Délmagyarország, 1999. január (89. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-22 / 18. szám
PÉNTEK, 1999. JAN. 22. AKTUÁLIS 7 • Mától fogadják az igénybejelentéseket Milliárdok „úsznak17 a Realbanknál A Realbank betétesei mától jelenthetik be kártalanítási igényüket a bank fiókjaiban és kirendeltségein. Csongrád megyében ezt Szegeden, a Somogyi Béla utcai IBUSZ irodában tehetik meg az ügyfelek, itt működik ugyanis a Reálbank helyi kirendeltsége. Az országosan közel 50 ezres ügyfélkör 6-7 milliárd forintos betétállományának kilencven százalékára vonatkozik a betétbiztosítás garanciája. A betétesek egymillió forintig kaphatják meg biztosított - névre szóló - betét- és kamatköveteléseiket az Országos Betétbiztosítási Alaptól. Sokáig kérdéses volt, hogy a garancia vonatkozike a Reállízing 2, 3 és 5 betétjegyekre, mára azonban kiderült, nem. A bank azt állítja, a konstrukciónál tájékoztatta az ügyfeleket arról, hogy ezek nem biztosított betétek, de az OBA is úgy nyilatkozott, hogy a pénzintézet nem fizetett díjat a betétjegyek után. A tét - mára úgy tűnik, ügyfélveszteség csak ebben a módozatban meghaladja az 500 millió forintot. A betétesek követeléseiket az erre a célra rendszeresített űrlap kitöltésével jelezhetik, de az alap csak akkor fizet, ha az igénybejelentő lap adatai egyeznek a bank nyilvántartásában szereplőkkel. A bejelentő lap átvételével az OBA tehát nem ismeri el automatikusan a kérelmező követelését. A kifizetést a befagyás bejelentését követő egy hónapon belül - ez esetben február 18áig - köteles elkezdeni az Országos Betétbiztosítási Alap. Ennél nagyobb falat lesz a Reállízing kötvényeseinek ügye, ők egyelőre igényeiket sem jelenthetik be, s valószínűsíthetően tetemes veszteséget könyvelnek majd el. A felszámolás végén derül ki, mennyi jut nekik, de a kielégítési sorrendben a betétesek és az egyéb követeléssel rendelkezők is megelőzik a semmilyen formában nem biztosított kötvénytulajdonosokat. Míg országosan meghosszabbított nyitva tartással váiják mától a bankfiókok és a kirendeltségek a befektetőket, a szegedi csak az IBUSZ iroda „ügyfélfogadásához" igazítva várja a biztosított betétekre vonatkozó igénybejelentéseket. Mint Mészáros Rudolfné kirendeltségvezetőtől megtudtuk, eddig viszonylag nyugodtak voltak a befektetők - számításai szerint minimum félszáz betétes ügyfélt érint az OBA-kifizetés de már kezdik elveszíteni türelmüket. Különösen igaz ez utóbbi a kötvényesekre, akiknek be kell érniük a felszámolás utáni „maradékkal", ami a bank adósságainak ismeretében nem sok jóval kecsegtet. Kovács András • Szegedi hölgy a nyertes Astrát sorsolt a Pick Fábián Rozália átveszi az autót Kevei Béla húskészítmény-igazgatótól. (Fotó: Schmidt Andrea) • Munkatársunktól Nagyszabású nyereményakciót hirdetett az elmúlt év végén a Pick Szeged Rt. azon vásárlói között, akik rúdban vették a cég vezértermékét, a Pick szalámit. Körülbelül húszezren küldték vissza a nyereményre jogosító szelvényt, többek között Szlovéniából, Ausztriából, Olaszországból és Svájból is hozott levelet a posta. A közjegyző jelenlétében megtartott sorsoláson a szegedi Fábián Rozáliának kedvezett a szerencse, ő nyerte meg a fődíjat, a vadonatúj fehér Opel Astrát. Az autót tegnap reggel nyolc órakor kis házi ünnepség keretében adta át az új tulajdonosnak Kevei Béla, a Pick húskészítmény-igazgatója. • Korai kitavaszodást jósolnak Tiszára húzó vadludak rak a Duna irányába húztak volna, akkor elhúzódó télre kellene számítani. Vajda Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa elmondta: tapasztalják, hogy a természetvédelmi területen tízezernél is nagyobb számúra becsülhető vadludak e befagyott vizek kiolvadása után seregestől térnek vissza természetes pihenőhelyeikre. • Fülöpháza (MTI) Korai kitavaszodást jósolnak a vadludak - jelezték több kiskunsági településről. Az egymástól független telefonálók elmondták, hogy a napokban a Tisza felé repülő vadlibák csapatait látták. A néphit szerint keleti irányú vonulásuk január-február táján közeli kikeletet jelent, míg - tették hozzá -, ha a mada• Huszonnégy órás adás - Szegedről Szél(nak) a rádíó(k) Készül a műsor a Rádió 88 stúdiójában. (Fotó: Nagy László) Kis késéssel ugyan, de immár több mint egy hete két szegedi kereskedelmi rádió szolgáltat 24 órás műsort. Az FM 95,4-es frekvencián a Rádió 88, a 100,2 Mhzen a Média 6 Szeged hallható a nap minden percében. Formai okok miatt a tervezettnél pár nappal később tudta megkezdeni egész napos adását a Rádió 88 és a Média 6 Szeged rádió. A két helyi érdekeltségű kereskedelmi rádióadó stábja a frekvenciák újraosztása után az eddigi nyolc órás adásidő helyett immáron 24 órával gazdálkodhat. A Rádió 88 programigazgatója, Németh Attila - akit a hallgatók Genscher néven ismerhetnek - elmondta, hogy nem változtatnak eddigi arculatukon és meghatározóan zenés adóként működnek a továbbiakban is. A zene és a szórakoztatás mellett azonban nagyobb hangsúlyt helyeznek a helyi információkra és azon színvonalas feldolgozására. Ennek érdekében felállítottak egy külön hírstábot, amelynek az a feladata hogy a szegedi híreket összegyűjtse és továbbítsa a hallgatóknak. Ami a zenét illeti, Németh Attila úgy fogalmazott, hogy az utolsó 25 év legjobb, minél több ember számára hallgatható dalait játsszák majd. Arculatukban a fiatalos lendület dominál, céljuk, hogy elsődlegesen a 25 és 35 év közötti korosztály zenei ízlésének feleljenek meg. A szórakoztatás mellett a Rádió 88 közszolgálati feladatokat is vállal, s ezen belül minden pénteken egy önkormányzati magazinban számolnak be a Városházán történtekről. A Média 6 Szeged rádió részéről dr. Szöllösi Zoltán ügyvezető igazgató kifejtette: számukra rendkívül fontos szempont, hogy műsoraikban a szegediekhez szóljanak, s azokat az eseményeket dolgozzák fel, amelyekkel a városlakók is nap mint nap találkozhatnak. Ugyanilyen fontosnak ítélte, hogy olyan személyiségeket mutassanak be, akik akár a kultúra, akár a közélet terén ismertek és elismertek. Ugyancsak teret kívánnak biztosítani a szolgáltatóknak is. Dr. Szöllösi Zoltán elmondta: náluk a zenei blokkok a szöveget kötik össze, nem pedig fordítva. A Média 6 rádió célja az előbbieken túl az is, hogy a régió problémáiról, történéseiről is hírt adjanak. Arató László • Tápé: megújult épület, elavult struktúra Művelődés a végeken A Heller Ödönről, Tápé neves, egykori festőjéről elnevezett művelődési ház rekonstrukciójának első üteme hivatalosan is befejeződött tegnap, amikor dr. Ványai Éva alpolgármester átadta a falu polgárainak a megújult intézményt. Az ünnepi eseményen megjelent szakemberek azonban egyetértettek abban: a külterületi művelődési otthonok még a szép épületekben is csak nehezen tudnak müködHa a távlati tervek is megvalósulnak, úgy a tápai Heller Ödön Művelődési Ház udvarán felépítendő parasztház otthont ad majd a falu helytörténeti relikviáit őrző Molnár házaspár gyűjteményének. Az azonban szinte biztos, az intézmény háromlépcsősre tervezett rekonstrukciója a közeli jövőben - a homlokzat, a klubtermek és a Somogyikönyvtár fiókkönyvtárának megújítása után - a nagyterem korszerűsítésével folytatódik. Ahogyan azt Simoncsics Jánostól, a Heller Ödön Művelődési Házat hálózati szinten magába foglaló Bartók Béla Művelődési Központ igazgatójától megtudtuk, a külterületi művelődéCiteraszóval „szentelték" föl Tápé régi-új büszkeségét. (Fotó: Karnok Csaba) si házak egytől egyig pénzgondokkal küzdenek. A Bartók hálózatában a tápai mellett a petőfitelepi, a kecskéstelepi és a szőregi intézmény működik. A központi támogatás éppen hogy fedezi rezsiköltségeiket, saját bevételhez pedig sajátos helyzetükből adódóan csak nehezen juthatnak. Simoncsics János szerint azonban - ha látványos nagyrendezvényeket nem is szervezhetnek - mindenképpen szükség van a külterületi intézmények munkájára. Kollár József, a Kecskéstelepi Művelődési Otthon igazgatója ugyan elismerte, nagyrendezvényekben nem tudnak versenyezi a város testében működő intézményekkel, ám megfelelő helyi programokkal be tudják csalogatni a polgárokat. Például említette a náluk működő néptánccsoportot, amely rendszeresen, közel harminc fővel működik, ez a létszám pedig a városkapukon belül sem elhanyagolható. Ugyanakkor hangsúlyozta, a jelenlegi struktúra nem a legmegfelelőbb, hiszen a helyi polgárok nem szívesen áldoznak anyagiakat úgy, hogy az a Bartók nagy kalapjába kerül, sokkal szívesebben vennék, ha önálló intézményt támogathatnának, ahogyan például a dorozsmaiak is. Bodóné Péni Erika, a Heller Ödön Művelődési Ház igazgatónőjét nem csüggeszti, hogy az építkezés alatt „elkoptak" a régi csoportok. Elmondta, a jövőben minden korosztály számára kínálnak majd programokat, sőt, pályázati pénzek elnyerésére -*• melyből tovább bővíthetik a kínálatot - valószínűleg még Algyővel is összefognak. Kéri Barnabás Cohen-Szabétalálkozó • Washington (MTI) Továbbra is érvényes az a tavaly októberi magyar országgyűlési határozat, amely lehetővé teszi a NATO számára, hogy, amennyiben a koszovói helyzet miatt szükségessé válik, felhasználja a Jugoszlávia elleni esetleges katonai akciókhoz Magyarország teljes légterét - erősítette meg Szabó János honvédelmi miniszter William Cohen amerikai védelmi miniszterrel folytatott csütörtöki megbeszélésén. Szabó János a találkozó után magyar újságíróknak elmondta: az amerikai illetékesek fontosnak tartják az esetleges NATO beavatkozás jogi megalapozottságát, ugyanakkor elszántak a határozott fellépésre is, ha azt az újabb népirtás megakadályozásának szempontjai indokolják. Móra-emlékév Félegyházán • Kiskunfélegyháza (MTI) Móra Ferencre emlékeztek csütörtökön szülővárosában Kiskunfélegyházán, a magyar kultúra napja alkalmából a Hattyúházban tartott irodalmi esten. A Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület közös rendezvénye egyben nyitánya is volt annak a programsorozatnak, amely az idén a Móra-emlékév jegyében zajlik a településen, abból az alkalomból, hogy erre az esztendőre esik az író születésének 120. illetve halálának 65. évfordulója. Az emlékévhez kapcsolódó ünnepi eseménysort megnyitó irodalmi esten Juhász István gimnáziumi tanár előadásában Móra műveiből idézve érzékeltette a népes számban egybegyűltek előtt, hogy az író büszkén vállalta szülővárosát, s legismertebb, legnépszerűbb írásaiban így a Kincskereső kisködmönben, a Szeptemberi emlékben - gyermekévei színhelyét jelenítette, örökítette meg. Heroinmérgezés • Budapest (MTI) Heroin túladagolása miatt meghalt egy 22 éves fiatalember csütörtökön a főváros egyik XIII. kerületi lakásában. Az Országos Mentőszolgálat illetékese szerint az Üteg utca 29. szám alatti lakásban még másik három fiatal is fogyasztott a heroinból. Egyiküket életveszélyes állapotban, a másik két fiatalembert enyhébb mérgezési tünetekkel vitték kórházba. Újság, könyv, szórólap, ügyviteli nyomtatvány, meghívó, névjegy, IGÉNYES nM KIVITELBEN: mi 1 62/420-819 FESTMÉNYVASAR Helye: Szeged, Deák Ferenc Gimnázium, József Attila sgt. 118-120. Ideje: 1999. január 25., hétfó, 19-19 1999. január 26., kedd, 8-17 Közel 200 db, keretezett olajfestmény kerül bemutatásra. Megvásárolhatók a helyszínen 30% előleggel, 12 havi kamatmentes részletre. Készpénzvásárlás esetén 20% kedvezmény! RETUR ART GALÉRIA - PÉCS Tel.: 06-30-9-472-906