Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-30 / 280. szám

HÉTFŐ, 1998. Nov. 30. BELFÖLD 3 az önkormányzati biztos • Keszthely (MTI) December elsejei ha­tállyal önkormányzati biz­tost rendelt ki a keszthelyi kórházhoz a város képvise­lőtestülete, Nagyberivói Bo­hár Áron szegedi szakember személyében. Az intézkedés­re azért volt szükség, mert ez év tavaszától fokozatosan nőtt a keszthelyi városi kór­ház harminc napon túli adós­ságállománya, s novemberre már tartósan meghaladta a 22,6 millió forintot. Nöi rabié • Nyáregyháza (MTI) A pilisi rendőrkapitányság beosztottai otthonában fogták el T. Edit 43 éves nyáregyhá­zi lakost, aki november 20-án sikertelenül próbálta meg ki­rabolni a főváros VII. kerüle­tében egy kávézót. A támadó megfenyegette az István utca 32. szám alatti Scarlette ká­véház tulajdonosnójét és a bevételt követelte. A sértett ellenállást tanúsított, mire T. Edit egy lőfegyverrel a padló­ba lőtt, majd elmenekült a helyszínről. A támadó ellen ­őrizetbe vétel mellett - eljá­rást indítottak. Kerka-völgyi árvízi mérleg • Lenti (MTI) A Kerka folyó völgyét súj­tó, november elsó hetében le­vonult árvíz 55 millió forint értékű vagyoni kárt okozott az érintett önkormányzatok­nak. Ebből a kárértékből csu­pán Zalabaksán és Csesztre­gen 27 milliót regisztráltak. Az utóbbi településen a kö­zösségi ház, az idősek ottho­na, valamint több kilométer­nyi belterületi út és új csa­tornhálózat rongálódott meg. A térségben 7,4 millió forin­tot emésztettek fel a védeke­zés költségei, a lakossági ma­gánvagyon veszteségei pedig meghaladják a 27,8 milliót. Tűzoltólaktanyát avattak • Pásztó (MTI) Tűzoltólaktanyát avatott fel Pintér Sándor belügymi­niszter Pásztón. Avató be­szédében a belügyminiszter a város egyik legjobb befekte­tésének nevezte a csaknem 18 millió forintos költséggel fe­lépített laktanyát, mivel an­nak segítségével emberi éle­teket, értékeket védhetnek meg. ígéretet tett arra, hogy a belügyi tárca az önkéntes tű­zoltókat a későbbiekben szá­mottevő mértékben támogatja majd. Kastélyprogram • Mecseknádasd (MTI) Baranya megye idegenfor­galmi és művésztelepi funk­ciót szán a mecseknádasdi barokk kastélynak, amelyet jelenleg nem használnak. Az egyházmegye tulajdonosi jo­gát fenntartva, művészetpár­toló tevékenysége jegyében bocsátja rendelkezésre az épületet. Az önkormányzat külső tőkeforrások feltárásá­val és bevonásával, valamint a helyi vállalkozók kivitele­zői tevékenységével segíti a cél elérését. Az állagromlása miatt veszélyessé vált műem­lék megújulását szolgáló program szervezői jótékony célú teremlabdarúgó tornát is rendeztek. • A Fidesz országos választmányának ülése „Az országnak van fővárosa, és nem a fővárosnak országa7' Balról jobbra: Várhegyi Attila választmányi elnök, Szita Károly országgyűlési képviselő és Orbán Viktor kormányfő a budapesti Szent Margit Gimnáziumban. (MTI Telefotó) • Budapest (MTI) Amennyiben az adó­rendőrség nem kezdi meg működését a jövő év ele­jén, akkor veszélybe ke­rül a költségvetés bevételi oldala - mondta Orbán Viktor a Fidesz - Magyar Polgári Párt szombati or­szágos választmányi ülé­sén Budapesten. A pártelnök-miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az adó­rendőrség felállítása a kitűzött gazdaságpolitika megvalósítá­sának is szerves része, hiszen az nem lehet sikeres a korrup­ció felszámolása nélkül. Or­bán Viktor elmondta, hogy az adórendőrséget egyszerű kor­mányrendelettel is létre lehet­ne hozni, ő azonban a törvény megalkotását szorgalmazza, ez az eljárás ugyanis elegán­sabb és nagyobb összhangban áll a jogszabályokkal. - A kormány határozott ál­láspontja szerint január elsejé­re törvénynek kell születnie az adórendőrség felállításáról ­közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor felhívta a fi­gyelmet, hogy más országok­ban igen erős jogosítványok­kal rendelkeznek az adórend­őrség tagjai. Mint mondta: a kabinet előterjesztése azokhoz képest „középerős" jogosítvá­nyokat biztosítana az új testü­let tagjai számára. - A polgárok joggal váiják a választ, hogy miért kell több mint 230 milliárd forintot for­dítani az előző évek elhibázott gazdaságpolitikájának orvos­lására - hangsúlyozta a pártel­nök. Úgy vélte: ez ügyben a politikai, a polgári jogi és a büntetőjogi felelősségre voná­sok nem maradhatnak el. A miniszterelnök az elózó kormány törvénysértéseként konkrétan nevesítette a Posta­bank és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ügyét. Orbán Viktor tájékoztatta a résztvevőket: a kabinet módo­sítani javasolja az idei költ­ségvetést annak érdekében, hogy az elózó kormány köte­lezettségvállalásait még az 1998-as büdzséből rendezni lehessen. - Az a célunk, hogy a fel­halmozott „szemetet" ne vi­gyük át 1999-re - jelentette ki a miniszterelnök. A jövő évi költségvetésről szólva Orbán Viktor leszögez­te, hogy az előterjesztésben még mindig keresnek 30 mil­liárd forintot a felsó-tiszai gá­tak tervezett megerősítésére. - Vége van annak a gya­korlatnak - tért új témára Or­bán Viktor -, hogy az állami nagyberuházások kivitelezői feneketlen zsákot látnak az ál­lamban, és a beruházások költségeit egyre emelik a kivi­telezés'során. A kormányfő szerint helyes döntés volt né­hány gigantikussá nőtt beru­házás leállítása. - Ha egyszer azt állítja a kabinet, hogy egy beruházás 10,7 milliárd forintba kerül, akkor senki sem fogja ezt a beruházást 25 milliárd forin­tért kivitelezni - szögezte le Orbán Viktor. A 4-es metró kapcsán Or­bán Viktor elmondta, hogy a beruházással kapcsolatos kor­mánydöntést már jó előre, jú­liusban sejthette minden érin­tett. - Az országnak van főváro­sa, és nem a fővárosnak orszá­ga - állapította meg a kor­mányfő, és hozzátette: biztos abban, hogy vidéken örülnek a kabinet döntésének, és üd­vözlik a megvalósuló autópá­lya-programot. Orbán Viktor beszélt a kábítószer-fogyasz­tással összefüggő kérdésekről is. A kormányfő leszögezte: két tábor alakult ki ebben a té­mában. Az egyik, amelyik azt mondja, hogy a kábítószer-fo­gyasztás és terjesztés elítélen­dő, a másik pedig azoknak a tábora, akik a fogyasztást jó dolognak tartják. Orbán Vik­tor szerint, akiknek gyerekei vannak, az előbbi táborhoz csatlakoznak. - Aki a droggal kacérko­dik, az ördöggel cimborál ­összegezte véleményét a mi­niszterelnök. Orbán Viktor helyes döntésnek minősítette az ítélőtáblák felállításának el­halasztását. így ugyanis elke­rülhetővé válik, hogy az ítél­kezési idő meghosszabbodjon. A közbiztonsággal kapcsola­tos kérdésekről Orbán Viktor közölte: a kormánynak időará­nyosan sikerült teljesítenie, amit a közbiztonság helyzeté­nek javítása ügyében ígért. Felhívta a figyelmet, hogy megszűntek a robbantásos merényletek és visszaszoruló­ban van a szervezett bűnözés is. A kormányfői beszédet kö­vetően Varga Mihály a költ­ségvetéssel összefüggő ügyekről tájékoztatta a vá­lasztmányi tagokat. • Budapest (MTI) Továbbra is a MIEP-frak­ció tagja kívánok maradni, a közös tevékenykedést keres­ve - közölte az MTI-vel szombaton Szabó Lukács, a Magyar Igazság és Elet Párt­ja két nappal korábban levál­tott alelnöke, parlamenti képviselő. Elmondta: a kö­zeljövőben levélben kéri Szabó Lukács és a MIÉP-frakciá •Csurka István pártelnök­frakcióvezetőt, hogy bizo­nyítsa a kizárás okaként em­lített „vádakat és rágalma­kat". Szabó Lukács kedden írásban kért felvilágosítást Csurka Istvántól a frakció és a párt pénzügyeiről. Ezt kö­vetően a MIEP országos el­nöksége - arra hivatkozva, hogy a levelet