Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-11 / 290. szám
PÉNTEK, 1998. DEC. 11. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 3 röviden Dobos Kati estje • Munkatársunktól Ma este 7 órakor a szegedi Bálint Sándor Művelődési Házban Illanó szavak, tovatűnő dallamok címmel Dobos Kati színművész, Natasa Gorbunova hárfaművész és Vizsolyi Lívia fagottművész ad zenés-verses estet a karácsony jegyében. A költemény-hangverseny műsorán Babits, Juhász Gyula, Dsida Jenő, Puskin és József Attila versei, Bach, Vivaldi, Mozart, Glier, Schubert, Liszt és Csajkovszkij művei szerepelnek. Sinka Istvánszavaiéverseny • Szeghalom (MTI) Negyedik alkalommal szervez középiskolásoknak „Sinka István-szavalóverseny"-t a szeghalmi gimnázium és Vésztő önkormányzata. A résztvevők kötelezően egy Sinka-költeménnyel és három szabadon választott XX. századi magyar költő művével indulhatnak a vetélkedőn. Sinka István első, „Himnuszok Kelet kapujában" című kötetét 1934ben a szeghalmi Református Péter András Gimnázium adta közre és a Sárrét ma is híven ápolja a Sinka-hagyományt. A március 25-én a szeghalmi városházán tartandó szavalóversenyre február 16-ig lehet jelentkezni. Konténerlakások • Beregsurány (MTI) A kárpátaljai Vári fedél nélkül maradt árvízkárosultjai megsegítésére 12 konténerlakást adományozott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A 14 négyzetméteres, mobil otthonokat csütörtökön, a beregsurányi közúti határállomáson léptették át és kaminonok szállították az ukrajnai településre. A szállítmányt kísérő Koltai Ildikó, az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának Fideszes tagja elmondta, hogy a konténerházak mellett takarókat, ágyneműt és tartós élelmiszereket is vittek Váriba. Feddhetetlen fogdalátogaték • Eger (MTI) Heves megye rendőr-főkapitánya a civil fogdalátogatói rendszer általános bevezetését javasolja Orbán Péternek. A rendszert külföldi példák alapján valósították meg Heves megyében, azzal a céllal, hogy erősítsék a rendőrség, a fogva tartás körülményeinek civil kontrollját. Az előkészületek során az egri, illetve a Heves megyei közgyűlés javaslatára 9 feddhetetlen, köztizteletben álló polgárt készítettek fel a fogdalátogatásra. • Orbán Viktor a rádióban nyilatkozott A kormány és a nyilvánosság • Budapest (MTI) A tervek szerint a Napi Magyarország és a Magyar Hírlap is része lesz a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) sajtóholdingjának, és várhatóan egyesítik ezt a két napilapot. Erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt csütörtökön a Magyar Rádió reggeli műsorában, amelyben hallgatói kérdésekre válaszolt. A kormányfő az MFB Postabanktól átveendő sajtóportfóliójával kapcsolatban elmondta: az MFB a Napi Magyarországot és a Magyar Hírlapot megpróbálja bevonni ebbe a sajtóholdingba, aztán majd valamilyen formában egyesíteni ezeket a lapokat. „Az általam ismert elképzelések szerint másfél-két év múlva ezt az egész - addigra már remélem erős - sajtóholdingot magánosítani szándékozik az MFB" - tette hozzá Orbán Viktor. A jövő évi áremelésekről szólva a miniszterelnök úgy fogalmazott: „a kormány több fronton is harcban áll áremelések ügyében". Elmondta, hogy tárgyalások folynak az erőművek tulajdonosaival a villamosáram áráról és egyeztetnek a Orbán Viktor kormányfő és Kristóf Gábor szerkesztő a Kossuth Rádió Reggeli krónika című műsorában. Korán keltek. (MTI Telefotó) gyógyszergyártókkal és forgalmazókkal, valamint a távközlési cégek vezetőivel. A kormányfő a várható áremelések mellett is tarthatónak nevezte az jövő évre előre jelzett 10-11 százalékos inflációt. A kormány és a média kapcsolatáról szólva Orbán Viktor kijelentette: „az embernek néha vannak olyan érzései, hogy nem sikerül azokat a szándékokat hibátlanul bemutatnunk a televízióban és a rádióban, amelyek vezetnek bennünket". Hozzátette ugyanakkor, hogy a következő választásokig hátralévő három és fél esztendő a média szempontjából is nyugodtabb időszak lesz. Reményét fejezte ki, hogy a kormány valódi szándékai teljesebben mutatkoznak majd meg a médiában. Az európai uniós csatlakozás várható időpontjával kapcsolatban a miniszterelnök megjegyezte: 2002-t a folyamat befejezését tekintve valóságos és reális időpontnak tartja. Nyilván a megbetegedések egyre növekvő száma magyarázza, hogy a világnapok sorába az idén első ízben került be az Asztma világnapja. Alkalmat szolgáltat arra, hogy a figyelem a Föld fejlett országaiban egyre terjedő légúti betegség felé forduljon. Bizonyítandó, hogy Magyarország lakossága is egyre jobban érintett, kitűnő összehasonlító adattal szolgált dr. Nóvák Zoltán gyermektüdőgyógyász, amikor beszélgetésünk során elmondta: az 1800as évek végén Budapesten évente 50 asztmás beteg volt, ma a hivatalos adatok szerint, a magyar gyermekek 2-4 százaléka szenved e kórban. Nóvák doktor szerint azonban ennél lényegesen több gyermeket érint a betegség. Arra alapozza ezt a megállapítását, Asztmavilágnap hogy a fejlett európai országokban a miénknél lényegesen magasabb - Angliában 10 százalék feletti - asztma előfordulási gyakoriságról beszélnek. Ha ez így van, akkor nálunk sem lehet jobb a helyzet, hiszen az asztmát előidézd környezeti ártalmak hazánkban ugyanúgy jelen vannak, mint a kontinens más országaiban. A kelet-európai országokban inkább az ipari üzemek kibocsátotta környezetszennyező, míg a nyugati térségben a gépjárművek kipufogó gázaiból származó mérgező anyagok teszik tönkre a levegőt. Az asztma kialakulásáért okolhatók az egyre szaporodó pollenek is - mondja Kraszkó Pál tüdőgyógyász professzor -, amelyek közül nálunk kivált a parlagfű okoz sok gondot. Szeged különösen kritikus helyzetben van e téren, hiszen városunk köztudottan az ország legporosabb városa. A pollenek pedig a porszemcsékhez tapadva jutnak a légzőszervbe, s idézik elő a hörgők gyulladásos megbetegedését. Kiválthatja az allergiás asztmát a lakásban megtalálható poratka, valamint a szórós állatok. Genetikai tényezők, örökölt hajlam és az ehhez társuló káros környezeti hatások együttes megléte okozza a betegséget - állítják a szakemberek. Nem gyógyítható, tünetei csökkenthetők, s a beteg megfelelő gyógyszeres terápia mellett jó állapotban tartható. Magyarországon a világon jelenleg kapható valamennyi korszerű asztmagyógyszer hozzáférhető, támogatottságuk kedvező. Az orvosok hangsúlyozzák, hogy minél korábban kezdik meg kezelését - lehetőleg a tünetek jelentkezésétől számított két éven belül -, akkor lényegesen jobb eredményt tudnak elérni a terápiával, mint a 2-5 éve fennálló tünetek esetén. A fulladás, a sípoló, nehéz légzés, a köhögés jellemezte asztma terápiájához szorosan hozzátartozik a jó levegőn történő mozgás - kivált az úszás -, a megfelelő étkezés, a stresszhelyzetek kerülése, hiszen a szorongató élethelyzetek, a túlhajszoltság éppúgy beindíthatják az asztmás folyamatokat, mint a légszennyezési csúcsok. A már-már népbetegségnek számító asztmáért - mint a legtöbb betegségért - mi magunk vagyunk felelősek, hiszen azzal, hogy agyonszennyezzük környezetünket, elérjük, hogy mind többünket elér, az egy életen át velünk élő asztma. K. K. Döntés a lakásáfáról • Budapest (MTI) A kormány csütörtöki ülésén rendeletet fogadott el az új lakások után fizetett áfa egy részének visszatérítéséről - közölte a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Ennek értelmében január l-jétől az új lakás építéséhez vásárolt építőanyagok és szolgáltatások, vagy az ingatlan megvásárlásáról kiállított számlák alapján megfizetett áfa 60 százaléka, de legfeljebb 400 ezer forint igényelhető vissza. A kormány azt az álláspontot fogja képviselni a brüsszeli tárgyalásokon, hogy külföldiek csak tíz évvel hazánk európai uniós csatlakozása után vásárolhassanak termőföldet Magyarországon - közölte Járai Zsigmond pénzügyminiszter a kabinet csütörtöki ülése után, amelynek egyik témája az integrációval összefüggő tőkepiaci liberalizálás volt. Elmondta: a külföldiek második magyarországi ingatlanának megvásárlása esetében ötéves, a nemzetközi légifuvarozásban való részvételükre pedig tízéves halasztást kér Magyarország az uniótól. A kormány csütörtöki döntése értelmében januártól törzskönyvet kapnak az újonnan forgalomba hozott gépkocsik, a többi gépjármű esetében pedig szeptembertől lép életbe ez a rendelkezés - közölte a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő. Elmondta: a Belügyminisztérium koncepciója szerint a törzskönyv bevezetése hozzájárulhat ahhoz, hogy az elkövetkező két évben 15-20 százalékkal csökkenjen a gépjárműlopások száma Magyarországon. A