Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-23 / 300. szám

SZERDA, 1998. DEC. 23. HIRDETÉS 11 • Az első hallgatók tavasszal szabadulnak Jót tanulnak a börtönben • MTI Press A börtönök népességé­nek összetételét vizsgál­va megállapítható, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemp­lén megyékben a cigány­ság aránya meghaladja a 70-72 százalékot. A Budapesti Fegyház és Börtönben ugyan a fog­vatartottak között lénye­gesen kisebb a cigány­ság aránya, mint például a sátoraljaújhelyi fegy­ház és börtönben, de még itt is eléri az 50 szá­zalékot. Nem véletlen, hogy dr. Mári Imre börtönparancsnok még előző szolgálati helyén, éppen Sátoraljaújhelyen hatá­rozta el, hogy az iskolarend­szerű oktatáson - átalános, középiskola és szakmunkás­képzés - túl megteremti a tanfolyamszerű felnőtt képzés lehetőségét. Ennek jegyében ott 1993-ban megkezdődött a cigány népfőiskolai képzés, ahol a hallgatók olyan gya­korlati ismereteket szerezhet­tek, amelyek egyrészt meg­könnyítették számukra a bör­tönélet sajátos körülményei­hez való alkalmazkodást, másrészt a szabadulásuk utáni visszailleszkedést a civil élet­be, az eligazodást a polgári teendőkben. 00 Ot év tapasztalatai Csonka József programko­ordinátor szerint az első öt év tapasztalatai bebizonyították, hogy az ötlet életképes. Ta­valy Baracskán, ebben az év­ben Pálhalmán, Szolnokon, januárban pedig a Budapesti Fegyház és Börtön Intézetben indították el a cigány-népfőis­kolai képzést, s már a kalo­csai női börtönben is folya­matban van a szervezés. Az eddig eltelt időszakban min­denütt a helyi igényeknek, személyi, tárgyi feltételeknek megfelelően dolgozták ki a programot, s egy-egy kurzus 3-7 hónapos időtartamú volt. A szakmai-módszertani út­mutatást végző Magyar Mű­velődési Intézet a büntetés­végrehajtási intézettel szoro­san együttműködve a buda­pesti intézményben az ősszel már a második évnyitót tar­totta. Ekkor az eddig országo­san végzett száz hallgató mel­lett újabb harminc fogvatar­tott kezdhette meg a március végéig tartó képzést. A cigányság története A háromszoros túljelentke­zés ellenére is csupán az volt a kikötés, hogy a jelentkező írástudó és fenyítés nélküli legyen, továbbá ne dolgozzon semmilyen börtönmunkahe­lyen. A hallgatók márcsak azért is szerencsések, mert a hosszú ideig tartó kényszer­inaktivitás súlyos magatartási zavarokhoz vezethet. Az el­foglaltság pedig részint hasz­nos, új ismeretekkel gazdagít­ja a hallgatókat, másrészt az etnikai sajátosságokat kiváló­an ismerő pedagógiai, jogi, gazdasági végzettségű elő­adókon keresztül képet alkot­hatnak arról a külvilágról, ahol szabadulás után meg kell próbálni folytami az életet. A második, haladó évfo­lyamon a tananyagban szere­pel a cigányság története, a cigány önkormányzatiság in­tézménye, a cigányság és a hivatalok viszonya, a család szerepe a cigány közösségen belül, a cigányság és a hitvi­lág, vállalkozási alapismere­tek, a bűnmegelőzés. A te­matikában helyet kapott az egyes művészeti ágakhoz fű­ződő viszony is. Az előadáso­kat követő heti foglalkozáso­kon konzultációval egybekö­tött írásbeli számonkérésen derül ki, hogy kinek mennyit sikerült az adott tárgykörből elsajátítani. Egy-egy kulcs­fontosságú témát klubfoglal­kozásokon kötetlenebb for­mában, véleményt cserélve, az eltérő nézeteket ütköztetve is feldolgozzák. A tanfolyam végén a hallgatók záródolgo­zatot írnak, s a sikeres