Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-10 / 289. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. DEC. 10. HIRDETÉS 7 Veszteség a városnak... Azért érzem magam jogosultnak szól­ni, mert két gyermekem jár a Gutenberg János Altalános Iskolába úgy, hogy egy másik általános iskolából vittem oda őket. Az iskolákat a legtöbb ember, így a város vezetői is csak hírből, statisztikai adatokból ismerhetik. Még a szülők kö­zül is csak azok tudják összemérni az is­kolák színvonalát, akiknek gyermeke két vagy több általános iskolába is járt, ugyanis a megismerés szempontjából az iskola is olyan mint a ház \ság - lakva ismerjük meg. A Gutenbergbe átkerült gyermekem az első héttől kezdve napon­ta jött haza lelkesülten azzal, hogy a ta­nár néni benevezte különböző verse­nyekre. Nekem, szülőnek olyan jó volt látni gyermekem készségei k kibonta­kozását, és ekkor gondoltam rá, mindez a másik általános iskolában nem tűnt föl!? Végig lehet járni a nyolc évet úgy is, hogy a szűk tananyagot megtanítják a gyerekeknek és még tovább is tudnak menni középiskolákba, s ezek szép sta­tisztikai adatok az iskola eredményéről. De végig lehet járni a gyermekek szá­mára legfontosabb nyolc évet úgy is, hogy közben az összes tehetsége kifejlő­dik, életre szóló barátságok köttetnek, testileg és lelkileg gazdagodik a gyer­mek. Nagy a tétje ennek az időszaknak. Ekkor válhat színessé, értelmessé az életük, kutató, érdeklődő a személyisé­gük. A Gutenberg János Altalános Is­kola jelenlegi tanári kara ezt képes nyújtani az ott tanuló gyermekeknek. Azt gondolni, hogy mindez az érték megmaradhat a két iskola (Gutenberg és a Kodály téri) összevonásával, teljes tévedés. Nem lehet átültetni a Guten­berg-mentalitást, ahogy egy öreg fát sem lehet átültetve megtartani, óhatat­lanul elhal. Az egybeolvasztás mit okoz­na? A két tanári kar között elkerülhetet­lenül rivalizálás indulna és azok a taní­tási és nevelési módszerek, ötletek, jó­kedvű légkör, amely megkülönböztette eddig a Gutenberg iskola tanári karát, elveszne. Mindez a gyerek, a város, a vi­lág számára lenne veszteség. Siposné Szécsi Hona szülő Mit szól az iskolaügyhöz? Az önkormányzat pén­teki közgyűlésének leg­nagyobb érdeklődést ki­váltó témája minden bi­zonnyal a Gutenberg Al­talános Iskola sorsának rendezése lesz, mely he­tek óta indulatokat vált ki a pedagógusok és a poli­tikusok között. Az oktatá­si bizottság ma dönt ar­ról, hogy mi kerüljön a közgyűlés elé: a legna­gyobb valószínűsége an­nak a határozati javaslat­nak van, mely a Guten­berg iskolát összevonás­sal a Kodály Téri Altalá­nos Iskola épületébe he­lyezné. Az alábbi vélemé­nyek a döntés előkészíté­se idején születtek. Dr. Pap Jánosné, a Peda­gógusok Szakszervezete városi és körzeti titkára: - A PSZ szerint a Kossuth Zsuzsa szakközépiskola elhe­lyezésének kérdését külön kell választani más iskola bezárá­sától. Nem értünk egyet a ha­tározati javaslattal, mely a Gutenberg iskola Kodály téri iskolába történő elhelyezését javasolja egyetlen megoldás­ként. Az elmúlt évek tapaszta­latai azt bizonyítják, hogy nem biztosított az iskola­összevonás olyan módon, hogy az osztályok eredeti lét­számukat megtartva kerülje­nek át a fogadó intézménybe. Tehát a megszűnő iskola pe­dagógusainak álláshelye nem biztosított és véleményünk szerint nem folytatható a pe­dagógiai program sem. Azt ja­vasoljuk, hogy a Kossuth Zsu­zsa szakközépiskolát a volt