Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-20 / 272. szám
8 SPORT PÉNTEK, 1998. Nov. 20. Idegenbeli mérkőzés kosárlabda • Munkatársunktól Ma este 6 órakor Tiszaújvárosban lép pályára a Szedeák Akuterm KE férfi kosárlabdacsapata az NB I B csoportban. A listavezető szegediek az első körben 12 ponttal verték mostani ellenfelüket. Bonifert Domonkos vezetőedző a legerősebb együttest tudja a pályára küldeni, hiszen Vitaszek is felépült a sérüléséből. A vendégek számára nagyon fontos lenne a győzelem, mert még a Tiszaújváros is oda érhet a negyedik helyre, s ezt az eredményt akkor magukkal vinnék Pálkertiék a rájátszásba. Bokszbál • Munkatársunktól A Szegedi Boksz Club decemberben önköltségi alapon évzáró vacsorát szervez. Az egyesület versenyzői és vezetői minden egykori ökölvívót, szurkolót, a sportág szerelmesét várják a rendezvényre. Gál László, a klub edzője elmondta, hogy szeretnék, ha az eseménnyel hagyományt teremtenének, és évenként ismétlődhetne meg ez. a jó hangulatú, beszélgetésekkel és az emlékek felidézésével teljessé váló összejövetel. A szervezők az idei Bokszbálra keresztelt estre meghívták Erdei Zsolt világbajnokot, s más, a sportágon belül tekintélynek örvendő szakember érkezése is várható. Bővebb információ kérhető és jelentkezni lehet Gál Lászlónál a 62/434294-es, illetve a 06-20-9265088-as, vagy Oltványi Sándornál a 62/406-614-es telefonon. Az esemény mottója: nosztalgia, összetartás, segíteni akarás. A színhely egyelőre kérdéses, a kiválasztása függ majd a jelentkezők számától. Harmadikok • Munkatársunktól A kiskunhalasi sportcsarnokában lebonyolított latinamerikai táncok versenyének tizenkettes döntőjébe két Csongrád megyei pár is bekerült. A kisteleki Szűcs Simon, Törökgyörgy Melinda (oktatójuk: Törökgyörgy József) duó a 3., a vásárhelyi Bíró Tamás, Németh Gabriella (oktatójuk: Móczó János) kettős a 7. helyen végzett. » Októberben a legjobb szegedi sportoló: Deák Bárdos Mihály Az ereje az erőssége Deák Bárdos Mihály átveszi Süli József rovatvezetőtől a serleget. Balról Kocsis Ferenc edző, jobbról Baltós Gábor ügyvezető igazgató és Kiss Tibor klubelnök. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Munkatársunktól Nem teljesen a mi hibánk, hogy a Bountyval közösen meghirdetett hónap szegedi sportolója címmel járó elismerést október végéhez mérten húsz nappal később tudtuk csak átadni. De olyan nagyüzem volt a birkózásban, hogy nehéz lett volna csak egy piciny ünnepre is időt szakítani. A Délmagyarország sportrovata, Baltás Gáborral, a Bounty Pub ügyvezető igazgatójával egyeztetve, egyhangú szavazással jelölte meg Deák Bárdos Mihályt a trófea újabb gazdájának. amelyet tegnap Süli József rovatvezető nyújtott át a versenyzőnek. A Szegedi Birkózó Egylet tagjai, miután ezüstérmesek lettek a BEK-ben, majd megnyerték a hazai csapatbajnokságot, most már rövid pihenőjüket töltik. Ezt voltunk kénytelenek tegnap megzavarni, amikor a kiválasztottat, Deák Bárdos Mihályt, valamint Kocsis Ferenc edzőt és Kiss Tibor elnököt az ünnepségre meghívtuk. Aki figyelemmel kísérte a szegedi birkózás közelmúltbeli eseményeit, az talán nem csodálkozik azon, hogy közülük is éppen Deák B. Mihályt választottuk a kupa októberi gazdájának. A legendásan termetes, ugyanakkor gyerekesen szerény versenyzőre azért esett a választás, mert a BEK-ben mindannyiszor legyőzte az ukrán és a török ellenfeleit, pedig naponta négyszer kellett szőnyegre lépnie. A csapatbajnokságban is az egyik legjobb pontgyűjtőnek bizonyult a tavalyi vb-ezüstérmes sportoló. Miközben a Bounty Pub ^MAGYARORSZÁG egyik specialitását - mediterrán húspogácsa, gombával és májjal töltött hústekercs, görögösen elkészített csirkemell - fogyasztottuk, természetesen mi másról, mint a szegedi sportéletről, s azon belül is a birkózásról hangzott el a legtöbb vélemény. A tervekre terelve a szót, Kiss Tibor elnök kijelentette, hogy öröme akkor lenne a legteljesebb, ha két év múlva Szegeden egy olimpiai érmes, vagy pontszerző birkózót köszönthetne a város vezetése. Az ide vezető út első lépcsőfokát jövőre, a világbajnokságon kell megtenni, ahol kvalifikálni lehet 2000-re Sydneybe. Országos bajnokság asztali labdarúgás a Munkatársunktól A sportág történetében először rendeznek vidéken országos egyéni asztalilabdarúgó-bajnokságot, A helyszín Szegeden, az Ady Endre-kollégium lesz, szombaton és vasárnap reggel 8 órától. Hédi Ferenc, a Szegedi Asztali-labdarúgó Club elnöke elmondta, hogy közel száz indulóra számítanak soha ilyen nagy létszámú tornát még nem tartottak az országban. A viadalon rajthoz áll az egyéni világbajnok Szendrei Tibor is, s természetesen az összes szegedi sportoló. A felnőttek mezőnyében Dávid Lászlótól és Seremet Szilárdtól várnak sokat a házigazdák, míg az ifiknél Asztalos Zoltán, a junioroknál Kiss Norbert lehet esélyes az éremre. A finálékat előreláthatóan vasárnap délután 3 órakor rendezik. Két győzelem röplabda a Munkatársunktól A Szegedi Universitas NB Il-es férfi röplabdacsapata a közelmúltban két mérkőzést játszott, s mindkét alkalommal győztesen hagyta el a parkettet. A második találkozón az eddig szintén remeklő debreceni gárdát fektették két vállra Vargáék. Ezzel a második helyen állnak. Dobogán az Emergé kézilabda NB II • Munkatársunktól Véget ért a kézilabda NB II öszi szezonja, s a Csongrád megyei csapatok közül a legjobban Tisza Volán Emergé szerepelt, a dobogó második fokán zárt. A másik véglet a Vásárhely a kieső zónában tartózkodik GyomaendrődTisza Volán Emergé 29-31 (14-17) Férfimérkőzés, Gyomaendrőd, 400 nézó. Vezette: Dzsipoff K., Dzsipoff Zs. TVE: Avramov - VADKERTI 6, Mendebaba 2, BALOGH 3, Szepesi 2, Bella 1, SZABÓTÖNKI 12 (4). Csere: Kovács (kapus). Minik 2, IGNÁCZ 3, Kálmán, Madár, Bajorhegyi, Jártass. Edző: Gera Norbert. Ifjúságiak: GyomaendrődTisza Volán SC 8-59 (2-24) MartfűAutó-Hórusz Dorozsma SE 25-27(11-13) Férfimérkőzés, Martfű, 100 néző. Vezette: Horváth, Medovarszki. Autó-Hórusz Dorozsma SE: DANI - CSÉRI 8, HÓDI 3, GLASZA 7(4), VIZSNYICAI 5, Bozsák 1, Marancsik. Csere: Nagy G. (kapus), Giricz 2, Miksi, Balogh, Nagy T., Szabó. Edző: Giricz Sándor. Ifjúságiak: Martfű-A utó-Hórusz Dorozsma SE 26-23 (14-13) Makó KCÚjkígyós 27-24 (13-10) Férfimérkőzés, Makó, 200 néző. Vezette: Korponai, Rácz. Makó KC: Haris - Gera 6, Tanner 6, Bozsák 2, Szabó N. 7, Nagy 2, Szabó P. 2. Csere: Szilágyi (kapus), Hajnal, Kohajda, Dombegyházi 1, Kocsis, Kozák 1. Edző: Dobó Károly. Ifjúságiak: Makó KCÚjkigyós-Csaba KC 33-26 (16-13) Szegedi DKSEMartfü 22-24(9-11) Női mérkőzés. Szeged, 100 néző. Vezette: Rácz, Korponai. SZDKSE: Pigniczki Vadászi, Szőke 7, Barna 7, Pocsai 1, Balázs 5, Homai 5. Csere: Pajkó, Vér, DudásSzabó, Horváth, Németh (kapus). Edző: Mandl Gábor. Ifjúságiak: SZDKSE-Martfű 48-26(21-12) Ki. 6szí végeredmény Ndk 1. Szarvas 11 9 1 1 254-183 19 2. MartM II 9 • 2 246-184 18 3. Csorvás 10 7 1 2 216-19(1 15 4. Túrkeve II 6 1 4 265-242 13 5. JGYTF II « 1 4 243-231 13 6. Karcag II « • 5 256-258 12 7. Szeghalom II 5 1 5 231-225 II 8. SZDKSE II 5 • 6 240-230 10 9. KSZSE II 4 • 7 229-224 8 10. Medgyesegvh. 11 3 1 7 256-288 7 11. Doboz 10 2 t 8 207-256 4 12. Mez/Húr II 0 • 11 194-316 0 Férfiak 1. Tiszafőldvár 1110 t 1 312-230 20 1 Tisza VF. 11 7 2 2 341-295 16 3. Orosháza II 7 2 2 273-288 16 4. Autó-Hérosz II 7 • 4 267-265 14 5. Martfa II « 1 4 278-260 13 6. Meziíberénv II 6 « 5 251-258 12 7. Makó 11 5 • 6 273-283 10 8. Gyomarodród 114 0 7 258-263 8 9. Berettyó II 3 1 7 257-280 7 10. Újkfgyós-Cs. 11 2 2 7 248-265 6 11. Hódmezóvh. II 3 t 8 221-260 6 12. Gyula II 2 • 9 244-316 4 Salgótarjáni DSESzegedi Universitas 0:3 (-11,-4,-6) Szegedi Universitas: Hegedűs T., Vörös, Tápai, Janó, Puha, Hegedűs I. Csere. Besenyei, Csonka, Chadaide, Csábi. Edző: dr. Nikolényi Gábor. Szegedi UniversitasBrassai DSE 3:0 (8,11,11) Szegedi Universitas: Chadaide, Makhult, Tápai, Janó, Puha, Varga. Edző: dr. Nikolényi Gábor. SPORTKOZVETITES A TELIN TEVEBEN 1998. november 21-én, szombaton 10 órakor: TISZAÚJVÁROS-SZEDEÁK NB l-es férfi kosárlabda-mérkőzés 1998. november 21-én, szombaton 18.20 órakon PICK SZEGED-SZOLNOK NB-I férfi kézilabda-mérk&zés ÜÉLMAGYAR0R5ZÁG QDUNAFERR CENTER OUAC AcÉlKRMfkqyAeió t\ KmFskfdó Kf RJRD0SZ06A SEAT Inca. A megszállottja • 625 kg raksúllyal • 2900 literes raktérrel • kategóriájában az egyik legalacsonyabb fogyasztással és üzemeltetési költséggel. 'a Késztet erejéig, 1.90 Cargo e Szege Szeged, Vásárhelyi P. u Széria felszereltség: • szervokormány, • immobilizer, • aszimmetrikus hátsó ajtók, • állítható magasságú vezetőülés. Részletvásárlás esetén az Áfa most Önnek kamatozik! SEAT Inca. A leginkább. 62/423-923