Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-18 / 270. szám

SZERDA, 1998. Nov. 18. BELFÖLD 3 Megkönnyebbülten, örömmel tértek haza az otthonukból kitelepített községek lakói. Képünkön: boldog sárhidaiak. (MTI Telefotó) • Gellénháza (MTI) Csend van a kútnál, nem dübörög semmi, si­került - ezt a drámai tö­mörségű, de annál örömtelibb bejelentést tette kedden 11.30-kor a gellénházi sajtóköz­pontban Magyari Dáni­el, a Mol Rt. vezérigaz­gató-helyettese, a mun­kálatok felelős irányító­ja. Több mint 84 órányi gi­gászi küzdelem és minden lehetséges emberi, technikai erő bevetése után 11 óra 15 perckor elfojtották a gázki­törést a nagylengyeli olaj­mező 282/A jelű olajkútján. Ennyi idő alatt, ilyen technikai megoldású kútka­tasztrófa-elhárítást még nem végeztek sehol Európában ­kommentálta a sikert a ha­zai olajipar és kitörésvéde­lem nagy öregje, a 78 éves Buda Ernő nyugdíjas olaj­mérnök. A beavatkozási fo­lyamat emberi és technikai bravúr volt a javából - tette hozzá. Magyari Dániel elmond­ta: a veszély ugyan meg­szűnt, de még sok napi helyreállító munka van hát­ra az olajkút újbóli terme­lésbe állításáig. A soron kö­vetkező első művelet a kút folyadékkal való feltöltése lesz, majd technológiai-biz­tonsági teszteket kell elvé­gezni. A kitörés közvetlen okait nyilván majd a legnagyobb precizitással és szakmai szi­gorúsággal vizsgálják ki a bányahatóságok. Ez az eset viszont sem­miképpen sem kérdőjelez­heti meg a széndioxidos másodlagos olajkitermelési mód fontosságát és létjogo­sultságát - nyilatkozta a Mol vezérigazgató-helyette­Másfél órával a kútkitö­rés sikeres elfojtása után, 13 órától megkezdődött a ve­szélyhelyzet miatt kitelepí­tett csaknem háromezer em­ber visszaköltöztetése Zala­egerszegről. Bak, Bocfölde és Sárhida lakói szervezet­ten, Volán-buszok és saját járműveik alkotta konvojok­ban, rendőri felvezetéssel tértek vissza a késő délutá­nig. Helyreállt a közlekedés megszokott rendje; szerdán folytatódhat a tanítás az is­kolákban, a munkából eddig távol maradni kényszerülők is dolgozni indulhatnak. M ég el sem múlt a tiszai vészhelyzet, amikor jött a hír: a Zalai-dombság legszebb részén, Nagylen­gyel határában szombatra virradó éjjel a Mol egyik, javítás alatt álló fóldgáztermelő kútjából gázkitörés történt. A baleset következtében az emberi szervezetre is veszélyes szén-dioxid és kén-dioxid keveréke áram­lott a levegőbe, ezért három, környékbeli faluból mint­egy háromezer embert ki kellett telepíteni. A szakértők elmondták, hasonló katasztrófára még nem volt példa Magyarországon, sőt, világszerte is különlegesnek számít, hogy a kőolaj kitermelése céljából a föld alatti üregekbe préselt több millió köbméternyi nagy nyomá­sú szén-dioxid törjön a felszínre. Már az elején lát­szott, az elfojtás nem lesz egyszerű. Szerencsére a híradások megnyugtatólag hatottak: emberéletben nem esett kár, a mentés szervezetten, szakszerűen, rendben megindult. A miniszterelnök is a katasztrófa helyszínére röppent, hogy - jó szokásához híven ­személyesen is tájékozódjon. A védelmi bizottság ülé­sén fejcsóválva meg is jegyezte: furcsa, hogy egy ilyen kis országban tizennégy órával a baleset után nem ké­pesek a helyszínre érni a turbófúvók. Orbán Viktor szólt a kitelepített polgárokhoz is, megnyugtatva őket: ha baj van, össze tud fogni az ország, és a kormányzat is segít a bajbajutottakon. A Z egyre élesebb pártpolitikai csatározásokat éme­lyegve figyelő független állampolgár - akit a kiss­péterek gömbösözése legalább annyira sokkol, mint az erőfitogtató titánok nyomulása - sajnálattal konstatál­ja: ma csak a katasztrófák jelentik a közös nevezőt. Krízishelyzetben a kormányzat tényleg polgárbarát, törődik az emberekkel; az ellenzék igyekszik együttműködni, a mamutvállalat elismeri felelősségét és azonnal kártérítést ígér, a szakemberek pedig teszik a dolgukat, szakszerű munkát végeznek: eredménye­sen védik a gátakat és bravúrosan elfojtják a gázkitö­rést. JAMINA tégla- és cserépakcié meghosszabbítva! A^ TÉGLÁK 20% engedménnyel! CSERÉP 1 engedménnyel! MARI II DAII Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 491-022, lYlvUUL DHU Szeged, Dorozsmai út 5. Tel.: 466-092. • Mi lesz veled, tőkepiac? Debreczeni a tőzsdéről 4 közös nevező Sortüzper • Budapest (MTI) A Legfelsőbb Bíróság keddi jogerős végzésével megszüntette az eljárást a két halálos áldozatot követelő 1956-os kecskeméti sortűz két vádlottjával szemben. A bíróság ezzel helyben hagyta az első fokon eljáró Csong­rád Megyei Bíróság Katonai Tanácsának döntését, misze­rint Gulyás Kis Sándor és Pataki Mihály nem a genfi egyezménybe ütköző emberi­ség elleni bűnpselekményt, hanem felbujtóként több em­beren elkövetett emberölés, valamint több emberen elkö­vetett emberölés bűntettét va­lósította meg. Miután a bűncselekmény az akkori tör­vények szerint 15 év után elévül, a Legfelsőbb Bíróság megszüntette az eljárást. Vegyes vállalatol alapított a TVK • Budapest (MTI) A Tiszai Vegyi Kombinát Rt. és a svájci PCG-Polycon­sult AG 822 millió forintos törzstőkével gazdasági tár­saságot alapít tiszaújvárosi székhellyel. Az erről szóló dokumentumot kedden már aláírták, a közös vállalat 1999. január l-jén kezdi meg működését. A társaságot ter­moplasztikus kompaundok fejlesztésére és értékesítésére hozza létre a két alapító cég. Ez egy olyan adalékanyag, amely a műanyagok rugal­masságát növeli. A VSZ ajánlata • Budapest (MTI) A Vasutasok Szakszerve­zete azt javasolja, hogy a vasutasok reálbére legalább 5 százalékkal javuljon, és a tizenharmadik havi fizetés az átlagkeresetnek megfelelő egy hónapi bér legyen. Ezt tartalmazza a szakszervezet jövő évi foglalkoztatási, jö­vedelmi és szociális helyzet­re vonatkozó tárgyalási ja­vaslata, amelyet átadott a munkáltató MÁV Rt.-nek. Szrájk ózdon • Ózd (MTI) Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak kedden az EL-CO ózdi dolgozói. A bu­dapesti központú EL-CO Részvénytársaság ózdi Videó Tekercselő Kft.-jének 250 al­kalmazottja a termelőmunka értékének teljesítmény- és minőségarányos elismerését, ennek megfelelően 30 száza­lékos béremelést, munka- és védőruházatot, védőfelszere­léseket, megfelelő munkafel­tételeket, használható kéz­iszerszámokat követel. Ezen kívül időben akarják meg­kapni fizetésüket, ami eddig nem mindig volt így. Professzorok találkozója • Budapest (MTI) A hazai és a szomszédos országokban folyó magyar nyelvű felsőoktatás a témája a hét végén Nyíregyházán