjas Va­léria hurutos megbetegedés­sel kínlódott, nyomta az ágyat, Kiss Emőke pedig az egyetemi vizsgáira készült hajnalig tartó tanulásokkal. Bár a betegek jobbára meggyógyultak, de hogy mennyire, az bizonytalan, így a fiatal edző kezdőhatost nem is tudott mondani. Az együttest, a felsorolta­kon kívül még anyagi gon­dok is sújtják. Kiürült a kassza, s már az utazás, vagy az ebéd biztosítása is gondot okoz a klub vezetőségének. Abban reménykednek, hogy talán segít valaki, s ezt a baj­nokságot tisztességgel befe­jezhetik... SPORTKOZVETITES A TELIN TEVEBEN 1999. január 23-án, szombaton 18.20 órakor: Medikémia-Dunaferr bajnoki férfi röplabda-mérkőzés SZEDEÁK-Dombóvár bajnoki férfi kosáriabda-mérkózés Q DUNAFERR CENTER fS DUAG AcEliERMEkqyáRTó Es KEREskcdő Kit. {mwiKÉmmj WSf „Hatvanszázalékos" győzelem röplabda Medikémia Szeged­Duna fen- SE 3:1(8,-5, 13,7) Extraliga, férfimérkőzés. Szeged, 600 néző. Vezette: ifj. Juhász, ifj. Kiss. Medikémia Szeged: TOR­MA, NEIZER, Nyirka, Berkes, Soloid, ÚRFI. Csere: Petheő, Jánosi. Edző: Karagics Mátyás. Dunaferr SE: Gubik, Mika­novics, FORGÓ, Kiss T„ Nagy A., Klimenko. Csere: Szabó G. (liberó), Gőczi, SCHILDKRA­UT, Rabi. Edző: Viktor Bolda­rev. Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:0, 3:2, 6:2, 10:3, 11:8, 14:8. 2. játszma: 0:6, 1:6, 1:7, 4:7, 4:11, 5:13. 3. játszma: 8:0, 8:1, 10:1, 11:2, 11:6, 12:6, 12:9, 14:10, 14:13. 4. játszma: 3:0,3:1,4:3,10:3,10:6,14:7. A találkozót egyperces néma tiszteletadás előzte meg. A je­lenlévők a közelmúltban fiata­lon elhunyt Melkvi Zoltánná Fábián Ildikóra emlékeztek, aki évekig állt a klub alkalmazásá­ban. Az utolsó hazai alapszakasz­beli mérkőzést Nyirka szervái­nak köszönhetően a szegediek kezdték jobban. Ebben a szett­ben a vendégek nem tudtak mit kezdeni a Medikémia-sánccal, amely rendre megállította akci­óikat, míg a kék-fehér támadá­Nyirka üt, a labda útját Neizer (balról) és Petheő kíséri figyelemmel. (Fotó: Karnok Csaba) sok az ellenfél térfelén landol­tak. A jó folytatás sajnos elma­radt: a második játszmában pá­lyára lépett Schildkraut, s beál­lásával gyökeresen megválto­zott az újvárosiak játéka. Nyitá­sai szinte fogadhatatlanok vol­tak, a Dunaferr-blokk pedig át­üthetetlen falként magasodott a hazaiak előtt. A vegyész-akció­kat kiismerték a Boldarev-tanít­ványok és a labda csak néha ju­tott át a jó ütemű sáncokon, míg a befejezéseknél Forgó jeleske­dett. A következő felvonás re­mek szegedi alakításokkal in­dult, s a házigazdák behozhatat­lannak tűnő előnyre tettek szert (8:0, 10:1). Neizer jól „működ­tette" a Medikémia-gépezetet, amely szélen (Soloid, Nyirka) és centerben (Torma) is gyártot­ta a pontokat. Schildkraut azon­ban ismét összekapta'társait és vezérletével bravúrközeibe ke­rültek (14.13), de Berkes egy­személyes sánca lezárta a 37 percesre elhúzódó „vitát". Az utolsó játékrészben megint egy­értelműen a Medikémia akarata érvényesült. Bár 12:7-nél ismét kialakult egy forgásokkal tűz­delt állóháború, Jánosi végül ki­rángatta a szegedi szekeret ­nagyon fontos pontot ért el a csereként beállt szélső ütő! Karagics Mátyás: - Eltú­loztuk kicsit a mérkőzés tétjét, s ezért a csapat rendkívül görcsö­sen röplabdázott, a kaposvári produkció hatvan százalékát nyújtották csak a fiúk. Az érté­kes sikernek természetesen örü­lök Viktor Boldarev: - Most jobb volt a Szeged, megérde­melten nyerte a találkozót. Az alapszakasz utolsó meccsén a Csepel SC vendége lesz a Medikémia. Imre Péter jnŐDÍíamml AM, MMIII M Ásványvíz DémÁSZ RT. MORTON'S EURmVOLÁN 488-488 TAXI 488-488 Beállásokat tesztelt a Pick Miközben a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Dunaferr elleni hétfői tava­szi nyitányra készül, a klub vezetői sem tétlen­kednek. A hét elején a csapat erősítésére két ju­goszláv játékossal tárgyal­tak. Mindkét kézilabdás beállás poszton jeleskedett eddigi egyesületében. Buday Ferenc edző feladata volt, hogy edzés közben lemérje a két kiszemelt felkészültségét, adottságait. Majd ezt követően javaslatot tegyen, hogy melyikük tudja jobban megoldani a beál­lós szerepkört. A szakember véleményére voltunk kíváncsi­ak. - Hétfőn és kedden Alek­szander Csopity vett részt az edzésünkön. Megfigyeltem a tréning közben a mozgását, s a közös játék közben pedig a ka­pu előtti tudását. Szerdán és csütörtökön Dragan Adziccsal tettem ugyanezt. A két jugo­szláv játékos közül nekem az előbbi tetszett jobban, mert fi­zikailag is megelőzi riválisát. De a gólszerzési repertoáija is sokkal színesebb. Az edző ajánlásának megfe­lelően Kővári Árpád tárgyalt a 27 éves és a Klagenfurttól tá­vozni szándékozó Csopity me­nedzserével is. 0 Milyen megállapodásra jutottak? - tettem fel az első kérdést a Tisza Volán SC el­nökének. - Igazán nem került még pont az igazolás végére. Ugyanis Cso­pity jelenleg a Klagenfurt játéko­sa, de az osztrák klubhoz szlovén csapatból került, ugyanakkor az útlevele jugoszláv. Abban egyez­tünk meg, ha az igazolását febru­ár harmadikáig el tudjuk intézni, akkor kell, ha nem, akkor már nem lesz rá szükség, ugyanis le­zajlanak a rázós találkozóink. 9 Miért akarnak Doros és Herbert mellé még egy beál­lást szerezni? - Buday Ferenc eddig minden lehetőséget megadott Dorosnak, hogy megoldja ezt a posztot. Saj­nos nem sikerült pótolnia Mezei játékát, sőt, a csapatszerkezet leggyengébb és legtöbbet bírált posztjává vált a beállósé. Igaz, hogy Herbert nem sokat játszott eddig, de neki még rutint kell szerezni ahhoz, hogy maradékta­lanul megoldja ezt a feladatot. 9 Mire számit a Dunaferr el­leni összecsapáson? - Csakis szegedi győzelemre. Kérem, hogy minél több szegedi legyen szemtanúja a hétfőn 18.15-kor kezdődő kézilabda­shownak, s reméljük Pick-siker­nek... Süli József Hazai bemutatkozás labdarúgás • Munkatársunktól ' ­Szerdán Székesfehérvá­ron lejátszotta idei első elő­készületi mérkőzését a Sze­ged LC NB l-es gárdája. Az ellenfél a PNB-ben szereplő Gázszer volt, amelyet a Ti­sza-partiak jó játékkal 3-2­re legyőztek. Amint a szege­di szakvezetők elmondták, annak ellenére, hogy még nagyon az elején tartanak a felkészülésben, s az őszi csa­pat sok helyen megváltozott, biztató jeleket is felfedezhet­tek a játékosok teljesítmé­nyében. Ma, 11 órai kezdettel a Felső Tisza-parti stadion sa­lakos pályáján hazai környe­zetben is bemutatkozik a szegedi gárda. Ellenfele a ju­goszláviai Gyála együttese lesz, amely a hírek szerint jó erőt képvisel. Az