illetéktelen személyekhez is eljuttatta ­felmentette őt alelnöki meg­bízatásából és visszahívta az országos elnökségből. Az elnökség egyben arra hívta fel a megyei elnökök hajdú-bihari tanácsát, hogy vizsgálja meg Szabó Lukács eddigi tevékenységét és ve­zetői alkalmasságát. Az SZDSZ véleménye • Budapest (MTI) A főváros felajánlja a kormánynak, hogy 1999­ben és 2000-ben, előfinan­szírozás keretében, átvál­lalja a 4-es metró beruhá­zásának állami kötelezett­ségeit - jelentette be az SZDSZ Országos Tanácsá­nak szombati ülése utáni sajtótájékoztatón Demszky Gábor, Budapest főpolgár­mestere. A politikus úgy látja: a kormány beváltotta korábbi fenyegetéseit, és jól átgon­dolt háborút folytat a liberá­lis vezetésű főváros ellen. Ezzel kapcsolatban me­gemlítette, hogy a költség­vetési javaslat szerint Bu­dapest a rendszerváltozta­tás óta először nem kap címzett támogatást az egészségügy korszerűsíté­sére. Kuncze Gábor frak­cióvezető elfogadhatatlan­nak nevezte a kabinet adó­rendőrséggel kapcsolatos elképzeléseit. Princz felelőssége • Budapest (MTI) Mintegy félszázán vettek részt a Postabank budapesti székháza előtt tartott tünteté­sen, amelyen Princz Gábor és a pénzintézet korábbi ve­zetésének büntetőjogi fele­lősségre vonását követelték. Az MTI-nek a demonstrá­ció szervezője, Gáldy Kata­lin - egy vendéglátó üzlet helyettes vezetője - elmond­ta: a tüntetés célja, hogy fel­hívják a közvélemény fi­gyelmét „a különösen nagy kárt okozó bankvezér és tár­sainak büntetőjogi felelőssé­gére". - Erre társadalmi igény is van - tette hozzá. Közölte: a tüntetéssel a kormány és a Postabank je­lenlegi vezetésének abbéli szándékát is szeretnék támo­gatni, hogy feltárják, van­nak-e személyi felelősök a pénzintézet korábbi években felhalmozott több mint 150 milliárd forintos veszteségé­ért. múlt IUMÜJ1I Kántor nyomoz A zt hihettük, a Rokonokai kijátszották, a Móricz-mű amilyen gyorsan divatba jött, olyan hamar le is kerül a színről, hiszen miután Stumpf miniszter urat Torgyán miniszter úr kedélyes közvetlenséggel a politológiai mun­kásságába utalta, a miniszterelnök úr is szigorúbb ábráza­tot öltött, és elküldte levelét minisztereinek: tájékoztassák ezentúl a kinevezendőkről! Azt hihettük, legföljebb az Úri muri következik valamilyen új szereposztásban, de nem, mégis maradi még a Rokonok. Keresd az asszonyt! - tartja a francia, nyilván nem véletlenül, hiszen Trixiék után mi­nálunk megint címoldalakat kap két hölgy is, Gizella és Gabriella. G + G, plusz mindkettő Ella, plusz mindkettő kasszát kezel, nyilván nem véletlenül. Rosszindulatú sajtó­áskálódóknak még rosszabb indulatú ellenséges pártele­mek azt terjesztik, hogy Csurka urat erősen a befolyása alatt tartja élettársa, Papolczy Gizella, ezért nem tudhatják meg a kíváncsi MIÉP-esek, hogy mire költődnek a párt milliói. Pártpénzekhez, párttámogatáshoz viszont egyálta­lán nem kötődik az az alapítvány, amelyet Lezsák Sándor felesége, Sütő Gabriella képvisel, hiszen a pénzéből műkö­dő lakitelki népfőiskolán kizárólag a beiskolázott polgár­mesterek és más politikusok nyernek szellemi felüdítést. Itt csak egy bibi van, a postabanki tartozás. Megszólalt ez utóbb említett pénzintézet volt feje, Princz Gábor. Stílszerűen. Egy bécsi kávéházból intézte hozzánk szavait, megint bizonyítva, hogy semmi köze holmi vidékies úri murikhoz, sokkal közelebb áll hozzá egy reneszánsz ud­vartartás miliője. Ennek megfelelően nem bonyolódott hol­mi pitiáner susmusok olcsó kis titkainak kiszellőztetésébe, dehogy! Mindössze egy elegáns szúrást engedett el, hadd kapjanak a szívükhöz a nemzetközi könyvvizsgáló cégek honi főnökei. A Postabank-titkot továbbra is fátyol lepi, sűrű, erősen redőzött, több rétegben. A közönség kedélyesen fogadja a prolongált előadáso­kat. Ismét fölkeli a humoristák napja és meglódult a kö­zönséges utcai tréfacsinálók fantáziája is. A vicctermés vo­lumene megközelíti a Kádár-éra legszebb éveinek átlagát! Még abból az egyesek számára vérfagyasztó fejleményből is viccet faragnak, hogy Kántor nyomoz. Egyes - természe­tesen ugyancsak rosszindulatú - sajtóértesülések szerint ugyanis egy Kántor nevezetű, no nem kutya, hanem úr lesz kinevezve az adórendőrség élére. Akinek tanult mestersége a titkos információszerzés. Jövendő beosztottjait, a majd­nem két és félszáz adórendőrt még keresik, illetve képzik (nem igaz az a hír, hogy a lakiteleki népfőiskolán), bizo­nyos információk szerint az Arnold Mihály által Simicska Lajosnak kölcsönadott szakemberek, magyarán fináncok köyeműködésével. T Tgyhogy az már látszik, hogy Arnold urat egyáltalán U nem zavarja: a létező négy darab nyomozó hatóság mellé most egy ötödik szerveződik, ráadásul úgy, hogy az új APEH-hatóság a vámhatóság egyes feladatait is átveszi. Megértem. Végtére a fináncok is a piacról élnek, és havi átlag 50 ezer bruttóért a cigarettacsempészek lefülelésénél többet ne is várjon tőlük senki! Kapják a nagyobb falato­kat a jól fizetett, jól felszerelt adózsaruk! Az új, elit kom­mandóssal tutira nem fordulhat elő, ami a honi pletykák szerint alulfizetett elődjével akárhányszor, hogy ugyanis mihelyst elkezd szaglászni valamely gyanúsgazdag körül, rögtön leszólítják az utcán, és a kedves felesége hogylétéről érdeklődnek, valamint együttérzőn közlik, milyen csúnyán csúfolta megint a gyerekét a padszomszédja... Nos, ezentúl kétszer is megfogja gondolni az alvilági alkajmazott, hogy megfenyegesse-e^ valamely új köztisztviselő családját, végté­re előfordulhat, hogy az örök némaság lesz osztályrésze. Tegyük fel legalábbis. Tegyük fel, hogy a pénzzel, paripá­val - kutyával fegyverrel ellátott adórendőr tényleg nagyvadra megy és nem a kedves szomszédra fogja a pisz­tolyt, lobogtatva a fiktív szerződést, melyet az unokatestvé­rével kötött gépkocsihasználatra .abból a célból, hogy a té­teles költségelszámolás keretében 4563 forinttal megkáro­sítsa az államot. Bár - sok kicsi is sokra mehet. Ezért lenne jó - mondja a kedves szomszéd - átgondolni tényleg ezt az egészet, mármint az adórendszert magát, és átcsinálni olyanná, hogy ne azt sújtsa leginkább, akit az ág is húz, és akkor beletenni kellő mérlegelés után az adórendőrt is a rendszerbe, menjen a csalókra, de ne úgy, ahogy elitkedve tartja, hanem közmegegyezéssel elfogadott szabályok sze­rint. Az adórendőrségről szóló mostani javaslat pedig, úgyis mint „alkalmatlan tárgyon elkövetett sikertelen kí­sérlet" (Majtényi László adatvédelmi biztos) utaltassék az „elgondolkodás" műfajába. Több ilyen van már, úgyhogy meg kéne fontolni szintén egy „elgondolkodási" intézet föl­állítását - esetleg az '56-os intézettől elvett pénzen. Leg­utóbb például az „elgondolkodás" műfajába utaltatott az a Selmeczi Gabriellához kötődő ötlet, hogy a magánnyugdíj­pénztárak garanciaalapjához ne kötődjön állami garan­ciavállalás. Ez a nagetívum azzal a pozitívummal járna, hogy a nyugdíjpénztárak megfontoltabban gazdálkodná­nak - gondolta el Selmeczi, mikor is kiderült, hogy ezen pillanatnyilag senki sem gondolkodik, hanem ez csak egy „elgondolkodás". w jj nyugdíjfront tehát most nem nyílik, ám fenyeget az U autonómiafront. A felsőoktatási intézmények a múlt héten megtudták, hogy integráció pedig akkor is lesz, ha nem akarják. Ha ennek érdekében újra kell szabni az auto­nómiájuk határait, azaz szűkíteni, akkor - nyugodjanak bele - szűkebb lesz. Hogy ez megint egy túl drága karcsúsí­tás? Lehet. De hogy unatkoznánk, azt nem lehet mondani.

Next

/
Thumbnails
Contents