Londoni Körúti Gyermekott­hon és a megüresedett volt Móra Ferenc Altalános Iskola vagyunk, hogy mennyire fáj­dalmas ez a megoldási mód a Gutenberg iskola számára, de azt hangsúlyoznom kell, hogy nincs szó az iskolák kö­zötti ellentétről, pusztán ar­ról, hogy mindenki a saját in­tézményének boldogulását tartja szem előtt. És ez így természetes is. Természete­sen mi is kerestük a megol­dás lehetőségeit, de eleddig ­A Gutenbergbe költözésen túl - nem találtunk olyan al­ternatívát, amely megoldhat­ná a problémáinkat. Azt egyelőre nem tudjuk, ponto­san milyen körülmények kö­zött kell majd dolgoznunk a Gutenberg épületében, de mindent megteszünk, hogy tanulóink számára a legki­sebb megpróbáltatással játjon a költözés. Füredi Ildikó, a Guten­berg János Altalános Iskola igazgatónője: - Döbbenetes, hogy a leg­újabb javaslat szerint úgy mentenek majd meg a meg­szüntetéstől egy paneliskolát - nevezetesen a Kodályt -, hogy egy, az önkormányzat által is elismerten magas színvonalú pedagógiai prog­rammal, s telt házzal működő intézményt szüntetnek meg, s költöztetnek a félig üres épü­letbe. így saját bárdunkat for­dítják ellenünk. De remény­kedünk, és bízunk abban, hogy Környei László, a szak­tárca helyettes államtitkára holnapi találkozóján megérte­ti a polgármester úrral, hogy nem az erő fitogtatása, hanem a megoldáskeresés a fontos. Reméljük, hogy a képviselő urak és hölgyek, akiknek van gyermekük, átérzik majd a döntésük jelentőségét. S. P. $., P. J., K. B. • Munkatársunktól Mint az korábbi lap­számainkból is kiderült, az önkormányzat nem a korábban kijelölt, egykori Damjanich szakközépiskolába, ha­nem a Gutenbergbe kí­vánja költöztetni a Kos­suth Zsuzsanna szakkö­zépiskolát, melynek épületét a jezsuita rend kapja vissza. Az ügy egyre bonyolultabb, egyre többen kapják fel a fejüket, így ezen a hé­ten nem kérdezhettünk mást: mit szól az iskola­ügyhöz? Göndös Anna, nyugdíjas főkönyvelő: - Hál' Istennek, az én családom tagjai már kinőttek az iskolagondokból. Azért régen nem fordult elő ilyesmi, s ez mindenképpen megnyugtató volt szülő, gye­eset, nem örülnék. Az egyhá­zi ingatlanok visszaadásáról pedig annyit: ezeket a dolgo­kat nem lehet úgy kivitelez­ni, hogy azt minden részve­vő igazságosnak érezze. Konkrétan egy hasonló, sop­roni esetről tudok, amikor egy egész iskolát szüntettek meg, s most csak egy pár apáca lézeng az épületben. Éder Sándor, kőolajkuta­tó: - Az iskolabezárás és az iskolák összevonása nagyon kellemetlen dolog. Annak sem lennék a helyében, aki meghozza az ilyen döntést, s annak sem aki elszenvedi a döntések következményeit. Felnőtt gyerekeim vannak, velük megúsztuk az ilyesmit, az unokákat viszont érinthe­tik majd az átszervezések. Bármilyen racionális érvek­kel is magyarázzák, egy kis­iskolást nem szabad ide-oda rángatni. • Vélemények a Gutenberg-ügyről Mindenki a rendezést sürgeti Pénteken kiderül, hogy a Kodály téri iskola épületét a gutenbergesekkel kell-e megosztaniuk a diákoknak. (Fotó: Karnok Csaba) épületeiben helyezzék el. Kér­jük a közgyűléstől, hogy amíg ezt a javaslatunkat meg nem vizsgálták, ne döntsenek a Gutenberg iskola bezárásáról. Javasoljuk továbbá, hogy mi­előbb készüljön koncepció ar­ra vonatkozóan, hogy Szeged városa hogyan akarja működ­tetni oktatási intézményeit, mert ennek hiányában minden iskolabezárás és átszervezés elfogadhatatlan. Szalai József, az általános iskolai igazgatói munkaközös­ség