befeje­zésről oklevelet kapnak. A jó teljesítményben azért is érde­keltek, mert a sikeres vizsgák jutalma néhány napos eltávo­zás is lehet. Esély a beilleszkedésre Mint Csonka József el­mondta: a kísérleti időszak eredményei azt igazolták, hogy a képzésben résztvett rabok magatartása pozitívan változott. Sokkal fegyelme­zettebbek, toleránsabbak let­tek és élénkebben foglalkoz­tatja őket sorsuk jövőbeni alakulása. A szemléletváltást az is elősegíti, hogy a népfő­iskolai hallgatók nem feltétle­nül cigányok: kétharmad­egyharmad a cigány és egyéb származásúak megoszlási aránya. A korábban végzett hallgatók közül azonban az elsők is csak a tavasszal sza­badulnak, úgy arról még nincs konkrét visszajelzés, hogy ez a fajta képzés meny­nyivel könnyíti meg a beil­leszkedést a civil társadalom­ba. De feltételezhető, hogy ők kevésbé támaszkodnak majd az évtizedek óta elégtelenül működő pártfogói hálózat se­gítségére. A Magyar Művelő­dési Intézet projektjéhez kap­csolódva megalakították a Reményteljes Ember Alapít­ványt. Ennek elnöke ugyan­csak Csonka József, aki eb­ben a minőségében az illeté­kes szaktárcákkal szorosan együttműködve hozzáfogott az összes büntetésvégrehajtá­si intézményt átfogó országos program kidolgozásához. Az alapítvány pályázat útján egy­millió forintos támogatást ka­pott a British Know How for Hungary Alaptól. Ezt a pénzt a budapesti Cigány-Börtön Népfőiskola személyi és do­logi kiadásainak fejlesztésére fordítják. A most indított má­sodik évfolyam tapasztalatait a korábbiakkal összegezve, az alapítvány az idén egy mo­dellértékű rendszert kíván ki­dolgozni. A cél, hogy leg­alább esélye legyen a társa­dalmi beilleszkedésre annak, aki a börtönből szabadulva nem visszaesni, hanem talpra állni és emberhez méltón élni kíván. Hunyar Ágnes Tornádókkal a zsarolók ellen • Bonn (MTI) A német hatóságok min­den lehetséges eszközt fel­használnak az államvasuta­kat zsarolni próbáló ismeret­lenek kézre kerítésére, bele­értve még a katonai repülő­gépeket is. A kutatásban hétfő óta részt vesznek RECCE típu­sú, brit-német gyártmányú fegyvertelen Tornado felde­rítő gépek, ezek Észak-Né­metország vasúti hálózata fölött végeznek megfigyelé­seket. A gépek elektronikus fel­szerelése lehetővé teszi gép­kocsik rendszámtáblájának leolvasását több kilométeres távolságról, és infravörös berendezéseikkel észlelni tudják az éjszakában lopako­dó embereket is, testhőmér­sékletük alapján. Hasonló tí­pusú - igaz, felfegyverzett ­gépeket használ a NATO Boszniában. Elkobzott áruk - rászorulóknak • Szigetszentmiklós (MTI) A kormány döntése szerint kedden első alkalommal osz­tottak ki rászorulóknak olyan elkobzott vámárut, amilyet a jelenlegi jogszabályok szerint eddig megsemmisítettek. A 13 millió forint értékű holmit - ruhaneműt és lábbelit - a Vám- és Pénzügyőrség Pest és Nógrád megye szolgá­lati helyén, egy szigetszent­miklósi raktárbázison adták át az érintetteknek a Nagycsalá­dosok Országos Egyesülete közreműködésével. Az akciónál jelen volt Stumpf István miniszter, a Mi­niszterelnöki Hivatal vezetője, aki az MTI munkatársának el­mondta: a kormány a civil szervezetekkel való együttmű­ködés kiszélesítésével igyek­szik a társadalmi szolidaritás érzését erősíteni, kiemelt fi­gyelmet fordítva a nehéz hely­zetbe került családok, periféri­ára sodródott emberek boldo­gulásának előmozdítására. E törekvést tükrözi a mos­tani egyszeri akció is. A kö­vetkező lépés az lesz, hogy a kormány megkeresi azokat a jogszabályi lehetőségeket, amelyekkel - más országok gyakorlatához hasonlóan - a bűnözőktől, az adóelkerülők­től elkobzott árut a megsem­misítés helyett a segítségre szorulóknak juttatják el. Arnold Mihály altábornagy, az Országos Vám- és Pénz­ügyőrség parancsnoka az MTI érdeklődésére közölte: évente 500-600 millió forint értékű árut foglalnak le, mert a ter­mék a vámszervezet megkerü­lésével érkezett az országba. A törvény előírásai szerint e cikkek nagy részét elégetik, holott a hamisított márkajelzé­sű portéka gyengébb minősé­ge ellenére használható. Eltűntek kerestetnek A PRIVÁT HÚSÁRUHÁZ ÉS HÚSFELDOLGOZÓ BÜFÉ DOLGOZÓI MÓRAHALMON MINDEN KEDVES ÜZLETI PARTNERÉNEK ÉS VÁSÁRLÓINAK áeíteHtee 6anác&o*uft U áöldog új évet úúiútttuUé! • Szeged (MTI) Két eltűnt személyt keres a Szegedi Rendőrkapitány­ság - tájékoztatta az MTI-t Tuczakov Szilvána hadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányság sajtóreferense. A 21 éves Csurgó Györgyné Szilágyi Krisztina Szeged, Olajos utca 2/b szám alatti lakos november 23­ikán, déli fél 1-kor távozott lakásáról, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személy­leírása: 165 centiméter ma­gas, közepes testalkatú, haja és szeme gesztenyebarna. El­tűnésekor magasított szárú fekete bakancsot, bordó bár­sonynadrágot és szeder szí­nű, bokáig érő télikabátot vi­selt. A 62 éves Szekeres De­zső, Pusztamérges, I. körzet tanya 49. szám alatti lakos még augusztus 7-ikén Kis­kunhalasról lakására indult, oda azonban nem érkezett meg, és azóta sem adott élet­jelt magáról. Személyleírása: 165-170 centiméter magas, 65-70 kilogramm súlyú. El­tűnésekor fekete öltönyt, bar­na pólót és fekete félcipőt vi­selt. Kérik, hogy aki a két sze­mély jelenlegi tartózkodási helyéről bármit tud, jelent­kezzék a Szegedi Rendőrka­pitányságon, a Párizsi körút 16-22. szám alatt, vagy hívja a 62-es körzet 477-577-es te­lefonszámának 15-24 mellé­két, illetve a rendőrség 107­es hívószámát. éllCONTROLL Szeged Kft. Számítástechnikai eszközök, Hewlett-Packard termékek széles választéka Kárász u. 9. Átrium Üzletház Tel.: 62/425-264. TfcM HEWLETT' mé'CM PACKARO Márkabolt C i p ö ü x I e t ROMI KA VÍZHATLAN BAKANCSOK 50% ENGEDMÉNNYEL! Női: 6200 Ft; férfi: 6400 Ft, amíg a készlet tart! Nyitva: szerda 9-18 óráig, csütörtök: 9-12 óráig. Valasszon aiandekot oukk schuhI . m .... . cipóink kozul! ,, síi gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk, dr. SZŐKEFALVI-NAGY BÉLA nyugalmazott egyetemi tanár, türelemmel és méltósággal viselt szenvedés után 1998. december 21-én, életének 86. évében el­hunyt. Temetése a római katolikus egyház szertartása szerint 1998. december 29-én, 12 órakor lesz a szegedi Belvárosi te­metőben. Lelki üdvéért a temetést követően, délután 4 órakor mondanak gyászmisét a móravárosi plébániatemplomban. A gyászoló család „Beteg teste elpihent már, De lelke még velünk jár. Mert nem az hal meg, kit eltemetnek, csak az, kit elfelednek." Egyedül, szép csendben hagyott itt minket, távol a családtól, TAKÁCS MIHÁLY, életének 62. évében. Sajnos már érez­zük mennyire fáj. Temetése december 28-án, 13 órakor lesz a Dugonics te­mető ravatalozójából. Gyászoló család „Szerető kezed nem simogat már, drága mosolyod nem vigasz­tal többé, hogyan éljek nélküled." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édes­anyánk, nagymama, dédmama, PATAKI JÓZSEFNÉ türelemmel viselt súlyos betegségben, 85 évesen elhunyt. Te­metése december 28-án, 11 órakor lesz az alsóvárosi temető ra­vatalozójából. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, dr. MAGYARRA FERENCNÉ Privinszky Rozália, nyug. MÁV-főintéző, 84 éves korában elhunyt. Temetése de­cember 28-án, 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. Gyászoló gondozói Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagy­apa, dr. PÁLFI JÁNOS életének 69. évében, rövid szenvedés után csendben elhunyt. Kívánságára hamvasztás után szűk családi körben eltemettük. * A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk és dédmamánk, CSÚRI JÓZSEFNÉ Hegedűs Mária 79 éves korában elhunyt. Kívánságára szűk családi körben he­lyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthe­tetlen édesanyánk, özv. SZABÓ ANDRÁSNÉ Márta Erzsébet temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírját a kegyelet virágaival elhalmozták. Gyászoló szerettei Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, is­merősöknek, akik drága sze­rettünk, özv. KUHN ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, gyá­szunkban együttérzésüket fejezték ki. Gyászoló fia és családja Köszönjük mindazoknak, akik édesapánk, dr. MARINCS FERENC temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították és fájdalmunkban osztoztak. Feri, Brigi Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak isme­rősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, SÁNTA VINCE temetésén megjelentek, őt utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetet mindazoknak, kik szeretett édesapánk, BORDA ANTAL temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család Gzogi és Tsa Temetkezési Iroda Szeged Török u. 11/B. Tel.: 425-847, H-Cs: 8-16-ig, P: 8-15-ig TEMETÉSEK SZERVEZÉSE, TELJES ÜGYINTÉZÉSSEL OTP-HITELLEHÉTŐSÉG Halottszállítási ügyelet: (rádiótelefon) 06-30/9557-556: 0-24-ig Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, SZÉLPÁL JÁNOS (volt MÁV-dolgozó), életé­nek 76. évében váratlanul elhunyt. Temetése december 28-án, 13 órakor lesz az al­sóvárosi temetőben. Gyászoló felesége Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. BARHA LAJOSNE Kiss Éva hosszan tartó betegség után, december 7-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása december 29-én, 11 órakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából. Gyászoló hozzátartozói Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, dédnagyapa, após, keresztapa, HAJDÚ ISTVÁN, életének 77. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése december 29-én, 13 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. Gyászoló család Fájó szívvel tudatom, hogy DOROGI IMRÉNÉ Kerekes Aranka 75 éves korában elhunyt. Kívánságára csendben elte­mettem. Gondozója Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. VÁRADIIMRÉNE Freiburger Emma életének 84. évében vissza­adta lelkét teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása december 28-án, 13 órakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából. Gyászoló család fc Köszönetet mon­dunk mindazoknak, I akik szerettünk, KÁLMÁN MIHÁLY temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szerettünket, NÉMETH IMRÉNÉT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család NÉZZEN BE HOZZÁNK, NÁLUNK MINDIG AKCIÓ VAN! KIVÁLÓ MINÖSÉ6 -SZOLID ÁRAK

Next

/
Thumbnails
Contents