Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-17 / 269. szám

Támogatás az SZLC-nek labdarúgás • Munkatársunktól Pénzszűkös világunkban minden csapat számára öröm az, ha új támogatót szerez magának. A Szegedi LC a napokban, a nemrég beindult AIR Plusz repülőjegy-irodá­val kötött hosszú időre szóló megállapodást. A szerződés­ről a felek így nyilatkoztak: - Számunkra előnyös, ha irodánkat egy olyan jó csa­pat reklámozza, amely sikert sikerre halmoz a labdarúgó NB I-ben - hangoztatta Er­délyi Gábor ügyvezető és Szanka Beáta irodavazető. Már induláskor sikerült elér­nünk, hogy szinte minden nagy nemzetközi repülőjegy ügynökséggel kapcsolatot teremtsünk, ez azt jelenti, hogy mindenki számára tu­dunk utazási ügyekben segí­teni. - Az AIR Plusszal megkö­tött szponzori szerződéssel ­emelte ki Nagylaki Kálmán. az SZLC elnöke - egyér­telműen jól járunk, hiszen nem éppen gondtalan anyagi helyzetünkben jól jön még a szerényebb támogatás is. labdarúgás Ha a labdarúgásról esik szó, az utóbbi idúben büszkén húzhat­ja ki magát a szegedi ember. Az NB l-ben „vastagon" feljutó he­lyen áll a Szeged LC; a Ferencváros két legjobb­ja, Schultz Levente és Szabics Imre egyaránt a Tisza-parti városból ke­rült a zöld-fehérekhez; s immár a 17 évesek vá­logatottjában is szerepel idevalósi: Döme István, a Tisza Volán-MEH Foci­suli-VSI kiválósága. Döme István november harmadika óta immár ifjúsá­gi válogatottnak vallhatja magát. Hazai közönség előtt ekkor öltötte magára a meggypiros, címeres mezt, s bár a jugoszlávoktól 1-0-ra kikaptak a mieink, a találko­zó utolsó hat percét míg él, nem felejti el a középhátvéd. - Természetesen rettentő boldog voltam, amikor a szövetségi edző, Sarlós Ban­di bácsi szövetségi edző pá­lyára küldött, de ez egyálta­lán nem jelenti azt, hogy ettől megváltozott körülöt­tem a világ - mondta szeré­nyen a középhátvéd. - A vá­logatottbeli debütálásomat előlegezett bizalomként fo­gom fel, tisztában vagyok azzal, csak azért léphettem pályára, mert a mérkőzést Szegeden rendezték. • Gratuláltak a klubtár­sak? - Hogyne, de ki nem hagyták volna a műsorból a „fűzgét". Az edzésen az egyikük így szólt hozzám: „Döme úr, ha esetleg meg­szomjazna, nyugodtan jelez­zen, már rohanok is a vízért..." • Az edzője, Szalai Ist­ván nagyon büszke ma­gára. - Amit a futballban eddig elértem, az elsősorban az ó érdeme. Rendelkeztem egy bizonyos adottsággal, de nélküle nem találhattam vol­na meg a helyes utat. Köszö­nök neki mindent, s persze a családomnak (elsősorban a bátyámnak), az osztály- és csapattársaimnak is. ú Na és a tápaiaknak? - Nekik is. Tizenegy éve­sen ott ismerkedtem meg a futballal. Miklós János volt az elsó edzőm, ót Hódi Ta­más. majd Kormányos János követte a sorban. A Tápéi ESK jó alapiskolának bizo­nyult, onnan kerültem két és fél évvel ezelőtt Szalai Pista bácsihoz a Tisza Volánba. • Egy év, s kiöregedik az egyesületből. Hogyan to­vább? - Nincs még konkrét el­képzelésem. A nyáron pró­bajátékon vettem részt a Fe­rencváros ifinél. Nem vallot­tam szégyent, elégedettek voltak velem, marasztaltak, de megmondom őszintén, elég sok negatív tapasztala­tot szereztem. Az Üllői úton az utánpótlás teljesen más elbírálás alá esik, mint a felnőtt csapat... Meg aztán a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskolában is érett­ségi előtt állok, ezért inkább a hazajövetel mellett döntöt­tem. • Tizenhét esztendősen még vannak az embernek példaképei. - Szakmailag nézve a kér­dést, nekem nincs... Az vi­szont borzasztóan szimpati­kus, ahogy a két földim, Schultz Levente és Szabics Imre előbb gyökeret eresz­tett, majd kiharcolta az ál­landó