vezetője: - Az oktatási bizottság ülé­sén is elmondtam, hogy az összevonással kapcsolatban ott elhangzott érvrendszer túl van az igazgatói munkaközös­ség kompetenciáján, így sem a testület vezetőjeként, sem ma­gánszemélyként nem szeret­nék véleményt nyilvánítani. Azzal a véleménnyel azonban egyetértek, hogy előbb át kel­lene tekinteni, melyek az ok­tatási feladatok Szegeden, s csak azután dönteni a hasonló ügyekben. Pleskó Andrásné, a Ko­dály Téri Altalános Iskola igazgatója: - Az iskola 27 nagy terem­mel rendelkezik, ami éppen elég az összevont intézmény befogadására. Azt mondha­tom, hogy ha a közgyűlés ezt a megoldást szavazza meg, a Kodály téren pedagógusok­hoz illő méltósággal fogjuk fogadni a Gutenberg iskola pedagógusait. Sokan kérdezik tőlem, hogy mindenkit átve­szünk-e, vagy elbocsátások is lennének. Erre azt tudom vá­laszolni, hogy a mi tanáraink­nak most is megvan a teljes feladatuk, ezért nem lenne szükségünk az összevonásra, így a hozott feladatokat az ér­kező pedagógusok látnák el. De aki csinált már tantárgy­felosztást, tudja, lehetetlen előre kijelenteni, hogy senki sem válik fölöslegessé. Na­gyon sajnáljuk, és kollégáim­mal együtt komolyan nehez­ményezzük amit a Gutenberg iskola igazgatónője oktatá­sunk színvonaláról a sajtóban nyilatkozott. Szerintem egy másik intézmény vezetőjének nincs joga ilyeneket mondani, annál is inkább, mert oktatá­sunk minőségét az önkor­mányzat és a szülők is elis­merték. Gondolkodunk rajta, hogy hitelrontásért pert indít­sunk-e. Tripolszky Imréné, a Kossuth Zsuzsanna Egészség­ügyi Szakközépiskola és Gim­názium igazgatónője: - Régi probléma a miénk, az idők során már több meg­oldási lehetőség is körvona­lazódott. Tény, hogy 1999. júniusának végén el kell hagynunk jelenlegi épületün­ket. Reméljük, a közgyűlés határozata nyomán megoldó­dik majd a problémánk. Az­zal természetesen tisztában a tortán 800 forinttól az ötéves Westel 900 ajánlatából WESTEL 900 mintabolt: Szeged, Feketesas u. 25. Tel.: 06-62/421-575, 06-30/934-4900 Ofotért Hódmezővásárhely, Andrássy u. 5-7. • Szeged, Kárász u. 16. • Szeged. Kelemen u. 8 • Keravill Szeged, Dugonits tér 8-9. (Domus Áruház) • Westcom GSM Kft. Szeged. Somogyi u. 21. • Fish Telecom Hódmezővásárhely, Andrássy úti parkoló • Elektrofil Kft. Szentes. József A. u. 6/b. • Csongrád, Fő u. 62. • Autószerviz Kft. Csongrád, Zrínyi M. u. 19. • Puszta Sándor Makó. Szegedi út 2. • Eco-Phone Kft Hódmezővásárhely, Szántó Kovács J. u. 20. • Kiru-Fon Kft. Szeged, Jósika u. 1. • Sári-Phone Bt Szeged. Jókai u. 4. • Mobilvilág Bt. Csongrád. Fő út 40. • BBK Hungary Kft. Kistelek. Kossuth u. 30. 'Készülék és kártya csak új Weslel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel december 31-ig. vagy amíg a készlet tart. A készülékek csak a Westel 900 hálózatában használhatók. Információ: 06-30/9 30 30 30 vagy 184 la WESTEL 900 hálózatábólingyenesen hívható). 265-9210 • http://www.westel900.hu rek számára egyaránt. Mivel már nem vagyok érintett a témában így nem is nagyon tájékozódom iskola-ügyek­ben. Ennél fogva most azt sem értem, hogy a kevés pénz vagy a kevés gyerek miatt alakulnak ki ezek a helyzetek? Csiha Gabriella, gyesen lévő postai alkalmazott: ­Bár mi még messze vagyunk az iskolás gondoktól, de ha most velem történne hasonló Hab Ünnepi árak már nettó 12 Göndös Anna, Csiha Gabriella és Éder Sándor. (Fotó: Somogyi Károlyné)

Next

/
Thumbnails
Contents