Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-20 / 272. szám
6 HELYI TÜKÖR PÉNTEK, 1998. NOV. 20. Közoktatási pályázat • Munkatársunktól Pályázatot ír ki a Csongrád Megyei Közoktatási Alapítvány a Csongrád megyei feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervben megfogalmazott körzeti, térségi és országos feladatok megoldásának támogatására. A pályázattal kapcsolatban az alapítvány kuratóriuma november 25-én 15 órakor tájékoztatót tart a Rendezvényház 63. számű konferenciatermében, ahol a pályázati egységcsomag is beszerezhető. A Csongrád Megyei Közoktatási Alapítvány négy féle pályázati célt támogathat: eszközfejlesztést (kollégiumok belső kommunikációja, médiumok, idegen nyelvek oktatása, zeneoktatás és diáksport terén); pedagógiai szakszolgáltatásokat és szakmai szolgáltatásokat; a tehetséggondozás intézményi társulásokkal megvalósítandó feladatait (körzeti, térségi és országos rendezvények, illetve település-, intézményközi sport-, tanulmányi kulturális rendezvények, versenyek, táborok); valamint tartós gyógykezelés alatt állók oktatását. A pályázható maximális összeg pályázatonként 1 500 000 forint. Az elbírálás során előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyek minél szélesebb körű igényeket szolgálnak és a pályázott összegen felül saját forrást is felhasználnak a cél érdekében. Pályázhatnak a Csongrád megye területén lévő székhelyű és telephelyű, a közoktatásról szőlő 1993. évi LXXIX. törvény 20-22. paragrafusai szerinti közoktatási intézmények és a közoktatási feladatokat ellátó egyéb szervezetek. A pályázatokat 1998. január 8-ig a kitöltött pályázati űrlapokkal és a szükséges mellékletekkel öt példányban, ajánlott postai küldeményként vagy személyesen a következő címre kell eljuttatni: Csongrád Megyei Közoktatási Alapítvány, 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. (Pedagógiai Intézet - Rendezvényház). A pályázatokat csak a közzétett pályázati űrlap formátumában lehet benyújtani. Pályázati egységcsomag amely tartalmazza a pályázati felhívást, az űrlapot és az alapítvány pályázati szabályzatát beszerezhető az Internetről (http://server.pedszolg-kht.sulinet.hu), az alapítvány irodáján személyesen vagy postán keresztül. A pályázati eljárási díj kétezer forint pályázatonként, amelyet az alapítvány 11735005 - 20476779 (OTP Bank Rt.) számú számlájára kell átutalni. Az átutalást igazoló szelvény fénymásolatát a pályázati anyaghoz kell mellékelni. Felvilágosítás kérhető az alapítvány irodáján minden pénteken 15-16 óra között, és a 62/431-599, 62/432-825-ös telefonszámokon. Eredeti keleti, kézi és gépi PERZSASZŐNYEGEK 3500 Ft-tól az Anatóliában, Szegeden, a Hajós és Csaba u. sarokán. Nyitva: hétköznap 15-18, szombaton: 9-12 óráig. • Költözhetnek a rendörök Kisteleken Korszerű és tetszetős kapitányság » 1 \ Elégedetten a készülő épület előtt: a kép előterében dr. Lukács János, Csongrád megye rendőrfőkapitánya, dr. Orvaid Imre, a főkapitányság gazdasági igazgatója és Ördögh Dezső kivitelező. (Fotó: Schmidt Andrea) A tervek szerint egy év múlva költöznek a kisteleki rendőrök: jövő szeptemberre ugyanis elkészül a rendőrkapitányság új épülete. Hivatalosan csak felújításról van szó, ám a munkálatok felérnek egy építkezéssel, hiszen a kiszemelt épületet nemcsak kipofozzák a szakemberek, de egy újabb emeletet is húznak Jelenleg két épületben, ám így is szűkös körülmények között működik a kisteleki rendőrkapitányság. A most kapitányságnak nevezett épület hajdanán őrsnek készült, néhány éve pedig az önkormányzat segítette ki a hatóságot az egykori óvodával - itt működik jelenleg az igazgatásrendészet. Jellemző a szűkösségre, hogy a garázsokat sem tudják használni, mert azok bűnjelraktárként szolgálnak, ha pedig Szörényi Endre kapitányságvezető állománygyűlést szeretne tartani, akkor az önkormányzathoz fordul teremért. Tucatnyian gyűlünk össze csütörtökön a kapitányságvezető szobájában, zsúfolásig megtelik a kicsiny helyiség, a saját bőrünkön érezzük: kicsi már ez a kapitányság. De már csak egy esztendőt kell kibírni itt a rendőröknek, jövő szeptemberben költözködhetnek. Lukács János megyei rendőrfőkapitány elégedetten foglalja össze az előzményeket: tavaly sikerült rendkívül kedvező áron, 19 millió forintért megvásárolni a Petőfi u. 2. szám alatti saroképületet. A BM Országos Közbeszerzési Főigazgatóság Építési-Beruházási Igazgatósága pályáztatta a tervezést és a kivitelezést, előbbin a Délterv Kft, utóbbi pedig az Ördög Team nyert - tudjuk meg Szász Jánostól, a BM OKF ÉBI igazgatójától. Az egykori Áfész-központként funkcionáló épületet felújítják, ráhúznak még egy emeletet, az eredmény pedig egy 1100 négyzetméteres korszerű és tetszetős rendőrkapitányság lesz. Ahol ráadásul tökéletesen elválasztják az ügyeletet az igazgatásrendészettől, így nem zavaija egymást a nyitott ügyfélszolgálat és az őrzött objektumrész. A felszabaduló óvodát utána visszaadja a rendőrség az önkormányzatnak. A felújítás 120 millió forintba kerül, Ördögh Dezső nemcsak a költséget megtartását ígérte, de azt is, hogy időre, sőt szándékaik szerint idő előtt elkészülnek a munkálatokkal. Az épületben már dolgoznak a kőművesek, szeretnék, ha év végére már új tető lenne a házon. A megbeszélésen részt vett Kistelek új polgármestere. Nagy Sándor, az építész végzettségű politikus elégedetten látta a terveket: a főutca valóban dekoratív épülettel gyarapodik. Megjegyezte, hogy szeretné, ha az alvállalkozók között kistelekiek is szerepelnének, ugyanakkor megígérte: a polgármesteri hivatal oda fog figyelni végig az építkezésre, hogy valóban megfelelő színvonalú legyen a kivitelezés. T. V. • A kézműves kamaránál Három nap az innovációról A Csongrád Megyei Kézműves Kamara és Kht. november 23-25-én Szegeden, a kamara épületében kerekasztal-konferenciát, innovációs szakmai napot és szellemitermék-börzét rendez. A szervezők - a kamara a mellett - a Laser Consult és a NOS Szeged Kft. November 23-án délelőtt 10 órai kezdettel tájékoztató hangzik el a Nemzeti Minőségügyi Program munkálatairól - az előadó Kálmán Albert, a Gazdasági Minisztérium tanácsosa. Majd Versenyképesség és EU-integráció a mindennapokban címmel Mokry J. Zsuzsanna, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság főosztályvezető-helyettese tart tájékoztatót. Utána Minőségmenedzsment a kézműves kamaránál címmel dr. Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Kézműves Kamara ügyvezető igazgatója. Minőségi esetek esettanulmányok a minőségről címmel dr. Soltész Anikó, a SEED Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatója, az auditálási tapasztalatokról a kisvállalkozásoknál Guóth Árpád minőségbiztosítási auditor, a kisvállalkozások minőségbiztosításáról (a tanácsadó szemével) Somogyi Attila okleveles villamosmérnök tart előadást. November 24-én, kedden délelőtt 10 órakor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét az innovációs szakmai nap, majd az OMFB és pályázati rendszere mutatkozik be. Az érdeklődők pályázati lehetőségekről, pénzforrásokról szerezhetnek információkat. Ezt követi a Csongrád Megyei Kézműves Kamara innovációs felmérésének ismertetése. Délután két kézműves kamarai tag innovációs sikertörténetével ismerkedhetnek meg a résztvevők, egyikük a szegedi Oláh Róbert bőrdíszműves, másikuk a vásárhelyi Kerámiafém Bt. Bemutatkoznak az innováció szakmai szervezetei, a Magyar Innovációs Szövetség, az Innostart, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, valamint az Ipari Műszaki Fejlesztési Alapítvány. November 25-én szellemitermék börzét tartanak a kamaránál. A szervezők erre a napra potenciális eladókat és vevőket hívtak meg, a találkozót vagy a termék birtokosa, vagy egy úgynevezett technológia bróker vezeti le. A szándékok szerint a felek nem állnak fel anélkül a székükről, hogy ne kötöttek volna legalább egy üzletet. A meghívottak között a pénzintézetek szakemberei is helyet foglalnak, akik a helyszínen ajánlhatnak föl hitellehetőséget azoknak a termékeknek a megvalósítására, amelyekben fantáziát látnak. De találkozhatunk majd ipari parkok képviselőivel is - ők jelezhetik, ha szívesen befogadnának valakit a vállalkozók közül. A délutáni órákban üzleti találkozókra, négyszemközti megbeszélésekre is sor kerülhet. A kétnapos rendezvény csúcspontja november 25-én az az innovatív ötórai tea, amely meglepetésekkel várja az érdeklődőket. A résztvevők előreláthatóan találkozhatnak többek között a Gazdasági Minisztérium, a Magyar Innovációs Szövetség, az OMFB, s az Oktatásügyi Minisztérium vezetőivel. F. K. Áremelkedés • Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, a BUX 5872,42 ponton fejezte be csütörtökön a kereskedést, ami 125,08 ponttal, azaz 2,18 százalékkal magasabb szerdai zá óránál. Erős kezdést követő folyamatos áremelkedés jellemezte a kereskedést. Valamennyi vezető részvény növelni tudta értékét. A nap sztárja a 4,1 százalékos erősödés után a 8900 forinton záró OTP volt. Az 1209 forintig emelkedő Matáv 1,6 százalékkal, a 3100 forintig jutó TVK 1,5 százalékkal, a kereskedést 5170 forinton befejező Mol és a 8600 forinton záró Richter pedig egyaránt 1,2 százalékkal drágult. A határidős indexpiacon az azonnali index értékénél nagyobb mértékben emelkedtek a jegyzések. Az 5942,5 pontig erősödő idei decemberi határidő 133 ponttal, a 6830 pontig jutó jövő decemberi termin pedig 155 ponttal került feljebb. • Alfa Hotel, a legfiatalabb Háromcsillagos a Csillag mellett • Munkatársunktól Szeged legfiatalabb szállodája augusztus végén nyitotta meg kapuit a vendégek előtt. Az első „fecskék" a kajak-kenu világbajnokság résztvevői voltak, elégedetten távoztak a hotelból. A versenyek fáradtságai után szobájuk erkélyéből a Csillag-börtön rabjainak sétálgatását, mozgását figyelhették kikapcsolódásként. A hotel ablakai ugyanis oda néznek. A szálloda igazgatója, Molnár Tünde elmondása szerint bizarrnak tűnhet a börtön közelsége, ám a vendégek élvezik a dolgot, kuriózumnak számít. A Csemege utcai háromcsillagos szálloda 31 kétágyas szobával és három apartmannal rendelkezik. Modern berendezés valamennyi helyiségben: az étteremtől a haliig. Nyitása óta főként az üzletemberek látogatják. Nagyobb csoportokat is tudnak fogadni. Az ünnepélyes megnyitóra eddig még nem volt idejük, de novemberben erre is sort kerítenek. Tágas, kényelmes előtérben fogadják a recepciósok a vendégeket. (Fotó: Nagy László) Értekezlet vadászoknak • Munkatársunktól Az FVM Csongrád Megyei Földművelésügyi Hivatal Vadászati és Halászati Felügyelősége csütörtökön szakmai értekezletet tartott, amelyen a megye vadászai vettek részt. Szél István, a Felügyelőség osztályvezetője mutatta be hivatalát a megjelenteknek, majd előadások követték egymást többek között - a jogosulatlan vadászat megelőzéséről, a fegyvertartási engedéllyel rendelkezők jogairól és kötelezettségeiről és a területi ellenőrzések tapasztalatairól. Kiállítás a divatszalonban • Munkatársunktál Ma, pénteken este hét órakor bemutatóval egybekötött kiállítás nyílik Szegeden, a Sonia Divatszalonban (Béke utca 1.). Az érdeklődők Kelemen Márta festőművész alkotásait és Monostori Piroska divattervező ruháit csodálhatják meg. ^S/ra AQééé b \a/9|- morgarinjf V\ T kocka 250gjT " . í&Á79.-J, Oszi megtakarítás! Valamennyi üzletünkben november 29-éig számos terméket akciós áron kínálunk! XERLÜN VÁ£KG^ V 7mosópor 1 1 44;-A \ /mosogató Í2y ^VA 799,/ V^Vvirsli Limesso ^ /műbélben, /Limesso műbélber L olmo ital A /:inomliszt^ / ka tor. '^Üv'A Figyelem! Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! És csak ennyi!