Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-20 / 272. szám
4 KRÓNIKA PÉNTEK, 1998. Nov. 20. Elvitték az olajos földet • Munkatársunktól Tegnap elvitték a Maros deszki szakaszának hullámteréből az olajjal szennyezett földet is - tájékoztatta lapunkat dr. Török Imre György, az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság főmérnöke. Hétfőn, a folyó bal partján, a védőtöltés közelében lyukadt ki egy olajvezeték, amelyből közel 20 köbméter nyersolaj folyt szét a hullámtérben. A baleset fölfedezése után azonnal elzárták a vezetéket, s megakadályozták a víz színén úszó folt továbbterjedését. A Mol Rt. szakemberei szivattyúval tartálykocsikba gyűjtötték a kiömlött olajat, s tegnap befejezték a szenynyezőanyaggal átitatott földréteg elszállítását is. A mentési munkák közben megrongálódott töltés eredeti állapotát már helyreállították. A kilyukadt olajvezetéket ugyancsak kijavították, s a cső sikeresen kiállta az ellenőrző nyomáspróbát is. A Maros és a Tisza áradása miatt a csőtörés helye is víz alá került. A területen mindössze néhány négyzetméternyi (pár vödörre való) olajfolt figyelhető meg: ezt megfelelően körülkerítették, (gy nem mosódik bele a medréből kilépő Marosba. A folyóban most másodpercenként 300 köbméternyi víz áramlik, így az ottmaradt olaj akkor sem jelentene nagy veszélyt, ha az áramló vízbe kerülne. MA DR. ZLEHOVSZKY ILONA 13 és 15 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart a Munkás Művelődési Otthonban (Fő fasor 9.). A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT ópusztaszeri alapszervezete „Agrárfórumot" tart 17 órai kezdettel a helyi könyvtár helyiségében. Előadó: dr. Szabó Péter államtitkár-helyettes. HOLNAP INGYENES JOGI TANÁCSADÁS 10-től 12 óráig a Bécsi krt.7. szám alatti nyugdíjasklubban. Jogtanácsos: dr. Fügi Réka ügyvédnő. • To úrin form-iroda Pusztamérgesen Csiklandozó romantika A megye legfiatalabb középfokú iskolája, a Pusztamérgesi Közoktatási Intézmény adott otthont a falusi vendéglátást a homokháti térségben szervező tourinform irodának, melyet a településen tegnap ünnepélyes keretek között avattak fel. A három esztendeje működő középiskolában egyébként idegenforgalmi szakembereket is képeznek. Tegnap délután a pusztamérgesi nyugdíjas klub, a citerások adtak műsort azon az ünnepségen, amelyen a Magyar Turizmus Rt. 90. irodáját avatták fel a helyi középfokú oktatási intézményben. Az iskola igazgatója, Sütöri László elmondta, hogy képzésükben profilbővítés történt: falusi vendéglátókat, valamint idegenforgalmi szakembereket is oktatnak, mind tanulóik gyakorlatszerzésének, mind a térségi turizmus fellendítésének jó szolgálatot tehet a tuorinform iroda. Az iroda vezetóje, Petri Márta arról tájékoztatta lapunkat, hogy feladatuk a térség idegenforgalmi információinak összegyűjtése, azok továbbítása a turistáknak. A vendégfogadóknak továbbképzéseket szerveznek. Pusztamérgesen jelenleg ötven személyt tudnak elszállásolni házaknál. Hogy kik kíváncsiak a falu kínálta lehetőségekre? Főként a fővárosiak, akik hétvégéket, egyBörcsök Antal polgármester az iroda vezetőjének, Petri Mártának (jobbra) is mutatja, hogy előre kell haladni a falusi vendéglátásban. (Fotó: Miskolczi Róbert) két éjszakát töltenek a településen. A külföldiek főként németek és dánok - a személyes kapcsolatok révén jutnak el a boráról híres alföldi községbe. Mivel lehet csábítani ide a vendégeket? tettük fel a kérdést az irodavezetőnek. A falusi csend romantikájával, a lovaglás, a hangulatos borkóstolás lehetőségével, a mérgesi vendégszeretettel. A közeli természetvédelmi területen pedig turista-útrendszert akarnak kialakítani a jövőben. Börcsök Antal Pusztamérges polgármestere, a Falusi Turizmus Országos Szövetségének elnöke: - A térségben több polgármester felismerte, hogy ennek a Homokhátnak óriási az idegenforgalmi értéke, amelyet csak éppen egy ilyen tourinform irodának a segítségével lehet kiaknázni. Az itt dolgozó szakemberek a piacra juttatják kínálatunkat. Ezért fedezi a helyi önkormányzat a működés költségeit, de reméljük, a jövőben a környező települések is felismerik ennek jelentőségét és csatlakoznak hozzánk. V. F. S. MA LEVELIBÉKA - Trabalka István és Csigér István verses-zenés műsora gyerekeknek 13 óra 30-kor a tiszaszigeti könyvtárban. AZ IFJÚSÁGI IRODÁBAN (Dózsa Gy. u. 5.) 