kormány csütörtöki döntése értelmében január l-jétől ismét falugazdászok működnek az 1995-ben létrehozott gazdajegyzői hálózat helyett - közölte Borókai Gábor. u jegyzet Sajtóholding F an, aki azzal vádolja az írott és elektronikus sajtót, hogy túl sokat foglalkozik saját magával Csakhogy kénytelen, hiszen olyanok a viszonyok, amelyekben érzékelhető a mindenkori kormányok törekvése: erősíteni médiabefolyásukat. A mostani kormány sem kivétel Törekvésében mindenesetre szimpatikus elem a szókimondó őszinteség. A miniszterelnök egyensúlyteremtő eltökéltségéről időben tudomást szerezhetett mindenki, s aziránt sem támadhat kétségünk, hogy ez az elhatározottság a nyomtatott sajtóra, a rádióra, a televízióra is kiterjed. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter egy minapi, a magyar kormányok médiapolitikájáról rendezett konferencián azt mondta, hogy jelenleg a médiumokban a szocialista-liberális gondolkodás érvényesül És hogy a kormányzat kötelessége a véleményszabadság, a pluralizmus fenntartása. Vegyük tehát nyugodtan biztosra, hogy a kormány - teljesen mindegy, miféle „kísérőszöveggel", ideológiával - létre fogja segíteni azokat a médiumokat, amelyekben nem a szocialista-liberális", hanem a „konzervatív gondolkodás" érvényesül. Igaz, most is vannak ilyen orgánumok, rádiós és televíziós műsorok; csakhogy az olvasottságuk, nézettségük, hallgatottságuk - csekély. Meglátjuk, hogyan változnak a hatásmutatók, ha majd létrejön megint egy állami banki sajtóholding, benne egy új lap, amely a most konzervatív Napi Magyarország, a most liberális Magyar Hírlap, esetleg a most konzervatív Magyar Nemzet valamiféle egyesülésével áll elő. Ez konzervatív lesz, ám erős anyagi háttérrel fog rendelkezni immár. A közszolgálati MTV l-ben készülődik olyan, „konzervatív gondolkodású" műsor, mint most a rádióban a Vasárnapi Újság. Belénessy Csaba szervezi, Aranyfüst a címe (s Belénessy nemrég cáfolta, hogy meghívta volna a munkatársai közé Pálfy G. Istvánt és Liebmann Katalint is). jrr gy szó, mint száz: ha ilyen jó ütemben haladnak a MJj dolgok, hamar „okafogyottá" válik a sajtó egyoldalúságáról szóló kormány vád. Akkor már csak olvasó, néző, hallgató kell Hiszen ha-ne adj' Isten - nem lesz, a szegény számvevők megint mehetnek vizslatni, miért folyt annyi közpénz olyasmire, amihez a köznek nincs köze? Lövöldözés a határon • Munkatársunktál Ismét lövöldözés volt a magyar-jugoszláv határon, Csikéria térségében - tudtuk meg Németh Zoltán őrnagytól, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság sajtóreferensétől. Szerdán későn este a határőrök öt személygépkocsiból álló konvojt pillantottak meg. A járműveket az államhatár mellett húzódó földúton érték utol a határőrök, s elébük kerültek. A konvojt vezető autó nagy sebességgel a határőrök felé indult, akik figyelmeztető lövéseket adtak le. A második jármű szintén célba vette a határőrautót, az egyenruhások ekkor viszont már a kocsi bal első kerekére céloztak, amit el is találtak, bizonyíték erre a később megtalált dísztárcsa, amelyen jól látszik a lövedék nyoma. A lövöldözés után folytatódott az üldözés, és a tompái és bácsalmási határőrök munkáját siker koronázta. Az akció során ugyanis egy Cherokee és két Mercedes külföldre szállítását megakadályozták, ugyanakkor két ismeretlen típusú autó, valamint az autócsempészek átjutottak a zöld határon. Az elsődleges vizsgálatok szerint az elfogott autók és a rajtuk lévő rendszámok lopottak, a gépkocsik együttes értéke pedig 20-25 millió forint. Ikarus: csődhelyzet? • Székesfehérvár (MTI) Elképzelhető, hogy az Ikarus Rt. december 16-i közgyűlésén sor kerül a csődhelyzet bejelentésére, döntés azonban ez ügyben még nem született. Ezt Széles Gábor, a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója jelentette ki csütörtökön telefonon az MTInek. Az Ikarus első embere nem kívánt reagálni a székesfehérvári gyárban csütörtök reggel tartott munkásgyűlésen elhangzott, a cég menedzsmentjét keményen bíráló megjegyzésekre. MOST KAPCSOLJ RÁ! ^DÉJ&fMmmm Új DÉLTÁV InterNET behívószámok! A SZEGEDI primer körzetben Előfizetői csomag: 06-51-462-000 Nyílt csomag: 06-51-462-462 A SZENTESI primer körzetben Előfizetői csomag: 06-51-463-000 Nyílt csomag: 06-51-463-463 Ér • ír"— ' -A*'.-..-AS^MMA**-.