Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-30 / 280. szám

HÉTFŐ, 1998. Nov. 30. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 Segítőkész vasutasok. Algyői olvasónk beteg édesapja szombaton dél­előtt eltűnt otthonról. Először a vasútállomáson keresték, s szerencsére, ott csakugyan emlékeztek a nyugdíjas bácsira, aki nem sokkal korábban szállt föl a vonatra. A vasutasok azon­nal telefonáltak szegedi kollégáiknak, s a Nagyállo­más forgalmistáinak hála, néhány óra leforgása alatt, dél körül sikerült megtalál­ni az idős embert. Hívónk köszöni a vasutasok em­berségét, segítőkészségét. Alsóvárosi kábeltévé. Tóthné a Pásztor utcából telefonált. Hívónk már nem tudja, kihez forduljon, mert a környékükön tíz napja rossz a kábeltelevízió adása. A „kábeleseknek" naponta szóltak - eddig eredmény nélkül. Még az ottani kábelhálózatot üze­meltető Takács urat sem érték el, csupán édesanyjá­val tudtak beszélni: ő pedig nem sokat tudott segíteni a tévé nélkül maradt mér­gelődőknek. Gázradiátor. Kovács Jánosné még tavaly októ­berben vásárolt egy vado­natúj gázradiátort, amely­ről minden szépet és jót el­mondtak a boltban: takaré­kos, környezetbarát, kor­szerű, stb. Ez valószínűleg mind igaz, viszont a fűtőtestet eddig még egyet­len szerelő sem tudta jól beállítani. S nem elég, hogy a makacs radiátor mindenkin kifogott, még a fűtőtestet eladó üzlet mun­katársait is hidegen hagyta olvasónk panaszkodása. PANNON Az *l»«»«l. • GSM Az első próbálkozásoknál elkél a segítség. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Karácsonyi divatbál a Forrásban A szépség jegyében Immár nyolcadik alka­lommal rendezte meg a MÁV Rt. Szegedi Területi Igazgatósága a síbörzé­jét és karácsonyi aján­dékvásárát. Mintegy nyolcezer látogató keres­te fel szombaton a sze­gedi Mars tér U pavilon­ját, hogy végigbön­géssze az utazási irodák ajánlatait, válogasson a sportfelszerelések között és megnézze a műsort. A vásár célja, hogy az uta­sokat megismertessék a kü­lönféle vasúti kedvezmé­nyekkel, olcsóbb téli üdülési lehetőségeket kínáljanak a lá­togatóknak és erősítsék az utazóközönség és a MÁV kapcsolatát. A 15 utazási iro­da és a 11 sportszergyártó cég mellet az idén első alka­lommal két külföldi, egy len­gyel és egy osztrák utazási képviselet is részt vett a vá­sáron. A látogatók körében a legnagyobb sikert a síbörze hozta. Két hosszú asztalsor sem volt elég annak a renge­teg lécnek, botnak és cipő­nek. amit kihoztak elcserélni a szegediek. Néhányan még délután is „alkudoztak" egy­mással egy-egy sílécre. A sportfelszereléseket árusítók­nak sem kellett panaszkodni­uk, mert szépen fogyott a portékájuk, sőt olyan vásárló is akadt, aki közel százezret hagyott náluk márkásabb lé­cekért és overálokért. Szombat reggel kilenc órakor a Szeged-MÁV Fúvó­szenekar és az L & D mazso­rettcsoport köszöntötte a st­börze korán kelő vendégeit. Kaposvári Péter, a szegedi igazgatóság helyettes ve­zetője megnyitója után a Százszorszép Gyermekház jazz-balett csoportjának tap­solhatott a közönség. Az este hat órás zárásig a színpadon a legkülönfélébb produkciók követték egymást. A Száz­szorszép Gyermekház növen­dékei a jazz-balett mellett aerobic bemutatóval, társas­tánccal és musical részletek­kel szórakoztatták a közönsé­get. A délutáni divatshow-n pedig a manökenek a kiállító cégek sportruhái mellett kosztümöket, estélyiket is felvonultattak. A közel nyol­córás műsort Kegye János pánstpművész produkciója zárta. K. T. Ragadozók Ha izgalomra vá­gyunk, videókazettán megrendelhetjük a ka­tasztrófák válogatását. Töményen kapjuk a bor­zalmakat: vasúti szeren­csétlenség szétroncsolt holttestekkel, sokkos ál­lapotba került túlélők­kel; bombatámadás utá­ni piactér, a mentősök kétségbeesetten rohan­gálnak egyik sérülttől a másikig, akik jajveszé­kelve intik magukhoz a fehér köpenyeseket. A horrorvideók készítői az állatok szerelmeseinek a ragadozók című válo­gatást ajánlják. Ebben