csapattagságot a Fra­diban. Példájuk a szemem előtt lebeg... Edzője, Szalai István a következőket mondta róla: - Ideális alany, csak két dolog foglalkoztatja: a fut­ball és a tanulás. A mai ma­gyar labdarúgásban sokra vi­heti, hiszen nem csak tehet­séges, szorgalmas is. Két és fél évvel ezelőtt - az FTC-be igazolt támadó, Szabics he­lyére - hoztuk el a Tápéból, aztán kiderült róla, hogy re­mek középhátvéd, aki még támadni is tud. Szélpál László 10 SPORT - KEDD, 1998. Nov. 17. Utánpótlás­viadal • Munkatársunktól Az ATSK Szeged szerve­zésében nagyszabású aszta­litenisz utánpótlás versenyt rendeztek. Eredmények: Újonc II. korcsoport, fi­úk: 1. Mészáros Péter, 2. Szalai Diána, 3. Pósfai Ger­gely, 4. Rigó István (vala­mennyi ATSK). újonc I. korcsoport, lányok: 1. Bodnár Zila (ATSK), 2. Márki Berna­dett, 3. Tanács Anett (mind­kettő Zákányszék), 4. Miha­lik Brigitta. Fiúk: 1. Kószó István, 2. szarka Péter, 3. Mészáros Péter, 4. Fráter Márk. Serdülők, lányok: I. Ábrahám Éva, 2. Kiss Ani­ta, 3. Bodnár Zita (mindhá­rom ATSK). 4. Márki Ber­nadett (Zákányszék). Fiúk: 1. Farkas Sándor, 2. Kószó Gábor, 3. Kószó István, 4. Kovács Tamás (valamennyi ATSK). Ifjúsági korcsoport: 1. Ábrahám Éva, 2. Mészáros Anett, 3. Kiss Anita, 4. Bodnár Zita (valamennyi ATSK). Fiúk: 1. Kószó Gá­bor, 2. Kószó István, 3. Far­kas Sándor, 4. Kovács Ta­más (valamennyi ATSK). Mórahalmi közgyűlés • Munkatársunktól November 20-án (pénte­ken), 18 órától a mórahalmi Közösségi Ház nagyter­mében tartják meg a váro­si sportegyesület közgyűlé­sét. Fiatalok a szőnyegen • Munkatársunktól A közelmúltban meghí­vásos gyermek és diák II. korcsoportos szabadfogású birkózóversenyt rendezett a Szegedi VSE, ahol 66 ifjú reménység lépett szőnyegre. Eredmények: Gyermek korcsoport (1990-9 l-ben születet­tek). 26 kg: 1. Buchholcz Balázs (SZVSE). 28 kg: ...3. Erdei Zoltán (SZVSE). 38 kg: 1. Szabó Tamás (SZVSE). Diák II. korcsoport (1988-89-ben születettek). 28 kg: 1. Tóth Norbert (SZVSE). 30 kg: I. He­gedűs Ivor, 2. Kiss Ferenc (mindkettő SZVSE). 32 kg: I. Gaál Attila (SZVSE), ...3. Kiss Ferenc (Szegedi BE). 35 kg: 1. Móri Roland, ...3. Szanka Csaba (mindkettő Szegedi BE). 41 kg: 1. Ba­logh Róbert. ...3. Hegykö­zi Gergely (mindkettő SZVSE). +45 kg: 1. Becsey Károly (SZVSE). A verseny rendezését és a Szegedi VSE sportolóinak egész éves munkáját a kö­vetkezők támogatták: Hon­da-Metcar Kft.. Hydroinvest Kft., MÁV Multiszolg Kft., Czell-Gép Kft., Air Plus utazási iroda. Szabó Tamás vállalkozó. • Schultz és Szabics nyomdokain Döme a Fradinak is kellene A Pulzus a jó pulzusért • Munkatársunktól „Fusd körül Szegedet"­ezzel a szlogennel hirdeti programját a Pulzus Életmód Klub, amely egyelőre még a JGYTF szakosztályaként működik, ám december 7­én, hétfőn 18 órakor a Ta­nárképző Fóiskola Hattyas sori épületének 721. termé­ben, azaz a pedagógia elő­adóban tartja önálló klubbá alakuló ülését. Az Életmód Klub terve­iről, céljairól kérdeztem az alapító tagokat, Kiss Gábort, a JGYTF Testnevelés Tan­székének tanárát, valamint dr. Mikulán Ritát, az Orszá­gos Sportegészségügyi Inté­zet orvosát. - Eddig havonta egy alka­lommal sikerült összehív­nunk azokat a sportolni vá­gyó embereket, akik az egészségükért képesek vol­tak feláldozni egy-két órát a hónapból, azaz felhúzták a sportcipőt és futva teljesítet­ték az egy-két kilométeres távot. Ezután a résztvevők ingyenes sportorvosi vizsgá­laton vehettek részt, mely­nek célja, hogy reális képet adjon az indulók egészségi állapotáról, kiszűrve így az esetleges rendellenessége­ket. Ezzel hozzásegítenénk az embereket az egészséges életmódhoz és a rendszeres mozgáshoz, hiszen önálló klubként már nagyobb gya­korisággal szerveznénk programjainkat, melyet a fu­tás mellett úszással és kerék­pározással is kibővítenénk ­mondta Kiss Gábor. - Terveink közé tartozik még az, hogy a helyes táp­lálkozási életmód kialakítá­sára vonatkozó tanácsokkal lássuk el az érdeklődőket ­vette át a szót dr. Mikulán Rita. - A tagok számára pá­lya-és öltözőhasználatot biz­tosítunk. S hogy ki lehet tag­ja a klubnak? Bárki, aki szervezett keretek között szeretne mozogni, megfelelő orvosi háttér mellett. Bárki, aki egészséges, mozgással teli életmódot akar, megfe­lelő edzésprogram mellett. Őket várjuk alakuló ülésünk­re az említett időpontban, valamint november 28-án a Vértó partján délelőtt 10 órakor a következő futó programunkra és november 29-én szintén 10 órakor Cooper-úszásra a Sportuszo­dába. Szlávik Jázsef (labdával a kezében) ponteröségének köszönhetően gyorsan a szegedi közönség kedvence lett. (Fotó: Schmidt andrea) Szlávik, a „pontgyáros" Szeged „legfrissebb" válogatott labdarúgója, Döme István (jobbról) tartalékként kezdett a jugoszlávok ellen, de később a játékára is sor került. (Fotó: Schmidt Andrea) kosárlabda Nagy szerepe van ab­ban Szlávik Józsefnek, a Szedeák Akuterm KE be­dobójának, hogy csapa­ta az NB I B csoportjá­ban remekül szerepel. A Pécsről érkezett kosaras eddig 168 pontot szer­zett, ebből 78 volt a há­rompontos, s a gárda le­geredményesebb játéko­sa. A szegediek erőssé­gével az egyik edzés után beszélgettünk. • Önöknél családi ha­gyományai vannak a ko­sárlabdázásnak. .. - Igen, hiszen nagybá­tyám, Szlávik Csaba is sze­repelt egykoron a soproni együttesben, majd unoka­testvéreim közül Balázs és Gábor is kosarazott szülővá­rosom csapataiban. Tízéve­sen kezdtem el Koch Péter­nél a sportág alapjaival meg­ismerkedni, s ifjúsági ko­romban a válogatottban is bemutatkoztam. • Mégis eljött Sopron­ból. Miért? - Az elnökkel megromlott a kapcsolatom, így távoznom kellett. Ekkor került képbe a Pécsi Matáv gárdája. • Itt sem maradt sokáig. - Hiába szerepeltem rend­szeresen a Pécsben, a játék­stílus, amit a tréner erőlte­tett, abszolút nem kedvezett nekem. A vezetők szerették volna, ha maradok, de én in­kább továbbálltam. Pálkerti Tomi szólt, hogy ő Szegedre igazol, s nincs-e kedvem ve­le tartani. Feleségem, Mé­száros Kornélia - egykor játszott itt, a napfény városá­ban - is támogatta, hogy a fiatal, feltörekvő gárdában folytassam a pályafutásom. • Képesnek tartja a Sze­deák ot a feljutásra? - Mindenképpen, hisz na­gyon jó közösséget alkot a csapat. Igaz, nagyon kie­gyenlített lett a mezőny a B csoportban, de Bonifert Do­monkos vezetőedzővel azon dolgozunk, hogy mindenkit magunk mögé utasítsunk. Süli Róbert NYITVA TARTÁS: hétfőtől péntekig 8-1 »-lg, szombaton 8-1 5-ig. sTAPETEN- Allando TEPPICHBODEN szolgáltatások: o Szőnyegszegés o Szaktanácsadás 80 x Európában 7 x Magyarországon Und o Házhoz szállítás o Burkolatfektetés Úi szolgál­tatásunk: szőnyegpadló, PVC-burkolás Még mindig óriási padlószőnyeg AKCIÓ 40-50% árengedménnyel!/ Hé/y, magas szövésű szőnyegek, Magas szálú szőnyegek, 4-5 m szélességben 4-5 m szélességben már 990 h/^iői már 1190 »/•«-«/ Hurkolt szőnyegek, 4-5 m szélességben már 690n/m'-tői Modern mintás szőnyegek, 4-5 m szélességben már 690 rt/m'-tői PADLÓSZŐNYEG BUDAPESTEN I XIII. Váci út 152-154 VIII. Hungária krt. 2(S. XI Budafoki út 70. IX. Soroksári út 123. : 359-6741 : 303-0747 : 206-1939 ; 280-8059 VIDÉKÉN 1 Miskolc, Pesti út 5. T.: 46/362-265 Debrecen, Balmazújvárosi út 6/c T.: 52/417-366 Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. T.: 62/466-845

Next

/
Thumbnails
Contents