osztályá­ban „félidőben" az első he­lyen áll a táblázaton, s min­den reménye megvan arra, hogy ezt meg is tartsa. A Szeged LC-ben ezúttal is le­Napközis rendszerben készülnek a Szeged LC labdarúgói a bajnokságra: a napi két edzést a finom ebéd töri meg, amelyet a Tesco áruházban lévő, Bera József vezette „Betyáros" gyorsétteremben fogyasztanak el. (Fotó: Gyenes Kálmán) hetőséget kap minden játé­kos, aki jelenleg a keretben van, s az új szerzemények is igazolhatják, hogy nem vé­letlenül esett rájuk a válasz­tás. A hazai együttes minden valószínűség szerint a követ­kező összeállításban kezd: Szulyovszky - Németh, Ma­jor, Vörös, Vasas - Tamás, Herczku, Faragó, Udvari ­Kenesei, Hadár. Bizonyára pályára lép még Dobó, Koncz, Tóth A., Rau és Ta­kács is. Megegyezés előtt • Munkatársunktól A Tápéi ESK labdarúgó­szakosztálya a megyei I. osztályban szerepel, s érde­kes hír a klub háza tájáról, hogy az elnökség még nem egyezett meg három megha­tározó játékossal a tavaszi folytatásról. Bajusz Jánosról, Szentmártoni Csabáról és Lehota Istvánról van szó. Pedig a Tápé aranyérmes ál­mokat szövöget. Búvár­tanfolyam • Munkatársunktól A dr. Hajnal Gábor vezet­te szegedi Zotmund búváris­kola tanfolyamokat hirdet kezdőknek és haladóknak egyaránt. Az alsó korhatár 15 év, s a résztvevők nem­zetközi jogosítványt szerez­hetnek, mellyel 30 méteres mélységig merülhetnek le biztonságosan. A gyakorlati oktatások az éjszakai uszo­dában hétfőtől péntekig, 20.30-tól 22 óráig tartanak. Érdeklődni és jelentkezni a következő telefonszámokon lehet: 62/494-825, 438-550 és 06-20/9850-776. Kosármeccsek • Munkatársunkfái A Szedeák-Akuterm KE NB I B csoportos férfi ko­sárlabdacsapata ma 17 órai kezdettel lép pályára az új­szegedi Sportcsarnokban. Az ellenfél a szebb napokat is megélt Dombovár együttese lesz. Pálkertiék szeretnék ki­köszörülni a csorbát, a Száz­halombatta ellen elszenve­dett váratlan vereséget. A Szeged KE NB I B csopor­tos női kosárlabdacsapata vasárnap, 17 órakor a fővá­rosban száll harcba a ponto­kért vendéglátójával, az FTC-Gyermelyi Tészta együttesével. Harmadik a Pick • Munkatársunktól Rövid téli szünet után a Pick Szeged férfi kézilabda­csapata hétfőn, 18.15-kor té­vés-meccsen folytatja a pontvadászatot, az ellenfél vérbeli rangadón, a Dunaferr együttese lesz. Van ok a visszavágásra... Nézzük, a start előtt hogyan áll a baj­nokság! Egy „tavaszi" meccset már lejátszottak: Győri Gar­dénia ETO KC-Kiskőrösi KKC 27-27 (14-11). A bajnokság állása 1. Fotex KCV 2. Dunaferr 3. Pick Szeged 4. Nyíregyháza 5. Elektromos 6. Kiskőrös 7. Százhalombatta 8. Szolnok 9. Komló 10. Győri ETO 11. Pécsi MKC 12. Cegép SE 13. Ózdi KC 14. Tatabánya 13 12 0 13 11 0 13 10 0 357-269 24 338-269 22 380-304 20 316-293 18 276-254 15 340-340 12 308-337 12 317-347 12 315-330 11 343-352 10 312-325 10 256-289 9 283-330 6 280-382 3 Toboroz a KSZSE • Munkatársunktól A szegedi KSZSE NB II­es női kézilabda-szakosztá­lya váija a sportág iránt ér­deklődő, kedvet érző lányok (12-tól 16 éves korig) jelent­kezését. Érdeklődni lehet kedden és csütörtökön 16.30-tól az Etelka sori munkacsarnokban, Pördi Pé­ter edzőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents