Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-23 / 300. szám

•Ok Az aggteleki nemzeti park jósvaföi bejáratánál már ünnepi a hangulat. A díszes hóember el kell hogy „viselje" a szeretetteljes nyaggatást. (MTI Te­lefotó) Isten éltesse! VIKTÓRIA E név a latin victoria szóból származik, és ro­konságot tart a vincere. azaz gyózni igéből kelet­kezett Vincentius Vincé­vel. A név legismertebb vi­selője Viktória brit ural­kodó volt, aki 18 évesen lépett a trónra és 64 évig uralkodott. Korszakóra a polgári demokrácia, a szabadelvűsig és az angol kapitalizmus kialakulása esik. Világos utasítás A kínai hatóságok utasí­tották Richárd Branson brit milliárdost és két társát, hogy hőlégballonjával „a lehető leghamarabb" szálljon le, ám Tibetben az esti sötétség már nem tette lehetővé az „igen világos utasítás" végrehajtá­sát - közölték Londonban a Föld körüli út brit szervezői. „Megvizsgálunk minden le­hetőséget, hogy kikerüljünk e helyzetből" - mondta Mi­ehael Johnson, a vállalkozást összehangoló központ szó­vivóje. A léggömb ezután túlment a kínai hatóságok ál­tal megadott leszállási pon­ton. „A ballon azt az utasítást kapta, hogy a tibeti Lhásza repülőterén szálljon le, de ezt nem tudta végrehajtani - kö­zölte egy brit diplomata Pe­kingben. - Jelenleg olyan hegyvidéki övezet fölött van, ahol lehetetlen a landolás". Olajfolt ai öbölben Százezer tonna nyersolaj ömlött egy tankhajóból a Perzsa(Arab)-öböl vizébe Bandar-Abbász iráni kikötő­városban. A Tabriz nevú irá­ni olajszállító hajó még csü­törtökön ütközött a kikötói rakpartnak. A szennyeződés egy részét már sikerült szi­vattyúkkal eltávolítani. A környezetvédelmi szervezet a bírósághoz kíván fordulni a olajszennyezés ügyében. Tíz gépjármű ütközött Tíz gépjármű ütközött össze a 4-es számú főúton Kenderes és Kisújszállás kö­zött kedden a déli órákban egy körülbelül száz méteres ködfoltos szakaszon. A nyolc személygépkocsi és a két kisteherautó okozta bal­esetben csak anyagi kár ke­letkezett, személyi sérülés nem történt. A sorozatka­rambol s az emiatt szüksé­gessé vált rendőrségi hely­színelés jelentős torlódást okozott a forgalomban. Sikeres Ariane-indítás Sikeresen útjára indítot­ták kedd hajnalban a fran­cia-guayanai Kourou űrköz­pontból a 115. Ariane típusú rakétát, amely huszonegy perccel később egy amerikai távközlési műholdat állftott földkörüli pályára. Az euró­pai fejlesztésű Ariane-42L hordozóeszköz a 3,6 tonnás PAS-6B jelzésű műholdat juttatta ki a világűrbe. A PanAmSat amerikai cég űreszköze napokon belül áll 36 ezer kilométer magasság­ban geostacionárius pályára az Atlanti-óceán fölött. Ti­zenöt éven keresztül televí­ziós adásokat továbbít az amerikai földrész egészének területére. i Eltörölték a halál­büntetést A litván parlament jóvá­hagyta a halálbüntetés eltör­léséről szóló törvénymódosí­tást, kilenc olyan elítélt éle­tét kfmélve meg ezzel, akire a halálos ítélet végrehajtása várt a balti országban. Het­venhat törvényhozó mondott igent a változtatásra, és csu­pán három ellenezte azt a hétfő éjjeli szavazáson. A módosftás életfogytiglani börtönnel váltja fel a kivég­zést a büntetőtörvénykönyv­ben. látja el kézjegyével az űj törvényt. Negyedmilliárd forintos elnézés • Antwerpen (MTI) Negyedmilliárd forintnak megfelelő összeget keresett egy belga lottózó azzal, hogy egyik szelvényén szórakozottságból kétszer ugyanazt a hat számot ik­szelte be. Az Antwerpenben lakó szerencsejátékos már egyet­len nyertes hasábbal is 41,5 millió belga frankot (csak­nem 240 millió forintot) te­lhetett volna zsebre. A két nyertes hasáb összesen csaknem félmilli­árd forintnyi nyereményt je­lent számára - aligha kép­zelhetett szebb karácsonyi ajándékot. Arra természetesen volt már példa, hogy valaki vé­letlenül ugyanazokat a szá­mokat jelölje be a 42 számot tartalmazó szelvényen. Ezzel azonban saját esélyeit egyál­talán nem növeli. Dupla sze­rencse, hogy az antwerpeni játékos szelvénye ezúttal nem ment veszendőbe, mi több, valamennyi számát ki­húzták. A múlt héten egyéb­ként összesen egymilliárd forintnak megfelelő összeget osztottak szét a négy hatos találat között. jrriilönleges tisztás volt. Ki tudja, /V miért alakult úgy, hogy az erdő valamennyi fafajtája ott magasodott a napsütötte, esőverte kicsiny domb­hát körül. A legbüszkébb a tölgy volt. A nyárfa meg a legkarcsúbb és a legmagasabb, s általában ő adta a híreket, mert ellátott egészen a falu­ig, s ha iszonytató dübörgéssel meg­indultak lentről a munkagépek, csil­logó, ezüstös festésű leveleivel szerte remegte a hírt az erdőben, jön a Kém, és nyomában jő a halál. A nyírfa volt, s ezt tudta magáról, a legfinomabb. Fekete foltos, fehér törzsét mennyire irigyelték a többi­ek! Viszont a fenyő volt köztük a leg­komolyabb, emberi mértékkel talán még ájtatosnak is nevezhető, végtére miért is ne, hiszen a Rém legna­gyobb ünnepén őt árulták a piacon, az ő ágait aggatták tele mindenféle csillogó vacakkal, édességgel, papír­figurákkal és tüzes játékkal. A fűzfa, mint rendesen, mélabús volt, s in­kább a maga bajával törődött, s csak ritkán vett részt a többiek beszélgeté­sében. A málnabokrok szelídek és csöndesek voltak, viszont szúrtak, Szív Ernő A rém apró tüskéik beleakadtak az óvatlan állatok bundáiba, s egyszer még a kis Rémet is megríkatták. S hogy miről beszélgettek ezek a fák, testvé­rei és barátai, irigyei és haragosai egymásnak ott az esőverte, napsütöt­te dombháton? Nos hát arról, ami a fáknak a legfontosabb, a szélről, az esőről, a napsütésről és az évszakok változásáról, s persze a Rémről, aki időről időre föltűnt az erdőben, s ilyenkor tönkök és csonkok, földbe tiport ágak, halott levelek maradtak utána. A fák nem értették, a Rém miért ülteti el a cserjéket, ha később kivágja őket. A fák nem értették a Rémet, nem értették, hogy egy nagy öldöklés után miért jön mégis úgy az erdőbe, mintha mi sem történt volna, miért heveredik a tisztásra, miért da­lol és szaval, miért falatozik teli szájjal, miért hentereg hörögve és li­hegve egy másik Rémmel. Azon a napon a Rém váratlanul bukkant elő a tisztáson. A fák meg­dermedtek, csak a leveleik remegtek a napfényes téli fényes délelőttben. A Rém körbejárt a tisztáson, s egyenként vizsgálta a fákat, akik ar­ra gondoltak, hogy most ők követ­keznek. Hiszen ő volt az a Rém, aki a munkagépeket irányította, a falu­ban élt, és olykor baltával járta az erdőt. Csakhogy a Rémnél most nem volt balta. Kötelet húzott maga után. A tekintete zavaros és elszánt volt, magában beszélt, hosszan és összefüggéstelenül. A fák nem értet­ték, mit mond, de egyre inkább azt érezték, hogy most nem fogja őket bántani. Hoyg most nem azért jött. Igazuk is lett. Mert a Rém vé­gül megállt a finom lelkű nyírfá­nál, egyik ágán átvetette a kötelet, majd a végét a saját nyakába hur­kolta. Az elnök kötényt kötött s lelkesen kevert-kavart Bili és Hillary Clinton kötényt húztak a vashingtoni központi konyhán, ahol étel készül a hajléktalanoknak. Van miből és van mit... (MTI Telefotó) • Tokió (MTI) A Honda japán autóipari cég bemutatta vegyes, benzin és elektromos meghajtású „hibrid" autóját, amit a jövő év őszétói fog a piacra dobni. A Honda a Toyota példáját követi, ez utóbbi tavaly de­cemberben jelent meg először a Prius nevú hibrid­del és értékesített belőle ed­Honda-hibrid dig 16 ezret. Az áramvonalas Honda-kocsit a „legtakaréko­sabb" üzemanyag-fogyasztá­sú autóként hirdetik, fogyasz­tása 3,3 liter 100 kilométe­renként. Emellett káros­anyag, köztük a nitrogéndio­xid kibocsátása egytizede a megengedett japán normá­nak. A hibrid autók két mo­torral működnek, az autó gyorsulásakor automatikusan az elektromos motorra vált át. A Honda-autó henger­űrtartalma egyliter, ám a ko­csi mindössze 800 kilo­gramm, a kisautókkal azonos anyag keverékből készült ka­rosszériájának köszönhetően. Éles versengés várható az autópiacnak e szegletén, a Honda mellett ugyanis a Nis­san is megjelenik hibridjével 1999-ben a piacon. Mindkét gyártó a Toyota Priusával nagyjából azonos - 18 ezer dollár körüli - áron értékesíti majd kocsiját. súlyú az alumínium és mű­Az erőszakos szőkeségek „lecsaptak" a Viagrával • London (MTI) Nagy-Britanniában a női egyenjogúság a jelek szerint egészen váratlan területekre is kiterjed. A londoni rendőrség egy szállodaszobából szabadí­tott ki egy férfit, akit elő­zőleg két nő potencianöve­lő Viagra tabletták lenye­lésére és szexre kényszert­Ködfoltok Az ország területén szerdán napközben is­mét egyre több napsü­tésre számíthatunk. Éj­szaka ködfoltokra szá­míthatunk. A legalacso­nyabb éjszakai hömér­áltc - " tett, más szóval megerősza­kolt. A The Sun ctmú hét vé­gi lap szerint a két szőke­ség egy belvárosi kávéház­ban szedte fel az üzletem­bert, és azt ígérte neki, hogy hármasban tölthetik az éjsza­kát. A férfiú erre követte a hölgyeket a szállodába, ott II1 azonban a két nő erőszakos­sá vált: a 25 éves férfit az ágyhoz kötötték, a Viagra beszedésére kényszerttették, majd betömték a száját és megerőszakolták. A rendőrök másnap reg­gel szabadították ki, miután a takarítók észrevették, hogy a szobaajtón papír csüng a következő felirattal: „A Vi­agra-megerőszakolós banda újra lecsapott". A rendőrök a szobában a megkötözött férfi mellett kö­zelebbről meg nem nevezett típusú szexjátékszert, két Vi­agra-tablettát és vodkát talál­tak. A banda esetleges to­vábbi áldozatairól egyelőre nincs tudomása a rendőrség­nek - frta a The Sun. leselkedik a kíméletlen fagy séklet általában -5, -10 fok között, a tartósan derült, szélvédett helye­ken -15 fok közelében alakul. A legmagasabb A Nap kai: 07.30, nyugszik: 15.56, A Hald kai: 10.22, nyugszik: 20.44. melegfront hidegfront Napi átlaghőmérséklet niria. szerdán többnyire O, -5 fok között varható. A Duna-Tisza közén éjsza­ka átmenetileg megnö­vekedhet a felhőzet, de komoly csapadék nem várható. Napközben csökken a felhőzet és délután már napos időre van kilátás. Az északi szél tovább mérséklődik. Hajnalban -7, -11, szer­dán kora délután -1, -3 fok valószínű. A Tiszán­túlon hajnalban -8, -13, szerdán kora délután -1, -4 fok valószínű. katté. front •Miskolc -1 c y *p A vízállás tagnap A Tlsxa Szagodnál: 208 cm, Csongrádnál: 141 cm, Mindszentnél: 193 cm. A víz hőfoka Szegeden: 0,1 C A Maros Makónál: 6 cm * Budapest Debrecen Békéscsaba; Szegeden Farkas Milán Ádám December 21.-, 13 óra 3C perc, 3400 g. Sz.: Szabó Julian­na és Farkas Ádám (Szeged). Tajthy Donát December 21., 18 óra 6 perc. 3700 g. Sz.: Börcsök Barbara és Tajlhy Zoltán (Mórahalom). Csanádi Viktor December 21., 18 óra 15 perc. 3400 g. Sz.: Maróthi Gi­zella és Csanádi Ferenc (Sze­ged). Tolmácsi Ágnes December 21., 20 óra 4 perc, 3610 g. Sz.: László Ildikó és Tolmácsi Gyula (Szeged). Vincze Vivien Hajnalka December 21., 23 óra 59 perc, 2850 g. Sz.: Vincze Judil és Horváth Gábor (Szeged). Makón Szirovicza Zsolt December 22., 1 óra 15 perc, 3050 g. Sz.: Gyevi-Nagy Ildikó és Szirovicza István (Apátfalva). Szentesen Benkó' Árpád December 21., 22 óra 20 perc, 3600 g. Sz.: Antal Sára és Benkó Árpád Zsoll (Szegvár). Gratulálunk! e A Két Lotti (33-ból 3-at) 52. játékhetén sem volt telitalálat, (gy a 3+3-asokra jutó 98 millió 809 ezer 2 forint tovább halmo­zódik. A háromtalálatosokra 59 ezer 76, a kettesekre 441 forin­tot fizetnek. A nyerőszámok: 1, 17, 63 és 20, 38, 66. A szelvé­nyeket péntekig veszik át, illet­ve fizetnek nyereményt a kije­lölt postákon, takarékszövetke­zetekben. Expressz és IBUSZ irodákban. Sorsolás keddenként 10 órakor. (x) december 31., 22 óra SZILVESZTER sing-sing nagyterem sláger-disco válogatós a 80-as. 90-es évek slágerzenéiből) c/2 (gokartpálya): house porty lézershow - gogo-görtök - jelmezverseny affér party BUDAI T0MMYB0Y e •BE INO-SINU Baleset­veszély! Újabb élet- és baleset­veszélyes karácsonyfa-füzé­rek forgalmazását tiltotta be a Fogyasztóvédelmi Főfel­ügyelőség: a „100 Mini Lampadas" és a „140 Minia­tűré Lights" feliratú égőfüzé­rek sem a magyar, sem az európai biztonságtechnikai követelményeknek nem fe­lelnek meg - derül ki a Fel­ügyelőségnek az MTI-hez kedden eljuttatott közlemé­nyéből. Az ismeretlen gyár­tású és származási helyű lámpácskák egyébként csak feliratukban különböznek a korábban már betiltott termé­kektől. A füzérek áramütést és tüzet okozhatnak - állapí­tották meg a felügyelők. A betiltott karácsonyfaégőket a kereskedők kötelesek vissza­vásárolni a fogyasztóktól. Csongrád megyé­ben ma az alábbi városok körzetében számithatnak se­besség-el len őrzési akcióra a járműve­zetők - Szeged: 5 és 7, valamint 8 és 22, Makó: 6 és 22, Szentes: 9 és 13, Csongrád: 14 és 23 óra között. A rend­őrség a változtatás jogát fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents