Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-19 / 297. szám

4 KRÓNIKA SZOMBAT, 1998. DEC. 19. MA FÓNIÁSZ telefonkártya­klub 9-től délig a Tisza L. krt. 14. alatt. ADVENTI HANGVER­SENY lesz délután 3 órakor a Honvéd téri református temp­lomban. NÉMET NYELVŰ ökome­nikus istenszeletet tartanak 17 órától a Szent József jezsuita templomban. A JATE-KLUBBAN 21 órá­tól Mi-csoda buli. Házigazda: Mátrai Róbert és Molnár Lajos. A SZOTE-KLUBBAN 22 órától zenediszkont népnapi party. Házigazda: Dj. Öcsi. A REGŐS BENDEGÚZ­BAN 22 órától Kakuszi disco. VASÁRNAP KARÁCSONYI ÜNNEPSÉ­GET szervez tagjai részére az Értelmi Fogyatékosok és Segí­tőik Csongrád Megyei Érdekvé­delmi Szervezete délután 4 óra­kor a Szegedi Ifjúsági Házban (Felső-Tisza-part). AZ ALAGÚT SÖRÖZŐ­BEN nosztalgia ötórai tea a Koktél duóval 17 órától. KARÁCSONYI KONCERT lesz a rókusi templomban 19 órakor. Közreműködik Deák László (orgona). Polgár Etelka (ének). HÉTFŐN A BARÁTI KÖR RENDEZ­VÉNYE 16 órakor lesz a Csil­lag téri fiókkönyvtárban. Ven­dégek: Fekete Gizi Jászai Mari­dtjas és Rácz Tibor Juhász Gyu­la-, Makó Lajos-dfjas művé­szek. AZ ALKOTÓHÁZ­BAN (Árboc u. 1-3.): ma, 9 órától játszóház és 9-től 17 óráig ingyenes szakta­nácsadás. Hétfőtől január 3-ig zárva. N MA INGYENES JOGI TA­NÁCSADÁS 10 és 12 óra kö­zött a Bécsi krt. 7. szám alatti nyugdljasklubban. Jogtaná­csos: dr. Fiigi Réka ügyvédnő. HÉTFŐN A MUNKÁSPÁRT Szeged városi koordinációs bizottsá­ga 13-17 óra között ügyeletet tart a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelődési Otthon­ban; ugyanitt, 16 órakor tag­gyűlést tart a párt Tatján-Pe­tőfitelepi alapszervezete. JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Me­gyei Képviselete (Szeged, Kálvária sgt. 14.) 14-16 órá­ig az MSZOSZ tagjai részé­re. Dr. Hajdú István ad felvi­lágosítást munkaviszonyban lévők, pályakezdők és nyug­díjasok részére. A szakszer­vezeti tagságot hitelt érdem­lően (pl. tagkönyv) igazolni kell! A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2-4., I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsa­dást tart az érdeklődőknek, 15-16 óra között. KATONA GYULA, a 13­as választókerület (Móravá­ros) képviselője fogadóórát tart 17 és 18 óra között a So­mogyi-könyvtár Móra u. 21. szám alatti fiókkönyvtárában. miről írt a DM? • Turku polgármestere és a Sólyom utcai karácsony A Soroptimist segített A gyermekek természetesen a két kerékpárnak örültek a legjobban. Jobbról Kissné Kuti Enikő, a Soroptimist Klub elnöke. (Fotó: Karnok Csaba) A szegedi Soroptimist Klub segítségével gazda­godott tegnap jónéhány játékszerrel és két vado­natúj biciklivel a Sólyom Utcai Óvoda és Általános Iskola. Az intézmény di­ákjai rendhagyó, igazi finn hangulatot idéző ka­rácsonyi műsorukat kö­vetően vehették át az ajándékokat. A közelmúltban kereste meg dr. Kiss Istvánná Kuti Enikő a Soroptimist Klub so­ros elnöke a Sólyom Utcai Általános Iskola vezetését azzal, hogy a jövőben a kari­tatív női szervezet ifjúsági programja keretében az autis­ta és tanulásukban valamely más módon akadályozott gyermekeket oktató intéz­ményt támogassa. A szavakat tett követte, melynek ered­ményeképpen az iskola né­hány diákja a Soroptimist Klub segédletével almákat árult a Tesco áruházban. Az eredmény: közel negyven­ezer forint gyűlt össze a segí­tő szándékú polgárok jóvol­tából. A klub tagjai ezt az összeget kiegészítve két ke­rékpárt, és számos apróbb ajándékot vásároltak, melye­ket tegnap adtak át az iskola diákjainak. A Sólyom Utcai Óvoda és Általános Iskola diákjai tanu­lásukban valamilyen módon mind akadályozottak, közü­lük sokan halmozottan hátrá­nyos helyzetűek. Éppen ezért különös elismerésre méltó dr. Tóthné Szekszárdi Emese, Halászná Mándoki Anikó és Alexiné Marián Orsolya ta­nárnők áldozatos munkája, kiknek segédletével a gyer­mekek káprázatos karácsonyi ünnepet varázsoltak az iskola aulájában. Armas Lahonitti, Turku polgármestere segített abban, hogy a megszokott betlehemes játékok helyett most finn módra köszöntsék Jézus megszületését a kisdiá­kok. Az előadás résztvevői finn nyelven énekeltek, és megidézték a kemény északi telek Mikulását, no meg az elmaradhatatlan Hópelyhecs­két is. A siker fergeteges volt, melyet csak tetézett a Sorop­timist Klub pazar ajándéka. Kissné Kuti Enikő elmond­ta, a jövőben szeretnék kap­csolatukat mind szorosabbra fűzni az iskolával. K. B. • 25 éve A szovjet Szinte minden hét vala­milyen újabb fejezetet nyit a Szovjetunó olajiparának történetében. Évek óta di­namikusan bővül az olajki­termelés. További távlato­kat nyit az olajkitermelés • Munkatársunktól A Duna Televízió hétfői Virradóra című adásában szó lesz a Halmágyon őrzött vizsolyi bibliáról, a kárpá­taljai árvízkárosultakon se­gítő Győr-Moson-Sopron megyei rendőrökről. A né­olaj útja bővítésében az olajkutak mélyebb kiaknázása. A Szovjetunió nemcsak a vi­lág egyik legnagyobb olaj­kitermelője, de az olajex­portőrök között is az élen van. (1973) zők megismerhetik a fenyő­faállítás történetét, megta­nulhatnak mézeskalácsot sütni és láthatnak egy külön­leges karácsonyfadísz gyűj­teményt is. A stúdió vendé­ge Áder János, az Ország­gyűlés elnöke. Virradóra a Dunán • 75 éve Kacsóh Pongrác halála A magyar népies zene legtehetségesebb művelője az igazi magyar operett meg­teremtője Kacsóh Pongrác egy évig tartó hosszú beteg­ség után meghalt Budapes­ten. A János Vitéznek kö­szönheti zenei hírnevét, amely ritka sikert ért el, Pe­tőfi naiv, népies, lírai éposza után, Bakonyi Kálmán és Heltai Jenő írták az operett szövegét, amelyet ő zenésí­tett meg pompás invencióval, hamisítatlan népies magyar­sággal. A János Vitéz a bécsi operettek többé-kevésbé si­került utánzásainak sorozata után végre teljesen magyar operett. (1923) • 50 éve Az új művészet Mostanában újra teljes erővel fellángolt a harc a szocialista-realista irodalom és művészet hívei és ellensé­gei között. Aki figyelemmel kíséri kulturális életünk mos­tani forrongásait, azt nem té­veszthetik meg az „európai szellem", az „irracionális lel­kiállapot" védelmében el­hangzott csatakiálltások. A polgárság, a polgári világ­szemlélet utolsó magyaror­szági próbálkozása ez, hogy a kultúra nevében letaglóz­hassa a szocializmus felé ha­ladó népi demokráciánkat. (1948) A svájci világbajnoki döntő mindkét részvevője számára politikai szempont­ból és a nemzeti önazonos­ságot érintően is úgy kellett a győzelem, mint egy falat kenyér. A német nemzeti ér­zést a hitleri korszak foltok­kal éktelenítette, s az NDK -NSZK viszály tovább tor­zította, a Trianon óta vesz­tes, majd bűnösnek nyilvá­nított magyar nemzet pedig végre megmutathatta volna a világnak, hogy a magyar­ság legszebb tulajdonságait hordozó csapata nem csu­pán a legjobb, de világelső is. Ami a németek számára a kitörést jelentette, az ne­künk egy illúzió elvesztését. Amit az olimpiákon és a többi világversenyen a leg­sportosabb nemzet szerepé­ben elértünk, s amiről ódá­kat zengtek a mozihíradók, az mind eltörpült a labdarú­gó válogatottunk sikeressé­ge mellett. Az aranycsapat­nak külön folklórja szüle­tett, amatőr és neves költők foglalták rímbe a győzelme­ket, népdalok szövege vál­tozott az ismert dallamra, és a fiúk arcképe fölkerült a falvédők helyére. A futballpályán aratott győzelmet harci tettként le­hetett értékelni, s (gy e proli sport diadalaiban is tovább élhetett az a polgári álom, hogy habár a totális politi­kai berendezkedés ideológi­ája Kelet-Európában szük­ségszerűen internacionalista, a labdarúgásban a magyar nemzet életereje és sajátos karaktere jut kifejezésre. Tanulmányozandó, hogy a svájci sikertelenséget (amit egyébiránt egy világ­bajnoki ezüstérem fejezett ki), és a többi nagy veresé­get hogyan fogadta a későb­bi elemző sajtó. Mi sohasem háborodtunk föl, önmagunk­ban kerestük a hibát, ma­gunkat büntettük meg és jól fejlett bűntudatokat kódol­tunk nemzetünkbe. 1938­ban az olaszok kérésére nem úgy állt föl a válogatott a vi­lágbajnoki döntőben, ahogy azt a közvélemény elvárta volna. Dietz szövetségi ka­pitánnyal az élen elfogadtuk azt a nyomást, amit a fasisz­ta Itália, talán épp Budapes­ten keresztül gyakorolt ránk. 1954-ben összeszövetkezett ellenünk a Nyugat, s mi eze­ket a föntebb vázolt ténye­ket sohasem dörgöltük az angolok orra alá, s azt sem vettük észre, hogy az 1966­os angliai világbajnokság az 1954-es Rous-i menetrend alapján szerveződött. Argen­tínában egyértelmű forgató­könyv alapján kellett kikap­nunk a hazaiaktól, s mi szét­zavartuk a csapatot, elfogad­tuk a kapitány lemondását és megbüntettük a válogatott két sztárját. Mi mindig behúztuk a nyakunkat. A Balatonon is elébünk engedtük a külföl­dit, ha nálunk hált, mi a földre feküdtünk, s a mai napig jobb ellátást biztosí­tunk az ideérkező csopor­toknak (legyen az iskolai énekkar vagy profi együt­tes), mint amit a mieink kapnak odakint. Vajon hol veszítettük el a tartást, s hol tévesztettük össze a vendégszeretetet a megalázkodással? Vajon mikor akarunk szembesülni futballtörténelmünk égbe kiáltó tanulságaival? Mi 1954 óta folyamato­san nyalogatjuk a sebeinket, Németországban pedig egy jelentős, fölbecsülhetetlen értékű nemzeti öntudat alap­ját rakta le a Herberger-csa­pat. Németországban, ahol a két vesztett világháború és Dlusztus Imre Futballizmus (4.) különösen a náci bűnök iszonyú sora állandó bűntu­dat-érzést épített be a nem­zeti önazonosság-tudatba, a közös nemzeti érzületre semmi sem gyakorolt olyan hatást, mint a futball. Ebben az országban tíz­milliók menekültek a tiszta­ságmániába, a precizitás mí­toszába, a fegyelmezett szolgálattételbe, az egyen­fogsorba, a bőujjú mene­dzseringbe és a ropogós dunyhába. A nemzeti jelzőt az élet minden területén a szövetségi vette át, a polgár Bundesbürger lett, akinek élettere a Bundestag, a Bun­despost meg a Bundesbahn. Egyedül a futballválogatott, a Nationalmannschaft visel­te, viseli magán a nemzeti jelzőt. Ez a csapat mindig, bevallottan Németországért játszott és nem a Német Szövetségi Köztársaságért. Ebben az országban a há­ború után érzékenyen kapta föl a fejét mindenki, ha itt­ott valaki hangosabban élte­tett valamilyen nemzeti ér­téket, de a labdarúgó stadi­onban mindenki nyugodtan, büntetlenül és felszabadul­tan kiállhatott a kollektív ér­zelmek mellett. A futballpá­lya volt az egyetlen terep, ahol olyan értékeket han­goztathatott a polgár, amit a mindennapok társadalma szorongva száműzött a til­tott tartományokba. Az 1954-es győzelmet a fiatal Német Szövetségi Köztársaság igazi kezdeté­nek minősítette az ottani sajtó. Ez az a diadal, amely egycsapásra véget vetett a háború utáni német pszicho­szociális éhségnek, melyen keresztül a németség a meg­váltásra vágyakozott. Arra, hogy megszabadulhassanak a múlttól, a bűnösség terhé­től. A Süddeutsche Zeitung korabeli címe mindent el­árul: „Kicsit egyenesebben járunk". Németországban a máso­dik Bundestag 1953-as vá­lasztásai megmutatták, hogy a fiatal demokrácia jó úton jár az újjáépítésben, a tény­leges politikai stabilitásban, a szuverenitás megszerzésé­ben, s mindezeket az értéke­ket az 1954-es svájci győze­lem jelképes erővel közvetí­tette a világ számára. A kö­vetkező esztendőben az eu­rópai védelmi közösség hi­vatalosan is elismerte az NSZK-t, amely ettől fogva kettős erővel propagálta, hogy ha az emberek kemé­nyen dolgoznak az újjáépí­tésben, akkor kivívhatják a világ elismerését. Németország polgárai a háború végére megcsömör­löttek és végleg kiábrándul­tak a nemzeti jellegű szim­bólumokból. A Reich (biro­dalom) vége után olyan mé­retű deficit keletkezett a nemzeti elismertségben, hogy a két készen kapott he­lyettesítő azonosság-érzés, a Land (szülőföld) és Európa sem állította helyre az egyensúlyt. Nem túlzás, ha egyenes vonalú fejlődést lá­tunk a Reich - Land - Fuss­ball tengely mentén. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a ­szintén magyar közreműkö­déssel létrejövő - újraegye­sítéskor sem érzett olyan földöntúli boldogságot a né­met nemzet, mint az várható lett volna. A németség 1945 óta fo­lyamatosan keresi azokat a szűzies kollektív jelképeket, amelyeket nem piszkított be a hitleri nácizmus. Értsük meg: még ma is nemzeti identitást keres egy nép egy olyan országban, ahol a nemzeti jelző egyedül a lab­darúgásban állja meg a he­lyét. A németek hagyomá­nyosan bizalmatlanok a nemzetállammal szemben, ezért a nemzeti jelleggel kapcsolatos igényeiket a labdarúgásra vetítsék, és a Nationalelf teljesítményé­ben, mint egy nemzeti pót­cselekvésben gyönyörködve élik ki titkolt, romantikus hazaszeretetüket. A labdarúgás sehol Euró­pában nem mozgat meg ak­kora tömegeket, mint Né­metországban. Ebben az or­szágban több mint hatmillió igazolt labdarúgó játszik, s a SAT 1 legnézettebb produk­cióját, a „ran"-t alkalman­ként nyolc-tízmillióan bá­mulják a televízió képer­nyője előtt. A futball itt tö­kéletes pótcselekvés, még­pedig a német fölénytudat békés kiélésének eszköze, amelyben a hadsereg szere­pét az a sokmillió férfi és nő alakítja, aki rendszeresen gyakorolja ezt a harcias sportágat. S hogy folytassuk a törté­nelmi egybeeséseket: 1974­ben, az ország felnőtté válá­sakor újra világbajnok lett az NSZK. A nemzetközi kö­zösségbe való beilleszke­dést két Nobel-díj előlegez­te meg: 1971-ben Willy Brandt, a keleti politika bű­vészmutatványosa kapott Béke-díjat, majd 1972-ben Heinrich Böll, a német újjá­építés és demokrácia írója részesült irodalmi Nobel­díjban. 1973-ban az NSZK-t fölvették az ENSZ-be, és a következő esztendőben megszületett az erőtől duz­zadó, optimista nép leg­újabb világbajnóki diadala. Akkoriban arról cikkez­tek Németországszerte, hogy már csak az újraegye­sítés hiányzik a fölfelé tö­rekvő nép álmainak megva­lósulásából. 1990-ben a né­metek végre egyszerre ün­nepelhették az újabb világ­bajnoki címet és az újra­egyesítést, ám megfigyelők jelentős különbséget véltek fölfedezni a két ünnepség­sorozat érzelmi tartalmában. A világbajnoki győzelmet hatalmas fekete-piros-arany színű, olasz típusú, rende­zetlen és lelkes zászlókaval­kád, az újraegyesítést fe­gyelmezett fölvonulás kö­szöntötte, mintha a nemzet az ünnep gondolatába azon­nal belekódolta volna a tár­sadalmi problémákat. A legutóbbi futballsiker is Németország új szerepére irányította a fénycsóvákat. Az 1996-os angliai Európa­bajnokság döntőjét 33 mil­lió német polgár nézte ott­hon a tévé előtt. Kohl kan­cellár ekként köszöntötte a győztes német csapatot: „A válogatott a régi harcos né­met erényeket idézte, ame­lyeknek köszönhetően a né­met csapat tanúbizonyságot tett előbb szolidaritásáról, majd végül a nehézségek el­lenére győzedelmeskedett." Mit is kell keresnünk a kancellár szavaiban: egyfaj­ta párhuzamot a labdarúgó bajnokságban résztvevő csapat és az Európai Unió építésében betöltött kancel­lári szerep között? Talán... (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents