Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-23 / 300. szám

8 KAPCSOLATOK SZERDA, 1998. DEC. 23. Mesés hétköznapok A Petresi Utcai Óvodában 1992 óta működik alapítvány. Jótékony hatását eddig is érez­tük, az új, törvény adta lehető­ségek nagyobb lépésekre ösz­tönöznek bennünket. Az ada­kozó, segítő szándékú támo­gatók személyi jövedelemadó­jának I százalékának fölaján­lása, valamint hagyományos gyermeknapi majálisunk meg­tartása is hozzájárult a kézmű­ves- és meseszoba kialakításá­hoz. A kézművesszoba - elkép­zeléseink szerint - a természe­tes anyagok tárháza, az agya­gozás és még sokféle kézmű­ves tevékenykedés helyszíne lesz. Ovigalériánk alkotásai is méltó helyre kerülhettek. Ok­tóberi megnyitónkat az alkotó­ház kékfestő-bemutatója tette színessé - hogy mennyire, azt a csodálkozó gyermekarcok bizonyították a mi és a jelenlé­vő szülők számára. Meseszo­bánkban (nevéhez méltó mó­don) a szivárvány színei pom­páznak a paravánon, a mese­párnákon, a szőnyegen. S hogy igazán elvarázsolhassuk a gyermekekel, még „felhők" is lebegnek felettük. Úgy érez­zük, olyan ajándékot kaptak gyermekeink, melyet nap mint nap új élmények átélésével birtokolhatnak. Mi a munkánkat adtuk és adjuk ehhez, a köszönet mégis a felajánló szülőket és isme­retlen támogatóinkat illeti. Köszönjük! A Petresi Utcai Óvoda munkatársai A hét fotója Te is, fiam. Lukács...? Amikor szeptemberben Torgyán József helyet szorított maga mellett Szabó Lukácsnak a fábiánsebes­tyéni buszon, még nem sejthettük, mit hoz a krampusz a miépes alelnöknek. Csurka-Mikulás nemhogy virgácsot, de egyenesen bunkós botot tett az expressz sebességgel, november végén kikézbesített cso­magba. Szabó túl sokat firtatta a MIÉP pénzügyeit, meg is kapta a magáét. A képet szemlélve, mintha már akkor megsejtette volna a szomorú jövendőt... Doktor Torgyán viszont virágos jó kedvében (és nyakkendőjében), épp a tenyerét emeli, talán hogy befogja vele a kellemetlen kérdéseken tűnődő alel­nök száját, aki azonban mégsem bírt magával. így hangozhatott föl a kérdésekkel hátba szúrt Csurka­Cézár szájából a klasszikus kérdőmondat: „Te is, fiam, Lukács...?" (Fotó: Cnyedi Zoltán, szöveg: Nyilas Péter) A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­um ez év szeptemberétől or­szágos tejakciót hirdetett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amelynek célja, hogy az általános iskolás ko­rú gyerekek körében népsze­rűsítse a tejivást, s ezzel gyermekeinket egészsége­sebb életmódra nevelje. A nemes célú akció költ­ségeihez a minisztérium a bevezetés évében csak Sza­bolcs-Szatmár-Bereg me­gyében tud hozzájárulni, de a Tejterméktanács közremű­ködésével felhívással fordult Iskolatej Mórahalmon a tejipari vállalatokhoz: se­gítségükkel lehetőség szerint minden megye egy települé­sén egy iskola valamennyi tanulója hozzájuthasson na­ponta 2 deciliter tejhez, illet­ve ízesített tejitalhoz. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szegedtej Rt. meg­tisztelő bizalma Csongrád megyében a mórahalmi Mó­ra Ferenc Altalános és Szak­iskolát tüntette ki. Az akció idején (október 1-től december 31-ig) vala­mennyi mórahalmi iskolás naponta kap 2 dl, 90 napos szavatossági idejű, Tetrapak­ba csomagolt tejet, kakaót, epres, illetve vaníliás ízesíté­sű tejitalt - s mindezt telje­sen ingyen. Ez az egészséges ajándék nem juthatna el hozzánk a Szegedtej Rt. és szponzorai: az OTP Rt. Szegedi Üzlet­igazgatósága, a Bank Aust­ria Creditanstalt szegedi fi­ókja, a Hypobank Hungária Rt. szegedi fiókja és az In­ter-Európa Bank Rt. szegedi fiókja nagyvonalú támogatá­sa, Mórahalom város önkor­mányzatának rendkívüli se­gítsége, és az iskolánkat tá­mogató partnerek: az OTP Rt. Szegedi Üzletigazgatósá­ga, a Generáli Budapest Biz­tosító Rt. Dél-alföldi Regio­nális Igazgatósága, UK Bt. (Kószó Mária), a Rozsma­lom Kft., a Mórahalom Tér­ségi Vízmű, valamint Ónozó Imre, Barna Jánosné, Turu Kálmán és Bubori Károly vállalkozók megtisztelő tá­mogatása nélkül. Külön köszönet illeti Ba­jusz Tamás urat. Szegedtej Rt. HORECA marketing-ve­zetőjét, aki mindent megtett az akció sikeréért. Valamennyiük segítségét, gyermekeink nevében is kö­szönjük! Október l-jétől elindult tehát a sulitej-akció, s remél­jük minden nap, minden ta­nulónkra igaz lesz: „Egy po­hár tej, tiszta fej!" Móra Ferenc Altalános Iskola és Szakiskola nevelőtestülete Igazi karácsonyi ajándé­kot kaptam december 22-én, a 35-ös autóbuszon. Bár nagy hó esett, a Dorozsmá­ról reggel 4 óra 50-kor in­duló busz időben beállt a végállomásra. Álmosan szálltam föl, s odafönt ért a meglepetés... A kocsi belse­Meleg fogadtatás a buszon je, mint egy „meleg előszo­ba" fogadott bennünket. A busz a havas, latyakos idő ellenére tiszta volt, az abla­kok átláthatók, s nem jégvi­rágosak, mint sok más ko­csiban. Nem emlékszem ha­sonló „fogadtatásra" a kora reggel Szegedre induló bu­szokon... A belvárosi temető meg­állójában a vezető addig várt, míg a túloldalra befutó helyközi járatról átszálltak az utasok. A sofőr ember­ségből is jelesre vizsgázott. Magam a Nagykörútig él­veztem a melegszívű pilóta vendégszeretetét. Leszállva még leolvashattam az ugyancsak tisztára mosott rendszámtáblát: AKF-996. Egy kiskundorozsmai olvasó (név és cím a szerkesztőségben) • Hagyományaink Ki a Tisza vizét issza Csodálatos népdal őrzi a Tisza vizének varázsát: egy­kor iható tisztaságát, és azt, hogy bár árjával sokszor pusztította Tápét is, mégis megvigasztalt; ölében rin­gatott minket és táplált. Karnyújtásnyira még az az idő, amikor a tápai Ács György két bádogköcsögöt akasztott „abronyicájára", hogy azokat a Tisza vizében megmerítse. Alkalmas desz­kapalló nyújtózott be a part­ról, az úgynevezett „merige­tő", amin állva buggyantot­ta a jó illatú, tiszta vizet. Otthon Mári néni is azt itta, és természetesen azzal is fő­zött. Minél visszább me­gyünk az időben, annál töb­ben élték a Tisza vizét, ám Gyurka bácsi még az 1950­es évek legelején sem tágí­tott tőle. Nemrég Rigó Balázs bá­csival beszélgettem. Ő is emlékszik arra, hogy „nagy hordókat raktak a lovas ko­csi derekába, betolattak a Tisza szélibe, azt' úgy mer­ték vödrökkel a vizet bel­éjük. Fölhajtottak ide. Föl­sővárosra, és a megszokott utcasarkokon árulták a vi­zet. Egy köcsög vízért pár krajcárt kellett fizetni. Hát persze, hogy iható tisztasá­gú volt akkoriban még a Ti­sza vize." Hogy Felsővároson vol­tak-e ásott kutak? Minden bizonnyal. Ám azokat az 1879. évi nagy árvíz iszapja betömte, s így maradt a Ti­sza vize. Áradások idején, ha a vtz zavaros volt, és ak­kor, amikor a folyó vize befagyott, a városban lé­vő ártézi kutakból szerezték az ivóvizet. Nagyapámtól azonban magam is hallot­tam, hogy sok idős idegen­kedett az ártézi víztől, ezért aztán a „vizesök" fejszékkel és fűrészekkel léket vágtak a jégen, hogy megtölthessék a most már szánkóra helye­zett, és a lékelés közelébe húzott hordókat, később pe­dig a „lajtoskocsikat". Ahogyan természetes do­log volt az, hogy a folyók mentén lakók - tájunkon ­a Tisza vizét itták, ugyan olyan természetesen mosni is oda jártak az asszonyok. Ám amíg vízért a „merige­tőre" mentek, addig a mo­sást lejjebb, az úgynevezett „öbligetőn" ejtették meg. Itt is szolgált a partról befelé egy vastag pallódeszka, amelynek belső végét két, léccel összekapcsolt akác­karó tartotta a víz fölött. A vesszőkosárban levitt szennyest mindenestől be­letették a vízbe, s hogy a sodrás ne vigye el, madzag­gal kikötötték. A szennyest sokan már otthon beáztatták „akácfapörnyés" vízzel, ami akkor mosószerként is használtatott. Partközeiben egyenként mártották a fo­lyóba, majd a pallóra téve alaposan „megsulykolták". A „sulyok" kb. ötven centi­méter hosszú, tizenkét centi széles, általában keményfa deszkalap volt, amelynek egyik végén marokba illő fogantyúja is volt. Alakját tekintve a „mángorlóhoz" hasonlított. Ahol egy ilyen eszköz volt, ott „mángor­lásra" (a ruha kezdetleges vasalására), illetve a mosás­ra is használták, s lett a ne­ve „sulyokmángulló". Mind­ezek mellett az is természe­tes volt, még az 1950-es években is, hogy a tápaiak nyári vasárnap délelőttökön jószágaik mosására, délután pedig „fördeni" jártak a Ti­szára. Csodálatos élmény volt ez akkor, kiváltképp, amikor jött a sétahajó, amelynek nyomában estefe­lé tömegével szállt a „tisza­virág". Ahogyan eltűntek ezek a kis „kérészek" úgy veszett a múltba a tiszai „feredő­zés", a folyó vizének fo­gyasztását pedig a népdal őrzi: „Ki a Tisza vizet issza, vágyik annak szíve vissza. Én is ittam mán be­lüle, fáj is az én szívem tűi­le." Ifj. Lele József Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 A művésznő fogtöméses Németországban dolgo­zom, fogorvosként. Novem­ber elején megcsörrent „kin­ti" rendelőmben a telefon: egykori tanárom hívott föl. Elmondta, hogy egyik isme­rősének kiesett a fogtömése, s kért segítsek rajta, készítsek újat. Megtudtam, hogy az il­lető hölgy operaénekes, a Fő­városi Operettszínház társula­tával turnézik Németország nagyvárosaiban. A művésznő eljött, a fog­tömés elkészült, s a hölgy va­lószínűleg elégedett lehetett a munkámmal, mert kaptam tő­le egy tiszteletjegyet a Mari­ca grófnő című operettre. Az előadás maga volt a csoda: Merényi Nikolett (mert ő volt a páciensem), a Szegedi Nemzeti Színház magánéne­kese még a „fagyos" északi szíveket is átmelegítette, A művésznő gyönyörű, csengő hangja, szinte akcentus nél­küli szövegmondása elkáp­ráztatta a közönséget: egy­egy betétszámot többször is meg kellett ismételni. A második csoda a Ci­gányszerelem című darab előadásán következett. A tra­gikusabb hangvételű darab­ban Merényi Nikolett előadó­művészete újabb magassá­gokba emelkedett. A közön­ség többször is fölállva, bra­vót kiáltva ünnepelte a mű­vésznőt. Ezekben a percekben, ott a nézőtéren, nagyon jó érzés volt szegedinek lenni. S még a sorsomnak is hálás voltam, hogy fogorvosi fúrót adott a kezembe... Erki Tamás Füstmentes iskola Intézményünkben, a Móra Ferenc Szakközép- és Szak­munkásképző Iskolában 1998. november 17-tól kez­dődően, az országos dohány­zásmentes naphoz kapcso­lódva tilos a dohányzás a ta­nulók számára. A „füstmen­tes iskola" megteremtésének részeként egész napos prog­ramokat szerveztünk: tanu­lóink vitálkapacitás-mérést kérhettek, a szünetekben vil­lámkérdésekre válaszolhat­tak (a diákok „egészséges" ajándékokat is kaptak). A nagyszünetben pedig még egy „utolsó lehetőséget" kaptak a cigaretta becserélé­sére: jutalmul üdítőt, gyü­mölcsöt kaptak. A kiírt pá­lyázatok értékelése is ekkor történt - a pályázatra plaká­tokkal, karikatúrákkal, a do­hányzásról szóló humoros frásokkal, velős mondások­kal lehetett nevezni. Köszönjük segítőinknek, hogy rendezvényeinket szín­vonalasabbá és vonzóbbá te­hettük. Támogatóink: az ÁNTSZ Egészségvédelmi Osztálya, a McDonald's, a Dr.Oetker, a Papagáj Mar­két, valamint a Biocsemege üzlet (Vidra utca). Miklós Mátyásné igazgató Vasutasok ünnepe Te, kedves volt szobatársam - hogy is hívnak? Milyen jó újra találkozni az „öreg bakter" (vasutas kollégium - a szerk.) falai között... Emlékszel a 103-as hálóra... vagy a 102-es volt, amiben aludtunk? Nézd! ő nem Gyu­ris Pista bácsi...? De igen, a volt igazgató! Most újra itt lehetünk. Kö­szönjük Czeglédi Zsuzsának, aki majd' 300 meghívót kül­dött szét. Telefonált, keresett, üzent nekünk. És köszönjük a bensőséges ünnepséget az in­tézmény vezetőinek, diákjai­nak. A szakácsok remekműveit nézve: bizony negyven évvel ezelőtt más volt a vacsoránk... Mi is? Emlékszel a lekvárra, tojáslevesre? Akkor milyen fi­nom volt...! Emlékszel a fe­gyelemre, a takarodóra... amely most elmaradt: a jó han­gulatot a zenekar csak fokozta, most a partvis és a söprű a tán­cunk kellékei voltak, nem a szobánkat kellett- felseper­nünk. Milyen jó volt a tombolán izgulnunk, amit a SZOFI, az Éva Móda, a Context, a Dél­Üvért, a Horváth-Vassné vi­rágkereskedés, az Oláh Róbert és a Móra kozmetikai szalon ajánlott fel - a többiekre már nem emlékszem - csak úgy, hogy a bakteri támogassák. Te mit nyertél? Ugye jövőre is találkozunk? Szólj a többieknek, vagy add meg a címet Zsuzsának. Az unokám is idejár majd... Egy „bakteros" Becsületes megtaláló November 25-én, a 9-es trolin kilopták a táskámból az irattárcámat, amelyben fontos, nehezen pótolható dokumentumokat őriztem. Szerencsére egy becsületes ember a segítségemre sietett. Ezúton mondok köszönetet H. CS. úrnak, aki a tárcát, benne az iratokkal, megtalál­ta és elhozta nekem. Név és cím a szerkesztőségben

Next

/
Thumbnails
Contents