felfalja a gepárd a ga­zellát, az oroszlán a zebrát, a kígyó a nyulat, a krokodil a vízilovat, satöbbi. Mégsem kell pénzt adni azért, hogy az ember effajta borzal­makat lásson: a raga­dozók köztünk élnek. A Fekete sas utcában a kis fekete macska nem félt semmitől. A parkoló autósoknak úgy kellett kicsalogatni a kocsijuk alól, ha el akartak in­dulni. Vészjósló őszi al­konyon éppen felébredt délutáni szendergé­séből, álmosan az útra kóválygott, ahol megállt vakarózni. Az autók sorra kerülgették ki az állatot. A macskát ez nem zavarta, amikor jött a ragadozó. Már az utca végén látta a kis fekete halmot, gázt adott, és a kormányon lazán rántva egyet, át­hajtott az állaton. A test még rángatózott egy da­rabig, a vér spriccelt és vörösre festette az asz­faltot. A ragadozók köz­tünk élnek. Tőth-Sxenesi Attila Kedves Olvasóink! Közérdekű problé­máikat, észrevételeiket, tapasztalataikat az elmúlt héten Nyilas Péter újságíró munka­társunkkal oszthatták meg. Ezen a héten N. Ráez Judit várja olvasóink jelentkezé­sét: munkanapokon reggel 8 és 10 óra kö­zött, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-20-9432-663-as rádiótelefon-számon. El­veszett tárgyaikat kereső, illetve talált tár­gyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetés­ben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-821-821-as zöld számon, illetve személye­sen a Sajtóházban és hirdetoirodáinkban. MA A MUNKÁSPÁRT Sze­ged városi koordinációs bi­zottsága 13-17 óra között ügyeletet tart a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelő­dési Otthonban. JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Me­gyei Képviselete (Szeged, Kálvária sgt. 14.) 14-16 órá­ig az MSZOSZ tagjai részé­re. Dr. Hajdú István ad felvi­lágosítást munkaviszonyban lévők, pályakezdők és nyug­díjasok részére. A szakszer­vezeti tagságot hitelt ér­demlően (pl. tagkönyv) iga­zolni kell! A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2-4., I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanács­adást tart az érdeklődőknek, 15-16 óra között. PAPP ZOLTÁN, a 15-ös választókerület képviselője 16-17 óráig fogadóórát tart a Klebelsberg-telepi könyvtár­ban. (Az iskola mellett.) HOLNAP MAKRAI LÁSZLÓ, a 4­es választókerület (tarján) képviselője fogadóórát tart 17-18 óráig a Csongor Téri Általános Gimnáziumban. DR. BEREKNÉ DR. PET­RI ILDIKÓ, a 1 l-es válasz­tókerület (Belváros) képvi­selője fogadóórát tart 17-18 óráig a Vasvári Pál Közgaz­dasági Szakközépiskolában (Gutenberg u. 11.). Vándor-emlékhangverseny Kisteleken • Munkatársunktól Szombaton zenekarok és táncegyüttesek részvételével Vándor Rudolf-emlékhang­versenyt tartottak Kistele­ken. Vándor Rudolf (1915­1990), a város zenei életé­nek egyik meghatározó sze­mélyisége a kecskeméti színház muzsikusaként kezdte pályafutását. Később a kisteleki levente zenekar tagjaként fúvószenekart ala­pított, amelynek haláláig vezetője volt. Ma már az alapító nevét viseli a fúvós­zenekar, amely Czirok Zol­tán és Kovács István vezeté­sével folytatja a Vándor Ru­dolf által megkezdett mun­kát. A szombati emlékhang­versenyen a mezőkövesdi közösségi ház fúvószeneka­ra és mazsorett-csoportja, a kisteleki Pro Art Suite Egyesület mazsorettjei, a helyi művészeti iskola ütőegyüttese, valamint a Vándor Rudolf Fúvószene­kar szerepelt sikerrel a kö­zel nyolcszáz fős közönség előtt. A műsor után bográ­csos vacsorával és össztánc­cal folytatódott a hangulatos megemlékezés. A szép ruhák mellett a koreográfia, a smink és a haj is nagyon fontos - vallja Boris Katalin, a Stílus Stúdió vezetője. (Fotó: Nagy László) A kilenc éve működő Stilus Stúdió neve nem ismeretlen a divatbemu­tatókra járó szegediek elótt. A cég nyaranta negyven bemutatót szer­vez a Virág Cukrászda teraszán. Pénteken pe­dig, hagyományteremtő szándékkal, rendezi meg az első karácsonyi divatbálját a Forrás Ho­telben. - Évente körülbelül hat­van bemutatót tartunk város­szerte, de legnépszerűbb