megrendezendő Kárpát-me­dencei magyar professzorok II. találkozójának. A találko­zón előadások hangzanak el a tudományos munka és az ok­tatás kapcsolatáról, az erdélyi magyar felsőfokú képzésről, valamint a székelyföldi főis­kolai hálózat kialakításának koncepciójáról. Ezenkívül szó esik majd a szlovákiai és vajdasági magyar felsőokta­tás gondjairól. • Elfojtották a zalai gázkitörést Csend van a kútnál Demján az elnök Pappé a Mazda • Budapest (MTI) Demján Sándort, a Pólus Rt. tulajdonosát választották első elnöknek a Vállalkozók Országos Szövetsége keddi tisztújító közgyűlésén, s egyúttal úgy döntöttek, hogy a szövetséget a jövőben ti­zenkét társelnök vezeti, akik az elnöki tisztségben hatha­vonta váltják egymást. Demján Sándoron kívül társelnök lett Erős János, a K and H Bank nemrégiben lemondott elnök-vezérigaz­gatója; Hantosi Ferenc, a Szerencsejáték Rt. vezér­igazgatója; Kovács Gábor, a Bankár Holding Rt. elnök­vezérigazgatója; Lepsényi István, a Knorr-Bremse Kft. tulajdonosa; Mester Tibor, a KVBSZ elnöke; Minarik György, a Top-Tax Kft. tu­lajdonosa; Pongrácz Antal, a Malév vezérigazgatója; Ru­das János, a Polimed Kft. igazgatója; Szirmai Péter, az Ergonorg Kft. tulajdonosa; Tardos János, a Reálsas Kft. tulajdonosa; Zalán Barna­bás, a Rába vezérigazgatója. A közgyűlés elfogadta a szervezet új stratégiáját. A VOSZ új neve Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. Az öttagú ellenőrző bi­zottság elnöke Kupa Mihály országgyűlési képviselő lett. A szövetség főtitkára to­vábbra is Károlyi Miklós, a Magyar Kézműves Kamara elnöke. Tegnap délelőtt Budapes­ten hivatalosan is aláírták az a szerződést, melynek alap­ján a szegedi, Papp Autóház a Mazda Csongrád megyei márkakereskedője - tudtuk meg Újvári /Zoltántól, a Maz­da Motor Hungary Kft. dea­lerhálózati vezetőjétől. Papp Árpádot útban hazafelé, Kis­kunfélegyháza körül értük el rádiótelefonon, aki elmondta, hogy a Mazda képviselői há­rom hónapja keresték meg, s a tárgyalásokat a tegnapi szerződésaláírás koronázta meg. Egyelőre a Papp Autó­ház Berlini körúti központjá­ban várják a potenciális Maz­da-vásárlókat, illetve tulajdo­nosokat, a szerződésben azonban egy új kereskedés nyitására is kötelezettséget vállaltak. A jövő héten már megérkeznek az első Mazdák is, köztük természetesen a nemrégiben bemutatott új 323-as, melynek marketing­munkájára nagy energiát for­dít az importőr, s melytől az eladások erőteljes növekedé­sét várja a gyár, hiszen kate­góriájában versenyképesnek bizonyul. Természetesen so­ron kívül kapnak alap raktár­készletet, valamint célszer­számokat a szegediek. Teljes körű szolgáltatást nyújtanak, a személyautó és kishaszon­jármű értékesítéstől kezdve az alkatrész-kereskedelmen át garanciális és azon túli szervizig bezárólag. K. A. • Munkatársunktól Tegnap délután nagy ér­deklődés kísérte Debreczeni Kálmán, a Dunainvest Tőzs­deügynökség Rt. igazgatósá­gi elnöke SZAB-székházban tartott, a tőkepiac és az ér­téktőzsde aktuális kérdése­iről szóló előadását. A prog­ramot a Magyar Közgazda­sági Társaság Csongrád Me­gyei Szervezete és a Szegedi Akadémiai Bizottság közö­sen szervezte. .Jelenleg gya­korlatilag senkinek nincs fo­galma a Bux-index jövőbeli alakulásának irányáról, nem becsülhető a forgalom, s nem lehet tudni, hogy mek­kora tőke áramlik vissza a magyar piacra" - kezdte előadását Debreczeni, s hoz­záfűzte, a gazdasági szakem­bereknek pusztán szép remé­nyei vannak. A Budapesti Értéktőzsde jelenlegi állapo­ta, gazdaságban betöltött szerepe az elmúlt 8-9 év sa­játos magyar fejlődésének esszenciája. A tőkepiac ön­tisztulási időszakát éli, a kö­vetkező esztendőt - a szak­ember véleménye szerint - a konszolidáció jellemzi majd. Az előadásból az is kiderült, a hazai gazdaság kihívásait figyelembe véve a budapesti börze a növekvő GDP-hez viszonyított, valódi tükör le­het a közeljövőben. • December l-jétől Új ötszázforintos Árat emel a MÁV • Budapest (MTI) A MÁV januártól várha­tóan 15 százalékkal emeli a belföldi, 7 százalékkal az ex­port-import szállításhoz kötődő nemzetközi fuvardí­ját, a tranzitforgalomban nem várható változás ­mondta Kukely Márton, a MÁV Rt. vezérigazgató he­lyettese kedden Budapesten. A fuvaroztatóknak rende­zett fórumon Kukely Már­ton elmondta, hogy a fuvar­díjon felüli, úgynevezett mellékdíjak 15-20 százalé­kos emelése várható. Jövőre is megmarad a MÁV ked­vezményrendszere. A kétol­dalú magánjogi szerződés­ben rögzítendő fuvarked­vezmények mértékéről a MÁV Rt. egyénileg állapo­dik meg partnereivel ­mondta az illetékes. A jövő évi fuvarozási fel­tételeket ismertető fórumon elhangzott: a MÁV Rt. ko­csiparkját úgy alakította ki, hogy minél jobban megfelel­jen a fuvarpiac igényeinek. A társaság 20 ezer teherko­csiból álló járműparkjából 16 ezret rendszeresen foglal­koztat. Kukely Márton utalt arra, hogy az európai uniós csat­lakozás követelményeinek megfelelő egységes vasúti árufuvarozási tarifarendszert a MÁV 2002-re alakítja ki. A MÁV Rt. az idén 47,8 millió tonna áru fuvarozásá­val számol, ami a tervezett­hez képest 600 millió forint többletbevételt eredményez a szakági szolgálatnak. A társaság árufuvarozási tevé­kenységére kedvezőtlenül hatott az oroszországi gazda­sági válság, amely 550 ezer tonnányi áru kiesését jelenti az idén. A fuvaroztatók felszólalá­sából kicsengett, hogy a fu­vardíj emelése után a szol­gáltatás minőségének javulá­sát várják. A felszólalók a vállalt szállítási határidő be­tartását és a szükséges infor­mációk biztosítását tartják a legszükségesebbnek. • Budapest (MTI) A Magyar Nemzeti Bank december l-jén bocsátja ki az új 500 forintos bankje­gyet - jelentette be sajtótá­jékoztatón Török László, a Magyar Nemzeti Bank ügy­vezető igazgatója kedden Budapesten. Ettől az időponttól még két évig lehet fizetni a régi ötszázasokkal is, majd ez­után további két évig, azaz 2002. december 1-jéig lehet a régi ötszázasokat újakra cserélni a Magyar Nemzeti Bank, a különböző hitelinté­zetek és a postahivatalok pénztárainál. Az új papír­pénz mérete megegyezik a jegybank új bankjegysoro­zatának többi tagjáéval, az­az 154x70 milliméter. Az ötszáz forintos bank­jegyen is megtalálható a rej­tett kép, az illeszkedőjel, valamint a vakok és a csök­kent látóképességűek szá­mára a címlet felismerését segítő jelzés. A hamisítások elleni vé­delemben a művészien kivi­telezett portrén kívül szere­pet kap a bankjegy elő- és hátoldalán látható mikrofrás is.

Next

/
Thumbnails
Contents