13-tól 18 óráig polgári szolgálattal kapcsolatos tanácsadás. GYERMEKJÓLÉTI tanácsadás és civil információs szolgáltatások 16 órától a Gyermeksors Alapítvány irodájában (Dózsa Gy. u. 5.). AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN 16 órától Fellegvár szerepjáték-klub; 18 órakor dr. Máriás öntudós kiállítását Bukta Imre festőművész nyitja meg; 19 órától Tudósok-Scientistis lemezbemutató koncert. CARL ORFF ZENETA NÍTÁSI MÓDSZERÉRŐL tart kreatív foglalkozással egybekötött előadást Fodor ajánló Katalin zenetanár, délután fél 3-kor a Bálint Sándor Művelődési Házban. BOZÓ GYULA festő- és éremművész, tanár jubileumi éremkiállítását Leányfalusi Károly, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke nyitja meg délután 3 órakor a Fekete Házban (Somogyi u. 13.). BERKES ANDRÁS festőművész kiállítását László Ruth pszichológus nyitja meg délután 4 órakor a Kortárs Művészeti Galériában (Nádor u. 2.). DR. FINTA JÓZSEF építészgrafikai kiállítása a Móra Ferenc Múzeum első emeletén. A tárlatot Nóvák István építész nyitja meg délután fél 5-kor. Közreműködik a Gárdián Csellózenekar. A FOLTVARRÁS technikájáról tart előadást dr. Szőke Török Józsefné a Kálvária téri fiókkönyvtárban, 16 órától. A kiállítás 10 és 18 óra között tekinthető meg. A BAROSS-VEDRES-esték keretében, 17 órakor a Horváth Mihály utca 2. szám alatt Prof. dr. Lázár György egyetemi tanár Életem és a stressz címmel előad. AZ ÉDESVÍZ-KLUBBAN (Tisza L. krt. 73., 1. em.) este 6 órakor A védikus kultúra címmel tart előadást Bakos Attila. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18-tól 21 óráig látogatható. KÖZELETI KAVEHAZ a Juhász Gyula Művelődési Központban, 19 órától A kanyargó Tiszától a Zseliczi dombságig címmel. Házigazda: Tráser László újságíró, vendég: dr. Gyurkovics Kálmán, a Magyar Gyermekorvosok Társaság főtitkára. BLUES BELL-buli a Kócsag-klubban (Brüsszeli körút), 21 órától. A JATE-KLUBBAN 21 órától buli a legjobb zenékkel. Házigazda: Varga B. László. A SZOTE-KLUBBAN 22 órától Buddy Holly házibuli. Játszik a PRT együttes. Éjféltől házibulizene Gajdács Zoltánnal. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.): ma, 14 órától szövö szakkör; népművészeti szaktanácsadás 10-től 15 óráig. miről írt a DM? • 75 éve Tisztviselők tömörülése Október 31-én lezárták a közalkalmazottak B-listáját. Igen sokan panaszkodtak, hogy B-listára csak protekciósok kerültek, s számos jelentkezőt elutasítottak. A köztisztviselők között meggyökeresedett az a meggyőződés, hogy előnyösebb, ha végkielégítési összeggel vagy tőkésített nyugdíjjal új egzisztenciát keresnek maguknak, mintha továbbra is állami szolgálatban maradnak. Ezért tömegesen kérték B-listára történő felvételüket. Most azután bekövetkezett az a különös eset, hogy a B-listára felvettek egyáltalán nem panaszkodtak elbocsátásuk miatt, míg akik kimaradtak sérelmesnek minősítették, és érdekeik védelmére tömörültek. (1923) • 50 éve A nők jogairól Pénteken a kormány Dinnyés Lajos miniszterelnök elnökletével minisztertanácsot tartott. A kormány hozzájárult, hogy a miniszterelnök törvényjavaslatot nyújtson be az országgyűléshez a nókre nézve a közszolgálat körében és más életpályákon fenálló hátrányos helyzet megszüntetéséről. A törvényjavaslat célja, hogy a megváltozott társadalmi viszonyoknak megfelelően a nők számára mind az állami szolgálatban, mind a többi életpályán a férfiakéval egyenlő jogállást biztosítson. (1948) • 25 éve Városcímerek a Dóm térre A szegedi Dóm tér Panteonjához szervesen hozzátartozik a vármegyék címereinek sora, amely immár hosszú évek óta foghíjas. Már régebben megszületett a döntés, hogy az üres helyekre az ország városainak címerei kerüljenek. Azóta a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulói elkészítettek huszonöt városcímert, melyek elhelyezését most kezdik meg a városgazdálkodási vállalat dolgozói. Hamarosan megszűnnek tehát a foghíjak a Dóm téri cfmersorban és teljes értékű lesz ismét a nemzeti emlékcsarnok. (1973) A Délmagyarország az Interneten Címünk: http://www. delmagynr.sxeged.hu Bál a Móriczért • Munkatársunktól Hagyományos jótékonysági bálját december 5-én 18 órától, a Forrás Szállóban rendezi meg a Móricz Zsigmond Általános Iskola. A volt tanítványokra, a szülőkre és persze az érdeklődőkre váró meghívók megrendelhetők személyesen vagy a 430-341es telefonszámon Hunyady Andrea iskolatitkárnál. Da I os ta I á I kozó • Munkatársunktól Holnap, szombaton a deszki népdalkör és citerazenekar dalostalálkozót rendez a faluházban 16 órától. A találkozón fellép a szegedi Rózsa Sándor Népdalkör, a helyiek mellett a tataházi, a kübekházi, az ásotthalmi asszonykórus és a mórahalmi parasztkórus. Villamos. Fáznak a korai órákban az l-es villamosokkal munkába indulók, mert nem fűtenek a kocsikban - panaszolta egy úr a 312-264-ről. - A hideg beálltával állandóan fűtjük a villamosokat - válaszolta Radics János, az SZKT Közönségkapcsolatok Irodájának vezetője. Akkor van hideg a „tuján", ha meghibásodik a fűtőrendszer. A társaság kéri, hogy az esetleges kellemetlenségeket az utasok jelezzék a villamos vezetőjének. Busz. Egy úr kérdezi a 251-221-ről, miért nem tartja a menetidót a Szegedről 7.20-kor Sándorfalvára induló busz. - November 12-én és 18-án műszaki hiba miatt késett ez a járat, amiért az utasok elnézését kérik - válaszolta csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Kormos Tamás újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-209432-663-as rádiótelefon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkhan. Csaba István, a Tisza Volán Rt. helyközi és távolsági üzletág-igazgatója. Sándorfalváró! Szegedre pedig azért indul hét perccel korábban a 15.25-ös, mert július óta a Baksról jövó járatok nem térnek be Dócra, így megrövidült a menetidejük. A változásokról tájékoztatót is kiadtak, illetve a sajtóban felhívták az utasok figyelmét, ezenkívül a megállókban kifüggesztették az új menetrend. Sajnos a vandálok ismételten letépkedik a menetrendet, amit folyamatosan pótolniuk kell. Árok. - Munkatársaink kint voltak a Dorozsmai úton és felmérték az árok helyzetét - válaszolta Serege János, a szegedi Városgondnokság vezetője a szerdai „Csörögben" felvetett kérésre. A kitisztítására nem ók adtak megbízást, de köszönik a hasznos munkáját annak, aki ezt megtette. A kiásott szemetet és földet még a mai napon elszállítják. PANNON QSM RÍ RIvimI. FERROGLOBUS KERESKEDŐHÁZ RT. 1999. januárban nyíló telepünkre felvételre keresünk; Értékesítési ügyintézőt • középfokú végzettséggel, gyakorlattal • számítógépes ismerettel Áru kiadót • könnyű és nehézgépkezelői engedéllyel Jelentkezni lehet: 1998. dec. 10-éig Cím: 1601 Budapest, Pf. 9. Humánpolitika HUS G HUS G HUS WA BI-LAKRISZ Kft. megnyitotta HÚSÁRUHÁZÁT 1998. november 18-án Szegeden, a József A. sgt. 134. sz. alatt (a volt Szentesi Baromfibolt helyén). Minőségi árukkal, mérsékelt árakkal, előzékeny kiszolgálással várjuk kedves vásárlóinkat. Kis- és nagykereskedés! Kínálatunk: tökehúsok, baromfik, felvágottak, füstölt áruk Nyitva: H.: 6-13 K-P.: 6-19 Szo.: 6-12-ig Tel.: 483-642 Előrendelést Tisztelettel az üzletvezető: felveszünk. Alattyán Andrásné (Babi)