kö­zülük a Virág Cukrászdái ­mondta Boris Katalin, a Stí­lus Stúdió vezetője. A cég minden év karácsonyán fel­vonultatja a legújabb divat­irányzatokat követő ruhákat, de először az idén szervez­nek bált. Szeretnék, ha ha­gyománnyá válna. A stúdió a Forrás Hotellel közösen ké­szül a rendezvényre. A vendégeket december 4-én, pénteken délután öt órától várják a szállodában. Az est fővédnöke dr. Bartha László polgármester. Ezen a napon két divatbemutatót is tartanak, az egyiket 17, mlg a másikat 20 órakor. Az elsőt azoknak ajánlják, akik nem akarnak részt venni a vacso­rán és az azt követő bálon. Mindkét bemutatón ugyan azt láthatja a közönség, vagyis az 1998/99-es szezon őszi-téli ruháit. A manöke­nek szegedi ruházati cégek kosztümjeiben, nagyestélyei­ben lépnek a kifutóra, de ezenkívül gyerekruhákkal is találkozhatnak a nézők. A ruhaköltemények mel­lett illat- és autóbemutatóval is kedveskednek a látogatók­nak. A hotel bejáratánál nép­szerű autómárkák fogadják a vendégeket, a hallban pedig egy pohár ital és egy apró meglepetés várja őket. Az este nyolc órakor kezdődő divatshow után fel­szolgálják a háromfogásos vacsorát, melyhez egy pohár pezsgő is jár. A vendégek olyan ínyencségeket kóstol­hatnak meg, mint az aszalt szilvával töltött mediterrán pulykamell vörösboros gom­bamártással vagy a tojásos lecsóval töltött hátszín vajas galuskával. A vacsorát kö­vetően hajnalig tart a tánc, melyen a zenéről és a jó han­gulatról a szegedi Fókusz együttes gondoskodik. Az érdeklődők a jegyeket a Kárász utcai Palmersben, a Kölcsey utcai Incognitóban, a Nagyáruház passzázsán lévő Mirabella Modában és a Forrás Hotelben vásárolhat­ják meg. K. T. Síbörze volt a Marson • Üzemeltető: Tisza Volán Rt. Új benzinkút, Agip-ruhában Tetszetős küllemű, korszerű biztonsági és környezetvédelmi be­rendezésekkel fölszerelt benzinkutat avattak szombaton Szegeden, a Bakay Nándor utca és a Vásárhelyi Pál utca sar­kán. A négy kútfejes töltőállomás tulajdonosa az Agip Hungária, míg a shoppal, étteremmel, autómosóval is ellátott benzincentrum üzemel­tetését a Tisza Volán Rt. vállalta magára. Néhány évvel ezelőtt még tátott szájjal bámultunk, amikor nyugat-európai min­tára, csillogó-villogó kön­tösbe bújtatott benzinkút épült a magyar Alföldre. Ma pedig már teljesen természe­tesnek vesszük, hogy az au­tósok kiszolgálására szako­sodott töltőállomásokon nemcsak kocsink bendőjét töltik meg a legfinomabb naftával, hanem a benzin­központ boltjában megve­hetjük a legmárkásabb fran­cia konyakot, svájci csoko­ládét is, miközben bankkár­tyánkról csalogatják le a benzinár ellenértékeként a forintokat. Nos, ilyen összkomfortos benzinkútként kezdte meg Éjjel-nappal autósokat fogad a Vásárhelyi Pál utcában felavatott új töltőállomás. (Fotó: Miskolczi Róbert) működését a közelmúltban Szegeden az Agip Hungária Rt. 85. magyarországi töltőállomása is, még pedig az egykor Volán tulajdon­ban lévő, parkolóként funk­cionáló telken a Vásárhelyi Pál és a Bakay Nándor utca sarkán. A Tisza Volán nem­csak a területet adta el az új tulajdonosnak, az Agip Hungáriának, hanem vállalta az üzemeltetés feladatát is a nonstop nyitva tartó töltőál­lomáson - tudtuk meg dr. Szeri Istvántól, a Tisza Vo­lán Rt. vezérigazgatójától az elmúlt szombati ünnepélyes megnyitón. Herbert Schaub, az Agip Hungária Rt. vezér­igazgatója pedig arról szá­molt be, hogy Szeged új benzinkútja 198 millió fo­rintos költséggel épült fel rekordidő, alig három hónap alatt, s olyan technikai be­rendezésekkel szerelték föl, amelyek nemcsak a legszi­gorúbb biztonságtechnikai, hanem a nyugat-európai szintű környezetvédelmi normáknak is megfelelnek. Az új Agip-benzincent­rumban egyébként éjjel-nap­pal nyitvatartó étterem is várja az autósokat, míg jövő tavasszal az addig felépülő gépi mosót is igénybe vehe­tik a kocsicsinosftók a már üzembe helyezett kézi mo­sók mellett. B. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents